Vonnák Diána, Alhambra, Berg Judit, EP-kupa és nőtörténet [PROGRAMAJÁNLÓ]

Viszek egy szívet - költészet napi könyvbemutató és kiállítás

-

A Képező Galériában mutatkozik be a Viszek egy szívet című antológia, és a kötet illusztrációból egy tárlat is megtekinthető. Beszélgetők: Grela Alexandra, illusztrátor; Győri Hanna, az antológia szerkesztője; Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára; Vinczellér Katalin, moderátor. Az ingyenes rendezvényen kedvezményes könyvvásár, kiállítás, könyvbemutató és egy meglepetés várja az érdeklődőket.

Mikor? április 13. 18:30 Hol? Képező Galéria
Facebook-esemény erre>>>

Futball-EP - immáron negyedik alkalommal

-

A calciot, voetbalt, fußballt, futballt mindig is meghatározta a négyes szám bűvölete. A négy-négy-kettes bunkerfoci, a négy-három-hármas cruijffi iskola, az Aranycsapat 1954-es, történelmi jelentőségű veresége és persze EP is a negyedosztályban játszott: „Én az voltam. Negyedosztályú futballista. Amikor ezt mondom (egyébként: inkább ötöd; hol negyed, hol ötöd), a legtöbben elnevetik magukat, mintha tréfát hallanának, mintha önironikusan rögtön vissza is vonnám az állításomat, mintha a »negyedosztályú« jelző nevetségessé tenné a főnevet, mintha önkritikát gyakorolnék. Ó, nem.” (Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére). Ehhez mérten rendezi meg a Fiatal Írók Szövetsége április 15-én szombaton immár negyedik alkalommal az EP-kupát. A labdarúgó emléktornával Esterházy Péter élete és munkássága előtt tisztelegnek. A kupán való játékjog meghívásos alapon működik, viszont szeretettel várnak az eseményen a profi labdarúgókon kívül és a magyar irodalmi életen belül mindenkit, hiszen két meccs között Esterházynak szóló felolvasások szórakoztatják a tribünt.

Mikor? április 15. 10:00 Hol? Újbudai Sportcentrum műfüves pálya 
Facebook-esemény erre>>>

Arccal a tavaszba – a Jelenkor Kiadó költészet napi estje

-

Ezen a különleges esten mutatják be a Jelenkor Kiadó három költészetnapi verseskötetét. Falcsik Mari (Azt hittem), Kemény Zsófi (Most vagyok soha) és André Ferenc (Kepler horoszkópírás közben letér a pályáról) köteteiről Csepelyi Adrienn kérdezi a költőket. A zenéről André Ferenc gondoskodik. Falcsik Mari Azt hittem című új verseskötete a remény utáni újrakezdés durva, mégis elegáns, egyszerű és tiszta, mégis gazdag poétikája. A dacos életöröm diadala a végtelen válság állapotai fölött. André Ferenc – Simon Márton szerint – „olyan könnyedséggel és erővel egyesíti a lírai hagyomány igen távoli irányait, ahogy a hurrikán kap fel városokat, fenyveseket, ovis csoportot, üvegcserepet, éticsigát, Arany Jánost”. Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról című könyvének hurrikánjában még sincs egyedül az olvasó (interjúnkat vele itt olvashatod). Kemény Zsófi a 2015-ben megjelent Nyílt láng használata után újra versekkel jelentkezik. Második verseskötete, a Most vagyok soha arra a kérdésre keresi a választ: számíthatunk egymásra, mielőtt végleg elmossa az idő az utolsó esélyeket?

Mikor? április 18. 19:00 Hol? Ellátó
Facebook-esemény erre>>>

Margó Olvasókör. Vonnák Diána: Látlak

-

A Látlak 17 novelláját végigolvasni egy olyan különleges utazást jelent, amikor egyszerre érezzük magunkat otthonosan és idegennek, szabadnak és korlátok között, miközben újabb és újabb világokba érkezünk a legkülönfélébb idegenvezetők segítségével. A kiküldetésben lévő építészmérnöktől, az Ukrajnából tudósító riporteren át, a közép-ázsiai buddhista kolostor lakójáig, a novellák narrátoraiban az a közös, hogy mindannyian idegen környezetben igyekeznek megtalálni a helyüket az otthonuktól távol, miközben viszik magukkal gyökereiket, honvágyukat és mindig kivülálló nézőpontjukat. Vonnák Diána 2022-ben ezzel a novelláskötettel elnyerte a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, ezért különösen közel áll a szívünkhöz. A Margó Olvasókörben hónapról-hónapra megbeszéljünk egy-egy könyvet, amit valamiért fontosnak tartunk. Az olvasókör valóban olvasókör, vagyis nemcsak együtt olvasunk, hanem a közösen ki is beszéljük az aktuális könyveket. A Margó Olvasókört a Tompa17 nevű kávézóban tartjuk, a beszélgetéseket különböző felállásokban Ott Anna, Szeder Kata és Valuska László vezetik.

Mikor? április 19. 19:00 Hol? Tompa17
Facebook-esemény erre>>>

Kis Könyves Éj Berg Judittal

-

A könyvesbolt előtti hangulatos kis tér újra zsibongó kikötővé változik, hogy a háromárbócos Kisgombos fedélzetén köszönthessék Berg Juditot, minden idők legnépszerűbb és legvagányabb gyerek- és ifjúsági íróját.

Mikor? április 21. 17:00 Hol? Kisgombos Könyvesbolt
Facebook-esemény erre>>>

Hogyan írjunk nőtörténetet? Források és módszerek

-

A konferencia az MTA Nőtörténeti Munkabizottság 2021–2024 közötti ciklusának kiemelt eseménye. Célja, hogy a Munkabizottság különböző tudományterületeket képviselő, változatos forrásokat használó, sokszínű módszerekkel dolgozó tagjai azokat a kutatásmódszertani kérdéseket és a forrásokkal kapcsolatos kihívásokat járják körül, amelyekkel akkor találkoznak, amikor a nők múltját kutatják.

Mikor? április 21. 9:45 Hol? Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet / Online
Facebook-esemény erre>>>

A művészet templomai – Az Alhambra

1340-et írunk. I. Juszuf szultán tudva, hogy Granada központú birodalmát hamarosan kiszorítja Európából a környező királyságok előrenyomulása, az Alhambra építtetésébe kezd, hogy fejlett civilizációjáról örök nyomot hagyjon. Ibn al-Hatib nagyvezír, aki egyben költő és korát jóval meghaladó polihisztor is, oroszlánrészt vállal a nagyratörő vállalkozás sikerre vitelében. A dokumentumfilm fikciós elemekkel tarkítva ennek a Naszrid-dinasztia által nagyra becsült, 1300 körül élt nagyvezírnek, filozófusnak, Ibn al-Hatibnak a mindennapjait kísérli meg rekonstruálni írásos történelmi emlékek nyomán. A film hiteles történelmi dokumentumok alapján visszarepít a múltba, hogy a Granada központú birodalom – és az abban kulcsszerephez jutó hatalmi szimbólum, az Alhambra – létrejöttének szemtanúi lehessünk.

Mikor? április 13-tól Hol? mozik

Kapcsolódó cikkek
...
Alkotótárs

Vonnák Diána: A nyelv nagyon demokratikus dolog, mindenki használja

A Mastercard Alkotótárs nyertese, Vonnák Diána Enyedi Ildikóval beszélgetett a podcastban.

...
Nagy

André Ferenc: Bármely pillanat mögött ott lapulhat az angyal

Pár napja jelent meg André Ferenc új verseskötete, amelyben egy 16. századi matematikus-csillagászé az első szó. A slam poetryben is aktív, műfordítással és szerkesztéssel is foglalkozó szerzővel felszabadító formaismeretről, verssorok közé szivárgó életművekről és a kisebbségiség identitásjegyeiről is beszélgettünk. Nagyinterjú a magyar költészet napján.

...
Hírek

Berg Judit: Petőfi szókimondása ma is tüske lenne sokak szemében [Petőfi200]

A Petőfi-bicentenárium alkalmából indított sorozatunk körkérdéseire ezúttal Berg Judit válaszolt.

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Levélfolyamból bontakozik ki a Kner család megrázó és felemelő története

A magyar történelem egyik legtragikusabb korszaka elevenedik meg a Magvetőnél megjelent könyv lapjain, és a családregényszerű szövetet kirajzoló epizódok arról győznek meg, hogy kivételes szellemi és érzelmi kohézió fogta össze a Kner család egymást követő nemzedékeit.

...
Nagy

Pléh Csaba életútja a soha el nem fogyó kíváncsiság története

 A pszichológus-nyelvész a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában most megjelent Árnyak lapjain saját élettörténetét, tudományos pályafutását, és ezen keresztül a korszak pszichológiai és a nyelvészeti tudományos világát is bemutatja, miközben annak kiemelkedő alakjairól (munkatársairól, barátairól) is portrékat rajzol.

...
Nagy

Pam Jenoff a Covid alatt értette meg, hogyan változhat meg radikálisan az élet egy másodperc alatt

Pam Jenoff a kilencvenes évek közepén Krakkóban kezdett el dolgozni diplomataként, ahol többek között a holokauszttal kapcsolatos ügyeken, a zsidó tulajdon visszaállításán dolgozott. Szoros kapcsolat alakult ki közte és az idős túlélők között, történelmi fikciós regényeit a tőlük hallott történetek inspirálják. Interjú.

...
Nagy

Behrouz Boochani: Kurd vagyok. Az ellenállás az identitásom része

Behrouz Boochani iráni kurd újságíróként dolgozott, mikor menekülni kényszerült, majd illegális bevándorlóként éveket töltött embertelen körülmények között egy ausztrál börtöntáborban. A Margó előtt beszélgettünk a kurd ellenállásról, az iráni tüntetésekről, a börtöntábor rendszeréről, kontrollról és migrációról is. Interjú.

...
Panodyssey

Kiss Tibor Noé: Hogyan jutottam el a tajgába? (Megjegyzések személyességről és a társadalmi realitásról)

Kiss Tibor Noé esszésorozatának első részében saját könyvein végigtekintve mutatja meg az olvasónak, milyen változatos módokon fogalmazthatók meg a személyes tapasztalatok.

...
Nagy

A Budapest Nagyregény társasjátékba invitálta meg az írókat

Adott 23 szerző, 23 kerület, egy főváros és 150 év. A Budapest Nagyregény a főváros regénye lesz. A Margó harmadik napján  a projekt három résztvevője beszélgetett nehézségekről, emlékekről, kövekről és a különleges társasjátékról, amely szeretett városunk történetét megírja.

A hét könyve
Kritika
Csak a dzsungel van Závada Péter új verseskötetében
...
Nagy

A Dreherek sikertörténetét csak az államosítás tudta megakasztani

A Dreher bejáratott márkanév Magyarországon, a mögötte meghúzódó család- és cégtörténet pedig legalább annyira színes, szerteágazó és fordulatokkal teli, mint az elmúlt durván kétszáz év magyar történelme. Iglódi Csaba első regénye, a Dreher-szimfónia négy tételben meséli el az egymást követő generációk felemelkedését.

...

Kiss Tibor Noé: A rovarirtón és a Technokol Rapidon túl (Hogyan gyűjt információkat a prózaíró?)

...

Borda Réka: Hová lettek a tárgyak az irodalomból? [Tárgydilemmák]

...

Kiss Tibor Noé: Hogyan jutottam el a tajgába? (Megjegyzések személyességről és a társadalmi realitásról)

...

Borda Réka: Babits gyűrűje és a vena amoris [Tárgydilemmák]

...

Kiss Tibor Noé: Ma sem láttam a rókát, de mindenhol ott van

...

Borda Réka: Forradalmat az írott terekbe? [Tárgydilemmák]

...

Kiss Tibor Noé: A hiánynak nincs mértékegysége

...

Borda Réka: Egy bőrönd átváltozásai [Tárgydilemmák]

...

Závada Péter: Az új formákról

...

Moskát Anita: Mennyi láthatatlan munka van egy könyv mögött?

...

Moskát Anita: Racionális megérzések és más írói paradoxonok

...

Moskát Anita: Az ötletek nem az ötletfán teremnek

...

Moskát Anita: Gyönyörű hibák

...

Závada Péter: A szenvedő művész mítosza

...

Moskát Anita: "Az Írói Munkám Elrablása: Hogyan Lopta El Az Artificial Intelligence Az Álmomat"

...

Moskát Anita: Írói félelmek kalendáriuma, az év minden napjára

...

Moskát Anita: Senkiföld

...

Moskát Anita: A leírt szavak malacperselye

...

Závada Péter: Érthető ellenszenv – A magyar rapről és slam poetry-ről (2. rész)

...

Závada Péter: Érthető ellenszenv – A magyar rapről és slam poetry-ről (1. rész)

...

Moskát Anita: Nem Patyomkin-falvakat építünk

...

Moskát Anita: Az igazi történet az utolsó pont után kezdődik

Olvass!
...
Könyvtavasz

Mesés versek ringatják álomba a gyerekeket

Hogyan nyílik ki és csukódik be estére a tündérrózsa, mennyire más a mező napfényben, mint naplementében, és merre oson az esti sötétben a róka? Rachel Williams altatóverseiből kiderül - olvass bele!

...
Könyvtavasz

A németalföldi festő megtanít arra, hogy szavak nélkül is lehet beszélni

Johannes, a néma festő a homokdűnék között találkozik egy lánnyal, de milyen esélyük lehet a boldogságra a 17. századi Hollandiában? Olvass bele Mörk Leonóra új regényébe!

Szentjánosfű című regényben

...
Beleolvasó

Rockynak kicsit túl erős az igazságérzete

Lackfi János új regényének hőse megtapasztalja a börtönt, miközben veszélyes barátokat szerez. Olvass bele a Rockyba!