Kritika

Lehet-e úgy normális életét élni, szeretni valakit és szeretve lenni, és egyáltalán szerelemnek nevezhetjük-e azt, amikor két ember kétségbeesetten kapaszkodik egymásba? Erről is szól a Bánat és öröm, amiben a mentális betegséggel küzdő Martha negyvenévesen mégis újradefiniálja az életét.

Samantha Downing harmadik regénye, A saját érdekedben című pszichothriller egy amerikai elitgimnázium falai között játszódik, ahol senki nem az, akinek látszik.

Jhumpa Lahiri Amerre járok című kötete pillanatképeket villant fel a városi magány mindennapjairól: a folyamatosan pergő mentális film egy névtelen nagyváros kulisszái között játszódik, hőse és mesélője pedig egy negyvenes nő, egy klasszikus megfigyelő, aki állandó önreflexióban él – sőt, nemcsak egyszerűen létezik, hanem folyamatos mozgásban van, jön, megy, bolyong.

Lily King szerelmesregénynek álcázott fejlődésregényben mutatja meg, mennyi szenvedés, fájdalom és kétség rejlik minden egyes leírt mondat mögött. A kapuzárási pánikról megannyi történetet ismerünk, az Írók és szerelmek viszont azt mutatja meg, mitől félnek a fiatalok, miután beléptek a nagybetűs élet kapuján.

Szerhij Zsadan Harkiv Hotel című kötete nem választja szét a személyest a politikától, átélhetővé teszi a szorongást és a szenvedést, miközben megérteti, hogy minden ilyen háború, amit az oroszok különleges katonai műveletnek neveznek, egyben nyelvi is.

Hanya Yanagihara mély empátiával megragadott karakterei az emberi kapcsolatok variációit rajzolják ki, miközben a szerző azt is vizsgálja, milyen bonyolult viszonyban áll az egyén szabadsága a személyes és a közösségi biztonsággal, illetve a kulturális és családi örökséggel. A paradicsomba a hét könyve.