Nehéz egy olyan világban elképzelni a felszabadulást, ahol az algoritmusok, a közösségi média és a szüntelenül gyarapodó tudományos adattárak egyre jobban behatárolhatóvá, leírhatóvá és létrehozhatóvá teszik az embert. Talán nem véletlen, hogy a mesterséges intelligencia felütötte a fejét, talán már tényleg létezik a virtuális ember. Az egyetlen terület, ahol még (talán) maradt valami autentikusan emberi, az a szex. Miranda July író, indie filmkészítő, rendező és forgatókönyvíró új, Négykézláb című regénye pont ebben keresi a megváltást: a furcsa, normától eltérő, felszabadult szexualitásban.
A Négykézláb tavaly szinte minden amerikai toplista tetején szerepelt, az egyik legmerészebb, legizgalmasabb kortárs regénynek mondták, nemrég pedig magyar fordításban is megjelent, itt bele is tudsz olvasni. Hamarosan televíziós adaptáció készül belőle. 2017-ben a szerző Az első rosszfiú című kötetéről is írtunk, ami akkor az év legjobb könyvei listánkra is felkerült.
Ha a kiégés normális, akkor nem normálisan kell rá reagálnunk
A Négykézláb kiindulópontja egészen egyszerű: egy kreatív szakemberként dolgozó negyvenes nő egy nap eldönti, hogy egyedül keresztülautózik Amerikán. A stabil párkapcsolatban élő családanya pontról pontra eltervezi az utazást, csak azért, hogy az első, fél órára lévő lehajtónál beköltözzön a legközelebbi motelbe. A történet eddig talán túl ismerős is, viszont itt jön a meglepetés – July pontosan tudja, hogy egy átlagos történetet ír, ami csak a kisiklásra vár: „A rossz irány az ellenkezője annak, amerre ösztönösen menni akarsz.
Lehet, hogy egy kis zűrzavart küld az erőbe és az univerzumba – itt vagyok.”
Hamar egy meneküléstörténetben találjuk magunkat, ahol a normális világ biztonságosnak tűnő keretei fojtogató határokká válnak. A család és az anyaság szükségszerű teher lesz, a nőiesség egy heti rendszerességre beállt szexuális aktus, a test pedig egy ellátásra szolgáló hüvely, ami emlékként őrzi a traumákat.
Már a könyv elején rengeteg kérdéssel találkozunk, például hogy miként korlátozza a társadalom a női testet, amiről csak az erotika vagy a szülés kontextusában beszélünk; hogy mit jelent kötődni valakihez, akivel sosem érjük el a boldog szerelmet; vagy mit jelent megosztani egy családban a feladatokat:
Gyerek nélkül könnyedén kikerültem a korszak szexizmusát, de amint anyává váltam, azonnal belenyomták az orromat.”
És itt indul be a Négykézláb igazán, mivel a társadalom normálisnak tekintett reflexeire olyan válaszokat keres, amik nem átlagosak. A megcsalás helyett vágyódás, az elválás helyett nyitott kapcsolat alakul ki. July nem ellentmondásokban és poláris ellentétekben gondolkozik, rosszban és jóban, hanem valós emberi érzésekben és árnyalatokban.
Saját szoba, amiben bármit megtehet egy nő
A történet markáns része egy motelszobában játszódik, amit az elbeszélő sok pénzért gondosan átalakíttat és saját ízlésére szab. Könnyen adja magát a párhuzam Virginia Woolf Saját szoba című művével, ami a feminizmus alapjává vált. Lényegében arról van szó, hogy egy nőnek szüksége van a saját környezetre ahhoz, hogy elmélyülten és hatékonyan dolgozhasson, hiszen a történelem során konvencionálisan csak a férfiaknak volt dolgozószobája.
July is alapként veszi ezt a motívumot, de egyben ki is forgatja. A saját szoba itt a felszabadulás jelképe lesz, egyszerre egy nagyon önző és költséges befektetés egy olyan ingatlanba, ami sose lehet a főhős sajátja (hiszen egy hotelhez tartozik), de pont ezért mutat kiutat a normatív gondolkodásból. A saját szoba (nevével ellentétben) nem egy birtokolt helyszín, hanem a megélés tere, amelyben minden csak feltételesen, szinte a világon kívül történik: „Nem vetettem bele magam a világba és éltem meg minden heteró dolgot, amire csak vágytam, amíg még tehettem.
Ültem a fészkemen, mint egy önelégült tyúk.”
A regény szisztematikusan menekül a hétköznapiság elől, az elbeszélő minden szempontból kiszakítja magát a világ körforgásából. Hasonló történetekben a nő valószínűleg megcsalná a férjét, eltitkolná, de mégis valahogy kiderülne, és elválnának. Itt viszont az elbeszélő hosszasan beszél vonzalomról és szexualitásról, sőt nemegyszer a megcsalás helyett csak a tánc jelenik meg, mint egy átmenet a társas kapcsolódás és az explicit szex között. Arról nem is beszélve, hogy a szexualitás is sokkal több lesz, mint egy tipikus intim jelenet: itt az érintés, a szavak, a mozdulatok, a pillantások, minden a kapcsolódás lehetőségévé válik.
És egy olyan világban, ahol a pornó az egyik leggazdagabb iparág és a közösségi média is tele van szexuális jellegű tartalmakkal, ennek fontosságát talán nem is kell részletezni.
Főleg a nőkre nézve: „A szex birtoklási mód, hogy ne csak nézd, hanem a magadévá is tedd (…) Anélkül, hogy tudtam volna, anélkül, hogy igazán értettem volna, egy test voltam mások számára, de nekem nem volt saját testem.”
Egy könyv, ami sok beszélgetés alapja lesz
A kötet szépsége, hogy nem kínál megoldást. A queer irodalomban gyakran kerül elő az a hasonlat, amely a drámai tetőpontot a férfi orgazmusával és az ejakulációval állítja párhuzamba. A Négykézláb ezzel szemben egy körkörös, kisebb-nagyobb drámai tetőpontokkal dolgozó regény, nincsenek éles határok, sem drasztikus változások.
Felszabadító, hogy az érzékiség (újra)felfedezése az elbeszélő történetében nem a megcsalás végkifejletébe torkollik, hanem egy önismereti, személyes utazásba. Ugyanígy a házasság is árnyaltan jelenik meg a kötetben, a sztereotípiával ellentétben nincs erőszakos és gyors válás, hanem beszélgetések és kompromisszumok vannak. Ez a fajta árnyaltság pedig az egész kötetre igaz.
Amerikai sikerönyv a női szexualitás, anyaság és házasság tabuiról. 
Ahogyan a kritika elején utaltam rá, a mintázatok és az algoritmusok egyre meghatározóbbak (és láthatóbbak) az életünkben. Az identitás pedig már nemcsak az emberek közötti különbségtételt jelenti, hanem a virtuális modellek és valóságok ellenében is meg kell határoznunk magunkat. A Négykézláb a sok egyéb izgalmas és fontos témája mellett erre tapint rá nagyon ügyesen: az identitásunk nem adatlapokon rögzíthető végletekben, fekete-fehér színekben jön létre, hanem árnyalatokban. És ezek az árnyalatok tesznek minket emberré.
