Borda Réka: Egy bőrönd átváltozásai [Tárgydilemmák]

A Panodyssey projekt célja egy olyan közösségi oldal létrehozása, melyen a felhasználóknak lehetősége van saját írásaik közvetlen megosztására. 2023 decemberéig hat magyar szerző, a Panodyssey nagykövetei mutatják meg az érdeklődőknek, milyen lehetőségeket rejt magában a platform. Most Borda Réka Tárgydilemmák című esszésorozatának első részét olvashatjátok, amelyből többek között az is kiderül, hogyan jutunk el Hemingway feleségének kézipoggyászától a négygörgős bőröndökig.

Van egy visszatérő rémálmom: szaladok a repülőhöz, a buszhoz, a vonathoz, de akármennyire igyekszem, nem érek oda. Soha nem hagy ott a jármű, épp csak az odáig tartó utat élem meg egy egész életen át tartó küzdelemként.

Nem mondom, hogy nem kérdeztem rá sokszor magamban arra, mit jelenthet ez. Leggyakrabban akkor szembesülök vele, amikor nagyon szeretnék megoldani valamit. Szeretnék előrébb jutni a lakásvásárlással vagy a karriervágyaimmal, de az állami gépezet vagy épp a saját kényszerességeim miatt végül egy helyben toporgok. Meg persze olyankor álmodom még ezt, amikor ténylegesen is megtörténhet velem az, hogy nem érem el a járatomat.

Éppen ezért a Svájcba történető utazásom, aminek során négy átszállást kellett véghez vinnem, szélsőséges érzelmi állapotba hozott. Azazhogy ez talán túlzó, hiszen, rossz szokásomhoz híven, csendesen szorongtam, ami aztán szűnni nem akaró refluxban csúcsosodott ki. Az egyetlen nyugalmi pontot a bőröndöm biztosította számomra, amiben minden összesűrűsödött, ami jó volt az otthonomból: a szokványos öblítőillatot árasztó ruhák, a “várunk haza” cetlik és a kedvenc zabkekszem.

A poggyász egyszerre a stabilitás és a végtelen szabadság.

A valahova tartozás és az idegenlét közti áldott vagy épp áldatlan állapot, amit a zürichi reptérhez hasonló nem-helyeken élhetünk át, miközben órákon át várunk a vonatra. A poggyász, hogy Lukács György kifejezését használjam, a transzcendentális hajléktalanság kifejezője. És mint ilyen, nem véletlenül vált a modern történetek oly fontos szereplőjévé. Egyszerre az átalakulás, a továbblépés és a kalandok szimbóluma. Az egyéni és kollektív tragédiáké. Orhan Pamuk apjának poggyásza például a száműzetés történetét meséli el. Hana poggyásza ifjúsági könyvbe csomagolt holokauszttörténet. Updike Nyulának poggyásza a menekülését fejezi ki a felnőttlét elől. Harry Potternek pedig több kalandja is egy kellemetlen utazással kezdődik barna poggyásza oldalán.

De vissza Zürichbe, ahol a Lausanne-ba induló vonatot vártam. Abba a Lausanne-ba induló vonatot, ahol Hemingway huszonhárom évesen újságíróként dolgozott. Ehhez a városhoz köthető az egyik leghíresebb irodalmi poggyászbaleset is. Hemingway ugyanis megkérte feleségét, hozza magával Párizsban hagyott kéziratait, hogy dolgozhasson rajtuk az ünnepek alatt. Azonban amikor Hadley a Gare de Lyon állomáson leugrott vízért, ellopták a poggyászt, Hemingway összes addigi munkája pedig huss, elszelelt.

Hozzá kell tenni, Hadley betegen utazott, és dugig tömött kézi poggyásszal vállalkozott a kimerítő útra. Nem lehetett könnyű elcipelni azt az állomásra és józannak maradni a magas láz ellenére is egy több mint tízórás úton. Nézzük csak meg azt a férfit, aki vörös, keményfedeles utazótáskáját tolta el előttem a reptéren. Neki milyen egyszerű dolga volt, még ha, tegyük fel, magas lázzal vállalkozott is az utazásra. A táskát ugyanis nemhogy kettő, hanem négy olyan görgővel szerelték fel, amik oldalirányban háromszázhatvan fokban forogtak, ezáltal olyan elegánsan tudta maga mellett tolni a bőröndöt, mint egy falevelet.

Egyébként pár hónappal az elutazásom előtt csináltam egy felmérést, hogy a négygörgős bőröndök lányosak-e, ugyanis nem egy férfi ismerősöm jegyezte meg nekem korábban, hogy ők ebből az okból kifolyólag nem hajlandóak ilyen típust venni. Bár az eredmény azt mutatta, hogy többségben vannak azok, akik szerint nem lányos választás a négy görgő, így is akadtak, akik arra szavaztak, hogy egy ilyen bőrönd bizony férfiatlan. Mert ha két görgője lenne, akkor minden rendben lenne, de így, négy görgővel valami nem stimmel.

Ahogy elnéztem ezt a férfit, aki az áramvonalas edzőcipőjével, a drága bőrövével és a precízen karbantartott szakállával nem is lehetett volna maszkulinabb, zavarba jöttem. Vajon a bőrönd masszív fedele eléggé férfias lenne ahhoz, hogy ne érezze nőiesnek a négy görgőt? Lehetséges, hogy annyi önbizalommal áldotta meg a sors, hogy képes legyen ezeket a társadalmi előítéleteket, akármilyen meglepő módon is egy utazótáskához kötődnek, levetkőzni? Vagy valamiféle társadalmi eltolódásról van szó, mondjuk arról, hogy a magyarokkal szemben a svájciakat a legkevésbé sem érdeklik az ilyesfajta előítéletek? Sőt, efféle sztereotípiák még csak meg sem születhetnek a fejükben?

Ez nem hagyott nyugodni. Valahogy csak el kellett jutnunk Hemingway feleségének kézipoggyászától ezekig a nyamvadt négygörgős bőröndökig. 

Elkezdtem hát utánajárni a dolognak. Hamar kiderült, hogy az első, a maira hasonlító utazótáskát az 1980-as években dobta piacra Rollaboard néven egy bizonyos Travelpro gyártó. Strapabíró és funckionális kialakítás, sok zseb – épp mint egy férfi nadrág, szemben a női darabok teljesen haszontalan apró zsebeivel. Ez a cég találta ki a négy, szabadon forgó kereket is. Praktikus, tartós, innovatív, dobálják a szavakat a honlapjukon, és még azt is képesek leírni, hogy egy pilóta fejlesztette ki magának és a csapatának. Ez a feltaláló, akit Robert Plath-nak hívtak, történetesen férfi volt.

Mit ad isten. A négykerekes bőrönd tehát nemhogy férfiak által, közreműködésével látott napvilágot, hanem minden, hagyományosan hozzájuk köthető tulajdonsággal rendelkezik. Szóval, fűztem tovább magamban a gondolatmenetet, ha minden adottsága megvan ahhoz, hogy férfias legyen, akkor csakis a hozzá társított konnotációkkal lesz a gond. Mégpedig azzal, hogy könnyű tolni. Hogy nem kell súlyos energiákat megmozgatni ahhoz, hogy magunk mögött vonszoljuk, hanem olyan kényelmesen is ide-odaguríthatjuk, mint egy könnyűvázas biciklit. Akár még meg is lökhetjük, és ő előre siet, hogy nekünk egy pillanat erejéig felszabadulhasson a kezünk. Ez közel sem tűnik olyan dolognak, amivel el lehet büszkélkedni vagy amihez őserő meg sok izom kellene. Ezt még egy nő is képes megcsinálni különösebb lovagi felajánlás nélkül.

A vörös bőrönd elsuhant előttem a svájci férfijával, és innentől szándékosan az utazótáskákat figyeltem. Meglepve tapasztaltam, hogy szinte egyedül ennek az alaknak volt annyi önbecsülése, hogy megkönnyítse a dolgát Plath találmányával. Bezzeg a nők nemhogy négygörgős poggyászokkal voltak felszerelkezve, hanem még kulcstartóval és színes matricákkal is ellátták azokat.

Ez a genderfurcsaság a táskák körül nem valamiféle 21. századi huncutság.

Freud a táskákat a női méhhez hasonlította, és már a 19. században fontos szerepet töltöttek be a női emancipációban, hiszen a táska a nők privát holmijainak titkos rekeszévé vált, és korábban soha nem tapasztalt mobilitásra tehettek szert általa.

Hát még a poggyásszal. Nézzük csak meg Ibsen Babaházát, amiben Nora egyetlen poggyásszal a kezében hagyja maga mögött a családját.

A poggyász mára alapvető kellék lett a háztartásokban. Nő és férfi egyaránt beszerez egyet élete folyamán vagy első nagy beruházásként kap egyet a családjától. Kihívásokat, nagy döntéseket, szép emlékeket szimbolizál. Igen, még a nők számára is. Vagy számukra főképp.

Nekem a poggyász ezúttal a svájci ösztöndíj. Egy lehetőség, hogy nőként jelentkezhetek egy irodalmi residency programra, elnyerhetem, és elutazhatok két hétre a Jura lábához. És persze komoly félelem is, hogy meddig lesz ilyen kegyes velem a bőröndöm. Hívogat-e majd magával, ha gyerekem lesz? Ebben a rogyásig tömött méhben egyelőre a karrierem nyugszik. Én mint kibontakozó író, én mint női szerző, én mint ambíció. Hogy mi lesz azután, ha időm sem lesz írni? Kár lenne találgatni, és talán nem is fontos ez most. Most csak az a lényeg, hogy ezt a pulóverekkel, cetlikkel és zabkeksszel telepakolt bőröndöt négy görgővel látták el, hogy legalább ennyivel könnyebb legyen nekem.