A Panodyssey projekt célja egy olyan közösségi oldal létrehozása, melyen a felhasználóknak lehetősége van saját írásaik közvetlen megosztására. 2023 decemberéig hat magyar szerző, a Panodyssey nagykövetei mutatják meg az érdeklődőknek, milyen lehetőségeket rejt magában a platform. Most Kiss Tibor Noé készülő kötetének második részletét olvashatjátok. Az első részletet itt találjátok.
Azt hiszem, az ember eredendően jó, és valamikor a nagyanyám is jó lehetett. Sokáig nézhettem nála a tévét, de nem engedte, hogy megsimogassam a kiscsibéket. Nem vigyázok, összenyomom őket, meghalnak. Citromsárga tollpárnák lökdösődnek, csipognak az infralámpa alatt. A meleg fény vörösre színezi a csőrüket, a fonott fémhálót, a tenyeremet. Ebben a fényben minden áttetszővé válik. Nagyanyám arca szentkép. Mosolyogva nézi a kiscsibéket, göcsörtös ujjai darált kukoricát morzsolgatnak. A pofonokat is tőle kaptam, egyszerre csak egyet, mindig csak egy nagy pofont. Néha jobban örültem volna több kicsi pofonnak. Akkor is engem pofozott fel, amikor a fiúk kavicsokkal dobálták az ablaküveget. Inkább elmentem velük motorozni, vagy elbújtam a farakás mögé, vagy bezárkóztam a fürdőszobába. A sámlira állva felértem a riglit, és láttam magam a tükörben. Néztem a duzzadt, vörös foltot az arcomon, égetett, simogattam, csorgott a könnyem.
Anyám nem tudott a pofonokról, és én is úgy tettem, mintha nem tudnék a pofonokról.
A Sarki Rókától indul a tó körüli ösvény. Néhány évvel ezelőtt lebetonozták, napelemes lámpákat szereltek fel a sétány mentén. A pad támlájának dőlök. A tómederben sárfoltok, néhány pocsolya, derékig érő sás. A talaj töredezett, mintha apró, sötétbarna mozaikdarabokból állna. Tavaly nyáron kiszáradt a tó. A haltetemeket azonnal eltakarították, a horgászok csónakjait lassan belepte a homok. A megyei lap riportot készített a helyiekkel, természetfilmesek vertek sátrat a tómederben, Zita fotóit a 444 is megosztotta. Tavaly óta az egész falu erről beszél. A tó a kert végéből, a kunyhó mellől is látszott. Tükröződő, álmos vízfelszín, szomorúfűzek a parton. Rögtön beleszerettünk ebbe a kilátásba, a lankás udvarba, a fenyőfákba, a terasz faragott korlátjába. Az ingatlanos a faluközösséget dicsérte, a békés, dolgos embereket. Közel az autópálya, a vasbetonfödém masszív, a garázs vendégszobává alakítható. Nézzék ezeket a tökéletes cserepeket.
„Minden temetés körüli ügyintézés rá hárult. Átzuhant a papírmunkákon, aláírásai a semmiből jelentek meg a pontozott vonalak felett, a golyóstoll a kezében idegeneké volt. A koporsók fáját vastag katalógusból választotta ki. Csak rábökött, két mahagóni lesz. A hidegtálakat egy közeli étterem vállalta.” Ma kaptam meg ezt a könyvet. Azt gondoltam, nagyanyám halála után jót tesz egy kis munka, és a kiadóban rögtön találtak nekem valamit. A címben buddhista utalás, a fejezetek között értelmezhetetlen vonalrajzok. Fiatal szerző, kortárs történet, több narrátor, egy biztonsági őr és egy műkörmös. Ez tökéletes lesz, semmi kockázat, gondoltam, erre a tizenötödik oldalon meghalnak a nagyszülők. Szén-monoxid mérgezés, a nagyapa sakkpartnere talál rájuk. Gyenge megoldás, hogy a hátsó ajtó mindig nyitva van, de nekem csak a helyesírási hibákat kell jeleznem. A ráhárult egybeírandó, a papírmunkákat egyes számba tenném. A koporsók fáját, a koporsók fáját, ismételgetem magamban. Nem tudok megbarátkozni vele. Megjelölöm, aztán félreteszem a kéziratot. Töltök magamnak egy vermutot, ez a nap már elment. Az ablaküvegen átderengenek a fenyőfák nyúlványai. Felhős ég, néhány halvány csillag. Cukor a konyhakövön ülve várja a vacsoráját. A kandalló mellett üres a fonott kosár, nincs új üzenetem.
Az esték itt ugyanolyanok. Sötétedés után hirtelen lehűl a levegő, kevergetem a koffeinmentes kávét, a szomszédban ordít a szamár.
Az egész völgy visszhangzik tőle. Gyerekkoromban féltem ettől a hangtól, mindenki kinevetett. Becsapódik a szúnyoghálós ajtó, a szomszéd a betonlapokon csoszog, ellenőrzi a reteszeket a tyúkólakon. Ma sem láttam a rókát, de mindenhol ott van. A szóközökben levegőért kapkod, sípol a tüdeje. A toportyánféreg már átlépte a megyehatárt, kisasszony. Összerezzenek, amikor a szamár újra elbődül. Gyerekkoromban sírtam. A szamár mintha félrenyelt volna, és most szándékosan erőltetné a köhögést. Hogy jönnek ki belőle ezek a hangok. Üdvözlöm az Attilát, adja át neki, kisasszony. Olyan jó, hogy vannak még olyan emberek, mint az Attila. Mint az Attila, mindig csak Attila, a sötétben nem látja a grimaszomat. Csak a hangomat hallja. Néhány kedves szó, a kerítéslécek között finoman átkúszó dallam. Az anyám az egyetlen, aki mindig megvédett. A szomszéd a tornácon liheg, rácsatlakozik az oxigénpalackra, aztán húzni kezdi maga után. A kulcs kettőt fordul a zárban, nyikorognak az alumínium kerekek. Az ingatlanos nem mondott semmit a szamárról.