Borda Réka: Forradalmat az írott terekbe? [Tárgydilemmák]

A Panodyssey projekt célja egy olyan közösségi oldal létrehozása, melyen a felhasználóknak lehetősége van saját írásaik közvetlen megosztására. 2023 decemberéig hat magyar szerző, a Panodyssey nagykövetei mutatják meg az érdeklődőknek, milyen lehetőségeket rejt magában a platform. Tárgydilemmák című esszésorozatának második részében Borda Réka megmutatja: Évszázadok óta más terekben mozognak a nők és másban a férfiak. 

Biztosan sokak számára ismerős az a tipikus, 50–60-as évekbeli filmjelenet, amikor egy csinos, amerikai családanya széles mosollyal integet a férjének, aki fényesre polírozott autóval érkezik haza egy fárasztó munkanap végén. Ebben a jelenetben a maszkulin tér egyértelműen a publikus, míg a feminin a privát tér.

De filmek ide, amerikai kultúra oda, a nő helye egyébként is hagyományosan az otthon, aminek többek között civilizációs okai vannak: a privát tér biztonságot nyújtott szülés közben és után, míg a férfi a létfenntartáshoz szükséges javakat termelte ki, és megvédte a lakóhelyet az esetleges támadásoktól. Ugyanakkor a publikus tér férfiakra szabottsága számos kulturális, társadalmi-gazdasági, de vallási tényező eredménye is. A kalandozás – de még egy szimpla séta is – évszázadokon át férfi kiváltság volt, legyen szó keresztes hadjáratokról, új földrészek felfedezéséről vagy azokról az arisztokrata, húszas éveik elején járó fiatalokról, akik a Grand Tour jegyében barangoltak Európában a 17-19. században.

A nők és férfiak fizikai elkülönülése is hozzájárult a nemek közti hierarchiához, és állandósította azt, mivel csökkentette a nők hozzáférését a társadalmilag értékes tudáshoz.

Bár a szüfrazsett mozgalmakkal megkezdődött a nők szimbolikus térköveteletése, a publikus terek a mai napig határokat állítanak számukra. Ahogy Judith Butler filozófus is rámutat, egyedül hazasétálni éjszaka, stoppolni, kies utcákon barangolni olyasfokú sebezhetőséggel jár, ami továbbra is veszélyessé teheti a nők számára az önálló mozgást, így a mai napig újratermelődik a férfi kísérő fontossága.

Mindennek hatása az irodalmi művekben is megmutatkozik. Jane Austen női szereplői villáikban és birtokaikon időznek, és ha meg is jelennek a városban, kevésbé az urbánus miliőben, mintsem a nőkre szabott, „biztonságos” övezetekben (pl. ruhaszalon) járnak-kelnek. Fontos hozzátenni, Austen és a korabeli női szerzők nem ismerhették a férfiak világát, ellenben a férfiak ismerhették az otthon tereit. Ennek ellenére a nők által írt történeteket gyakran ponyvának, „női irodalomnak”, lektűrnek könyveljük el, míg a publikus tér használatára egész, irodalmilag is fajsúlyos műfajok épültek: az eposzok, verses regények vagy kalandregények férfi hősei vakmerően ugranak fejest a nagyvilágba, hogy saját élményeiken keresztül az emberiségről beszéljenek. Mindazonáltal a privát térben megjelenített női karaktereik rétegzettsége, fontossága sem kérdőjeleződik meg.

A gender alapú térhasználat magától értetődőnek tűnik. Dosztojevszkij, Vonnegut, Houllebecq férfi karakterei, de Kosztolányi Esti Kornélja is gond nélkül mozog a publikus terekben, míg Marylinne Robinson Háztartásában, ahogy a cím is utal rá, az otthon és a szűken vett környezet kerül középpontba, Daisy Johnson Nővérek c. regényében pedig a horrorisztikus ház egy családi tragédia feldolgozását jelképezi. Ráadásul Szabó Magda sem távolodik el a Katalin utcától, ahol az otthon és a szűken vett környezet jelenti a biztonságot a történelmi traumák, a nyilas terror ellenére is.

A nők kitörése általában szélsőséges esetekben válik lehetségessé, még a férfi szerzők műveiben is: Anna Karenyina szerelmét választja otthona helyett, Kunigunda környezetét bulgárok dúlják fel, akik meg is becstelenítik, Nana pedig utcalányként keresi a kenyerét. A női szerzők is hasonló térhasználattal élnek, ám esetükben konkrét traumákat hordoznak a terek, amiket leggyakrabban egyes szám első személyben beszélnek el. Renata Viganò életművében hangsúlyos a fasiszta rezsim által megkövetelt női partizánlét, Polcz Alaine Asszony a fronton c. regényének elbeszélője menekülni kényszerül, majd megerőszakolják az oroszok, de Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka c. regényében is a főszereplő ambivalens érzésekkel telve veszíti el szüzességét az otthonától távol eső, erdőközepi, poros, kietlen kunyhóban. Mindez olyan narratív stratégiaként is értelmezhető, amelyben a női írók a földrajzot titkos vagy kódolt nyelvként használják, és érzelmi vagy szimbolikus jelentést közvetítenek általa (ún. geo parler femme), és azért folyamodhatnak az efféle kódok használatához, mert úgy érzik, hogy másképp nem tudják kifejezni érzéseiket és tapasztalataikat.

A fizikai értelemben vett, bejárt városhoz szorosan kapcsolódik a leírt és szimbolikusan megalkotott város, így tehát az emlékek, életesemények és történelmi pillanatok is sok esetben a publikus tér szövetén keresztül teremtődnek meg.

Ezek részt vesznek a történelmi emlékezet megalkotásában, amelyből, egyértelműen, az otthon maradó nők kimaradnak. Így például számos csatatörténetet, közelharcot, politikai intrikát őriz az irodalom, de arról, hogy a nőkre rátörtek a katonák otthonaikban, fizikai erőszakot követtek el rajtuk, vagy adott esetben ők miképp vették át a családfő szerepét háború idején, már jóval kevesebb szó esik – pláne nem a nők tollából.

Egyrészt emiatt lehet különösen hasznos női szerzőként vagy női elbeszélőt alkalmazva tudatosan, narrációformáló erőként használni a privát teret, és nem csupán megkérdőjelezhetetlenül feminin helyszínként ábrázolni az otthont, hanem adott esetben reflektáltan, problematikus mivoltát is érzékeltetni annak, illetve elbeszéltetni általa a nők traumáit, mint ahogyan azt a férfiak is teszik az urbánus környezet segítségével. Másrészt érdekes kísérlet lehet kimozdítani a női szereplőket otthonról, és a szüfrazsettekhez hasonlóan szimbolikusan is elfoglaltatni általuk az irodalmi publikus teret. Ebből a szempontból ugyanis, véleményem szerint, még nem zajlott le a nők forradalma.