Margetin István: Tervezési hiba [Panodyssey]

Második alkalommal rendezték meg idén a Panodyssey és a Könyves Magazin közös írói pályázatát, amelyre 166 pályamunka érkezett. Közülük választotta ki a győzteseket Borda Réka és Kiss Tibor Noé. A harmadik helyezett Margetin István lett Tervezési hiba című írásával, melyben Borda Réka laudációja szerint  "(...) az elbeszélő lassú, kellemes tempójában járhatjuk be új lakhelyét, és kaphatunk bepillantást a panelnegyedek egyszerre nyomasztó és vonzó világába."  A másik zsűritag, Kiss Tibor Noé pedig azt emelte ki, hogy a Margetin "írása a rá jellemző monotonitást és aprólékosságot hozza. Amikor azt hinnénk, hogy mindent láttunk, újra felmutat valamit a maga terepbejárásán."

Olvassátok el a harmadik helyezett pályaművét!

Margetin István: Tervezési hiba

Egyre táguló körökben fedezni fel a környéket. Napi egy kör, utána vissza az üres lakás biztonságába. Az első séta alig tíz perc a tömb körül. A lakótelepek mindenhol egyformák, a házak aljában sorakozó üzletek között aránytalanul sok a női fodrász, kozmetikus, körmös. Itt bőrdíszműves, a sarkon mobilszerviz töri meg a szokásos mintát. A tömb oldalában szépségszalon-ellátó, műköröm-, műszempilla- és kozmetikai alapanyagok. Csábító lehetőség. Választhatná a bizonytalan férfi szerepét. Elnézést, kérhetek egy kis segítséget? Az unokahúgom manikűrözni szeretne. Nyolc éves. Használhat fém körömreszelőt vagy a gyerekkörömhöz más, puhább eszköz kell? A panelszalonokban pillanatok alatt elterjedne a hír, új pasi költözött a telepre. Kicsit félénk, de gondoskodó típus. Nem nyit be az üzletbe, bizonytalan férfi már eleget volt.

Túlzás, hogy üres a lakás. Beépített szekrény az előszobában, polcok a kamrában, a konyhában pult, két sámli. Net viszont nincs. Megengedték, hogy beköttesse, de nem fogja.

A net csak figyelemelterelés.

A munka nagy részét offline is el tudja végezni, a kész anyagokat majd feltölti valami bank vagy könyvtár hálózatáról.

Első éjjel arra ébredt, hogy a padló nyomja a gerincét. Hiába tesztelte napokig a matracot, igaz, terhelés nélkül, hiába foltozta meg két helyen, tervezési hiba, az elektromos pumpa befújónyílásánál enged az anyag, szivárog a levegő. Felkászálódott, betolta a lapos matrac alá a jógaszőnyeget, friss réteg éjszakai krémet vitt fel az arcára, és visszafeküdt. Másnap megfordította a matracot, hogy a lába legyen a befújónyílás felé. Hat órát bírt. Felesleges is többet aludni, inkább ledől délután. Fél óra délutáni alvás mérhetően lassítja az agy zsugorodását.

A ház előtti sárga iksz felfestésen horpadt oldalú, sötétkék Opel kombi. Amikor beköltözött, szerencsére még nem volt itt, lehetetlen lett volna elférni mellette a bőrönddel. Megkerüli az autót, beles a szélvédőn. A sofőrülésen kopasz férfi alszik, a könyöklőben gyűrött notesz, kóla. Amatőr nyomozó? Hajléktalan? Kikosarazott szerelmes? Behajtó? Visszamehetne a lakásba, a konyhaablakból pont rálátna a kocsira. Főzne egy mentateát, felkucorodna a pultra, és figyelne. A piros borítójú naplóba jegyzetelné, kik jönnek-mennek, hogyan reagálnak a kocsira, mozdul-e a sofőr. Unatkozó, ablakból leskelődő zombi még nem volt. Nem is lesz.

Az unalom a célok hiánya.

Átmegy az úton, indulhat a következő kör. A reggeli séta elengedhetetlen a cirkadiánritmus beállítása és a megfelelő kortizoltermelés érdekében.

Az üres terek megnyugtatják, segítik az elmélyülésben. A nappali jógaterem, szentély, edzőterem és iroda. Ébredés után jóga. Tizenkét napüdvözlet, a test felébresztésére. Utána meditáció, lecsendesíteni az elmét, építeni a tudatosságot. Huszonegy pozitív megerősítés a fürdőben, a tükör előtt, a lélek hangolására. Energiakoktél a konyhában, citromlé, almaecet, kurkuma, gyömbér, multivitaminok, probiotikum. Séta után munka. Az egyik sámli a szék, a másik az asztal. Az ablaknak háttal, a világoszöld fal felé fordulva, hogy semmi ne vonja el a figyelmét. Így is egyre kevesebb idő jut a munkára.

Kövér bácsi csapkodja sárga vödrét a konténer pereméhez. Az öreg megérzi a tekintetét, hátrafordul, rámosolyog. Fiatalember, maga költözött ide legfölülre? Nincs ideje gondolkodni, az öreg már mondja is, a földszinten lakom, a bal oldali ajtó, tudja, a parkra néző erkélyes, a magáé alatt néggyel, az a legértékesebb ingatlan az egész házban, az összes öregnek arra fáj a foga, nem csoda, árnyékos, és főleg, hogy nem kell lépcsőzni, múlt héten a Rábainé a harmadikról elvágta a tévékábelemet, a vén kurva, el akarnak üldözni, el is megyek, nem érdekel engem, a nővérem harmincöt éve kint él Amerikában, mindig hív, igaza van, semmi értelme maradni, de kibaszok velük, nem hagyom itt nekik a lakást, odaadom inkább magának, maga rendes embernek tűnik, bemegyünk az önkormányzatba, lepapírozzuk, ha eljön az ideje, gondolja meg, maga sem fogja mindig bírni a négy emeletet.

Lehetne ő a kedves balek.

A rendes fiú, aki elugrik boltba, segít ablakot mosni, beprogramozza a tévét. Unalmas estéken becsönget kávézni, száraz bolti süteményt majszolni és meghallgatni a legfrissebb lakótelepi összeesküvés-elméleteket. A konténerbe hajítja a szemeteszsákot, elköszön. Nincsenek unalmas estéi.

Következő körútjain gyógyszertárat, zöldségest talál. Körberagasztja a befújónyílást Leukoplaszttal, üres gyümölcsös ládát tol a matrac vége alá. Az enyhén a fej irányába lejtő fekhely erősíti a szívet és közel negyven százalékkal serkenti a zsírégetést.

Vacsora az erkélyen. Gesztenyefák, kosárpálya, játszótér, padok, madárcsicsergés. Fél pohár minőségi vörösbor a szív és az agy egészségéért, a cukorbetegség és a rák ellen. A tiszta tudatnak nem árt az alkohol, a testnek viszont kell a segítség. Hétfőn, szerdán és pénteken hattól a kosárpálya sarkában edző nők. A jógaszőnyegek szabályos ötszöget alkotnak. Túl magasan van, nem látja a nők arcát. A mozgásuk alapján késő harmincasok. Úgy tippel, legalább három anya és legalább kettő elvált. Edzésről edzésre változó pozíciók az ötszög oldalain,

ideiglenes szövetség, apró sértődés, szimpátiahullámzás.

Lehetne kavics a tóban. Trófea. Lemehetne egy edzésnapon, pár perccel a nők előtt. Jógaszőnyeg, gumiszalag, ujjatlan póló. Elnézést, most költöztem ide, nem tudtam, hogy itt szoktatok edzeni. Nem zavar, ha maradok? Jógaszőnyegek hatszögben. Nem megy le, fél héttől naplóírás, hálagyakorlat, esti meditáció, olvasás. Fogmosás után még kinézni a konyhaablakon, megvan-e az Opel. A kíváncsiság serkenti az agyműködést és javítja a memóriát.

Kapcsolódó cikkek
...
Panodyssey

Gáspár Sára: Hot girl walk [Panodyssey]

A Panodyssey és a Könyves Magazin közös pályázatának második helyezettje Gáspár Sára lett, most elolvahatod győztes írását, melynek címe Hot girl walk. 

...
Panodyssey

Szőnyi Judit: Mos Eisley [Panodyssey]

A Panodyssey és a Könyves Magazin második írói pályázatának első helyezettje Szőnyi Judit lett Mos Eisley című szövegével, melyet most elolvashatsz. 

...
Panodyssey

Kiss Tibor Noé: Sokszor zavarba ejtően személyes szövegekkel találtam szembe magam

166 pályamunka érkezett a Panodyssey és a Könyves Magazin közös írói pályázatára, idén a nyertesek között van Szőnyi Judit, Gáspár Sára és Margetin István. Olvassátok el Kiss Tibor Noé laudációjának bővített változatát!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

ADVENT
...
Könyves Advent

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A 12 éves Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra a Beneš-dekrétumok és a kitelepítés elől. Felnőttként megírta, hogy mi történt azon a sorsdöntő téli éjszakán. Olvass bele a kötetbe!

...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Rosszul végződő, abszurd és megbocsájtó mesék – 8 prózakötet karácsonyra

Három fiútestvér, három nemzedék, egy zombianyu és megannyi izgalmas sztori. Például családtörténetek és tönkretett szerelmek, metsző irónia és őrült tanmesék. 8 friss magyar prózakötetet ajánlunk.

...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrison állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

Panodyssey kreatív írói pályázatok
...
Panodyssey

Judit Szőnyi: Mos Eisley [Panodyssey]

...
Panodyssey

István Margetin: Design Flaw [Panodyssey]

...
Panodyssey

Sára Gáspár: Hot Girl Walk [Panodyssey]

...
Panodyssey

Szőnyi Judit: Mos Eisley [Panodyssey]

...
Panodyssey

Gáspár Sára: Hot girl walk [Panodyssey]

...
Panodyssey

Margetin István: Tervezési hiba [Panodyssey]

...
Panodyssey

Evellei Kata: Kereszthuzat [Panodyssey]

...
Panodyssey

Farkas B. Szabina: Papa háza [Panodyssey]

...
Panodyssey

Fodor Janka: Jött, ment [Panodyssey]

...
Panodyssey

Nagy M. Anna: Egy nap töredéke [Panodyssey]

...
Panodyssey

Patai Árpád: Bicigli [Panodyssey]

...
Panodyssey

Solymosi Lukács: A kicsi [Panodyssey]

...
Panodyssey

Szűcs Virág Natália: A város elemei [Panodyssey]

...
Panodyssey

Kiss Tibor Noé: Sokszor zavarba ejtően személyes szövegekkel találtam szembe magam

...
Panodyssey

Borda Réka: Komoly verseny folyt, a nyertesek kiválasztása sem volt magától értetődő feladat

...
Panodyssey

Závada Péter: Lehet-e még egyáltalán politikai verset írni?

...
Panodyssey

Moskát Anita: Soha ne felejtsetek el jó kérdéseket feltenni

...
Panodyssey

Ők nyerték a Panodyssey első írópályázatát!

...
Panodyssey

Kiss Gabriella: Pótlás [Panodyssey]

...
Panodyssey

Kupihár Rebeka: versek a “gyermekvédelmi” népszavazás idejéről [Panodyssey]

...
Panodyssey

Szepesi Kornél: Hope [Panodyssey]

...
Panodyssey

Fancsali Kinga: napirendi pont / medúza

...
Panodyssey

Szerényi Tamás: Special Offer [Panodyssey]

...
Panodyssey

Vajsenbek Péter: Immigrant story / Akik még hisznek / Magyarok és értelmiségiek [Panodyssey]

...
Panodyssey

Máthé Zsolt András: Eklogák [Panodyssey]

...
Panodyssey

Szirmai Panni: Nyálszívó [Panodyssey]

...
Panodyssey

Szűcs Anna Emília: Előtte/kelet-európai parainézis/MAHSA AMINI [Panodyssey]

...
Panodyssey

Vincze Bence: Ahol a vonatok születnek [Panodyssey]

...
Panodyssey

Kupihár Rebeka: Poems from the time of the ’Child Protection’ referendum [Panodyssey]

...
Panodyssey

Gabriella Kiss: Replacement [Panodyssey]

...

Deres Kornélia és Simon Márton a Panodyssey új magyar nagykövetei

...

Ők nyerték a Panodyssey második írópályázatát!

...

A Panodyssey a már bizonyított szerzőknek is értő, szakmai visszajelzéseket kínál

...

„Alkotóként is kényszer, hogy csomó mindenhez kell értened” [Panodyssey]

...

Az igazi mentor hatalmi hierarchia helyett partnerséggel fordul a pályakezdő íróhoz

...

Kiss Tibor Noé és Borda Réka a Panodyssey új magyar nagykövetei

...

Ők nyerték a Panodyssey első írópályázatát!

...

Moskát Anita és Závada Péter a Panodyssey első magyar nagykövetei

...

Ahol az író és az olvasó közvetlenül találkozik: ismerd meg a Panodysseyt!

...
Panodyssey

Száznál is többen neveztek a Panodyssey pályázatára

A Fekete vagy a Fehér Barlangba kaptál meghívást? címmel meghirdetett felhívásra összesen 118 pályamű érkezett. A Könyves Magazinon a korábbiakhoz hasonlóan beszámolunk majd a jelölési folyamatról, bemutatjuk a döntősöket és a győzteseket is.