Deres Kornélia és Simon Márton, a Panodyssey jelenlegi nagykövetei voltak annak a beszélgetésnek a vendégei a Tompa17-ben, amiben a közép-kelet európai költői tapasztalatot járták körül Ruff Orsolya moderálásával. Szóba került a közösség meghatározó szerepe a szerzői indulásban, a nemzetközi események és személyes találkozások inspiráló ereje, a regionális elvárások, az angol nyelv közvetítő funkciója, illetve a fordítás lehetőségei és korlátai is.
A Panodyssey egy Franciaországból indult kezdeményezés, melynek fő célkitűzése egy közösségi oldal létrehozása: a felületen a felhasználóknak lehetőségük van saját szövegeik közvetlen publikálására és monetizálására. Arról, hogy hogyan működik a Panodyssey, hogy miért éri meg használni az íróknak és az olvasóknak is, ebben a cikkben írtunk alaposabban.
A Creative Room European Alliance konzorcium feladata, hogy a Panodysseyt Európa más részein is megismerjék. E nemzetközi program keretében több mint 9 európai ország különböző szervezetei működnek együtt. 2022 őszétől pedig, a Könyves Magazinnal szakmai partnerségben, Magyarországon is elindult a Panodyssey platform népszerűsítésére indított projekt.
A beszélgetés a szerzői indulás felidézésével kezdődött, aminek olyan közvetlen apropója is volt, hogy Simon Mártonnak a Könyves Magazinon publikált esszésorozata is arról szól, hogyan nőtt fel szerzőként, közel húsz év után pedig szükségét érezte egyfajta áttekintésnek. A két évtizednyi szakmai életúthoz kapcsolódva Deres Kornélia elmondta, számára a meghatározó esemény az volt, amikor tinédzserként rátalált az irodalmi közösségre és az írótáborokra – ez azért is fontos számára, mert költőnek, írónak lenni gyakran elég magányos tevékenység.
De vajon felfedezhetők-e mintázatok abban, hogyan válik Magyarországon valaki fiatalon költővé. Ugyan mindenkinek megvan a maga útja, ám fontos, hogy az induló szerző valamiképpen bekapcsolódjon az irodalmi közegbe, hogy publikálják a műveit irodalmi folyóiratokban, jót tesz, ha egyetemen tanulhat irodalomról és az is, ha megismer szerkesztőket. A közösség persze abban is segíteni tud, hogy
átadja a tudást arról, hogyan működnek a szerzői útvonalak az irodalmi érvényesülésben.
Deres felidézte, hogy számára az indulás olyan szempontból szerencsés volt, hogy kamaszként még otthon, Miskolcon részt vett egy versenyen, ahol második helyezett lett, a jutalom pedig egy nyomtatott megjelenés is volt – mindez persze értékes visszajelzést is jelentett akkor a számára. Simon 19 évesen egy barátját kérdezte meg, hova küldje a verseit, és az ő ajánlására juttatta el őket a Mozgó Világhoz. Az irodalmi szerkesztő behívta Simont a szerkesztőségbe, ahol részletesen elmagyarázta neki, miért nem jók a versei. Simon és Deres egyetértett abban, hogy függetlenül a visszajelzés pozitív vagy negatív tartalmától, nagyonfontos valaki, aki komolyan veszi a pályakezdő szövegeit. Ez lehet egy idősebb mentor, de lehetnek hasonlóan hasznosak és lényeglátóak a kortársak is.
Kihirdették a Panodyssey harmadik pályázatának nyerteseit, akiket a Panodyssey nagykövetei, Deres Kornélia és Simon Márton választott ki. Laudációjukban mindketten hangsúlyozták, hogy várakozásaikon felülien erős mezőnnyel találkoztak.
És hogy milyen nemzetközi tapasztalatokat szerezhet egy közép-európai költő? Deres elmondta, hogy rá mindig a személyes élmények hatottak a legjobban. Sikerült három hónapot Prágában töltenie a Visegrad Literary Residency Program keretében, ahol a régióból származó más szerzőkkel találkozhatott, és többet is megtudott arról, milyen az irodalmi élet más országokban, és milyen kihívásokkal küzdenek az ottani írók és költők. Ő maga nagyon hisz az együttműködésben, különösen nemzetközi színtéren, és ennek apropóján említette a londoni European Poetry Festivalt, ahol a kontinensről érkező költőket random párokba rendezték brit alkotókkal, így együtt kellett létrehozniuk valami újat. Ennek az élménynek nagyon sok kreatív energiát és játékosságot köszönhet, valamint úgy érzi, így lenne jó megismerni egymást. Simon a Poets of Today – Voices of Tomorrow nevű EU-s programban vesz részt, ez kifejezetten arra koncentrál, hogy összekösse a kelet-európai költőket.
Olvasóként gyakran előfordulhat velünk, hogy bizonyos elvárásokkal veszünk kézbe egy skandináv, japán vagy amerikai kötetet. De mi a helyzet a mi régiónkkal, mit várnak tőlünk? Deres nevetve jegyezte meg, hogy
nem tudja elképzelni, hogy valaki vidám könyvet várna a világnak erről a részéről.
Ugyanakkor szerinte ismét csak a személyes kapcsolódások azok, amik segíthetnek lebontani a sztereotíp gondolkodást arról, milyen, mondjuk, egy magyar költő. Szóba került a nyelvi akadály is, kezdve azzal, hogy mennyire elválaszt a magyar nyelv más országok lakosaitól és így olvasóitól, miközben regionálisan valójában sok a hasonlóság az emberek között. A „szomorú magyar költő” sztereotípiához kapcsolódva Deres elmondta, hogy saját esszéiben a hazai irodalmi közeg árnyékos oldalára szeretné felhívni a figyelmet: ott találjuk az alkoholizmust, ami szerinte az egyik legégetőbb probléma, de beszél a szerzők infantizálásról a hierarchikus könyviparban, valamint az abúzus különböző formáiról is.
Szóba került az angol erőteljes összekötő és közvetítő szerepe is a kortárs irodalomban. Persze a fordítás során a szövegek át is alakulnak: Deres számára az volt a leghangsúlyosabb felfedezés, mennyire máshogyan hangzanak angolul a versei. Hozzátette viszont, hogy a fordítási folyamatban neki a szóról szóra történő átültetésnél fontosabb a kultúra, amibe a verse érkezik majd, és hogy ott is értsék a sorok mögé rejtett gondolatokat. Simon elmesélte, hogy – mivel fordít magyarra – megpróbálta lefordítani a verseit más nyelvekre, ám végül mindig meg kellett kérnie egy anyanyelvi beszélőt, hogy segítsen.
A beszélgetés végén a mai pályakezdőkre terelődött a szó, Deres és Simon is elmondta, hogy szerveznek alkotói workshopokat – van, amiben együtt is működnek. Abban egyetértettek, hogy ezek az alkalmak kiemelkedően inspirálóak, Deres bátorította is a saját kortársait, hogy vegyenek részt ilyen műhelymunkákban.
Kiemelt fotó: Valuska Gábor