Amikor kihirdették a Panodyssey harmadik pályázatának nyerteseit, a Panodyssey két nagykövete, Deres Kornélia és Simon Márton is megerősítette a laudációjában, mennyire erős volt a mezőny - ezért nem is tíz, hanem 19 névből állt a shortlist. A következőkben a díjazottak és a shortlistesek pályamunkáit mutatjuk be a Könyves Magazinon.
Farkas B. Szabina: Rétegrend
a látvány még megvan, eddig nem kellett lesikálnom
a mindenkori szikkadt réteget, ezt a mézként tapadó nyákfüggönyt,
hogy benézzünk a valójában mozgatókra.
maroknyi szénhó, érzetre olvadékony, miközben sebbé hal,
egyenlőségjel a kosz, a kérdőmondat és valami háborúszag között.
apróval jutok a kaparható dupla hártya alá, egyre nehezebben ismerős,
már csak kognitív utak fogják az előzőben hagyott kamarazenekar
most épp dühödtebb szólamát.
van a pogácsaszaggatónak egy ívesen izgató fájdalma a tenyéren,
ennek a nőnek viszont megint át kell magát rágnia,
át a tőle telhető legpontosabb látszatkönnyedséggel,
hogy végignézhessem, miért nem tudok, csak egyedül
bárhova megérkezni.
átsegítem őt, hátha ma vége,
mostantól legalább van értelme a farfekvésnek.
fejjel előre egyszerűen ledob hátáról bármilyen megkönnyebbülés.
halállöket, vízsugárba merült vérbőség,
ehhez nincs elég szappan,
minden madár csattan az irodaüvegen, nem elég háttal ülni.
Farkas B. Szabina: Töréspontos
harmadnapon a föld megnyílásán innen
más borította asztalon túl kicipzározódott
a rettenet mint csontváz a szekrényből bár
nagyon is élő melegen lüktető fekete avar
az epém szétfolyta már és most mégis
kilátszik az ördög köldökszőre
csipkefüggöny lenyomat a mellen
mint kitűző amit csak egy kicsit szúrtak
mélyebbre a közmegegyezésnél
kimondással lett igazabb de rettentőbb is
ez itt nem kommunális hulladék
ahogy a tábla próbálja értelmezni
lehetőségeinket
ez itt a tüdőm hegycsúcsán rekedt
leghidegebb lehelet
ez itt a vajon titok-e ha minden emlékezet
megette
majd egy kritikus megfejlődési pillanatban
kihányta mielőtt még kiérdemelte volna
tulajdonképpeni titok voltát
Farkas B. Szabina: Április 18.
A női ág pont úgy hangzik,
mint egy csöcsös növény,
vagy egy rózsaszín nádszálkisasszony
a fekete vérével, ami
akkor buggyan elő, ha hozzáérsz.
És hát hozzáérnek.
Ez mégse szirom, inkább szitán
átfolyó kátrány.
Az elátkozott gallyak persze
pont felénk tartanak, látható
befogadói hajlandóság,
feszes
ablak a viharban, hát
a mogyorófavesszőnek.
Ágrólszakadt felmenői taposólánc,
végül mégis rózsa, ahogy nyílik a gyomorfekély
a hús titkosabb felén.
Farkas B. Szabina: Csillag
Amikor fejjel lefele lógunk, minden
akármilyen lehet, ahogy az éjjel
is csak pár morzsacsillag a kitartott
galambtálban. Hintaló a háttérben,
semmi sem annyira igazi, hogy elhiggyem
ezt a zajos madárhimnuszt, ráadásul
mindkét kezemmel egyszerre öntök.
Nektek kell figyelni hova folyik, a lassabb
ma nem iszik.
Az ér aztán valahogy mégis a tóba jut,
te meg nem tudsz visszaemlékezni,
hogy a csillagnak végül is sajátja-e
a fény,
vagy ez is más tolla.
Farkas B. Szabina: Madzagvég
Megnéztem végül a helyet, hátha
önmagáért is bele tudok folyni, mint
véletlen megborult sárga festék,
a még meg nem száradt sötétbe.
Ha innen nézem, erre
mondják, hogy kissé koszos.
Fosszínű zavar lettem a helyen, pont
annyira illetlen, mint amennyire betolakodó.
Ugyanaz az otthoni idegenség, mégis
nagyító alá fordul a véresre rágott alsó ajkam.
Sok kis hangyanyaraló, tudálékos álhippi,
megfogható, mint a tömbszappan, amit maradékból
gyúrtam, így napról napra kevesebb lesz a súly.
Megutaztatom az utolsó dugikekszet, miért ne lehetne
valami perpetum madárlátta. Hazajáró tökfölösleges
és már agyonmosott közlések.
Majdnem vettem szuvenírt a halott kutyának, egyszerűbbnek
tűnt, mint menekülni. Körkörös vágylavina osztva
mindennemű közönnyel, megemeltem a hőmérséklettel,
azóta nem tudom az irányt, pedig mindig a TV torony
fele van észak. A hely zavar össze.
Elárulni jöttem, noha már két balkanyarral korábban
kihullott az ezüst. Hogy lehet az ilyet elhasználni.
Se a helyeket, se a szavakat, se a mozdulatokat. Mind egymás rég
levetett sáros cipői, vagy véletlenül télikabátzsebben
felejtett zsepijei leszünk.
A helyek helyek maradnak, nem használhatók öncélú árulásra.
Feltörte persze ez a cipő is a macskaköves hazautam.
Kilencvenkilenc kihajtogatott pulcsiujjban macskasziget,
világítótorony, sárgaláz, hangkapu.
Holnap fájni fog ez a tegnapi szálka, ma még pont érdektelen.