Máthé Zsolt András: Eklogák [Panodyssey]

Első alkalommal rendezték meg idén a Panodyssey és a Könyves Magazin közös írói pályázatát, amelyre 151 pályamunka érkezett.  A nyertesek és a döntősök írásait itt találod! 

A pályázatra a líra kategóriában olyan közéleti / politikai versekkel lehetett jelentkezni, amelyek a 2022-es év itthoni vagy nemzetközi eseményeire reflektáltak. A beérkező pályázatok között az első ötbe kerültek Máthé Zsolt András eklogái, Závada Péter laudációjában a következőket mondta róluk: "szövegeiben izgalmas feszültséget teremt a klasszikus ecloga formai kötöttségei és a jelen égető problémáinak felvetése között: első eclogájában a vírus sújtotta színház és a kultúrpolitika által ellehetetlenített költészet helyzetét vizsgálja egy színész és egy költő párbeszédén keresztül. Második versében egy önkéntes és egy bevándorló szívszorítóan aktuális problémáit taglalja, míg a harmadikban mintha a lírai én korábbi önmagával folytatna kiábrándult, nosztalgikus párbeszédet egyszerre egy fiatalember és egy idősebb költő személyében. A közhelyességtől Máthét is a személyes érintettség érzete és a konkrét problémák specifikus kidolgozottsága menti meg."

Máthé Zsolt András:

Ekloga01 

Költő 

Régen láttalak erre, barátom, kint a szabadban. 

Színész  

Rég ért engem a nap, kit reflektor tüze éget, 

És csak színpadon él álmot - tudod, az nem az élet; 

Tegnap még a világ, ma odú csak, szűk menedékhely. 

Költő  

“Szó, szó, szó” - szavak, és se neked, se nekem nem öröm már. 

Szólunk, s szűk a kereslet, szűk kereset, köszönet jár. 

Alkotok én a fióknak, és az nem honorálja. 

Színész  

Nálunk dúl az omikron, az esték sorra lemondva. 

Nincs más hátra nekem, mint inkább menni futárnak,

Bringán kis betevőért vinni a más vacsoráját. 

Kérlek, félre ne érts! Nem bűzlik a kétkezi munka. 

Költő  

Szellem s gondolat – itt köpnek rá, s rajtuk a bélyeg;

Járjon a kéz, vegetáljon némán ész meg a lélek. 

Pénzért menj le kutyába, talán dob díjat a kult-úr, 

Művész úr-titulust is kaphat a szolgai szócső. 

Színész  

Mártír nem leszek én, mert élni muszáj nekem így is.

Tényleg fontos a színház? Harcol-e érte a néző? 

Költő  

Tényleg kell-e valóban a vers, a regény meg a dráma? 

Félek, a könyv nem ad enni, mikor már szűkös a farhát. 

Színész  

Aztán válthat a rendszer, mélyebb mégis a válság. 

Költő  

Télre tavasz jön, a nyár sincs messze a bánatot űzni,  

Most melegítsen a napfény, friss levegőn felüdít majd.

Színész 

Természet, szabad ég, napfény, a miénk ez a kincstár, 

Költő  

És legszebb koronája a szó, s végére a rímpár!

Ekloga02

Önkéntes

Most Európa feszült, és újra a vérzivatar hull.

Menekült

Hetvenhét hazug év békében telt el azóta, 

Negyvenöt óta, habár sok-sok vér folyt helyi szinten.

Leghosszabb ez a béke, de újra lealjasodunk most.

Önkéntes

Kérded, mért lehet újra? Miért nem lesz soha vége?

Nem tanulunk, a felejtés győz, butaság meg a bosszú;

És már nincs, aki emlékezzen állva tanúnak,

Túlélő, aki ott volt, és még látta a poklot,

Nincsen senki, hogy elrettentsen minket a vésztől.

Torz történelem-olvasat újra perel, csupa tévhit;

Lózung-szólamok álhír-hívők kórusa térít.

Menekült

Fegyvert adnak a kézbe, erő lesz jog s az igazság.

Ámde a régieken már úgy se segíthet a bosszú, 

Sérül mind, aki most él, s dacból vívja a harcot, 

S bosszú majd az örökség végül minden utódnak.

Vesztes láncai győztes markában - ki a rab hát?

Lánc köti őket, a lánc kötelez, s csak gyűlöletet köt.

Önkéntes

És romokon ki fog újat emelni, ha pusztul a vesztes?

Pusztul s nem marad egy rabszolga se, egy se, ki épít.

Mert aki vesztes, az inkább meghal vesztve hazáját.

Menekült

Súlyos bajban a Föld, s túlélne, ki kéri a másét.

Túlélést csak az önzetlenség nyújt s a megosztás.

Ekloga03

Író

Nem látsz? Úgy teszel inkább, mintha csak észre se vennél?

Fiatalember

Tévedsz, láttalak, azt is jól tudom én, te ki lettél.

Író

Nem jöttél oda mégsem, szégyellsz engem eléggé.

Inkább tartod a távolságot, rám se tekintesz.

Csóró vagy s a ruhád meg a külsőd ócska, szegényes…

Látom, gőgösen ítélsz, engemet és a világot.

Felnőttem, s ez az életem, és te hiába haragszol.

Fiatalember

Mondd csak, mondhatod estig, jártatod itt csak a szádat.

Író

Számat jártatom ám, hiszen én vagyok itt az idősebb,

Jobb életre tanítalak, és mégis csak gúny a fizetség.

Hidd el, nem lehetett, ahogyan te akartad a dolgot…

Minden terved az élet sikkasztotta, tiporta.

Fiatalember

Északi sark? Repülőgép? Ez volt mind a te terved…

Író

Kérlek, jól tudod… akkor jártam… épp egyetemre.

Fiatalember

Mondd csak, hol van a büszke, szabad, szép, új Magyarország?

Író

Hidd el, dolgozom én is rajta, s a fában a fejsze.

Élni muszáj, sok az alku, de járunk lassan az úton.

Kissé sért ez hang, bár nem vitatom kritikádat.

Látod, végül is írok, hallatszik ma a hangom.

Fiatalember

Versek, dalszövegek, mondd, hol van a himnusz, a program?

Író

Nem vagyok én a vezér, ám mégis része az újnak.

Utcát mégse neveznek rólam, csúnya csalódás.

Látod, mégis a végén lett nőm s végre családom.

Fiatalember

Látom, szép az eredmény: nő, aki végre terád néz.

Lett egy nő, akinek te vagy isten, mondd, hova szarjak?

Mert lehet, én röhejes voltam, kínos, ciki, és gáz,

Ámde te senki se lettél, rajtad csak mosolyognak.

Írj meg, lángba bemártva a tollad, írd meg a múltad!

Úgysem látsz soha többé mélyen nézve tükörbe.

Író

Írok rólad egy édes-bús kis furcsa novellát,

Ennél többre nem indul rá, ki ma könyvet elolvas.

Nyitókép: Valuska Gábor