Amikor kihirdették a Panodyssey harmadik pályázatának nyerteseit, a Panodyssey két nagykövete, Deres Kornélia és Simon Márton is megerősítette a laudációjában, mennyire erős volt a mezőny - ezért nem is tíz, hanem 19 névből állt a shortlist. A következőkben a díjazottak és a shortlistesek pályamunkáit mutatjuk be a Könyves Magazinon.
Benkő Imola Orsolya: Labirintusunk
A labirintus, ahol élünk, homályos.
Nappal halvány fény szűrődik
az ösvényekre, míg egyik szűk
skatulyából loholunk a másikba.
A generálkapcsoló le van ragasztva,
a portás az igazgató parancsára csapja
fel a villanyt, ha a lőrésszerű ablakokon
már nem pislog a napsugár. Este
a világosság betör az alagutakba,
vájatokba és szűk termekbe, hunyorgunk,
akár a vakondok, arcunk csillog, mint a
fény a régi tablók üvegén.
A labirintus, ahol élünk, nem alkalmas
bizalmas csevegésre, ha suttogunk,
a falakból mikrofonok törnek elő.
Kihangosítva és szemlesütve rohanunk
el a férfiak mellett, akikről tudjuk,
esténként az alagsori cellákban
rólunk fantáziálnak:
az arcunkra gondolnak,
a szétnyíló kirúzsozott szánkra,
a melltartóból kibuggyanó melleinkre.
Villámgyorsan törlik a képeket,
az öncenzúráért két havi bónusz jár,
meg kondibérlet.
A labirintus éjszaka fogakat növeszt,
átharapja a falakat, lerágja rólunk a húst,
reggel új bőrben ébredünk.
Becsöngetésre a kijelölt skatulyában
mosolygunk, elmagyarázzuk Püthagorasz
tételét, a gyökvonást, beprogramozzuk
a nagyfejű utódok agyát, töröljük
belőlük a kérdőjeleket, a sztoikus
filozófusokat, akikről szamizdat
iratokban olvastak, a kritikus gondolatokat,
helyükre egyetértést és alázatot táplálunk.
A munkaköri leírás a Bibliánk, fénysugarunk.
A labirintus évről-évre szűkül,
ráncosodik, a járatok nyálkás
hártyaként tapadnak ránk, megvédenek
a külvilágtól. Senkivel sem találkozunk,
a szüneteket kiiktatta az igazgató,
nem tanítunk, programozunk,
a nagyfejű utódok sajnálkozva
mosolyognak, ha keringési rendszerünkre
kapcsoljuk őket. Vérünkön keresztül
kódolunk, véredényeink, sejtmagjaink
a jövő labirintusát építik. Amint végzünk,
kitépnek belőlük, ledobnak az alagsorba,
újraprogramoznak másnapra.
A labirintus, ahol éltünk, néma,
süllyedő csendben várakozunk, a nappali
fény megszökött, nem tudjuk mi lehet
kint, mi lehet bent, hol az igazgató,
a portás, hová tűntek a nagyfejű utódok.
Programjaink lefutottak, járatainkon
senki sem fér át, vaksötétben,
kiismerhetetlenül csavarodunk,
tekeredünk, nyújtózkodunk a fény után.