„Alkotóként is kényszer, hogy csomó mindenhez kell értened” [Panodyssey]

Meg tud-e ma élni egy író kizárólag az írásból? Ez a kérdés is felmerült a kolozsvári Panodyssey-beszélgetésen, ahol Valuska László és André Ferenc szerzői márkáról, honoráriumokról és a háttérben végzett munkáról is beszélgetett.

A láthatatlan munka, az elérhetőség és az alkotói sokoldalúság kényszere is szóba került a Panodyssey-programon a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. A projekt egyik kimondott célja, hogy az alkotók megoszthassák az írásaikat, ezzel pedig pénzt is kereshessenek, így aztán Valuska László és André Ferenc beszélgetésén is természetesen szó esett az első és a mostani írói díjazásokról; utóbbi kapcsán hangzott el, hogy ma egy verseskötet honoráriuma nagyjából a minimálbérnek felel meg. „Ebből nem veszek házat sehol” – utalt vissza a múltbeli, nagyvonalúbb íródíjazásokra André Ferenc, hozzátéve, hogy „még egy legóházat is nehezen”. Ez az oka aztán annak, hogy mindenki, aki ír, az írás mellett szervez, oktat, egyéb kulturális vagy oktató tevékenységet végez, hogy meg tudjon élni. André Ferenc azt például nem engedheti meg magának, hogy két hónapig kizárólag a készülő könyvével foglalkozzon – neki ugyanúgy be kell járnia tanítani –, és szerinte viszonylag kevesen vannak, akik olyan tőkével rendelkeznek, hogy ezt megtehessék.

Felmerült a folyóiratmegjelenés is, ahol az alkotó csak ritkán firtatja a honorárium összegét; itt André Ferenc megjegyezte, hogy mindez elköteleződés is, egy efféle megjelenés ugyanis visszajelzés, ha egy számára fontos szerkesztői gárda okézza le a szöveget. Szóba került az is, hogy egy erdélyi alkotó – épp a földrajzi távolságból adódóan – nehezebben tud részt venni a budapesti irodalmi életben, és aztán ebből fakadhat, ha nevét és munkásságát Magyarországon netán kevesebben ismerik. Egy határon túli szerző esetében tehát ennek leküzdése is a láthatatlan munka kategóriájába eshet.

Szóba került természetesen a pályakezdés: André Ferenc életében fontos mérföldkő volt a sárvári diákírók és -költők találkozója, ott érezte ugyanis azt, hogy nem kívülálló, hiszen ott mindenki az volt. Az ott töltött idő ráadásul akkora hatással volt rá, hogy végül bölcsészkarra adta be a jelentkezési lapját informatika helyett. Viszont ha a fodrásznál megkérdezik, ritkán mondja azt, hogy ír, ilyenkor általában azt feleli, hogy tanít. Összességében úgy vélte, hogy a prózaírók még talán megélnek a munkájukból, a költőknél viszont az már nem áll meg, hogy minden sorukban hallanák „a fémpénz csengését”.

Szerinte általában véve az alkotói munkát nagyban segítené az anyagi biztonság, mondjuk rendszeres anyagi juttatás formájában (André Ferenc bizonyos szintig le is tudna mondani akkor olyan munkákról, amiket most csak azért csinál, hogy megélhessen), és ideális lenne az is, ha több ideje lenne elmélyülten olvasni (itt megint szóba került a láthatatlan munka, hiszen a kutatás is alapvetően mindig a háttérben zajlik), illetve arra, hogy alkotóként több időt tölthessen a vázlataival.