40. Tonio Schachinger: Nem úgy, mint ti
Az osztrák Tonio Schachinger szinte egyik pillanatról a másikra lett sztárszerző: Nem úgy, mint ti című bemutatkozó regényével felkerült a rangos Német Könyvdíj rövidlistájára, melyet végül második kötetével, a Valós időkkel nyert el 2023-ban (ez is volt nálunk a hét könyve). És hogy mi a titka? Az Őszi Margón készített interjúnkban úgy vélte, annyira mélyen érdeklik az általa megjelenített világok, hogy kíváncsisága az olvasóira is átragad.
Debütáló könyvének főhőse egy gazdag, sikeres focista, akinek látszólag az a legnagyobb problémája, hogy hogyan csalja meg a feleségét. A Nem úgy, mint ti (olvass bele!) azonban jóval többet nyújt, mint amit első blikkre gondolnánk. Ahogy kritikánkban írtuk, Schachinger „még azokat is berántja, akiket egyébként teljesen hidegen hagy a sportolók élete”, miközben az identitáskeresésről is sokat mond. A Margó Könyvek sorozatban megjelent regényhez elolvashatod Biró Zsombor Aurél utószavát, Pető Péterrel pedig podcastben beszélgettünk a történet apropóján.
39. Murata Szajaka: Keiko vegyesboltja
„Életemben először tanított valaki arra, hogy miképpen vágjak hétköznapi arcot, és mondjak valami szokásosat” – mesél a bolti eladói képzéséről a könyv főszereplő narrátora, Furukura Keiko. A 36 éves, egyedülálló nő 18 éve dolgozik egy vegyesboltban. A neurodiverzként is olvasható főhős teljesen más nézőpontot kínál a karrierről és párkapcsolatról: minden gondolatát a munkája tölti ki, szinte vallásos áhítat fűzi az üzlethez, ahol egy gépezet részének érezheti magát és végre nem lóg ki az emberek közül. Családja és barátai azonban úgy érzik, megrekedt, de egy férfi megoldaná az összes problémáját. Keiko így beköltöztet a lakásába egy idegent, aki mindenben kihasználja.
Murata Szajaka műve a végsőkig kiforgatja a szingliregény toposzait, megmutatva, meddig mehetünk el a társadalmi elvárásoknak való behódolásban a saját épségünk kockáztatása nélkül. Olvass bele a regénybe!
38. Bánki Éva: Apjalánya
Minden apát meg kell ölni? Bánki Éva legújabb regénye egy régi toposszal szembesít minket, miszerint mindig szembe kell szállnunk a szüleinkkel, hogy érvényesülni tudjunk az életben. Az Apjalánya viszont sok más regénnyel ellentétben nem démonizálni vagy felmenteni akarja az apa néhol megkérdőjelezhető, nevetséges vagy éppen érthetetlen tetteit, hanem felrajzolni egy világot, ahol az indokok emlékekké, a következmények pedig sorssá rajzolódnak ki (itt beleolvashatsz).
„Az apát nem kell megölnünk, hogy meggyógyítsuk a múlt sebeit” – írtuk a könyvről a hét könyve kritikánkban. Az Apjalánya egyszerre nyomozás, betegség- és felnövéstörténet, nem mellesleg pedig egy aparegény. Az irodalomtörténészként is ismert alkotó korábban megjelent kötetei között van a Petőfi-vírus című ifjúsági kötet, a Fordított idő sorozat és a Magyar Dekameron novelláskötet.
37. Linda Boström Knausgård: Napfénykór
A Knausgård nevet ma már nem kell bemutatni senkinek: a Harcom-sorozat norvég sztárszerzője évek óta dolgozik autofikciós műveiben az életanyagával, így volt feleségéről, Lindáról is olvashattunk már a regényeiben. A Napfénykór (olvass bele!) éppen ezért mozgat különösen nagy téteket. Szerzője személyes hangon avat be minket bipoláris depressziójának mindennapjaiba, „visszafoglalva” ezzel a saját történetét, egyúttal pedig újból bebizonyítja, hogy exférjétől függetlenül is bőven van helye a kortárs irodalmi palettán.
A kötet lapjain a zárt osztály – ahogy az elbeszélő nevezi, a „gyár” – falai között járunk, ahol a nőt elektrosokk-terápiára kényszerítik, melynek következtében fokozatosan halványulni kezdenek az emlékei. Vajon az írás segíthet visszaszerezni a múlt elveszett pillanatait? És van egyáltalán értelme a küzdelemnek? Ahogy kritikánkban írtuk, „Knausgård regénye egyszerre kétségbeesett és erőt sugárzó, dühös és fegyelmezett”. Levisz a pokolba, de végül a szabadság felé vezető utat is felvillantja.
36. François-Henri Désérable: Én uram és legyőzőm
„Ez a regény a szenvedélyes szerelemről szól” – vallja maga a szerző, akivel ősszel interjúztunk. Nagyon is egyetértünk: a történet középpontjában egy szerelmi háromszög áll, egy nő, Tina, két férfi – a biztonságot jelentő Edgar és a csábító Vasco – között őrlődik. Azonban hamar világossá válik, hogy valami bűntény történhetett a szereplők között, hiszen egy bírósági tárgyaláson fejtjük fel a viszony részleteit. François-Henri Désérable imádja a költészetet, szerinte „élet-halál kérdés lehet, amibe belekapaszkodsz, amikor mindent elvesztettél”. Ezért a könyvében is fontos szerepet szán a verseknek (interjú a kötet fordítóival itt), számos irodalmi utalást rejt el benne. Az Én uram és legyőzőm úgy is olvasható, mint egy tisztelgés Arthur Rimbaud és Paul Verlaine munkássága előtt.
Különleges szerkezetű, humoros, olvasóbarát és okos regény, amit szinte együltünkben elolvashatunk – a Francia Akadémia nagydíjas regényből itt mutattunk részletet.
35. Mécs Anna: Rutin
Mécs Anna 2018-ban Gyerekzár című novelláskötetével elnyerte a Margó-díjat, most pedig megírta első regényét, ami a 2025-ös év egyik legizgalmasabb vállalkozása volt. A Rutin ugyanis a nehezített teherbeesés, illetve az anyaság témáit járja körül, méghozzá kiváló arányérzékkel, ügyesen kikerülve az érzelgősség vagy éppen a panaszkodás csapdáit. „Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek” – fogalmazott a szerző a kötet bemutatóján.
A történet két párhuzamos szálon fut: az egyikben egy meddőségi küzdelem kihívásaiba, a másikban pedig már a kisbabával töltött mindennapokba nyerhetünk betekintést a harmincas éveiben járó Bori szemszögéből. Amellett, hogy kétségkívül hiánypótló könyvről van szó, a legjobban talán a humorát szerettük ennek a szövegnek, amivel még a legrázósabb helyzeteket is fel lehet oldani. Mécs Annával a megjelenés apropóján interjút is készítettünk, ami az Ezt senki nem mondta! bookazine-ban olvasható.
34. Andrea Bajani: Tíz év
Elhagyhatjuk-e a saját szüleinket, ha az egész gyerekkorunkat tönkretették? Az olasz Strega-díjas Andrea Bajani regénye a társadalom egyik legnagyobb tabujával megy szembe, és olyan provokatív kérdéseket állít az olvasója elé, mint hogy: újraírható-e a gyerekkor, kezdhetünk-e felnőttként új életet vagy fenn lehet-e tartani egy toxikus családi kapcsolatot (olvass bele itt). A kötetről így írtunk a hét könyve kritikánkban: „A Tíz év lapjain egy középkorú férfi eleveníti fel családja történetét, a középpontba édesanyját állítva. Az anya tragikusnak is nevezhető portréjának megrajzolásakor azonban láthatóvá válik, ha csak halványan is, a teljes család: a dühkitöréseket produkáló, olykor a testi sértésig merészkedő apa, a lázadó nővér és a zsarnoki apának behódoló fiú, aki később, visszatekintve képes csak tisztázni szerepét, egykori érzéseit”.
A regény egy árnyalt, nehéz és izgalmas szembenézés a szülői terhekkel, a nevelés hiányosságaival és a családi szeretet olykor nem magától értetődő összetettségével.
33. Édouard Louis: Monique szökése
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a szabadságra, mintha az egy pénztől és valóságtól teljesen független tényező lenne. Édouard Louis, aki korábban olyan formabontó regényekkel forgatta fel az irodalmat, mint az Akik megölték az apámat és Egy asszony küzdelmei és átváltozásai, most a saját anyja felszabadulástörténetét írta meg, aki sok év után kilép egy toxikus kapcsolatból és önálló egzisztenciát alakít ki. A regény ennek az euróról euróra folyó szabadságharcnak örökíti meg minden pillanatát (itt beleolvashatsz).
„A kötet nyersen és autentikusan szemlélteti, hogy egy anyának miként változik a személyisége, ahogyan más-más helyzetbe kerül: a kötet visszaemlékezéseiben egy szigorú, durva és minden kedélyességtől mentes anyát látunk, a jelenben pedig egy önálló, felszabadultan mesélő és mindenre nyitott nőt, aki 55 év után végre szabadon felfedezheti a világot” – írtuk a regényről a hét könyve kritikánkban. Az emancipáció árnyoldalait, a kapitalizmus kétarcúságát és az írás kizsákmányoló hatását feldolgozó kötet biztos kezekkel tapogatja ki a társadalmunk korlátozó határait.
32. Janne Teller: Büszke vagy rám, Joanna?
A 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Janne Teller volt, így ebből az alkalomból nemcsak az idén 25 éves, világhírű Semmit olvastuk újra, hanem természetesen legújabb regényét is kezünkbe vettük. A korábban az ENSZ-nél dolgozó szerző ezúttal személyes élményekből is merített, a történet ugyanis az izraeli-palesztin konfliktust járja körül, főhőse pedig egy diplomata.
A férfi lánya egy közel-keleti békedemonstráció során életét vesztette, a halála pontos körülményeit azonban az apa nem ismeri. Vajon kinek a feladata az igazságszolgáltatás? És a szavakkal vagy a tettekkel lehet változást elérni a világunk égető kérdéseiben? „Az írásaimban foglalkozhatok humanitárius kérdésekkel, és talán gyakorolhatok némi hatást is. Ugyan nem a frontvonalon osztok ételt, de talán gondolkodásra késztethetem az embereket” – mondta ezzel kapcsolatban Teller, akivel elsőként interjúzhattunk, amikor Magyarországra érkezett.
31. Abdulrazak Gurnah: A tengernél
A tanzániai származású brit író 2021-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat a gyarmati múltat, a kulturális identitást és a bevándorlást a középpontba állító regényeiért. Gurnah a posztkoloniális irodalom egyik legfontosabb kortárs alkotója, húszévesen, menekültként érkezett Zanzibárból Angliába a hatvanas években.
Az eredetileg 2001-ben íródott A tengernél című regény (itt beleolvashatsz, kritikánkat itt találod) egyik témája, hogy mit jelent elmenekülni valahonnan, és elhagyni a hazánkat. Egy idős menekült szemszögéből szembesülhetünk azzal, hogy milyen az élet végéhez közeledve idegenné válni egy ismeretlen világban. A menekülthöz egy szintén zanzibári gyökerű tolmácsot rendelnek ki, a két férfi találkozása és a közös múlt felidézése mély sebeket tép fel. Közben feltárul Zanzibár hihetetlenül színes világa is, ahol az afrikai és az arab kultúra együttesen van jelen, megjelenik az angol gyarmatosítás időszaka és a függetlenségbe való problematikus átmenet is. A tengernél mégsem történelmi regény, a személyes kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, és arra, hogy mit jelent megérteni a másikat és önmagunkat.
