Sokszor azt gondoljuk, hogy a szabadság, a boldogság és az érzelmeink a pénzen felül állnak. Édouard Louis viszont egy másfajta szemléletet kínál, egy anya szenvedéstörténetén keresztül megmutatja, hogy igenis pénzbe kerül az, ha valaki függetlenül, szabadon és boldogságban akar élni. A Monique szökése egy alkoholista kapcsolatból menekülő anya és a nehéz sorsból értelmiségivé vált fiának története, ahol az írás képes felszabadítani a nyomort. A szerző korábbi, Akik megölték az apámat című kötete hét könyve volt nálunk, és 2024 legjobb könyvei közé is beválogattuk.
Édouard Louis: Monique szökése (részlet)
Ford. Pataki Pál
Éppen az tette lehetővé, hogy megteremtsük anyám szabadságának a feltételeit, amit ő korábban árulásnak tekintett.
Nagyon haragudott rám – ahogy a nővérem is –, hogy könyvet írtam a gyermekkoromról és a családomról. De paradox módon a pénzt, amiből mostantól kezdve anyámat támogathatom, azért kaptam, mert megírtam ezt és a későbbi könyveimet.
A nővéremmel folytatott beszélgetés után Jamaica Kincaid jutott az eszembe, és az öccse szenvedéséről szóló nagyszerű regénye.
Kincaid ebben leírja, hogy az anyja egész életében szemrehányást tett neki azért, hogy továbbtanult és könyveket írt, pedig az írói munkássága révén jutott olyan anyagi helyzetbe, hogy megvehessen a haldokló öccsének egy nagyon drága gyógyszert.
Jamaica Kincaid így fogalmaz: „Ha az életem azon az ösvényen haladt volna, amely felé anyám kormányozta, azon az ösvényen, amelyen az egyetem elképzelhetelen, az öcsém már rég halott lenne. Nem lettem volna abban a helyzetben, hogy megmentsem az életét, nem jutottam volna hozzá a gyógyszerhez, amely meghosszabbította az életét, nem jutottam volna hozzá a pénzhez, hogy megvehessem a gyógyszert, amely meghosszabbította az életét, ha csak átmenetileg is.”
Ugyanez volt a helyzet velem és az anyámmal: éppen az tette lehetővé, hogy felvegyük a harcot a jelennel, amire ő árulásként tekintett. Pontosan az tette most lehetővé, hogy megszabaduljon az erőszaktól, amit ő annak idején támadásként élt meg.
*
Újból felhívtam az anyámat, és elmondtam neki, hogy beszéltem a nővéremmel, és ha jobban tetszik neki, akkor válassza a kis kertes házat, majd én támogatom anyagilag.
Elgondolkodott:
– Biztos vagy ebben? Nem vagy köteles…
Megismételtem:
– Egészen biztos vagyok benne. Most az a legfontosabb, hogy te boldog légy.
*
Anyám, miután megnézte a lakást és a házat, visszautazott Párizsba. Nem akarta zavarni a nővéremet, akit nagyon lefoglalt a munka.
– Tetszett ez a kis felfedezőút?
Bólintott.
– Valamivel fárasztóbb volt, mint gondoltam, de elégedett vagyok.
– És mit szeretnél ma este vacsorára?
Azért tettem fel neki ezt a kérdést, mert éppen vacsorát készültem rendelni neki, ahogy a szökése óta rendszerint tettem.
Tréfálkozva válaszolt, mintha csak egy grófnő szólna a szolgájához, tudta, hogy ez szórakoztat engem:
– Nem is tudom, fiatalember, mit javasol nekem ma este?
Végigpörgettem a telefonomon a rendelhető ételek fotóit: élénk színű ételek, semleges háttér előtt, hogy felhívják magukra a figyelmet.
– Hm, attól függ persze, hogy mihez lenne kedved. Mondjuk valami libanonihoz?
Lelkes lett az ötletemtől:
– Tényleg, olyat még sosem ettem.
Visszakérdeztem:
– Tényleg, soha? Humuszt, falafelt sem? És paradicsomos babot?
– Nem, soha.
Anyámat hallgatva az jutott az eszembe, hogy az ilyen apró részletekből is jól látszik, mennyire meghatározta az életét a kirekesztettség: több mint ötven év alatt egyszer sem volt alkalma kipróbálni bizonyos ízeket, meg volt fosztva bizonyos kulináris és érzékszervi tapasztalatoktól.
Amikor megfosztottságról, szegénységről beszélünk, arra gondolunk, hogy van, aki nem tudja kifizetni a számláit, nem tud magának ruhát venni, de sosem jutnak az eszünkbe ezek a dolgok, az ízek, az illatok, az ismeretlen érzetek.
Sorra felolvastam anyámnak a rendelhető ételek nevét és leírását. Bizonytalan volt, többször meggondolta magát, próbáltam segíteni neki.
Amikor jóváhagytam a döntését, karjait az ég felé tárta:
– Úgy örülök, hogy új dolgokat próbálhatok ki.
E néhány nap alatt még egy ilyen egyszerű, hétköznapi cselekvés is, mint az online ételrendelés, elégtételt jelentett neki.
*
Egyik nap viccből azt mondtam neki:
– Majd ha már meglesz a házad, eszedbe ne jusson férfit oda beköltöztetni. Mostantól, ha férfira van szükséged, fizetünk neked egy hivatásost egy éjszakára, de szó sem lehet tartós kapcsolatról.
Kuncogott a kamera előtt:
– Akkor egy brazil férfit akarok, ilyen széles vállakkal, ni – és nagyon szélesre tárta a karjait. – Vagy egy szép kékszemű svédet.
*
Még öt napom volt Görögországban. Már megerősítettem a jegyzőnek, hogy kibéreljük a házat, ő rögtön értesítette is a tulajdonost, akivel tartotta a kapcsolatot. A tulajdonos beleegyezett, hogy az anyám egy héten belül beköltözzön.
Bejelentettem:
– Egy hét múlva be is költözhetsz a házadba!
Előzőleg hosszabban tárgyaltam a közjegyzővel a költözés feltételeiről, elfogadta, hogy a kaució mellett előre kifizessek négy hónapnyi bérleti díjat is. Szerencsére anyámnak nem kell majd aggódnia a hivatali ügyintézés lassúsága miatt, mint akkor, ha támogatást kért volna a költözéshez.
Nem kell nyugtalankodnia a pénz miatt, megkímélheti magát a folyamatos szorongástól, és végre a vágyaira és önmagára koncentrálhat.
Megkérdeztem, mennyi pénzre lesz szüksége a megélhetéshez az első hónapokban. Gondolkozott, próbálta megbecsülni a napi kiadásait, vártam, mit mond, Nem tudom, mennyibe kerül, ha csak magamra vásárolok, nekem ez új, egészen fura érzés lesz, hogy csak magamra költök, egész életemben a családnak vagy nagyétkű férfiaknak vásároltam, nem tudom, ezen még gondolkoznom kell, és miközben beszélt, ez járt a fejemben: Most először mondhatja a Mi helyett azt, hogy Én, amikor a jövőjét tervezi.
Fotó: Wikipédia
