Fotó: Valuska Gábor
Diszfunkcionális szeretet, a hétköznapiságból a legváratlanabb pillanatokban előbuggyanó groteszk, a következetlenségek alatt is megbúvó matematikai törvényszerűségek, és a szabad akaratot meg persze az önálló cselekvést megbénító védőburok. Mécs Anna első prózakötetében, a Gyerekzárban huszonnégy narrátori én mutatkozik meg és vezet be huszonnégy olyan történetbe, melyek hősei kicsit mindig máshová vágynak: más vallásba, más testbe, más kapcsolatba, más pillanatba. Néha esélyük sincs megkapni, amit akarnak, máskor pedig karnyújtásnyira van a vágyott állapot, csak épp hiányzik valami – mondjuk a közös nyelv, melynek híján az egy fedél alatt élők sem lesznek egymás számára többek előkelő idegennél. „Feketedobozok vagyunk egymásnak” – véli 2018 Margó-díjasa, aki elárulta azt is, miért szereti a novella műfaját, és mi az előnye, ha valaki matekos magyarosként (vagy magyaros matekosként) kicsit mindig kívülállónak számít.
Kapcsolati hiba címen indít a Könyvesblogon tárcasorozatot, amiben különböző nézőpontokból járja körbe, milyen hatással van az emberi viszonyokra a technológia. Az első tárcát február 9-én, szombaton lehet olvasni.
Mécs Anna: Gyerekzár
Scolar Kiadó, 2017, 144 oldal, 2490 HUF
Gyerekzár
Ha bekapcsolják, az a baj, ha kikapcsolják, az a baj. Ha én kapcsolom be, még nagyobb baj, ha én kapcsolom ki, szívroham.
Van-e szabadság, ha biztonság van, és van-e biztonság, ha szabadság van.
A főszereplőim próbálnak kilesni a védőburokból, és elviselni, amit ott látnak. Van, aki továbbra is elmenekül a felelősség elől, van, aki szembenéz az őt korlátozóval, és azt mondja, nem, és van, aki egészen Hollandiáig utazik, hogy levesse a családja által rárakott súlyokat. Az én életemet is sok-sok gyerekzár övezte, ezek egy részét a környezetem óvón hagyta fent, de legnagyobb részét magam szereltem fel, hiszen, ha nincs kockázat, nincs veszteség sem. Persze nyereség sem.
Ezek a zárak komoly biztonsági berendezések. Nem lehet csak úgy hatástalanítani. Kódtörő géniusznak kell lenni ahhoz, hogy egyet-egyet feltörhessünk.
Nekem egy Gyerekzárat sikerült leszerelnem, örömömben ki is tettem a könyvespolcra. Azzal, hogy megírtam ezeket a novellákat, és boldogan publikáltam – utólag döbbentem rá, hogy – hatalmas kockázatot vállaltam. Hagytam, hogy szabadon gondolkozzanak róla, hogy azonosítsanak, összevessenek, hogy nagyon megismerjenek, de közben nagyon távol is kerüljek, hogy valami olyat mutassak meg, ami bennem lüktet, ami én is vagyok, de egy fiktív világ, amit én építettem.
Család
„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.”
Persze vannak a maguk módján boldog családok, az enyém pont olyan. Összecsúszott generációk, nagy emberek, meg kis emberek, hangos férfiak és fontos nők, fontos férfiak és hangos nők, és mindig sok gyerek. A novellákban az életemre nem jellemző csonka családok szerepelnek, és bénító, nyomasztó szülők, talán azért, mert ilyen helyzetekben tudok felnagyítva megmutatni érzéseket és frusztrációkat, amelyek ugyanúgy ott lehetnek a szerető és biztonságos családban felnövő gyerekekben is. Talán azért is nyirbáltam ilyen picire ezeket a családokat, mert egy hatalmas család esetén, amilyen az enyém is, nehéz tisztán egy-egy dolgot megmutatni, hiszen annyi kapcsolat van egy ilyen családban. Ha n fős a család, akkor n(n-1)/2 kapcsolat, sőt, mivel oda-vissza nem ugyanúgy viszonyulnak egymáshoz az emberek, így n(n-1) viszonyulás, ami szinte befogadhatatlan és leírhatatlan, ha az az n elég nagy. Ehhez egy pár oldalas novella kevés, egy sokszólamú partitúra talán visszaadna belőle valamit.
Mécs Anna: A novelláimmal én is kipattintottam egy gyerekzárat
Fotó: Valuska Gábor „Mécs Anna lendületesen és izgalmasan ír nagyapáról, Tinder-kapcsolatról, rákról, szívásról, szexről vagy autóvezetésről. Egyéni hang, magabiztos sztiló a kötet 24 novellájában, ami a sok nézőponttól függetlenül Mécs Anna coming-of-age történetévé válik" - írtuk a Gyerekzárról, mellyel Mécs Anna 2018-ban elnyerte a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat.
Azért is élveztem megírni ezeket a novellákat, mert sokféle családba képzelhettem magam, kedvemre zsugoríthattam és nagyíthattam magam és a környezetemet, mindenféle apám és anyám lehetett, ami segített abban is, hogy a saját családomat tisztábban lássam, és ebben a tisztánlátásban még jobban elfogadjam.
Idegenség
Sokszor az euklideszi távolság csalóka. Lehet, hogy ott fekszem valaki mellett, mégis nagyon messze van és nagyon idegen. Vagy lehet, hogy valakivel a DNS-ünk egészen hasonló, mégis, ennél jobban nem is különbözhetnénk egymástól. És ezért nincsenek szavaink egymáshoz, erre nincsenek szavak, csak a csend.
A csend mögött annyi minden lehet. Feketedobozok vagyunk egymásnak, mindig csak utólag értjük meg a másikat.
A novellákban is belső monológok zakatolnak, amelyek a külvilágnak ismeretlenek. Mert csak befelé tudja kipufogni, aki beszél, mert belül forr, és próbálja megérteni, de kívülre nem talál kapaszkodót, nem talál szavakat, mert a fura, amorf, pulzáló izét, ami benne van, nem írja le egyik karaktersor sem, amit a magyar ábécé 44 betűjéből összerakhatunk.
Matematika
1. Matematikáról és irodalomról mindenkinek Esterházy és Ottlik jut eszébe. Gondoltam illik ezzel kezdeni. 2. Szeretek kívülálló lenni, matekosok között én voltam a magyaros, magyarosok között a matekos az egyetemen. Így mindig picit megfigyelő lehettem, ami az íráshoz elég pazar alap. 3. A matematika és a novellaírás valahol hasonló: absztrakció, problémamegoldás, kreativitás. Persze így sok mindent össze lehet kötni. De mindkettő tiszta, és ez a tisztaság vonz. Mert mindkettő valahol a valóságon túl lebeg, minden felett és mindentől távol. Kívülállás megint. 4. Számozom itt a gondolatokat, hogy matekosnak tűnjek, de egyébként nem szeretek számolni. A matek szerintem nem a számolásról szól. Viszont a sorrend segít. Mert sokszor az emberre szimultán rázuhannak világok, és ha beszámozza őket, akkor tudja, milyen sorrendben küzdjön meg velük. 5. A matematika fel-felbukkan a szövegeimben, mert a matematika gazdag metaforabázis, mert lenyűgözően életidegen és lényeglátó egyszerre.
Tömör
Annyit írni, amennyi szükséges és elégséges. Ne legyen túl lyukas, de közben ne is beszéljem túl. Már megint a matematika. De talán más is. Amikor bő lére eresztettem egy-két mondatot, akkor hamisnak éreztem. Vagy untam. És féltem, hogy más is unná.
A Gyerekzár szövegeiben valahogy esszenciákat akartam megmutatni. Egymás mellé tenni pár dolgot, amin keresztül kirajzolódik egy egész élet. És erre a novella műfaja tökéletes; sűrítmények, amelyekben akár egy regény is lehet. Lehetne.
Mostanában hosszabb szövegekkel is kísérletezem. Azt próbálom, hogy ha nem ilyen tömör, akkor milyen a súlyelosztása, hol a súlypont, hány lába van, mit eszik és hogyan mozdul.
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/4. számában jelent meg.
