Az autofikció az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb világirodalmi trendje: a norvég sztáríró, Karl Ove Knausgård Harcom-sorozatától a Nobel-díjas Annie Ernaux-ig
csak úgy falják az olvasók a személyes élményeken alapuló, sok esetben radikálisan kitárulkozó köteteket.
Az utóbbi évek könyvtermése nem hagy kétséget afelől, hogy a jelenség hamar elérte Magyarországot is. Számos írónk használta már fel nyersanyagként saját múltját, hogy aztán több-kevesebb fikciós elemmel gazdagítva a közönség elé tárja azt.
2024-es év végi kibeszélőnkben már utánajártunk a témának Kemény Lili nagy port kavaró Margó-díjas regényétől indulva végig az 50-es listánk ide kapcsolódó darabjain. Ezúttal 3 tavalyi kedvencünket idézzük fel, és ajánlunk melléjük 1-1 korábbi, szintén önéletrajzi ihletésű művet. Mindenekelőtt azonban lépjünk egyet hátra, és
nézzük meg, mit is nevezünk autofikciós írásmódnak.
Igazság, valóság, őszinteség?
Tavaly ősszel az Alföld Online körkérdést intézett olyan kortárs magyar írókhoz, akik a szóban forgó műfajban adtak ki könyvet a közelmúltban. A válaszaikat végigolvasva ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy meglehetősen képlékeny fogalommal van dolgunk. A Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek szerzője, Biró Zsombor Aurél szerint
az autofikció kategóriájába „önéletrajzi, erősen alanyi prózaszövegek” tartoznak,
amelyek az igazság, a valóság vagy éppen az őszinteség jelentésével játszanak.
De hogyan tudjuk megítélni, hogy tényleg őszinte-e egy irodalmi mű, és egyáltalán számít-e ez nekünk? Annyi biztos, hogy az online tér ránevelt minket arra, hogy bármikor bepillanthatunk mások életébe, mindeközben azonban folyamatosan fennáll a kérdés, hogy hihetünk-e annak, amit látunk.
Az Instagram-posztokkal ellentétben az autofikciós alkotások általában számot vetnek azzal, hogy ami az olvasó elé tárul, az nem feltétlenül egyezik a valósággal
– már ha egyáltalán létezik ilyen, hiszen könnyen előfordulhat, hogy ugyanazt az eseményt öten ötféleképpen mesélnek el: mindenki a maga emlékei, felfogása, „valósága” szerint.
Miért olvassunk autofikciót?
Ebben az értelemben minden élettörténet már eleve csak fikció lehet, anélkül, hogy a szerző a művészi megformálás jegyében kitalált elemekkel gazdagítaná azt, vagy éppen az izgalmasabb szerkezet érdekében megbontaná az időrendet. Hiába hangsúlyozzuk viszont, hogy egy szöveg a fantázia szüleménye: ha a főhős neve egyezik az íróéval, esetleg további referenciák is igazolják a valósággal való kapcsolatot, akaratlanul is bekapcsol a mindenkiben ott lapuló bulvárérdeklődés.
Az autofikciós könyvek valódi értéke azonban szerintünk éppen ott kezdődik, ahol a kukkolási vágy véget ér,
vagyis amikor már nem a tényeket keressük, hanem önmagunkra próbálunk rálelni a sorok között. Év végi listánkból szemezgetve több olyan regényt is találsz, amely kiváló alkalmat nyújt erre, de a tavaly megjelent kötetek mellé most ajánlunk néhány korábbit is.
Grecsó Krisztián: Apám üzent
2024 egyik legizgalmasabb megjelenése a magyar irodalmi színtéren kétségkívül Grecsó Krisztián családregénye volt, melynek főhőse saját felmenőinek múltjában kutakodva járja az énkeresés nehéz, de felszabadító útját (itt beleolvashatsz). Bár az Apám üzent az öröklött traumákra és a generációkon átívelő tapasztalatokra helyezett fókusz miatt talán nem „tipikus” autofikciós mű (erről itt beszélgettünk a szerzővel), beazonosíthatóan valóságos karakterei és cselekményelemei miatt mégis illeszkedik a listába.
Önmagáról mintázott szereplőjét Grecsó ugyan Eriknek nevezi, rajta keresztül mégis őszintén beszél betegségéről, alkoholista apjáról, íróvá válásáról. „Az Apám üzent lapjain nemcsak szívmelengető anekdoták vagy éppen húsbavágó történetek sorakoznak, hanem saját sérelmeinkkel, vágyainkkal is szemben találhatjuk magunkat” – írtuk kritikánkban a könyvről, ami 7. lett 2024-es listánkon.
Visky András: Kitelepítés
Megrázó, mégis felemelő családtörténet Visky András Margó-díjas regénye is, ami 2022-es listánkon az év legjobb könyve lett. A kötet lapjain az 1956-os forradalom utáni Románia tárul elénk, ahol a református lelkész édesapát huszonkét év börtönre ítélik, feleségét és gyermekeiket pedig a Duna-deltába internálják.
Miközben a szerző (itt és itt beszélgettünk vele) beavat minket a gulág nagyon is valóságos mindennapjaiba, olyan kérdésekkel néz szembe, mint hogy hol van Isten, amikor ártatlan emberek dacolnak a gyötrő éhséggel, és miként őrizhető meg a belső szabadság az állandó félelem közegében. „Szeretetről, fájdalomról, halálról és más irodalmi szempontból túlterhelt fogalmakról írni nem egyszerű vállalkozás, a Kitelepítés azonban nemhogy elkerüli ezeket, hanem egyenesen a tengelyükbe áll” – írtuk kritikánkban.
Biró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek
Biró Zsombor debütáló regénye vérbeli autofikciós mű: „beleraktam mindent, ami én vagyok, a szőnyeg alól kisöpört családi mocskoktól kezdve a legmélyebb szorongásaimon át a saját nevemig” – mondta a szerző a 2024-es Margó-shortlist apropóján készült interjúnkban.
A Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek egy különleges felnövéstörténet, amely nemcsak a férfivá érés, hanem az íróvá válás viszontagságos útján is végigkalauzol minket – méghozzá páratlan humorral. Ahogy korábban írtuk, a karcsú kötet virtuóz módon játszik valóság és fikció, hazugság és őszinteség fogalmaival, miközben minden korosztály számára élvezetes olvasmányélményt nyújt (itt mutatunk egy részletet). 2024-es listánkon a 27. helyet érdemelte ki.
Vida Gábor: Egy dadogás története
A fent említett Alföld Online-interjúban az elsőkönyves Biró Vida Gábor önéletrajzi regényét nevezte meg az autofikciós érdeklődése kiindulópontjaként, elmondása szerint ugyanis „olyan brutális őszinteséget mutat fel a szöveg, hogy ahhoz képest minden más irodalom hazugság”. A szerző saját múltja mellett szülei életét, valamint Erdély világát is az olvasó elé tárja, miközben az elmondhatóság kérdésével is számot vet.
Az Egy dadogás történetében a mesélés közben formálódó identitás és a mozgásban lévő emlékfoszlányok mellett érdemes figyelni „arra a kissé neurotikus, illúziómentes humorra is, amellyel az elbeszélő saját magához és környezetéhez viszonyul” – írtuk annak idején a kötetről, ami a hét könyve is volt nálunk, itt beszélgettünk róla a szerzővel, 2017-es listánkon pedig az előkelő 3. helyet szerezte meg.
Szűcs Teri: Visszatért hozzám az emlékezet
Az autofikció „politikus” hagyományához sorolható Szűcs Teri könyve (itt beleolvashatsz), a szerző ugyanis személyes tapasztalatait felhasználva hiánypótló küldetést teljesít: megmutatja, hogy milyen kihívásokkal jár egy demens családtag otthoni ápolása, és a hazai egészségügy helyzetéről is fontos állításokat tesz. Az édesanya történetét követve nemcsak betegségének mindennapjai, hanem leningrádi fiatalkora, illetve rétegzett identitása is az olvasó elé tárul.
A társadalmi jelentősége mellett a Visszatért hozzám az emlékezet szívbemarkolóan szép történet az emlékezésről és a felejtésről, az összetartásról, a gondoskodásról és arról, hogy mindezt hogyan lehet jól elbeszélni. A kötet 2024-es listánkon a 9. helyet zsebelte be.
Tompa Andrea: Haza
Utolsóként Tompa Andrea 2020-as, Haza című regényét ajánljuk, melyben a szerző – Szücs Terihez hasonlóan – személyes élményeit felhasználva sokakat érintő társadalmi és történelmi kérdésekről beszél. A főhős országot vált, de nyelvet nem, és ahogy kritikánkban is írtuk, „teljesen mindegy, hogy a régiből tart az újba, vagy éppen fordítva, ő mindig otthonról indul haza”.
Ezt a nem mindennapi érzést járja körül a kötet, melyben az osztálytalálkozóra készülő író kísértetiesen hasonlít Tompa Andreára, mégsem ez a lényeg, hanem az emigráció vagy éppen a honvágy kollektív tapasztalata. „Amikor a hős arról beszél, hogy mennyire fullasztó a referenciális olvasat, pontosan ezt a falat akarja felhúzni, amit nem lehet felhúzni. Ez egy paradox, hiszen azt várjuk, hogy az olvasók ne olvassák referenciálisan azt a művet, amely valójában felkínálja a referenciális olvasatot. De pont ezek az eltartások emlékeztetik talán az olvasót arra, hogy mégiscsak szereplőként gondoljon erre a figurára” – reflektált interjúnkban a szerző az autofikcióként való olvasás lehetőségére. 2020-as listánkban ezt választottuk az év 2. legjobb könyvének.
