Budapest Nagydíjat kap Janne Teller, a Semmi szerzője

A 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Janne Teller lesz, az idén 25 éves Semmi című regény szerzője.

Teller az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású írója, könyveiben súlyos morális kérdéseket feszeget. Életműve elismeréseként 2025-ben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Janne Tellert tünteti ki a Budapest Nagydíjjal. Emellett a dán írónő a Könyvfesztiválon mutatja be legújabb könyvét, a Büszke vagy rám, Joanna? című regényt.

Janne Teller 
Büszek vagy rám, Joanna? 
Scolar Kiadó, 2025, Fordította: Pap Vera Ágnes, 319 oldal
-

20 évig készült az új regény

A Büszke vagy rám, Joanna? című regényben egy dán ENSZ-diplomatát ismerhetünk meg, akit egy véletlen párizsi találkozás kétségbeesett kutatásra indít: miért és hogyan halt meg a lánya, Joanna egy közel-keleti békedemonstráció során?

„Megírtam az első 30 oldalt és egy keveset a végéből. Ez egy olyan könyv, amelyhez később időről időre visszatértem.

Tulajdonképpen 20 éve írom, és a könyv első fejezetei szinte teljesen megegyeznek azzal a változattal, amit akkor leírtam”

– nyilatkozta korábban a kötet kapcsán Janne Teller a dán BOGDK-nak adott interjújában.

A betiltástól a kötelező olvasmányig: 25 éves a Semmi

2025-ben 25 éves a szerző eddigi legnagyobb hatású írása, a Semmi. A 2000-ben megjelent kötet története már sok olvasó számára ismert: Dániában és több nyugat-európai országban először betiltották, 2001-ben elnyerte a dán kulturális minisztérium Gyermekkönyv-díját, azóta kötelező olvasmány.

Az elmúlt évtizedekben Pierre Anton és osztálytársainak története világszerte több mint 1,7 millió, Magyarországon pedig több mint 40 000 példányban kelt el, és több mint 35 nyelvre fordították le. A regényből film is készült.

Az évforduló, valamint a kitüntetés alkalmából a Scolar Kiadó ünnepi díszkiadással készül a Semmi és a hozzá kapcsolódó Minden emlékére. 

Itt találkozhatsz az írónővel

A 2025. október 2. és 5. között tartott Könyvfesztivál során többször is találkozhatsz Janne Tellerrel és a könyveivel.

Október 2-án, a Könyvfesztivál Budapest Music Centerben kezdődő ünnepélyes megnyitóján Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke adja át a Budapest Nagydíjat Janne Tellernek. Karafiáth Orsolya mond laudációt, Janne Teller rövid beszéddel üdvözli hazai olvasóit. A könyvet október 4-én mutatják be, ezután dedikálás is lesz.

Janne Teller programjáról a Scolar Kiadó Facebook-oldalán találsz további információt.

Nyitókép: Kállai Márta

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A semmi után a mindenről mesél Janne Teller

...

Olvasd el a Minden utószavát, amit Janne Teller a magyar kiadáshoz írt

...

Janne Teller és John Scalzi is érkezik a szeptember 28-án kezdődő Könyvfesztiválra

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2023. szeptember 28. és október 1. között rendezi meg a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, melynek helyszíne a Millenáris lesz. Az idei Fesztivál 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit.  

Kiemeltek
...

Borsik Miklós: A neveltetés mint dallamtapadás foglalkoztat

Borsik Miklós mesél A dob nem hangszer című verseskötet tervéről.

...

Veszprémi Szilveszter: Sok terápiás munkám van benne, hogy ne bénítson meg az államapám iránti dühöm

Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Veszprémi Szilveszter mesél új kötettervétől, alkotásról, társadalmi kérdésekről.

...

„Anya egy szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem” [A nő hétszer]

Jeanette Winterson Nem a narancs az egyetlen gyümölcs című regénye egy fiatal lány útkeresését, vallásos anyjával való folyamatos konfrontációit, leszbikus szerelmeit szövi őszinte, fájdalmas, időnként mégis humoros szövegbe.

Hírek
...

Itt követheted élőben Nádas Péter búcsúztatását

...

A román „vadnyugatot” mutatja be Andrea Bajani legújabb regénye

...

Jane Austen a Netflixen: kijöttek az első képek a Büszkeség és balítélet új szereplőiről

...

Nádas Pétertől Berlinben is elbúcsúznak

...

Új kötetet jelentett be Dragomán György

...

A Csendes barátot nevezi Magyarország az Oscar-díjra

SZÓRAKOZÁS
...

Sandra Hüller híres német férfi írót alakít legújabb filmjében

Az Arbeit und Struktur munkacímű filmben Sandra Hüller alakítja a néhai írót.

...

Morcos és jóképű orvosokkal jön A szerelem képlete filmváltozata

Hogyan lesz a megjátszott randikból igaz szerelem? 

...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?

Olvass!
...

A nők nem a kedves férfiakat, hanem az apjukat keresik a szerelemben? – Olvass bele Horváth András Dezső új regényébe!

Elég egy tekintet ahhoz, hogy egy régi, kihűlt kapcsolat a semmiből lángra kapjon? Olvass bele!

...

Okostelefon nélkül ma már teljesen elveszettek vagyunk – Olvass bele Ben Lerner regényébe!

A telefon köt össze a munkánkkal, családunkkal, életünkkel, de mit tudunk kezdeni nélküle? Olvass bele!

...

Lehet-e őszintén beszélgetni egy romantikus csalóval? Megérkezett Martina Hefter német könyvdíjas regénye

Olvass bele!