20. Andrei Dósa: Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség
Friss, élő prózavilág, őszinte szembenézés a múlttal és a jelennel, identitáskeresés – mi más kell egy kiemelkedő autofikciós kötethez? Andrei Dósa brassói születésű, román-magyar szerző második regényében (az elsővel, a Füveskerttel indult el a Margó Könyvek-sorozat a Helikon Kiadónál) a harmincas éveiben járó író-elbeszélő vizsgálja meg a felnövéstörténetét. Cinizmussal és olykor szórakoztatóan ír arról, hogy milyen Erdélyben, Székelyföldön a román-magyar együttélés, milyen férfiképeket látott maga előtt, valamint milyen belső vívódásokat okozott benne a mások által diktált értékrendhez való igazodás. A fókuszban Dósa egy Atti nevű fiúval való barátsága áll, aki egy „igazi székely” és gyűlöli a románokat.
Andrei Dósának eddig öt verseskötete és két regénye jelent meg, műfordítóként pedig többek között Kosztolányit, Petrit és Kemény Istvánt ültetett át román nyelvre.
19. Jenny Erpenbeck: Kairosz.
A Kairosz. (részlet itt) az a könyv, amiről jókat lehet vitatkozni: megérthető-e egy nő, aki újra és újra visszasétál a toxikus párja karjaiba? Hát a környezete, amely nem próbálja meg észhez téríteni? És mennyire általánosítható a regényben felmutatott kelet-német nézőpont, miszerint az NDK összeomlása nem mindenkinek hozott felhőtlen örömöt? Jenny Erpenbeck Thomas Mann- és Nemzetközi Booker-díjas regénye fantasztikusan van megírva, úgy hullámzik, mint egy csodásan megkomponált zenei mű (nem véletlenül hallgatnak a szereplők Mozartot, Bach-ot, Chopint).
Kelet-Berlinben járunk, a megismerkedésük évében Katharina 19, Hans 53 éves. Álomszerűen induló szerelem az övék, ám pokoli mélységekbe zuhan, miközben a háttérben végigkövetjük az NDK összeomlását is. „A kötet lapjain olykor már-már kollázsszerűen olvadnak egybe a zene-, irodalom-, színház- és művészettörténeti utalások, miközben a szöveg különleges ritmusban áramlik, váltakozó nézőpontokkal, jelöletlen párbeszédekkel, hogy a végén kikerekedjen belőle az egyik legdühítőbb és legmegrázóbb regény a mindent leuraló toxikus párkapcsolati dinamikáról, amit eddig idén olvastunk” – írtuk kritikánkban.
18. Ali Smith: Gliff
A skót írónő regényeit az Évszakok-sorozat óta mindig nagyon várjuk (Ősz, Tél, Tavasz, Nyár). Az Ősz az év legjobb könyve lett 2020-ban, és az Évszakok egyfajta kiegészítésének tekinthető, covidban játszódó Társdarab – ami párhuzamot von a 2020-as évek koronavírusa és a középkorban pusztító pestisjárvány között – is felkerült a tavalyi 50-es listánkra.
Ali Smith új regénye, a Gliff (itt beleolvashatsz) egy olyan korban – talán a nem is olyan szép új világban – játszódik, amikor a nagy techcégek könnyen kategorizálható algoritmusokra és adatokra redukálják az embert, és minden nap új határokat húznak az emberek közé. Egy testvérpár, Briar és Rose menekülni kényszerülnek az otthonukból, és egymástól is elsodorja őket az élet. Egy véletlen aztán újra elhozza a reményt arra, hogy Rose talán életben van még, Briar pedig a maga eszközeivel fellázad a rendszer ellen. A regény az identitás, az elnyomás és a lázadás mellett a természetpusztításról is szól.
17. Háy János: A csokimikulásos lány
„Mindenki az akolmeleget akarja, mert ott olyan, hogy otthon vagy, hogy akkor olyan, mintha nem lettél volna kiűzve az édenkertből. Hogy megkapjuk ezt a meleget, mindenre képesek vagyunk. Elfogadjuk az akollakók véleményét a dolgokról, és mi is azon a véleményen leszünk” – olvasható Háy János A csokimikulásos lány című regényében (még hosszabb részlet itt).
A regény elbeszélője sehol nem érzi jól magát, a gyerekkorát már szégyelli, a felnőtté válástól fél, és szinte mindenben azt keresi, hogy hol akarják átverni, kihasználni, megrontani, elnyomni. Elindul a vergődés, csatározás a tanárokkal, a felnőttekkel, különösen az apával, akinek ez a valaha sokat ígérő gyerek most a kudarc, a csalódás. Gimi, Budapest, egyedüllét, sok ellenséges felnőtt és sok új barát. Az első nagy élményeket, az ismerkedést az önálló élettel azonban egy félelmetes társ kíséri: a szorongás. Háy János minden műfajban tevékeny – 16 prózakötet, 8 verseskötet és számtalan díjnyertes dráma szerzője –, és merészen kísérletezik a köztük lehetséges átjárásokkal.
16. Babarczy Eszter: Apám meghal
„A szülők elvesztése, az árvaság az emberiség közös élménye, az apa elvesztése fájdalmas találkozás nemcsak a szülő-gyerek kapcsolat neuralgikus pontjaival, hanem saját magunkkal is. Az apa megértése sok esetben a halállal indul, olyan veszteség, mellyel dolgozni kell, a gyászfolyamat pedig összekapcsolódik a megértés, az önmegértés iránti vággyal is – aki az apját értelmezi, saját magához is közelebb kerül” – írtuk Babarczy Eszter legutóbbi, egyik legszemélyesebb kötetéről a hét könyve kritikánkban. Az Apám meghal Babarczy László haldoklásán keresztül dolgozza fel az apa-lánya kapcsolat nehézségeit, a szeretet eltűnését, a kiszolgáltatottságot, a gyászt és a megbocsátást (olvass bele itt).
Az idei olvasmányélményeink közül talán ez az, ami érzelmileg a leginkább megvisel. Babarczy apjához fűződő árnyalt viszonyában egyszerre érezzük a szemrehányást, a haragot, az elmaradt szeretet követelését és az elpazarolt idő visszaszolgáltatását. A kötetben vegyül a naplóírás, a családtörténet, a vallomás és az aparegény, de mindezek mellett egy folyamatos szembenézés határozza meg a szöveget, ami magával ragadó és letaglózó is egyben. A szerzővel készült interjúnkat itt olvashatjátok.
15. Szerhij Zsadan: Mezopotámia
Mit tudunk elmondani a férfiakról a sztereotípiák és az internet diktálta címkéken kívül? És miért van az, hogy általában az erőszakon vagy az alkoholizmuson keresztül tudjuk a legkönnyebben megközelíteni őket? A Diákotthon és a Harkiv Hotel kötetekkel népszerűvé vált ukrán író, Szerhij Zsadan új novelláskötete ezekre a kérdésekre keresi a választ. A két folyó határolta Harkivban játszódó kilenc történet mindegyike egy-egy saját sorsáért küzdő, de rendre elbukó férfit mutat be, aki hol egy esküvő, hol egy szerelem vagy egy halotti tor miatt szembesül a saját kudarcával, esetlenségével. Hiszen a nap végén csak egyszerű emberek, egyszerű célokkal egy fuldokló társadalomban.
Talán sokaknak ismerős lesz Zsadan világa, amelyben az erőszak, az alkoholizmus, az érzelmi távolságtartás mindennapi élmény, ahogy a szerelem, a vicceket mesélő nagybácsik és az élet egyszerűsége is megjelenik (olvass bele itt). Bár a könyv 2014-ben íródott, utólag is érződik benne a mindent belengő nosztalgia, hiszen az orosz-ukrán háború következtében már ez a világ is elveszett, és minden férfinak már csak egyetlen célja és lehetősége maradt.
14. Bruno Vieira Amaral: Az első dolgok
Egy lakótelep szinte mindenhol a világon ugyanazt jelenti, legyen szó akár Portugáliáról vagy Magyarországról. Egy sajátos, misztikus, magába záródó világot, amelyben emlékek helyett mesék, sorsok helyett mintázatok rajzolódnak ki. Bruno Vieira Amaral portugál író Az első dolgok című regénye egy portugál lakótelepet mutat be annak minden lakójával, eseményével, történelmével együtt, egyszerre humoros és melankólikus stílusban (olvass bele itt). Egyszerre felszabadító és szórakoztató olvasmány, ahol a szegénység nem sajnálatot, a gonoszság nem erkölcsi kérdéseket vet fel, hanem tisztán körberajzolja az emberi jellem természetes, esendő valóját.
„Amaral regénye nem szociográfia, nincsenek adatok, nem dagonyázunk a szegénység kilátástalanságában. Helyette emlékezetes karakterek és szituációk szemléltetik, hogy a telep olyan, akár egy önálló, mindentől elzárt társadalom, a maga hőseivel, mártírjaival, kimondott és kimondatlan szabályaival, szimbólumaival és sorsaival” – írtuk a kritikánkban a kötetről, amihez a Kovács Ikrek írtak utószót. A szerzővel az Őszi Margón interjúztunk is.
13. Spiró György: Padmaly
A nemzeti identitásunkat meghatározó 1848-as események nem pár mondatban elmondható történetek, hanem összetett folyamatok. Akárcsak Spiró György húsz éve megjelent történelmi nagyregénye, a Fogság, a 2025-ös Padmaly (olvass bele) is fontos eredettörténetekről mesél. Míg a Fogság a hétköznapjainkat meghatározó és alakító zsidó-keresztény kultúra kezdeteiről, a Padmaly a magyar nemzeti identitást meghatározó 19. századi nagy történetről szól. Spiró új kötete sok-sok apró részleten keresztül mutatja meg, miből lesz a történelem. Átélhetően, sokszor egészen hétköznapi események láncolataként ábrázolja a korszak legfontosabb figuráit és eseményeit.
„A Padmaly történelmi regény, de nem kosztümös kalandregény, hanem egy sokszorosan rétegzett történet valós szereplőkről, akik 150 évvel ezelőtt is hasonló kérdésekkel néztek szembe, mint mi” – írtuk a könyvről. Ezek a kérdések között van például a szuverenitás, a sajtószabadság, a kapitalizmus, a politikai konfliktusok, a személyes és közösségi célok ütközése. Miközben szinte észrevétlenül játszatja egybe a rendkívüli hatású nagy politikai eseményeket és a személyes történeteket, a regény elkerüli, hogy az általános iskola óta nem változó Táncsics-képünk felől ismerjük meg a szereplőket. Jártunk a bemutatón is, a szerzővel podcastben beszéltünk.
12. Bartók Imre: Damien
Bartók Imre nyolcadik regénye sok elemében újszerű a szerző életében, főleg, ha az utolsó két regényére, a Jerikó épülre vagy a Lovak a folyóbanra gondolunk, amelyek az autofikció és személyesség kérdéseit közelítették. A Damien karaktervezérelt, feszült és lendületes regény, ami a sakk világában játszódik és a sportzsánerrel dolgozik (olvass bele!). Főszereplője, Damien Lazard egy pályáját későn kezdő versenysakkozó, aki előtt megnyílik a lehetőség, hogy a világ csúcsára érjen. Ehhez versenyeket kell nyernie, de nemcsak a táblánál, hanem az életében is, mert a sakktörténelem minden nyitása és variánsa sem elég ahhoz, hogy megválaszolja az igazán fontos kérdéseket az életében.
„A sportverseny minden esetben harc, de elsősorban nem egymás ellen, hanem önmagunkkal, feszült, vibráló, nyomasztó munka, leginkább önismereti, ami versenyzőként addikciót okoz, nézőként meg a legszélsőségesebb érzelmeket váltja ki” – írtuk kritikánkban. Bartók Imre megmutatja, hogy a sakk nemcsak sport, hanem filozófia, művészet és szellemtörténet egyszerre, mert minden lépés mögött könyvek, partik, elemzések, kritikák, győztes és vesztes meccsek, statisztikai adatok sorakoznak. A szerzővel készült podcast beszélgetést itt hallgathatod meg.
11. Visky András: Illegalisták
Az Illegalisták egyszerre előzménye és folytatása a három évvel ezelőtt megjelent Kitelepítésnek, amely nálunk a megjelenésekor az év könyve lett, 2023-ban pedig a Margó-díjat is elnyerte. Míg a Kitelepítésben Visky egy kisgyermek nézőpontjából mesélte el családja történetét – azt az időszakot, amikor református lelkész édesapját letartóztatták, édesanyját és hét gyermekét (köztük őt, a legkisebbet is) kitelepítették a Duna-delta egyik lágerébe –, az új regény (olvass bele itt) az apa történetét meséli el. 1958-as letartóztatását, a férfi és a bethánista mozgalom tagjainak börtönéveit, majd szabadulását.
Az Illegalisták a korábbi regény egyfajta kiegészítése, párja, miközben formájában, hangvételében, stílusában és szerkezetében is szakít vele. A korábbi családtörténet helyett itt mikrotörténeteket kapunk, méghozzá elsősorban a kommunizmus ellenségeinek, a politikai foglyoknak a históriáiból. A történelem mellett a regénynek több teológiai, bölcseleti rétege is van, beszél az emberi létezésről, a szerelemről, a barátságról, a hitről, a családról, a törvényről, a bátorságról, és mindenekelőtt a szabadságról. Arról, hogy „amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – írtuk a regényről kritikánkban. Októberben az íróval podcastben beszélgettünk, hallgasd meg!
