A 1848-49-es forradalom kapcsán a legtöbbször Petőfi Sándor vagy Kossuth Lajos neve hangzik el, a Pilvax kávéházat vagy a márciusi ifjakat emlegetjük, viszont van egy karakter, akit látszólag mindenki ismer, de valójában senki nem tudja, milyen szerepe volt a történésekben vagy hogy ki is volt valójában: ő Táncsics Mihály. Spiró György legújabb könyve, a Padmaly ezt a visszafogott forradalmár és eltökélt politikus életét mutatja be a felesége, Seidl Teréz perspektíváján keresztül. A szerző a 19. század történelmi forgatagába kalauzol minket, ezúttal is izgalmas stílusban és részletes leírásokkal (részlet a könyvből).
A kötetet június 11-én mutatták be a Fugában, a szerzővel Margócsy István irodalomtörténész beszélgetett. A bemutatón nemcsak Táncsics személyét ismerhettük meg jobban, hanem a kötet kimaradt részleteire is fény derült, sőt több írói dilemmára is kitért Spiró.
De mégis ki az a Táncsics?
Az idén 20 éves Fogság című regényről szóló teltházas margós beszélgetés után nagy lelkesedést váltott ki, hogy Spirónak új regénye érkezik. Ebben a lelkesedésben Margócsy István is osztozott, ugyanis egy laudációhoz hasonló, hosszú bevezetővel indította a beszélgetést: „Spiró nem a királyokkal foglalkozik, és nem is a lakájokkal, hanem a középponti hőssel, aki benne van a történelem sodrában.
Nem alakítja a történelmet, de nem is alulról nézi. Emlékezzünk ennek a magasiskolájára, a Fogság című regényre.”
A Padmaly a nagyregényhez hasonlóan bánik a történelemmel, mondta Margócsy, de ezúttal dupla csavart alkalmaz az író: Táncsics ott van a történelem közepében, mégsem meghatározó, ráadásul a főszereplő nem ő, hanem felesége, Seidl Teréz. Az irodalomtörténész szerint a regény bravúrosan ábrázolja a történelem hétköznapiságát: a hagyományos, patetikus nemzetszemléletet megkerülve élőnek, esendőnek és emberinek mutatja az alakjait. „Ezek után én is el fogom olvasni” – reagált az elhangzottakra Spiró.
Miért választotta Táncsicsot Spiró?
Elsősorban Táncsincs karakterének összetettségére figyelt föl Spiró: egy grafomán forradalmár, aki saját újságjában rendszeresen publikált népnevelő célzatú szövegeket, mégsem ontott vért vagy hőbörgött.
Ez a félig elvakult és félig nagyon józan ember kezdett érdekelni. Az, hogy soha nem volt igazán szeretett. Ezért nem tudott soha semmi rosszat csinálni”
– fogalmazott a szerző.
Egy helyezkedő emberről van szó, aki olykor királyságpártinak, olykor szocialistának vallotta magát, a népért küzdött, de közben végig kapitalista céljai voltak, gazdagságra vágyott. Az író szándékosan kihagyta a regényből, hogy őt mint jobbágyfiút, korábban megbotozták, mert semmilyen módon nem áll bosszút, ez hiányzott a jelleméből. „Nem akartam, hogy azt higgye az olvasó, hogy egyszerű bosszúállás az élete” – indokolta.
Ha nincs az internet, akkor nincs ez a könyv se
Spiró nem aprózza el, ha kutatómunkáról van szó, ez legutóbb a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon is kiderült, ahol arról mesélt, hogy 12 évig írta a Fogság című regényt. Természetesen a Padmalynál is felmerült a kérdés, hogy mégis hogyan tudott összeszedni annyi forrást, hogy megírja 100 év magyar történelmét. Erre pedig egyszerűbb a válasz, mint gondolnánk:
Ha nincs internet, akkor nincs ez a regény, mert rengeteg anyagról nem szereztem volna tudomást”
– árulta a szerző.
Ez pedig külön érdekes, hiszen, ahogyan mesélte, a Fogság esetében több külföldi könyvtárat is fel kellett keresnie, most viszont elég volt csak az interneten kutatnia. De ebben némi szerencse is közrejátszott, mert miközben írta a regényt, újabb és újabb fontos anyagok kerültek fel az internetre.
A legérdekesebb (és legmegdöbbentőbb) számára mégis az volt, hogy ezek javarészt nem is magyarországi könyvtárakban vannak. Több 19. századi anyagot nyugati könyvtárak őriznek, nem mellesleg eredeti magyar nyelven, aminek a beszkennelt változata szabadon hozzáférhető az interneten. Persze, néhány forrást még így is a régimódi formában szerzett be antikváriumokból vagy gyűjteményekből.
Úgy kell megírni, ahogy történt, és egy kicsit kiszínezni
Ahogyan Margócsy is hangoztatta a bemutatón, Spirónak megszokott írói módszere, hogy mindent úgy kell megírni, ahogyan történt. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az író nem lehet kreatív. Jelen esetben részletesen követte Táncsics életét, de még így is maradt hely a fikcióra.
Az író ugyanis annyiban kiszínezte a történetet, hogy megadta, mit is fordított Táncsics a börtönben. Történelmi tény, hogy az ekkor már látási nehézségekkel küzdő politikushoz többször is bejártak a lányai, akik tudtak franciául. Ez azért is fontos, mert Ernest Renan, egy 19. századi történész Jézus élete című könyvéből van egy korabeli magyar fordítás, aminek viszont a mai napig nem ismert a készítője.
Spiró arra következtetett több különböző részletből, hogy ezt Táncsics és lányai fordíthatták úgy, hogy a lányok felolvasták a franciát, majd a politikus visszadiktálta nekik a magyar fordítást.
Ezt a történetet csak alulról lehetett nézni
Margócsy különösen kíváncsi volt arra, hogy ha már eleve egy kevésbé ismert történelmi személyt állított a középpontba, akkor mégis miért a felesége a főszereplő.
Spirónak két oka volt erre. Az egyik, hogy így magát korlátozta abban, hogy mennyi részletet tud vagy kell elmesélnie a történetből, a másik pedig, hogy egy szintén fontos karaktert szólaltathatott meg, aki végig eltartotta a politikust, sőt halála után még gondozta is az emlékét.
Az volt a feladat, hogy ha végig akarom követni ennek a forradalmárnak a hosszú életét, akkor a feleségén keresztül kell elmesélni, aki még tovább élt.
Ez perspektíva kérdése, ugyanis eldönti, hogy mivel lehet aztán foglalkozni a regényben” – fogalmazott a szerző.
Tehát Seidl nézőpontja biztosítja, hogy a hétköznapok szintjén maradjunk, mivel ami túl magas politika, arra nincs rálátása, így az olvasónak sem kell róla tudnia, a történet ezáltal fókuszált és egységes marad. Ez biztosítja, hogy alulról nézzük az eseményeket a regényben.
Viszont hátrányokat is jelentett Teréz nézőpontja, sok karakter és történetszál kimaradt a végleges változatból, hiszen még ha a főszereplő ismerhette is az adott karaktert, nem illett volna bele a nézőpontjába, hogy a reformkor nagy alakjaival foglalkozzon.
Miért ez a címe?
A kérdésre Spiró frappánsan a következőt válaszolta:
Akkor van baj, ha egy könyvben az Ablak-Zsiráftól kezdve minden benne van. Úgy kell tehát címet választani, hogy az ne sugalljon semmi konkrétat, de mégis talányos legyen.”
A kötet megjelenése óta több ismerőse is felhívta rá a figyelmét, hogy a szót még ma is több helyen használják annak ellenére, hogy az emberek már nem igazán ismerik. A 19. században ez egy olyan lyuknak volt a megnevezése, amit a kútásásnál használtak mint melléküreg, de a régészetben és a sírásásnál ma is használják, sőt a Tisza mellékágainál is rendszeres fogalom.
„Egy veszélye van, hogy »ly« a vége, és ezért sokan úgy mondják, hogy padmali” – viccelődött az író.
A 96. Ünnepi Könyvhéten élőben is találkozhattok a könyvvel és szerzőjével június 14-én 15 órától a Magvető standjánál.
Fotók: Hornyák Adrienn / Magvető
