Posztszovjet országként Kelet-Európa közepén talán senkinek nem kell bemutatni a telep fogalmát. Az pszeudoszocialista társadalmi olvasztótégelyek szinte az ország egész területén megtalálhatóak, akár a Kádár-kockákról, akár a tízemeletes panelekről van szó. Ez viszont, bármennyire is szeretnénk, nem hungarikum. Bruno Vieira Amaral portugál író Az első dolgok című könyve olyan, mintha a József Attila-telepen játszódna: alkoholisták, paranoiás öregasszonyok, eltűnt gyerekek, sorsfordító és váratlan események vagy éppen az állandó kilátástalanság nyugalma vár ránk, bárhova lépünk.
Az első dolgok a Margó Könyvek sorozatban jelent meg, korábban részletet is közöltünk belőle. A könyvhöz a Kovács ikrek írtak utószót, a szerzővel itt interjúztunk.
A tékozló fiú hazatér
Az első dolgok látszólag egy hazatérés-történet. Bruno, aki egy jobb élet reményében elhagyta sok évvel korábban az Amália-lakótelepet, újra vissza kell hogy költözzön édesanyjához, mivel munkájából elbocsátották, felesége pedig faképnél hagyta. Úgy tér haza, ahogyan elindult, egyedül és üres zsebekkel, csupán annyi változott, hogy a fényes ambíciókat a súlyos megbánások és rossz döntések emléke váltotta fel.
A szerző viszont tisztában van azzal, hogy ez a történet lerágott csont, így a 80. oldalnál kirántja az olvasója alól a szőnyeget.
Hangnemet, stílust és formát vált. A korábbi konvencionális regényt egy szótárregény követi. Utóbbi a posztmodern irodalom ritka, de izgalmas formája, ilyen volt a szerb Milorad Pavić Kazár szótár című regénye, magyar viszonylatban pedig Temesi Ferenc Por című ikonikus kötete. Ezekben az egyes szócikkek egy-egy eseményt, személyt, ünnepet vagy más egyéb dolgot mutatnak be, a történet így mozaikszerűen, részletenként épül fel.
A lakótelep olyan, akár egy párhuzamos valóság, itt mindennek megvan a maga ideje, tere és története. Olvass bele!
Így szó szerint A-tól Z-ig vehetjük számba a telep egyes részeit, a lakóktól kezdve a fontosabb történelmi és kulturális eseményeken át a titkokig és rejtélyekig. Mint például, hogy Hortensia számára miért a halál előszele a gyomorsav; hogyan lett Litóból majdnem a telep gengsztere, hogyan váltak a heavy metal zenekar fiatal tagjaiból keresztény zenészek, papok és hentesek, vagy hogyan befolyásolja egyes nők életét az átok és a rontás.
Egy vagy a teleppel és a telep egy veled
Amaral regényének főszereplője minden látszat ellenére nem Bruno, az elbeszélő, aki az egyes bejegyzéseket készíti, hanem maga a telep. A rövid fejezetek során feltárul előttünk a telep miliője, megismerjük a szabályait, eredetét és az identitást, ami minden lakó életét meghatározza. Ugyanis ha itt laksz, nem sok kitörési lehetőséged van az életben. Hiszel az átkokban és a szerencsében, lottózol, a tanulást csak a kiválasztottakra hagyod, leginkább a barátaiddal töltöd az időt, fiatalon házasodsz, nem kérdezősködsz azokról, akik el tudták hagyni a telepet, és gyűlölöd azokat, akik visszajönnek:
Van fogalmad arról, hogy milyen harminc év a szarban? Nincs, mi?
(…) Végignéztem, hogyan érkeztek emberek reménnyel telve, és hogyan menekültek fülüket-farkukat behúzva. Hány embert láttam, ahogy elbasszák a lehető legváltozatosabb módon az életüket. (…) Ugyanazok a százszor elismételt sztorik egészen addig a pontig, amíg meg nem jelenik egy furcsa érzés, hogy ezek az emberek már nem élnek, hogy a telep lakossága harminc éve meghalt”.
Hogyan határoz meg minket a származásunk? És mit jelent újraírni a múltat? A portugál Bruno Vieira Amarallal beszélgettünk. 
De mindemellett, ha itt laksz, hiszel a mítoszokban is. Amaral regénye nem szociográfia, nincsenek adatok, nem dagonyázunk a szegénység kilátástalanságában. Helyette emlékezetes karakterek és szituációk szemléltetik, hogy a telep olyan, akár egy önálló, mindentől elzárt társadalom, a maga hőseivel, mártírjaival, kimondott és kimondatlan szabályaival, szimbólumaival és sorsaival.
Ez nem nyomor, hanem az élet
Az első dolgok történetében minden sorsszerűnek tűnik, mintha a telepen valami isteni vagy emberek feletti erő irányítaná az életet. A túl jó tanulók eltűnnek, az emberek képesek megszelídíteni a halált, a sikeres focistákat pedig váratlanul baleset éri. De az emberek itt már nem is a csodákban vagy a rontásokban hisznek, hanem abban, hogy egyszer mást dob a gép. Tisztában vannak azzal, hogy mit érhetnek el az életben, ha már egyszer ide születtek, ez pedig egyszerre megnyugtat és megnyomorít. A véletlenek nyújtanak egyedül kiutat, amikor a telep, az isten és a szomszédok nem figyelnek:
A szegénység, a kétes származás, a nagyfokú munkanélküliség és a féktelen reprodukciós törekvések stigmáit csak a külvilág látta stigmáknak.
Az ott lakók a szórványos ribilliókban, az alkalmankénti éjszakai lövöldözésekben és a megmagyarázhatatlan okokból kirobbanó verekedésekben nem az erőszak tüneteit látták, hanem a mindennapos élet megnyilvánulásait, szokásos velejáróit, azt a bizonyos sót”.
Amaral főhőse mégsem tekint le, nem fölényeskedik, nem lubickol a nyomorban. Hanem a telep életének sajátosságát mutatja be, akár egy külföldi tudósító vagy egy középkori krónikás, rögzít mindent és mindenkit, az egyszerű hangoktól a legnagyobb családi drámákig. És hogy miért? Mert ismerni akarja a saját történetét, ami nem az anyaméhben és nem is az iskolában kezdődött, hanem a telep megalapításakor. Amikor az első dolgok megjelentek.
Fotó: Kováts Zsófia
