Nagy-Britannia legrosszabb évei, legrosszabb évei

Nagy-Britannia legrosszabb évei, legrosszabb évei

Nagyon ritka, hogy egy szépirodalmi mű valamely (bármely) politikai-társadalmi eseményre szinte azonnal rezonálva jelenjen meg, és ez még akkor is igaz, ha Ali Smith már jó pár évtizede tervezte az Ősz című regényét – pontosabban az Évszakok címet viselő kvartetet. Az Őszt az első poszt-Brexit-regényként szokás emlegetni, de annál sokkal több, hiszen egyszerre az elmúlás és az útkeresés könyve. Nálunk pedig most ez a hét könyve.

Ruff Orsolya | 2020. október 16. |

Már az első mondat megadja az alaptónust: „Azok voltak a legrosszabb idők, azok voltak a legrosszabb idők.” Dickens amúgy is fontos hivatkozási alap lesz a regényben (ahogy Shakespeare vagy épp Ovidius), az egész mű tele van irodalmi allúziókkal, ebben az esetben Ali Smith viszont egy általános hangulatot vázol fel, miközben valójában egy egyéni élethelyzetre fókuszál. A nyitójelenetben ugyanis egy ember partra sodródásának leszünk a szemtanúi. Ez az ember nem más, mint Daniel Gluck, egy 101 éves aggastyán, aki a vízparton, közvetlenül a saját halála után tér magához. Az majd csak később derül ki, hogy a gondozóotthonban fekvő idős Daniel emlékfoszlányokból, víziókból, álmokból összeálló világa ez, amelyben felbukkan a fiatalon meggyilkolt húga éppúgy, mint élete szerelme, egy évtizedekre elfelejtett festőnő is.

Ali Smith
Ősz
Ford.: Mesterházi Mónika, Magvető, 2020, 227 oldal

Az első mondat ugyanakkor a cselekménybeli jelent is kiválóan jellemzi, hiszen épp a Brexit-szavazás idején járunk, amely polarizálta az Egyesült Királyságot. A megosztottság még abban a faluban is egészen szembeszökő, ahová Ali Smith hőse, Elisabeth Demand, a 32 éves művészettörténész hazatér. Hiába részese ő maga is ennek a társadalomnak, a faluba érve mégis kicsit kívülálló marad, és ebből az outsider pozícióból mintha élesebben látná azokat a horzsolásokat, amelyeket a Brexit-hullámok okoztak (a faluban ugyanis a szavazás után az „emberek újfajta távolságtartással beszélnek”, és „újfajta felsőbbséggel” szemlélik egymást). Elisabeth anyja mindenesetre azt várja a lányától, hogy kiderítse, a falu határában kik és miért húztak szögesdrótot egy homokos lapály körül; az asszony a látogatás első napján aktivitásra sarkall, noha ő maga bevallottan belefásult már abba a politikai csatazajba, ami nap mint nap körülveszi:

„Belefáradtam az aljasságba. Belefáradtam az önzésbe. Belefáradtam, hogy semmit nem csinálunk, hogy megállítsuk. Belefáradtam, hogy még bátorítjuk is. Belefáradtam az erőszakba, ami már itt van, és belefáradtam az erőszakba, ami még csak most jön, még nem történt meg. Belefáradtam a hazugokba. Belefáradtam a szentté avatott hazugokba. Belefáradtam, hogy ezek a hazugok hagyják ezt megtörténni.”

Az ilyen és ehhez hasonló leltárszerű felsorolások (mert van még) a regény legerősebb momentumait hozzák el. Gyomorszorító az az elementáris indulatcunami, ami ezekből a sorokból árad; Smith nyíltan nem foglal állást a Brexit-vitában, mégis nagyon pontos társadalmi látleletét adja annak, mi történik akkor, ha egy közösség politikai vagy egyéb okokból megosztottá válik. Ezzel együtt a regény elsősorban nem is a Brexitről szól, de tagadhatatlan, hogy a referendum okozta feszültség végig ott van a háttérben és beférkőzik a regénybeli mindennapokba. A fókusz végig Elisabeth-re szegeződik, egy látszólag beérkezett, mégis rettentő sok hiánnyal küzdő Y-generációsra, aki úgy dönt, meglátogatja a gondozóházban ápolt egykori szomszédját, az aggastyán Danielt.

Pauline Boty

A szokatlan barátság jó húsz éve vette kezdetét az akkor még kamaszlány és a már akkor is idős szomszéd között. Daniel úgy és olyan dolgokról (irodalomról, képzőművészetről, filmekről) beszélgetett vele, ami egy életre meghatározta a lány érdeklődését. Elisabeth anyja mindvégig valamiféle bébiszitterként használta a férfit, és nagyon nem is törte magát, hogy megismerje Danielt, akit egy meleg öreg férfinak (vagy egykori táncosnak) hitt. Holott ezek egyike sem igaz: az csak apró részletekből derül ki, hogy Daniel életében fontos szerepet játszott a wimbledoni Bardot-nak nevezett Pauline Boty, a brit pop-art egyetlen női festője, aki tragikusan fiatalon hunyt el, néhány hónappal a gyereke születése után.

Hasonlóan a Hogy lehetnél mindkettőhöz, Ali Smith az Őszben is nagyon organikusan fésüli össze ezeket a szálakat: a művészetben való kiteljesedés, az alkotás dilemmái, a női lét, az elismerés vagy annak hiánya, az elfeledettség, majd újbóli felfedezés, mind-mind fontos aspektusai mindkét kötetnek. A regénybeli Elisabeth majd Pauline Botyról akarja írni a művészettörténeti disszertációját, de vagy értetlenkedésbe („Pompás nő volt. De festőként nem tarthat igényt szerény érdeklődésnél többre.”), vagy információhiányba ütközik. Pedig Boty a maga idején igazi híresség volt, képei egyszerre váltottak ki meghökkenést és rajongást, Elisabeth-et pedig egészen lenyűgözik Boty fragmentált részekből összeillesztett, a valóságra sok esetben ugyancsak erősen reflektáló képei – például a Profumo-botrány kulcsszereplőjét, Christine Keelert ábrázoló Botrány 63 című festmény, aminek azóta sem találják nyomát. Fontos leszögezni ugyanakkor, hogy Ali Smith nem életrajzot ír (itt sem), de pár szóval képes felskiccelni egy küzdelmes művészi életpálya kulcsmozzanatait, és mindezt könnyedén becsatolja a regénybeli jelenbe.

A szöveg dinamikáját amúgy pont ezek az ellentmondások, az egymásnak feszülő folyamatok éltetik: hiszen egyrészt ott az elmúlás (ami lehet egy életé éppúgy, mint egy korszak lezárása is), másrészt nagyon markánsan megjelenik benne a Brexit-szavazás körüli turbulens időszak is, de ugyanúgy fontos témája egy fiatal felnőtt útkeresése, és feldereng benne egy tragikusan hamar véget ért életpálya is. Az Ősz ugyanakkor nem roppan össze a saját súlya alatt: szerkezete kevésbé összetett, mint a Hogy lehetnél mindkettőé, a szövege pedig könnyedebb, sokszor játékos (a líraiságát, a szójátékait Mesterházi Mónika nagyon jól érzi), helyenként pedig kimondottan humoros. Ali Smith nyilvánvalóan vonzódik az abszurdhoz, a hétköznapi szürreálhoz, ami legjobban az olyan egyszerű élethelyzetekben ragadható meg, mint amikor valaki elmegy a postára útlevelet csináltatni („Az arca rossz méret.”) vagy közterületen elsétál egy szögesdróttal elzárt terület mellett. A szeretetteljes abszurd megjelenik az anya-lánya kapcsolatban is, amely sosem volt problémamentes. A két nő kicsit mindig elbeszélt egymás mellett, az évek múlásával viszont mintha lassan megtalálták volna egymással a közös hangot („Vajon az anyja mindig ilyen jó fej volt, csak Elisabeth nem vette észre?”) 

Olivia Laing, akitől magyarul is olvasható például A magányos város, a Guardianben írt arról, hogy Ali Smith (akivel a nagynénje révén került sok-sok éve rokonságba) már a kilencvenes években azt írta neki, hogy kisregényt tervez írni mindegyik évszakról. Az Ősz eredetileg egy régiségboltról szóló komédiának indult (a szanaszét heverő antikvitás amúgy szintén erős metafora a regényben) a valóság ugyanakkor (a politikai hazugságok, a párbeszéd hiánya, a tömegek heccelése, a társadalom szétszakadása) teljesen más vágányra terelte a cselekményt. Hogy mennyire erős érzelmek mozgatják, arra példaként itt egy idézet, amely országtól és társadalmi kontextustól függetlenül bárki számára értelmezhető és átérezhető: 

„Az emberek az egész országban úgy érezték, hiba volt. Az emberek az egész országban úgy érezték, helyes volt. Az emberek az egész országban úgy érezték, most aztán vesztettek. Az emberek az egész országban úgy érezték, most aztán győztek. Az emberek az egész országban úgy érezték, jól döntöttek, és mások döntöttek rosszul. (…) Az emberek az egész országban úgy érezték, gyász és sokk érte őket. Az emberek az egész országban úgy érezték, erényesek. Az emberek az egész országban úgy érezték, hányingerük van. Az emberek az egész országban úgy érezték, a történelem súlya van a vállukon. Az emberek az egész országban úgy érezték, a történelem nem jelent semmit. Az emberek az egész országban úgy érezték, nem számítanak semmit. Az emberek az egész országban ebben reménykedtek.”

Kapcsolódó cikkek
...
Kritika

Ali Smith hőse egy olyan cserediák, aki egy másik korból érkezett

...
Hírek

Kétféle kezdéssel jelent meg Ali Smith regénye

...
Kritika

Nick Hornby Brexit-regényben írta meg, hogyan szakadt szét Anglia

Vajon mi a közös a Brexitben és egy olyan párkapcsolatban, amiben a felek közt sok a különbség? Látszólag talán semmi, Nick Hornby új regényében azonban a kettő mégis párhuzamba kerül, méghozzá nem is akárhogy. Az Olyan, mint te a hét könyve. 

Olvass!
...
Beleolvasó

Mikor jön el az a nap, amikor a kukák világgá mennek?

Az Amikor a kukák világgá mentek című antológiában kortárs szerzők örökítik meg, hogy ők miként gondolkodnak a környezetvédelemről, és mindannyiunk közös otthona, a Föld sorsáról.

...
Beleolvasó

Madison Culver három éve tűnt el, most nyolcéves lenne

Madison Culver évekkel ezelőtt eltűnt, de a szülei nem akarják feladni a keresését. Felfogadnak egy elveszett gyerekek felkutatására specializálódott magánnyomozót. Olvass bele Rene Denfeld megrázó regényébe!

...
Beleolvasó

A cégvezető a te életed könyve

Háy János új regénye egy sikeres cégvezetőről szól, aki lelép a családjától, hogy a titkárnőjével kezdjen új életet. Története a pénz hatalmáról, az értékek hiányáról, a család széteséséről és egy társadalom kisiklásáról is mesél. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Kolosi Tamás: Kádár-idézetet nem fogok a szövegbe beleilleszteni

A Tények és Tanúk sorozatban jelent meg a Kolosi Tamással készített életútinterjú, amiből egy részletet közlünk: 70-es évek, szociológia és Kádár-rendszer és a nem létező szegénység.

...
Beleolvasó

Csáth Gézát az apja alaposan lekapta a tíz körméről

Csáth Géza levelezéséből megismerhetjük a családtagjaihoz fűződő viszonyát, irodalmi és művészeti kapcsolati hálóját. A Smaragd asztal levelei között van az is, amelyet idősebb Brenner József írt fiának.

...
Beleolvasó

Ulickaja harmincöt évesen megírta, hogyan kezeli egy autoriter állam a járványveszélyt

Ljudmila Ulickaja új könyve arról szól, mekkora tragédiát okozhat egy rosszul viselt maszk, hogyan kezeli egy autoriter állam a járványveszélyt, és hogyan ismétli a történelem folyamatosan önmagát. Olvass bele! 

Hírek
...
Promóció

A Tarandus Kiadó idén még három új könyvvel jelentkezik!

...
Hírek

Ian McKellen a Meseország-könyvről posztolt

...
Hírek

Udvaros Dorottya és Kovács Patrícia is felolvas a Meseország mindenkié kötetből

...
Hírek

Demeter Szilárdtól elhatárolódnak a PIM munkatársai

...
Hírek

Demeter Szilárd eltörölte a nyelvet, amikor egyenlőségjelet tett Európa és Hitler birodalma közé

...
Hírek

Jászberényi: A holokauszt nem összehasonlítható semmivel

...
Hírek

Rúzsa Magdi a mesekönyv mellett szakácskönyvet is ír

...
Hírek

Ulickaja: A történelemben először az egész bolygó beteg

...
Hírek

David Attenborough elhagyta az instát, marad az olvasás

...
Kritika

Atwoodnál a lányok barátságból teszik pokollá egymás életét

Bő harmincéves késéssel jelent meg magyarul Margaret Atwood Macskaszem című regénye. Bár a könyv egy Elaine Risley nevű – amúgy fiktív – festő életútját mutatja be, a fókusz mégsem a művészi kiteljesedésen van, hanem azon a toxikus gyerekkori barátságon, amely később alapjaiban határozta meg Elaine művészi tevékenységét. A Macskaszem a hét könyve.

Szerzőink

...
Fehér Boldizsár

Fehér Boldizsár: A parti lefújva

...
Valuska László

Mi történik a férfiakon túl az irodalomban?

...
Bányász Attila

Munkásosztály nélkül melodrámázik a Vidéki ballada az Amerikai Álomért