Ali Smith: a világ kizökkent, de nincs veszve minden

Ali Smith: a világ kizökkent, de nincs veszve minden

Hogy Ali Smith Ősz és Tél című regényei testvérkönyvek, még akkor is nyilvánvaló lenne, ha az olvasónak valamilyen oknál fogva olyan példány akadna a kezébe, amin nincsen cím, fülszöveg, egyéb fogódzó, és semmit sem tudna arról, hogy a skót író eleve egy évszak-tetralógiában gondolkodott. A tavaly megjelent Ősz után (ami az év végi top50-es listánkon az első helyet foglalta el) itt van tehát a Tél (olvass bele), amely mítoszok, népmesék, Dickens, Shakespeare és a jelenkori brit politika ellentmondásos történeteit felhasználva, beépítve és kifordítva mesél széthullásról, romlásról, újjákezdésről és reményről. Ez a hét könyve.

Ruff Orsolya | 2021. november 01. |
Ali Smith
Tél
Ford.: Mesterházi Mónika, Magvető, 2021, 273 oldal
-

Egy nagy halott-leltárral kezdődik Ali Smith Évszakok-kvartettjének második darabja: „Isten halott volt: kezdjük ezzel. És a romantika is halott. A lovagiasság halott. A költészet, a regény, a festészet mind halott, és a művészet is halott. A színház és a mozi is halott. Az irodalom halott. A könyv halott. A modernizmus, a posztmodern, a realizmus és a szürralizmus mind halott.” A sor még hosszan folytatódik, de ez a kis részlet, ami nagyon emlékeztet az Ősz imaszerű, kántáló felsoroláscunamijához (vö. „Belefáradtam az aljasságba…”), már elég ahhoz, hogy magával rántsa az olvasót abba a meditatív, elveszett állapotba, amelyben hőse, Art bolyong a regény kezdetén.

Ali Smith: Még azelőtt vágtam bele, hogy a Brexit szó létezett volna
Ali Smith: Még azelőtt vágtam bele, hogy a Brexit szó létezett volna

A Brexit okozta társadalmi törésvonalak, egy elfeledett, majd újra felfedezett pop-art művész alkotásai, egy haldokló öregember emlékképei és egy saját útját kereső fiatal nő szürreális mindennapjai – mindez kaleidoszkópszerűen villan fel a skót Ali Smith Ősz című regényében, amely a legjobb könyveket összesítő 50-es listánkon 2020-ban az első lett. „Elmúlás, változás, útkeresés – mindez megjelenik a regényben, amely mégsem roppan össze a saját súlya alatt, Ali Smith ugyanis a maga finom módján mindig alkalmat kerít arra is, hogy rámutasson az abszurdra és a mindennapi szürreálra, amiből pedig 2020-ban garantáltan bőven jutott mindenkinek. Az Ősz egy meghatározó sorozat első része, Ali Smith pedig az az író, aki pátosz nélkül, érzékenyen reflektál az univerzálisra és a hétköznapira, mondatai pedig sokáig rezonálnak az olvasóban” – írtuk indoklásunkban. De alapvetően miből bomlott ki az Ősz, mi köze a könyvnek a magyarul korábban megjelent regényéhez, és hogyan figyelt fel Pauline Botyra? Ali Smith írásban válaszolt a kérdéseinkre.

Tovább olvasok

A férfi épp szakított a barátnőjével, aki bosszúból átvette az irányítást Art természetleíró blogja (Art in Nature) felett, és hamis, félrevezető információkat tartalmazó üzenetekkel bombázza az oldal követőit. Már ez is épp elég lenne a bajhoz, de Artot még jobban frusztrálja a tudat, hogy az anyja, Sophia karácsonyra hazavárja őket a barátnőjével. Hogy elkerülje a teljes megaláztatást, felbéreli a buszmegállóban frissen megismert Luxot, hogy kísérje el Cornwallba, és három napig játssza el a barátnő szerepét. A furcsa pár egy fizikai és mentális összeomlás kellős közepén találja Sophiát: az egykor sikeres, az életét acélmarokkal kézben tartó üzletasszony már csak árnyéka önmagának. Képtelen ellátni magát, a leghétköznapibb tevékenységek is kifognak rajta, egyetlen társaságát pedig egy test nélkül lebegő fej jelenti, akit csak ő lát, és aki örökké a sarkában van.

Art szemlátomást nem tud mit kezdeni a helyzettel („Majd én intézem, mondta tegnap Art. Az ember nem intéz egy anyát, mondta Lux.”), és a lány addig erősködik, amíg felhívja Sophia harminc éve nem látott nővérét, Irist, aki felmentő seregként érkezik a házba. A két nő nem is különbözhetne jobban egymástól: Sophiáról már fiatalon kiderült, hogy van üzleti érzéke, az évek során pedig komplett kereskedelmi birodalmat épített ki, aminek, igaz, ma már csak a romjain ücsörög. Iris ezzel szemben a család feketebáránya, a radikális idealista, aki az atyai akarattal is dacolva állt ki az elveiért, és emelte fel a szavát az ipari vegyszerek széleskörű használata vagy épp az atomfegyverek ellen. Részese volt a brit történelem leghosszabb ideig tartó, a közvéleményt élesen megosztó tiltakozásának is, amikor is női kezdeményezésre összesen 19 évig (!) tüntettek a Greenham Common katonai támaszpontnál. („Ha nincs ez a megvető elutasítás, nem maradtunk volna, meséli az egyik résztvevő évekkel később. Öt gyerekem van, mentem volna haza.”)

Ali Smith nyerte a 2021-es Orwell-díjat
Ali Smith nyerte a 2021-es Orwell-díjat

Politikai fikció kategóriában Ali Smith nyerte idén az Orwell-díjat Summer (Nyár) című regényével. Politikai tényirodalmi kategóriában Joshua Yaffa nyert a putyini Oroszországról szóló művével.

Tovább olvasok

Mindannyian Sophia cornwalli, tizenöt szobás házában találkoznak tehát, ahol a nővérek sok évvel korábban együtt csöveztek egy rakás hippivel. Sophia már akkor elhatározta, hogy egy szép napon majd megveszi a házat, de az az éjszaka nemcsak emiatt maradt emlékezetes. Akkor ismerkedett meg ugyanis egy Danny nevű férfival, aki végre olyannak látta őt, amilyen. Egy romantikus kapcsolat kezdetét is jelenthette volna az az éjszaka, ha nem veszítették volna el kölcsönösen a cédulát, amire egymás címét jegyezték fel. Évekkel később futnak csak össze egy londoni utcán, hogy aztán egy érzelmi zsákutcába futó viszonyba bonyolódjanak. Danny csak egy a Tél mellékszereplői közül, de

nem először bukkan fel az Ali Smith-univerzumban:

ő az Őszben megismert aggastyán, Daniel Gluck, fiatalabb kiadásban, akiről Elisabeth anyja az első részben egy ízben megjegyezte, hogy „Mr. Gluck összepakolta a házát, eladta a Barbara Hepworth-féle szent kődarabját”.

-

Nem véletlen, hogy ezt az elsőre nem túl sokatmondó idézetet emeltem ki tőle, Barbara Hepworth ugyanis igencsak fontos igazodási pontja a regénynek, bár története és művészete nem válik olyan szervesen a cselekmény részévé, mint az Őszben Pauline Botyé. Barbara Hepworth modernista és absztrakt szobrászművész volt, a regényben pedig megjelenik egyik leghíresebb szobra, az Anya és gyermek: „a két kő tulajdonképpen anya-gyerek páros, a gyerek kő a kicsi, a nagyobb kő meg az anya. A nagyobb kőben van a lyuk, és egy lapos rész, ahova a kisebb kő ülhet. (…) Jó lenne tele lenni lyukakkal, mondja. Amit az ember nem tud kifejezni, talán egyszerűen kifolyna.” Utóbbi mondat akár a Sophia és Art közötti kapcsolatot is jellemezhetné: anya és fia sokáig nem találja egymással a közös hangot, amiben nagy szerepe lehet annak is, hogy kettejük történetét évekig meghatározta az elfojtás, az elhallgatás, az anyai maszatolás, ködösítés. Sophia tagadja azt is, hogy a gyerek Art egy darabig a nagypapájával és Irisszel élt egy fedél alatt, és abban sem tudnak megegyezni, hogy ki mesélte neki a karácsonyi hóesésben eltévedt fiú történetét. Igazából semmiben sem tudnak közös nevezőre jutni,

emberi és politikai válaszfalak akadályozzák közeledésüket.

A regénybeli karácsony idején az ország már maga mögött tudja a Brexit-szavazást, amelynek utórezgései tönkreteszik, megkeserítik a családi összejöveteleket is:

„Az úgynevezett szavazás, mondja, arról döntött, hogy megszabadítsa országunkat más országok gondjainak megöröklésétől, és attól is, hogy olyan törvényeket kelljen elfogadnia, amiket a magunkfajták nem itt hoztak a magunkfajtáknak.

Attól függ, úgy gondolod-e, hogy van ők és mi, mondja Iris, vagy csak mi. Mivel a DNS alapján tudjuk, hogy nagyrészt egy család vagyunk.

Ó, hát határozottan van ők, mondja Art anyja. Mindenben.

A család sem kivétel.”

Ezt a fura, feszültségekkel teli, dickensi karácsonyt (amelyben Sophia figurája óhatatlanul megidézi Scrooge alakját a regényben is sokat hivatkozott Karácsonyi énekből) végül Lux menti meg. Kívülállása lehetővé teszi, hogy közvetítőként lépjen fel a hármas tagjai között. Eleve képtelen az alakoskodásra, és nagyon hamar felfedi, hogy nem azonos a Charlotte nevű barátnővel, hanem egy Kanadából érkezett horvát egyetemista, akinek elfogyott a tandíjra szánt pénze, így alkalmi munkákat vállal, és ha teheti, az egyik londoni könyvtárban éjszakázik. Lux nevéhez híven tényleg fényt hoz a tél legsötétebb éjszakáján (Smith amúgy is végig játszik a beszélő nevekkel: Art – művészet, Iris/Ire – düh, Sophia – bölcsesség), és egyértelműen ő a regény legösszetettebb karaktere. Látszólag a semmiből jött, mégis járatosabb a brit kultúrában, mint a magát elsősorban természetíróként definiáló Art. Shakespeare-t és Samuel Johnsont idéz, élete legszebb tárgyaként pedig az első fólió lapjain látható rózsalenyomat képét említi: „És semmi, csak egy lenyomat, egy virág lenyomata a betűkön. Ki tudja, kié. Ki tudja, mikori. Olyan, mint a semmi. Talán olyan, mintha valaki összevizezte volna, vagy egy olajfolt lenne. Amíg az ember rendesen meg nem nézi.”

-

Lux nemcsak alkalmi békítőként van jelen ezen a vacsorán, de hozzásegíti Artot ahhoz is, hogy végre valóban lásson. A férfi nem személyes élményeiből írja a blogot, az Art in Nature-nek így például van olyan bejegyzése, amihez csak a Google Mapset nézte meg. A látás kulcsfontosságú témája a regénynek, és nemcsak a szimpla látás (amivel Sophiának például elég komoly gondjai vannak, a testetlenül lebegő fejen kívül is), hanem az a fajta, ahogyan a minket körülvevő világot vagy épp a műalkotásokat szemléljük. A Mona Lisát például mindenki csak a festménynek hátat fordítva fotózza ma már, aminek regénybeli ellenpárja a Hepworth-szobor, amely arra kényszeríti a szemlélődőt, hogy megkerülje és „más-más helyzetből különböző dolgokat” lásson meg benne. Ali Smith tulajdonképpen ugyanerre biztatja olvasóit, és az eléjük szórt kirakós darabkáiból lassan építi fel történetét, amelyet számtalan szögből szemügyre vehetünk. Egy atomjaira hullott, egymással kommunikálni képtelen család karácsonyát idézi meg, amelynek tagjai elérték a gödör alját (ahol a legjobb esetben is csak hazudni tudnak egymásnak), majd innen próbálnak valahogy felállni. Történetük szerves része annak az univerzális narratívának, amelynek fő hívószavai a Brexit-szavazás, a menekültválság, és a mindennapokra is kiható imbecilis politika.

Ali Smith hőse egy olyan cserediák, aki egy másik korból érkezett
Ali Smith hőse egy olyan cserediák, aki egy másik korból érkezett
Tovább olvasok

Ali Smith a shakespeari drámák őskavarodásával von erős párhuzamot: Lux elmeséli, hogy tulajdonképpen azért választotta lakhelyeként épp Angliát, mert óriási hatással volt rá a Cymbeline. Egy olyan királyság története, amelyet a káosz, a hazugság és a megosztottság ural, és semmi jel nem utal arra, hogy a helyzet valaha rendeződhet. Szereplői látszólag ugyanazon a világon élnek, mégis egymástól függetlenül, „mintha a világuk valahogy kizökkent volna, vagy leszakadt volna egymás világáról. De ha ki tudnának lépni önmagukból, vagy ha hallanák és látnák, hogy mi történik a fülük hallatára és a szemük előtt, akkor látnák, hogy mind ugyanabban a darabban játszanak, ugyanazon a világon, és mind ugyanannak a történetnek a részei”. Luxra óriási benyomást tett, hogy Shakespeare egy reménytelen alaphelyzetből is látta a kiutat és egy olyan befejezést volt képes írni, amelyben

„visszatér az egyensúly, és minden hazugság lelepleződik.”

Ali Smith a tél legsötétebb mélyére vezeti szereplőit, de regénye legalább ennyire szól a megújulás lehetőségéről, és arról a ciklikusságról, amely mindvégig életben tartja a reményt. Könyve egyszerre szól a kortárs brit és világpolitikáról, figurázza ki a hétköznapok parttalan és szürreális párbeszédeket (lásd a banki alkalmazottal vagy a céges robottal folytatott kommunikációt), és idézi meg Shakespare-t, Dickenst, Chaplint és Elvist. A Tél simán olvasható az Ősz előzetes ismerete nélkül (bár vicces felfedezni olyan összekötő kapcsokat, mint Daniel/Danny alakja, vagy az SA4A nevű cég újbóli felbukkanása, amely az előző könyvben kerítésépítésbe fogott, most pedig Artot foglalkoztatja a szerzői jogi visszaélések internetes felderítésére). Smith tulajdonképpen a megújulás, az újraéledés képességének reményét villantja fel ebben a regényében („a váltás, a fordulat, a növekvő sötétségből a fény növekedése felé, elárulta, hogy a fény visszatérése éppannyira a télközép szívében van, mint a fény fogyása”), és szereplőinek ezt a sorsot is szánja. Mégis egy elég pesszimista jelenettel zárja könyvét, amelyben Trump akkori elnökként az amerikai cserkésztalálkozón egyebek között arra biztatta a résztvevőket, hogy „fütyüljék ki annak a nevét, aki az ő vetélytársa volt az előző évi választásokon”, majd a júliusi találkozón arról biztosított mindenkit, hogy kormányzása alatt mind boldog karácsonyt fognak kívánni. Az eredetileg 2017-ben megjelent regény utolsó oldalán Ali Smith tehát nem is rejti véka alá a politikával kapcsolatos borúlátását: „A nyár közepén tél van. Fehér karácsony. Isten segítsen rajtunk, mindannyiunkon.”

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Ali Smith könyvében karácsonykor régi családi konfliktusok kerülnek a felszínre

Tavaly az év legjobb könyvének választottuk Ali Smith Ősz című regényét, amelyet az első poszt-Brexit regényként szoktak jellemezni. (ITT írtunk róla, interjúnk az íróval pedig ITT olvasható). Most megérkezett az Évszak-kvartet következő része, a Tél. Olvass bele!

...
Hírek

Ali Smith nyerte a 2021-es Orwell-díjat

Politikai fikció kategóriában Ali Smith nyerte idén az Orwell-díjat Summer (Nyár) című regényével. Politikai tényirodalmi kategóriában Joshua Yaffa nyert a putyini Oroszországról szóló művével.

...
Nagy

Ali Smith: Még azelőtt vágtam bele, hogy a Brexit szó létezett volna

Ali Smith Ősz című regénye az első lett az idei 50-es listánkon. A skót szerző írásban válaszolt a kérdéseinkre - szó esett a Brexitről, a brit pop-artról és még Ali Smith macskája is szóba került.

Hírek
...
Hírek

Margó: Idén is keressük a legjobb első prózakötetest!

...
Alkotótárs

Mécs Anna: Már régóta foglalkoztatott édesapám története [Alkotótárs]

...
Szórakozás

Veres Attila forgatókönyvében a hatalom dönti el, kinek lehet gyereke és kinek nem

...
Gyerekirodalom

Egressy gyerekregényében zajos gördeszkások borzolják a lakótelepi kedélyeket

...
Hírek

Peter S. Beagle új kötettel tér vissza Az utolsó egyszarvú világába

...
Hírek

Tompa Andrea, Grecsó Krisztián és Halász Rita könyveiből is mintafordítás készült

...
Hírek

Gálvölgyi János, Fehér Renátó, Dr. Máté Gábor és a Nappali [PROGRAMAJÁNLÓ]

...
Hírek

Eredeti technológiával kiadják a Káldi-Bibliát megjelenésének 400. évfordulójára

...
Könyvtavasz

Kun Árpád új regényében láncreakciókat indít el egy baleset

...
Hírek

Matthew McConaughey: A texasi iskolai lövöldözés egy járvány része, amit meg lehetne fékezni

...
Nagy

Versterápia: „egy dörrenésre széttágulni sebbé”

...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét

...

Hogyan árjásították a nácik a zsidók könyveit? [Ms. Columbo Olvas]

...

Bereményinek egy páternoszterezés után elment a kedve a hivatalos írói szereptől

...

Palya Bea: Egygyökerű a beszéd és a zene. Minden hangadás kapcsolódás

...

A háború új jelentésréteggel ruházta fel Ruff Orsolya gyerekregényét

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

A Love, Death & Robots továbbra is kíméletlen őszinteséggel szembesít az emberségünkkel

Tényleg képtelenek vagyunk megváltozni? A Netflix tévésorozata, a Love, Death & Robots új évada szerint lélekszakadva rohanunk bele a saját végzetünkbe. Nem tud ebben visszafogni bennünket sem technológiai fejlődés, sem harmadik típusú találkozás, de még a múltbéli tapasztalataink sem. 

...
Nagy

A Halott Pénz-könyv még a tagoknak is tudott meglepetést okozni

A Halott Pénz Na még mit nem?! című kötetét mutatták be a Hajógyár és az A38 hajó Zene x Szöveg programsorozatának legutóbbi alkalmán. Járai Márkot, Boros Gábort és a kötet egyik szerzőjét, Jávor Bencét Erdős Viki kérdezte zenekari titkokról, a sikerig vezető útról, közös munkáról és az írás folyamatáról.

...
Szórakozás

Az Északi az a Hamlet, aki nem áll meg tépelődni, hanem lesújt a kardjával

Az Északi brutális: tele ordító férfiakkal, vérrel és zsigerekkel - és persze gyönyörű tájakkal és szuperhangulatos újpogány zenével. Robert Eggers rendező láthatóan élvezte, hogy megcsinálhatta a saját mozgóképre ültetett viking sagáját. A kérdés, hogy elég-e egy jó filmélményhez, ha történelmileg többnyire hiteles.