40. Baráth Katalin: Afázia
Baráth Katalin a Dávid Veron-sorozat sikerei után 2016-ban thrillerrel jelentkezett, majd öt évvel később sci-fit írt, amiben a magyarság kiemelkedő szerepet kap. A lakhatatlan Földet elhagyó moyerek legfőbb kincse az, hogy még képesek a mi fogalmaink szerint „rendesen” a nyelvvel kommunikálni, míg az univerzum többi népe már csak képekkel, esetleg egy-egy szóval tudja kifejezni a gondolatait. Ebben a világban a magyar nyelv, Babits, Pilinszky vagy Esterházy sorai nem is elsősorban örökségként értékek, hanem konkrétan drogként és fegyverként is használhatóak. Az Afázia hagyományos űropera egy gigabirodalmak közé szorult népről, amiben a pörgős cselekmény és a humor azért nem fedi el a sablonokat. Nagyon szerettük viszont azt az összetett ötletet, ami által a magyar nyelv és kultúra mindenféle nemzeti giccs nélkül vált határozott cselekmény- és világformáló erővé. Ne ijedj meg, a regény indítása a sok nyelvi lelemény miatt mély víz lehet, de bele fogsz rázódni!
Az Afázia elejébe ITT beleolvashatsz, recenziónk ITT, a szerzővel ITT beszélgettünk.
39. Keresztury Tibor: Hűlt helyem
Az írás terápiás szerepéről lehet hosszan vitázni, de arról nem, hogy olvasóként igenis segíthet feldolgozni témákat, szembenézni félelmekkel. Keresztury Tibor testtapasztalásaiból látszólag önéletrajzi szöveget írt, valójában olyan irodalmi művet hozott létre, ami szembe mer menni olyan tabutémákkal, mint a függőség, a pszichiátria vagy a visszafordíthatatlan betegség: „Én a halállal elvileg tegező viszonyban vagyok: hogy mást ne mondjak, a szülészetről a pathológiára vittek haza az ideihez képest felhőtlenül boldog hatvankettes békeévben a szüleim, ki sem kellett lépniük a debreceni klinika kapuján”. Egyik sem jól marketingelhető téma, pedig olvasóként végigkísérni a szerzőt ezen az úton igazi kaland. Kalandnak nevezhetjük az életet is, amennyiben mindenféle próbatételt le kell győzni, főleg akkor, ha ezek a kalandok mind a szerző fejében vagy testében játszódnak le, ezért írtuk a könyvről, hogy „Keresztury (...) űrhajós, aki saját testtapasztalásain keresztül beszél alkoholizmusról, betegségről, elmúlásról, magatehetetlenségről. Vagyis az életről, amiről nem beszélünk, vagy nem szeretünk beszélni.”
A margós könyvbemutatóról ITT írtunk, ITT pedig beleolvashattok a kötetbe.
38. Babiczky Tibor: Szapphó-paradigma
Egy anitkváriumban várakozik a költő, amikor meglát egy görög-magyar kiadású Szapphó-kötetet. A Kr. e. 7-6. században alkotó Szapphó nevét ismerjük középiskolai tanulmányainkból, az antikvitás fontos költője Leszbosz szigetén élt, és mi olvasók csak túlstilizálva, nagyon szépre fordítva ismerhettük meg. Ezzel szemben Babiczky elkezdte beleásni magát az antik szövegekbe, amelyekből egy nagyon kortárs világot olvasott ki, ezért kezdett el dolgozni vele. „Az egészből hiányzik a bűntudat, és az ebből fakadó ítélkezés” - mondta a Margón Babiczky, aki a töredékekben fennmaradt Szapphó-versek köré írta meg saját kötetét egy intenzív, másfél-kéthónapos munkafolyamat eredményeként. Miközben az ókori görög szerző alkotótársává vált, a saját hangját is megtalálta ezekhez a versekhez, amelyek időtlen kérdésekre (halálfélelem, szexualitás, homoszexualitás például) reflektálnak. 2021-ben ez a kötet beszélt idén a legszebben arról, hogy a testről, a nemi szerepekről és a szexualitásról vallott gondolataink, akár a családban, a kultúrában vagy a politikában, hogyan bénítják meg az embert. Külön ki kell emelni Miklya Emese Sára grafikai munkáját, mert nem csupán illusztrálja a kötetet, hanem tovább is gondolja grafikáival.
37. Anne Helen Petersen: Jöttünk, láttunk, elegünk van – A fiatal felnőttek és a kiégés
A kiégés mostanában egyre több és több embert érint, gyakorlatilag népbetegség lett. A folyamatos túlhajszoltság, kimerültség és a szabadidő hiánya sokaknak keseríti meg a mindennapjait és nagyon nehéz kiutat találni belőle. Ezt a társadalmi jelenséget ismerte fel jó érzékkel Anne Helen Petersen, aki 2019 januárjában írt egy cikket a BuzzFeedre arról, hogy a milleniálokból „kiégett generáció” lett. Az írásnak óriási hatása lett, pár nap alatt több mint hétmillióan kattintottak rá. A cikket aztán némi kutatás után egy egész kötetté bővítette, amelyben megpróbált utánajárni, hogy melyek azok az okok, amelyek a kiégés hátterében állhatnak.
„A Jöttünk, láttunk, elegünk van abban különbözik sok más kiégésről szóló könyvtől, hogy nem ad tippeket, megoldási javaslatokat ahhoz, hogy ha ebbe a helyzetbe kerültünk, hogyan osszuk be jobban az időnket, hogyan priorizáljuk a végtelen feladatainkat, vagy hogyan váljuk még hatékonyabbá. Petersen azt vallja, hogy ez nem is lehetséges, mert ez egy rendszerszintű probléma, ami csak akkor oldódik meg, ha a rendszert magát változtatjuk meg. (…) Petersen világossá teszi, hogy egy megoldás van: valahogy le kell állni. Törvényben kell szabályozni a túlmunkát és alapvető társadalmi változásokra van szükség.” – írtuk a könyvről.
Petersen kötetébe ITT lehet beleolvasni. A kiégésről szóló podcastunk pedig ITT érhető el.
36. Kollár-Klemencz László: Öreg Banda
Az Öreg Banda központi alakja látszólag csupa férfi, újhartyáni zenészek, egy olyan család tagjai, akiket – bárhogy is dobálja őket a történelem – érzelmileg és egzisztenciálisan is a zene tart össze. Kollár-Klemencz László részben a saját családja történetét írta bele az Öreg Bandába, melynek alapját gyerekkori emlékek, családi anekdoták, legendák, fikciók és dokumentumok adják. A férfiak mellett pedig ugyanilyen fontos szereplői azok az erős nők, akik a hátországot biztosítják, akik a férfiak távollétében vagy alkalmatlansága esetén az egész családot fenntartják. „Kollár-Klemencz egységes történetet szőtt a falu köré, amelyből olvasóként képtelenség szétszálazni, mi a valós és mi a fikció, de alapvetően nem is számít, mert a kettő végeredményben egységes szövetet ad ki. Újhartyánnak így lett végül saját regénye, Kollár-Klemencz László pedig ezzel a könyvvel végleg feltette a falut a magyar irodalmi térképre” – írtuk kritikánkban.
A margós bemutatóról ITT írtunk, ITT pedig podcastoltunk a regényről.
35. Légszomj - Kortárs magyar horror- és weirdnovellák (szerk. Roboz Gábor)
A Gabo Kiadó hiánypótló, Légszomj című antológiájában 15 horror és weird történet mutatja be, hogy magyarul is lehet hátborzongató novellákat írni, a kötet szerzőinek zöme pedig bátran felszakítja a magyar mindennapok, tájak és kultúra ismerős szövetét. Nemlélegzők és beszélő holtak, embergólya és fanyűvő, mélytengeri hal egy kisfiúban, áldozatra váró falak és éhes folyondárok - a kötet inspirációs forrásai között ugyanúgy megtaláljuk a néphitet, akár az olyan klasszikus rémalakokat, mint a kísértetek vagy a szektatagok. A rettegés helyszínévé válhat a Balaton vagy egy budapesti bérház is.
Ahogy recenziónkban írtuk: „A Légszomj novellái olyan témákat feszegetnek, mint a magány és elhagyatottság, a feldolgozatlan traumák, romló kapcsolatok, vagy annak a fundamentális krízise, amikor megkérdőjeleződik a jogos helyünk és értékünk a világban. Mindezt persze azzal a műfaji megkötéssel, ami főszereplővé emeli a létezésünk abszurdjában, elemi igazságtalanságaiban és kiszolgáltatottságaiban megmutatkozó borzalmat.” A kötetet Roboz Gábor szerkesztő áttekintő igénnyel megírt előszava vezeti fel, ami segít tájékozódni a horror eddigi hazai pályafutásában is.
A Légszomjról recenziónk ITT, Roboz Gábor szerkesztővel készült interjúnk ITT olvasható.
34. Vanessa Springora: Beleegyezés
Az idei év egyik legnyomasztóbb, egyben legfontosabb megjelenése volt a Beleegyezés: szerzője, a jelenleg a könyvkiadásban dolgozó Vanessa Springora a saját gyerekkorára tekint vissza benne, és felidézi azt az időszakot, amikor mindössze 14 évesen az akkor közel 50 éves író, Gabriel Matzneff szeretője lett. Önmagában már ez a tény is sokkoló, az pedig nem kevésbé, ahogyan a családja, a szűkebb közege és a hatóságok reagáltak erre. Lényegében szemet hunytak felette, bátorították, sőt akadt olyan is, aki azt mondta, érezze megtisztelve magát. Egy végtelenül nyugtalanító történetet tár elénk Springora, aki bár könyvét elsősorban irodalmi műnek tartja, arra nagyon nehéz nem egyfajta tanúságtételként, egy sok évig lappangó trauma feldolgozásaként tekinteni. „Springorát egy életre traumatizálta Matzneff, de tudta azt is, hogy ha szabadulni akar az emlékétől, ha újra kontroll alatt akarja tudni a saját életét (...), akkor nem marad más hátra, minthogy megírja a saját történetét. Vanessa Springora így lesz a saját élete főszereplője megint, és kap hangot egy olyan közegben, amelynek szereplőiben sok-sok évig még csak fel sem merült, hogy egy közel 50 éves férfi és egy 14 éves lány viszonya semmiféle szempontból nincs rendben” – írtuk kritikánkban.
33. Vida Kamilla: Konstruktív bizalmatlansági indítvány
Az 1997-ben született Vida Kamilla első verseskötete, a Konstruktív bizalmatlansági indítvány sokszor cinikus, nagyon személyes és mindenképp provokatív lírai megszólalás. A megjelenéskor azt írtuk, hogy „Vida Kamilla lírapolitikája egy olyan közbeszédben edződött, ami felszámolta a nyilvánosságot: a totálissá váló médiauralom, a bábszínházzá váló demokratikus intézmények, a Facebook-politizálás és a fake news korában csoda, hogy a költő az új mitológia előtti világ lerombolt tájait térképezi fel”. Ironikus, sőt cinikus nézőpontok keverednek egy olyan pályakezdő kötetében, aki bátran mer más lenni, mint ahogy azt mondjuk az irodalmi hagyomány előírná. Radikálisan személyes verseiben nemcsak családról, hanem történelmi helyzetekről és közéleti kérdésekről is állításokat tesz, és miközben mindvégig saját tapasztalataira koncentrál, azokat beszéli el, egy generáció elégedetlenségének ad hangot. Vida a közéleti kérdésekben a nyelvet és az elbeszélhetőséget problematizálja, saját család- és felnövéstörténete segítségével rombolja a nosztalgiázást.
Kritikánkat ITT olvashatod, ITT beleolvashatsz a kötetbe.
32. Bödőcs Tibor: Mulat a Manézs
Az Addig se iszik és a Meg se kínáltak után Bödőcs Tibor megint lapot húzott a tizenkilencre, és egy regénnyel állt elő, nem is akármilyennel: a szatirikus megállapítások és barokkos szóvirágok özönéből egy ismerősnek ható világ tárulhat az olvasó elé, ami még akkor is igaz, ha a helyszíne egy cirkuszbirodalom. Központi figurája egy Luigi King nevű alak (uralomra jutásának harmincadik évfordulóját ünnepli épp a lakosság), aki – és ezt már a Partizánban mesélte Bödőcs – fura keveréke Berlusconinak, Trumpnak, Orbánnak, Castrónak, igaz, ő maga íróként elsősorban arra törekedett, hogy emberként ábrázolja. A margós bemutatón Bödőcs Tibor elmondta, hogy a Mulat a Manézs narrátora nemcsak, hogy közel áll Luigihoz, de a gondolatait is ismeri – példaként pedig A pátriárka alkonyát hozta fel Márqueztől: „Szerinte saját tapasztalata is van erről az archetípusról, meg hát azért van az irodalom, hogy megtudjunk olyan dolgokat, mint hogy, mi van a diktátorok fejében.”
A könyvet Krúbi ajánlotta, ITT pedig bele is olvashattok.
31. Sally Rooney: Hová lettél, szép világ
Sally Rooney eddigi legerősebb könyve a Hová lettél, szép világ, amelynek hősei olyan fiatalok, akik úgy érzik, egy világszintű krízis közepén kellene felépíteniük a felnőtt életüket. A regény mellbevágóan pontosan ragadja meg a mostani korszellemet és közhangulatot, közben pedig arra keresi a választ, hogyan lehetne kitörni a magányból és a romboló társadalmi sémákból. A történetnek két főszereplője van, Alice és Eileen. Ők ketten jó barátok, egyikük híres író, a másikuk pedig egy irodalmi folyóiratnál olvasószerkesztő, mindketten 29-30 évesek és mindketten eléggé ki vannak égve. A könyv váltakozva, hol egyikük, hol a másikuk életébe enged betekintést, és miközben mindketten a saját szerelmi drámájukkal vannak elfoglalva, intenzív levelezést folytatnak emailen, ahol filozofálnak, politizálnak, próbálják megérteni, hogy milyen az a világ, amelyben élnek, és miért olyan nehéz megtalálni a boldogságot benne. Kritikánkban így írtunk róla:
„Sally Rooney fiatal felnőtt hősei folyamatos lelkifurdalással küzdenek, attól tartanak, ha a saját boldogulásukkal és boldogságukkal foglalkoznak, akkor ők is azok közé fognak tartozni, akik nem tettek semmit azért, hogy megakadályozzák az egyre közelgő katasztrófát. Másrészt harmincéves korukra eljutnak odáig, hogy nem látják, milyen lehetőségek, távlatok állnak előttük. Miközben tudják, hogy a szüleik az ő korukban már túl voltak a házasságon, gyerekvállaláson, lakásvásárláson, addig nekik csak a mindennapi daráló van, ezt pedig folyamatos kudarcnak élik meg.”
Interjúnk Sally Rooney-val ITT, a könyvbe beleolvasni pedig ITT lehet.
