20. Jennifer Teege: Nagyapám engem agyonlőtt volna
Jennifer Teege 38 évesen fedezte fel, hogy a nagyapja a náci lágerparancsnok, a szadizmusáról elhíresült Amon Göth. Jennifer anyja, Monika Göth nevelőotthonba adta a kislányát, ahol addig látogatta, míg egy német család örökbe nem fogadta. Monika Göth soha nem mondta el sem a lányának, sem az örökbefogadó családnak, hogy ki az apja. Jennifer Teege a felismerés sokkjától a múlt feldolgozásának útját egy nemzetközi sikerű, megrázó könyvben írta meg.
“Ha egy nácira azt mondjuk, hogy szörnyeteg, akkor nagyon könnyű eltávolítani tőle magunkat, és azt mondani, hogy nincs közünk hozzá. Csakhogy a történelem ezt már lejátszotta nekünk: nemcsak egyes személyek voltak felelősek a történtekért, hanem az a sok ember is, akik támogatták ezeket az egyéneket és a rendszert. Mondhatod, hogy elhatárolódsz, hiszen soha nem lennél képes úgy viselkedni – csakhogy a valóságban ez másképp nézett ki” - mondta interjúnkban.
Jennifer Teegével készült interjúnkat ITT találod, a margós könyvbemutatót ITT.
19. Vay Blanka: Saját ketrec
A volt politikus és környezetvédő aktivista Vay Blanka 36 éves volt, amikor Berlinben, házas férfiként önmagának is bevallotta, hogy nőként szeretne élni. Saját ketrec című könyvében nemcsak a saját történetét olvashatjuk, nem elhallgatva a vívódásokat, a nehéz pillanatokat, az előbújások terheit és megkönnyebbülésit, hanem sodró lendületű, esszéisztikus vizsgálódások sorát “nőkről, férfiakról, férfias nőkről és nőies férfiakról, családról, igazi barátokról, sorstársakról, magányról, feladásról, kudarcokról és kitartásról, nemi szerepekről, a társadalmi elvárásokról, a politikáról, a jogokról.” A jelenkor Magyarországán égetően aktuális kötet lett ez.
A könyvbe itt ITT beleolvashatsz.
18. Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Torokszorító traumával indít Donatella Di Pietrantonio regénye: a 13 éves narrátorral egy szép napon közlik, hogy eddig nem a valódi szüleik nevelték, és mostantól az igazi családjával fog élni. A viszonylagos középosztálybeli jólétben éldegélő lányt valóságos érzelmi és kultúrsokk fogadja új otthonában, ahol versengeni kell a falatokért, minden ragad a kosztól, és az sem tűnik fel, ha valamelyik gyerek kimarad éjszakára. A lánynak teljesen újjá kell építenie a saját identitását, meg kell találnia helyét az új közegben, az érzelmi stabilitás érdekében pedig új szövetségeket kell kiépítenie. A visszaadott lány az idei év egyik legerősebb könyve az anyaságról, és ahogy kritikánkban is írtuk: „lírai szépségű, mégis kegyetlenül őszinte szembesítés elhagyásról és elhagyatottságról, érzelmi hullámvasutakról és ellentmondásokról, a sokszor egekbe emelt, ugyanakkor megkérdőjelezett sisterhoodról”.
17. Simon Márton: Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni
A Rókák esküvője után két évvel, talán onnan elrugaszkodva, Simon Mártontól szinte váratlanul jelent meg idén negyedik verseskötete, az Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni, ami talán a legszemélyesebb kötete a szerzőnek. A személyes kimondhatóságáról, a nyilvános megszólalásról éppúgy beszél a kötet, mint a dühről, a hazáról, a Covid-magányosságól, a közérzetről vagy a környezethez fűződő viszonyunkról. Önreflexíven, erős képekkel versel, sok madárral és piros színnel. A versvilágok történetközpontúbbak, nem véletlenül: "A történet alibi, hogy legyen egy helyzet, egy-két beszélő, egy táj, egy terep, amiben megtörténhet a szöveg. Ez néha szó szerint így van. Szeretem ezeket a “független filmes”, erős, jellegzetes jeleneteket, ezekre jó építkezni, ezekből lehet valahova jutni. Másrészt a történet tényleg börtön, bár ez iszonyú bombasztikus így, szóval talán inkább ketrec" - mondta Simon Márton a vele készített interjúban.
A kötet egyik legszebb verse egyébként a Könyves Magazin és a Mastercard tavalyi, 20/20 nevű projektjében jelent meg:
"Létezik ennek egy olyan verziója, ahol
egyszerűen csak visszaváltoztál rókává,
mint a mesében, a tuják között állva,
a hátsó kertben, a tűzfal előtt, remegve,
sápadtan, csukott szemmel, hófehér, kilenc-
farkú rókává, aztán eltűntél, én maradtam
csak itt az orgonabokor mögött, és a szellemek."
Interjúnk a szerzővel ITT olvasható.
16. Marina Abramovic: Aki átment a falon
Idén töltötte be 75. életévét Marina Abramovic performanszművész, aki egyszerre van hatással a kortárs művészetre, Jay-Z-re vagy Lady Gagára. Az ő legfontosabb művészi eszköze a teste, amit végletes helyzetekbe állít. Vágta meg a hasát, fogtak rá töltött pisztolyt, végigsétálta a kínai nagy falat, és ezeket általában nem önmagáért teszi, hanem azért, hogy így kényszerítse reflexióra a befogadókat. Az Aki átment a falon "egyszerre olvastatja magát életrajzként és az ambramovici művészetfelfogás elbeszéléseként. Marina Abramovic önéletrajzából egy dolog gyorsan kiderül: egyáltalán nem választja szét az életet és a művészetet, a kettő nemcsak folyamatos kölcsönhatásban áll, hanem alakítja is egymást." A kifejezetten olvasmányos, mégis alkotói, művészeti kérdéseket tematizáló könyv elején nagymamájával sétál egy erdőben, amikor egy kígyót talált - innentől kezdve mintha mindig a félelmet kutatná, amit annak legyőzésével próbál megismerni és megérteni.
"A könyv első harmadában Marinát gyerekként, majd fiatal festő szakos diákként láthatjuk, aki egyszerre próbálja megérteni a háború sújtotta balkáni állapotok brutalitását és különös esztétikáját, a titói kommunista eszme sajátos törvényeit és közben a szüleivel és testvérével való viszonyain keresztül találkozik a halállal, a félelemmel, a fizikai bántalmazással, a (pár)kapcsolatok diszfunkcionalitásával és a férfi-nő viszonyok különös dinamikájával. Ezekről az élményekről és traumákről plasztikusan, átélhetően és meglehetősen (ön)reflexíven ír, kellő táptalajt adva személyiségének, nőiségének, szexualitásának, szokásainak és későbbi művészetének megértéséhez" - írtuk kritikánkban.
Beszámolónk a kiállításáról ITT olvasható.
15. Lydia Davis: Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit jobban is
Lydia Davis minden kötete tele van izgalommal: elsősorban nem a fordulatos cselekmény miatt érdekes minden könyves megjelenése, inkább az a szűrő a lényeg, amelyen átereszti a valóságot. Lydia Davis írói szemüvege egészen sajátosan működik, és a leghétköznapibb, legbanálisabb jelenetekben, elemekben és szereplőkben is meglátja a nagyszerűt, a messzire mutatót, a jelentéssel telit, és puzzle-szerűen, játékosan, a hiányokra építve kerekít belőlük csontszikár történetet. „Történetei időnként leltárszerű felsorolásokban, álomképekben, máskor abszurd levelekben, nyelvi játékokban bomlanak ki. Jellemző rájuk a perspektívaváltás, a távolságtartás, miközben a maguk hétköznapi módján ismerősen szürreálisak is” – írtuk kritikánkban.
Interjúnk a szerzővel ITT olvasható.
14. Colson Whitehead: Harlemi kavarás
Dílerek, gyilkosok, stricik, rablók, maffiózók és mindent átitató korrupció – Colson Whitehead regénye, a Harlemi kavarás a 60-as évek Amerikájának legsötétebb bugyraiba viszi az olvasót, közben pedig árnyalt képet ad arról, milyen alapokra épült az a csillogó New York, amelyet ma ismerünk. A föld alatti vasút és A Nickel-fiúk szerzője már korábbi regényében is megmutatta, hogy nagyon jól érzi korszakok és helyek atmoszféráját, izgalmas, összetett karaktereket tud kitalálni, és nagyon érzékenyen közelít a társadalmi problémákhoz. Ebben a könyvében most egy olyan gengsztervilágot ábrázolt, ahol lehetetlenség jó embernek lenni és erkölcsös döntéseket hozni, különben maga alá gyűr mindenki. Közben pedig azt is megmutatta, hogyan alakult a feketék helyzete ebben az egyszerre zűrös és vibrálóan izgalmas időszakban. „Colson Whitehead regényéből Amerika múltjának egy sötét fejezete rajzolódik ki, amely megmutatja, hogy komoly törések, sérülések vannak az amerikai álom mögött. A regényt olvasva időnként óhatatlanul eszünkbe jut George Floyd halála, amely arra világított rá, hogy ezek a régi sebek azóta sem gyógyultak be maradéktalanul” – írtuk kritikánkban.
13. Karl Ove Knausgård: Harcok
A Harcok megjelenésével befejeződött a Magvetőnél Karl Ove Knausgård regényfolyama, a Harcom. A hatrészes sorozat látszólag nem sok mindenről szól: van egy sokat szorongó írónk, aki egyes szám első személyben elkezdi írni az életét, radikálisan őszintén beledolgozva az életét. Ezt a radikalitást onnan is tudhatjuk, hogy a rokonok és ismerősök egy része az eredeti, norvég megjelenéskor eléggé kiégett azon, hogy Knausgard elárulja őket. A Harcok-kötet a maga módján óriási finálé, bár nem a legolvasmányosabb és legkönnyebben emészthető rész: rögtön a regény elején azzal a helyzettel találja magát szemben az olvasó, hogy Knausgård az első kötet megjelenése előtt áll, kiadójával egyeztet, elkezdi megmutatni a családtagoknak, vagyis már láttatni engedi, hogyan indult el ez a gigantikus irodalmi vállalás, és az eddigiektől eltérően ez a kötet már nemcsak az íróról szól, hanem az íróról és arról a művéről, amit mi magunk is olvashattunk már. Az elbeszélés ebből a szempontból részben körbeér, részben meg új irányokat nyit meg. Ez még metázósabb, mint az eddigiek, és ezért szippantja be az olvasót. Ami miatt viszont kőkemény a szöveg, a többszáz oldalas esszé Hitlerről és a Mein Kampfról, ne lepődjünk meg, hogy miközben feleségének próbálja megmutatni az első kötetet, Paul Celanról vagy Leonardo da Vinciről is beszél. A Harcok elbeszélője Malmőben él második feleségével, Lindával és három gyerekükkel. Az első Harcom-regény, a Halál megjelenése előtt elküldi a kéziratot a könyvben szereplő néhány ismerősének, és kirobban a családi botrány. Nagybátyja perrel és a kötet publikálásának megakadályozásával fenyegeti, és eléri, hogy Knausgård kételkedni kezdjen, hitelesen ábrázolta-e gyerekkorát és apja halálának körülményeit.
A rossz hír, hogy vége van a regényfolyamnak, a jó, hogy november közepén, listánk zárása után jelent meg új sorozata, az Évszakok.
Miről szólt a hat kötet?
Halál (Harcom 1.) – melyben megírja édesapja halálának körülményeit, és azt, hogy mi vezetett a férfi bukásáig
Szerelem (Harcom 2.) – melyben elmeséli, hogyan szeretett bele első látásra második feleségébe, Linda Boströmbe, és hogyan élte meg első három gyereke, Vajna, Heidi és John születését
Játék (Harcom 3.) – melyben visszaemlékezik a Tromøya szigetén töltött gyerekkorára
Élet (Harcom 4.) – melyben egy évig tanárként dolgozik egy északi sarkkör közelében fekvő halászfalu iskolájában
Álmok (Harcom 5.) – melyben egyetemre megy, megházasodik és rátör az írói válság
Harcok (Harcom 6.) – melyben Hitler és Breivik analizálása mellett arról is beszámol, hogyan omlott össze Boström, miután az első két kötet megjelent
Portrécikkünk ITT olvasható, ITT pedig beleolvashattok a kötetbe.
Beszélgetés Patat Bence fordítóval, és még egyszer kiemelten a Harcokról.
12. Rényi Pál Dániel: Győzelmi kényszer - Futball és hatalom Orbán világában
Hogyan lesz a kisfiúból, aki a Don-kanyart megjárt nagyapjával nézi a meccseket, focista, katona, majd szakkollégista, aki a bibós focicsapatával megalapítja a rendszerváltás utáni legmeghatározóbb pártot? Miben voltak mindig mások a bibós-fideszes fiúk, mint az ellenfeleik? Egyáltalán, létezik ebben a rendszerben olyan, hogy valaki nem ellenfél? A gazdag forrásanyagból építkező Győzelmi kényszer - Futball és hatalom Orbán világában már megjelenésekor különleges figyelmet kapott, hiszen Orbán egyik közvetlen munkatársa üzent: “ugye a Karmelita is kap belőle?” A szintén focista múltú Rényi Pál Dániel, a 444 újságírója megfordította az ok-okozati kapcsolatot: rendhagyó és izgalmas portréjában a foci felől bontja ki Orbán politikai fejlődéstörténetét.
Ahogy kritikánkban írtuk: "A Győzelmi kényszer műfaja alapvetően politikai életrajz, hiszen Orbán Viktor minden apró politikai döntése, konfliktusa szerepel a könyvben (vagyis a politikussá válás), viszont annál több és összetettebb, mert azáltal, hogy sportkönyvként működik, új nézőpontból tekinthetünk a főszereplő nagyvonalakban ismert magán- és közéletére is."
Recenziónkat ITT olvashatod, a szerzővel készült interjúnkat pedig ITT találod.
11. Tóth Krisztina: Bálnadal
Tóth Krisztina a hétköznapiból épít törékenyt és elegánsat – írtuk a Bálnadal verseiről. A sűrű, erőteljes kötet bizonyos értelemben a tavaly megjelent Fehér farkas párja, ezekben a szövegekben is hétköznapi tereken, tárgyakon keresztül bomlanak ki az emberi életek mélységei, drámai pontjai. A nagyon átgondolt, alaposan megszerkesztett kötet Tóth Krisztina 2017 és 2020 között írott verseit tartalmazza. A versek három feszes cikluson (Völgyút, Kínai utazás, Terek) át mesélnek az idő múlásáról, a múlt és jelen összefonódásáról, a jelenlét és a hiány kettősségéről. „A záró vershez kapcsolódva a kötet rengeteg kérdése mellé feltehetnénk azt is, hogy ki olvas ma még verseket, mi szükség van az irodalomra, azon belül is a lírára? Hosszasan gondolkodhatunk ezen, de addig is egész biztos vagyok abban, hogy a Bálnadal olyan kötet, mely minden szomorúságával és fénylő pillanatával együtt visszahozhatja a versek népszerűségét, élővé teheti (sok más, hasonlóan erős kötettel együtt) ezt a formanyelvet, megszólalásmódot, felélesztheti a líra pislákoló tüzét. Nagy verseket tartalmazó kis kötet, gyönyörű kiadvány, mely kísérőnk és fontos forrásunk lehet hetekig, de akár hosszú éveken át” – írtuk recenziónkban.
A kötetbe bele lehet olvasni ITT. A Bálnadal margós bemutatójáról ITT írtunk.
