Jubileumra készülődik Hettikánia cirkuszbirodalma: Luigi King uralomra jutásának harmincadik évfordulóját ünneplik meg fenségesen.
Van mit ünnepelni! Az egykori cirkuszigazgató az áldott nép szívére hangolódván csodásan fölvirágoztatta Cirkuszhazát: szerte az országban rózsaültetvények virítanak (s így munka is jut mindenkinek), a gáncsoskodók már csak magukban (vagy külföldön) gáncsoskodnak - mert hogyan is lehetne egészséges lélekkel piszkolni azt, ami maga az egészség, őszinteség, szépség, hazaszeretet és férfias erő?
Nehéz nap áll Hettikánia Porondmestere előtt, de ő bírja a gyűrődést ennyi év után is: kufircol (majdnem), frappáns interjút ad, nép közé vegyül, eszik, iszik, bohócorrot tesz fel, főtanácsadójával konzultál, kufircol (tényleg) és így tovább. A végére, mi tagadás, kicsit elfárad. Mert hiszen ő is emberből van, még ha különleges anyagból gyúrta is a hettikán történelem.
Bödőcs Tibor első regénye, a Meg se kínáltak a magyar vidék iránt érzett szeretet (mondhatni realista) műve volt; a Mulat a Manézs a cirkuszi bravúrokra is képes magyar nyelv karneváli dicshimnusza, szertelen, barokkosan burjánzó szatíra egy országról, amelyben a populizmus hamisítatlan zsenije uralkodik a fejszesuhanás egyszerűségével.
Bödőcs Tibor legújabb könyvéről, a Mulat a Manézsról mesélt Gulyás Mártonnak, a Partizán videójában, amelyből kiderül az is, hogy a humorista mivel ajánlaná a kötetet Orbán Viktornak.
A Mulat a Manézsból a Nyugati tér blog közölt exluzív részletet, ezt olvashatjátok most.
Bödőcs Tibor: Mulat a Manézs (részlet)
Reggel. A hajnal díszletmunkásai, a harmat és a könnyű szellő már elbontották a csillagos ég éji sátrát; bimbózó, nyíló, hervadó rózsák illata, alvó oroszlánok, rotyogó kondérok, birkózótermek és katonabakancsok szaga tör be vadul krónikánk ablakán.
– Jó volt?
– Mondhatok mást?
A férfi hever, a nő öltözik, indul, de nem siet.
– Minek veszed fel, ha úgyis leveszem? – évődik a férfi, kötélhúzást játszva a melltartóval.
– Minek teszed be, ha úgyis kiveszed? – kérdi a nő, megnyerve a kötélhúzást.
– Hehe.
– Most őszintén, mit gondolsz a seggemről, King?
– Mi? – kérdi a hím.
– A seggem. Nagy?
– Én ezt szeretem.
– A nagyot?
– Nem.
– Hanem?
– Ha van mit fogni!
– Szóval nagy?
– Nem.
– Beszélsz összevissza, komolyan mondom – vesz fel támadó hadállást a nő.
– Na, takarodj, este folytatjuk! – És letaszítja az uralkodó felvágott nyelvű szeretőjét a baldachinos ágyról.
Benne volt e slejmes takarodjban, benne e taszításban a csak másodszorra-sikerült-akkor-is-csak-egy-közepes-fuvola keserűsége, a birodalom igazgatásának összes nyűge, dinasztikus gondok meg az elmúlás réme is; Luigi hamvadó tüzének vadóc élesztgetője, Roxanne takarodik, de azt is mennyi pokoli bájjal… egy őrjítően kancsal, romlott virágszál öltözik most rohamos-bosszúsan, majd kofferét felkapván, a titkos ajtót becsapván, a Palazzo rejtett zegzugain viharzik. Nervózusan. Tova.
Hősünk marad a baldachin alatt; a titkos Palazzo számos rejtekének egyikén, hol, a régi-új hettikán építészet ismeretlen remekművében, Luigi King kedvét töltheti váltott lovakon, hosszabb vagy rövidebb távon tűzben tartott vasakon. Ó, ha látná ilyenkor a nép az ő Porondmesterét, eltévedt örömvadászt a kéjek dzsungelében. A nép, kinek oly gyémántlóan tud szónokolni a család szentségéről, az édesanyáról, a nőről, kit védelmeznie kell a trágyaszagú férfiasságnak, hisz ez a természet rendje.
De a nép nem látja, soha nem látta, nem kell, hogy lássa. A nép képzeletének formalinjában a közintézmények falán lógó szigorú, de igazságos arckifejezés kell hogy úszkáljon. Ez így működik nyolcvanezer éve. Az istenadtának erről a Palazzóról sem kell tudnia. Zsúpfedelű parasztházban látták őt mindig, a pitvarajtóban, a tyúkudvaron, a kazal tetején, az istállóküszöbön, hajnalban fát hasogatva („pitymallattal kelve”), kecskét fejve, szerény kályhácskája mellett alattvalói leveleit olvasgatva vagy a cirkuszban tüsténkedve („oda még egy oszlopot!”). Öregnek sem látták soha. Egyrészt a világítás meg a bőséges maszkír segít, másrészt van egyfajta örök ifjúság, mit a Porond ajándékoz a keveseknek, kik erre születtek.
Fölötte kakukkos óra, melyből pöttöm Luigi-kakukk jön elő óránként, bongva, merev péniszkével, kezében rózsaszállal; apró súlyzó-levélnehezékek a kontinensnyi asztalon, világító porondszentélykék, bohócarc, mely valójában cukortartó, cicabögrék (pink nyelvecskéjük a bögre füle), póni agyagvázák, váza agyagpónik, cici, mely pipa, pipa, mely hamvveder, kosszarvdugóhúzók, éjjeliedényszerű borszellőztető, kardot idéző szipkák és pásztorbotcsibukok, didirádió (a bimbóval lehet felhangosítani): vickek-vackok, a szépség émelyítő mennyiségű limlomja. A falon szentkép, melyen Trapezius az édesanyja fején álló gyertya lángját korbáccsal oltja el. Az asztallábat gusztusosra faragták: női tölgyvádli és tűsarkú cipő! Meg kéne gyújtani ezt a sok biszbaszt, mozdulni se lehet tőlük. A Palazzo eme szárnyában van az a szentélyhajónyi gardrób is, hol tömött bőröndök várják a menekülést. (Ugyan hova? Ugyan minek?) A tetőn helikopter, pilótával, készenléti fények hangulatvilágításával. (Fölösleges elővigyázat lenne? „Nem tudhassuk, nem tudhassuk.”)
Nem volt most idő Roxanne-nel a dévaj purparléra; jubileumra készülődik Hettikánia cirkuszbirodalma.
Cirkuszhaza harmincéves évfordulóját, legeslegújabb Újjászületését, Luigi King újabb és újabb eljöveteleit fogja ma ünnepelni pazarlón. Roxanne sietős-kancás kippkoppja hosszan visszhangzik a folyosó nem-volt-olcsó-de-megérte márványán. Ormótlan kapu dörren. Lovak nyerítenek (fel), kocsizörgés halkul (el).
King most kikászálódik a szerelem bunkeréből lumbágósan, anyaszülten, de csizmában. (Harmadszori lendületre sikerül felállnia.)
Cserzett arcbőrén bozontos szőrzet. Pőre testén szemölcsök (3), duplázódásnak indult toka (1), zsírpárnák (8), ömlenyek (2), csapzott szőrcsomók szavannái (7), lebernyegesedő tricepszek (2), lábfején bütykök (3), hátán talányos furunkulusok rücskei (2), ujján pecsétgyűrű (4), hunyori szemén árpakezdemény rügye (1). Kivesz egy szálat a kölyökkutyus-koporsó nagyságú szivardobozból. Rágyújt.
Szivarrágva, csatakosan (meleg lesz ma, kegyetlen, fülledt, rekkenő) aranyreterátjára telepszik isiászosan, ropogó térdekkel, végtagjaiban enyhe tremorral, sürgeti teste követelőn; szív alakú, zenélő ülőkéjére, anyagcseréje ingó trónjára rogy. Őshettikán népi motívumok fonják körül a pisztoly-vécépumpát. A pumpa a Trapezius kedvenc törpéjéről, Habarukról mintázott szobrocska kezében van, a törpe másik kezében vécékefe, a vécékefe végén nyitható bicska, zseblámpa, öngyújtó: baráti államfők ajándékai, mert ilyenek is vannak, világi cimboráink, nem csak a rosszindulat, nem csak az irigység impériumai! A retyó mellett Porondot formázó asztalkán tévé. Cigarettlireklám a falon: füstöt bőgő szarvas. („A férfiak ezt szívják!”) Csalókán papírpénzt, „jó kis cash-t” utánzó vécépapír várja sorsát elefántcsont gurigán. Mellette, jobbra üdítőkkel rakott hűtő; egy Tiger sört bontana, de nem tud, nem lehet, mert nincs. (Két éve semmi. Feldagadt a lába, belilult az arca, le kellett állni.) Bekapcsolja a tévét. „Kard vagy káosz” feliratú bögréje alján madárlátta, gyümölcsös zagyvalék, becsókolja: hú, de szar ez. A fűtőszálas ülőke andalító zenét játszik, a tévében Karl Varmannról, az értelmiségi csúcsparazitáról szóló filmecske.
(…)
Unja. Kikapcsolja. Belei petárdáznak, lábfejére hű tigrise, Julius telepszik.
