Azt írod az előszóban, hogy nincs magyar horrorirodalom, de közben azért az Egyesült Államokban is csupán a nyolcvanas években robbant be a fősodorba. Ez azt jelenti, hogy késünk vagy meg is kell teremteni az alapokat?
Az attól függ, mit értünk alapok alatt. Azok után, hogy az előszóban felsorolom azt a tizenegynéhány magyar regényt és novelláskötetet, amely így vagy úgy, de kötődik a zsánerhez (felvonultatja egyes jellegzetes figuráit, motívumait, történetsémáit, mint Szécsi Noémi Finnugor vámpírja vagy Farkas Balázs Emberteste), valamelyest önellentmondás lenne most azt állítani, hogy meg kellene teremteni az alapokat. De közben az is igaz, hogy a szóban forgó könyvek közül csak nagyon kevés nevezhető tisztán horrornak, úgyhogy szerintem egyelőre inkább csak foltokban van jelen itthon ez a zsáner. Röviden:
késve bár, de már elkezdődött az alapok megteremtése, és még rengeteg munka van hátra ahhoz (ki kell épülnie az egyes alműfajoknak, tematikáknak, motívumkincsnek, és így tovább), hogy magyar horrorirodalomról beszélhessünk.
Van saját ötleted, sejtésed, miért a horror lett itthon a mostohagyerek? A sci-fi a kádári időszakban is virágozhatott, a fantasy a kilencvenes években beindult. A horror miért nem? Lehet ennek történelmi oka (pl. a szovjetek inkább a materialistább sci-fit támogatták)?
Köztudomású, hogy a zsánert külföldön is sokáig alantasnak tartották (sokan valószínűleg a mai napig így vannak vele), és ugyan nem ismerem a rendszerváltás előtti magyar kultúrpolitika vonatkozó álláspontját, az azért nem tűnik túl merész feltevésnek, hogy a horrornak nálunk sem volt presztízse. Egyes előképek és klasszikusok már viszonylag korán megjelentek magyar fordításban, de tudtommal a horror a nyolcvanas, érdemben inkább csak a kilencvenes évektől került be a magyar könyvkiadás érdeklődési körébe, és akkor is csak nagyon óvatosan, kevés szerzővel indult el a folyamat, leginkább a Valhalla Páholynak és a Szukitsnak köszönhetően. Az, hogy ezeknél a kiadóknál egyértelműen a sci-fi és a fantasy dominált, és a horror háttérbe szorult, szerintem a piaci igényekkel és a tulajdonosi preferenciákkal magyarázható, bár erről az érintettek nyilván pontosabban tudnának beszámolni.
Az előszóban írod, hogy az elmúlt 20 év hazai terméséből több horrorhagyomány hatását is be lehet azonosítani. Melyek ezek?
A klasszikus horrormonstrumok közül leginkább a vámpír figurájának szerepeltetésére hozhatunk fel példákat, de láthatunk törekvést a gótikus hagyomány és a népi hiedelemvilág egyes elemeinek felhasználására, illetve a Magyarországon kiugróan népszerű Lovecraft esztétikai örökségének gondozására is.
A Légszomj célja az is volt, hogy bemutasson egy spektrumot, hányféle lehet a rémirodalom. A pályázaton hozzátok beérkező szövegek alapján kirajzolódik, hogy a szerzők körében most milyen irányú érdeklődés, hagyományok a népszerűek?
Hogy ne legyen félreértés, itt is rögzítem, hogy az antológia novelláinak körülbelül kétharmada került be a nyílt pályázatunkon keresztül, a többi írás felkérésre született. Mindenesetre a kötet feltűnően heterogén lett (nem csak szerintünk, ezt az eddigi kritikák is megerősítik), és eleve ez jellemezte a pályaműveket is. Az őrült tudós, őrült sorozatgyilkos, őrült őrült figurájától kezdve a „csak úgy ott van” típusú szörny/gonosz/ördögalakon át kismillió karaktert és tematikát felvonultattak az írások, igazán látványos trendek az én szememnek nem rajzolódtak ki. Legfeljebb annyit tudok mondani, hogy viszonylag gyakori volt a vidéki közeg, az otthon/ház/lakás mint helyszín használata, a lovecrafti hagyomány megidézése és a zsánerkeveredés jelensége is, és
kevéssé meglepő módon visszatérő elem volt a szövegekben az alkoholfogyasztás.
Mindenesetre a pályaművek nagy része egyértelműen azt tükrözte, hogy az alkotók még keresik a horror magyar nyelvét, egyelőre inkább csak az angolszász filmekből és könyvekből próbálják átvenni az azokban olajozottan működő megoldásokat.
Azt mondod, nem meglepő, hogy visszatérő elem az alkoholfogyasztás a pályázatra beérkezett novellákban - és itthon valóban komoly és kiterjedt probléma az alkoholizmus. A horrornak van ilyen módon társadalmi “szerepe”? Megmutathat egy társadalomról, egy kultúráról olyat, amit így lehet a legjobban vagy csak így lehet elbeszélni?
A zsánerirodalom régóta jól működő csatorna egyes társadalmi feszültségek és problémák feldolgozásához vagy legalábbis megörökítéséhez, így a horror is, de azt nem gondolom, hogy érdemes kizárólagosságot tulajdonítani neki. Bármennyire is nagy hatású ötletnek bizonyult például – a zsánerfilm területén, de ez most mellékes –, hogy a zombi alakján keresztül meg lehet fogalmazni a fogyasztói társadalom kritikáját, ez utóbbi nyilván más zsánerekben, más eszközökkel is megvalósítható (csak élőhalottakkal látványosabb és szórakoztatóbb). Úgyhogy elvben nálunk is lehetne ilyen funkciója a horrornak, de ki tudja, mennyire képes ezt ténylegesen betölteni egy olyan társadalomban, amely egyébként nem remekel abban, hogy eredményesen szembenézzen bizonyos múltbeli traumáival és problémáival. Mindenesetre térjünk vissza a kérdésre, mondjuk, húsz év múlva, addigra már remélhetőleg lesz annyi mű, hogy levonhassunk belőlük bizonyos következtetéseket.
Írod, hogy még a legfontosabb angolszász művek közül sem jelent meg mind magyar fordításban. Melyek ezek? Tervezi a Gabo ezek közül kiadni valamelyiket?
Sok ilyen könyv van, tényleg csak egy-két példa: magyarul pár novellán kívül semmi sem jelent meg a bámulatosan termékeny Ramsey Campbelltől, ugyanez a helyzet Thomas Ligottival, és szintén alig valami érhető el a (nem csak horrorban utazó, de szintén nagyra tartott) Richard Mathesontól, de Gemma Files köteteit és akár Poppy Z. Brite korai műveit is jó lenne magyarul viszontlátni, és akkor az olyan szerzőkről még nem is beszéltünk, mint Kathe Koja és Nicole Cushing. De ez utóbbiak már Amerikában is csak kis kiadóknál jelennek meg, szűkebb közönség ismeri őket, szóval Magyarországon még sokkal nehezebb dolguk lenne. Mindenesetre a kortárs mainstream horrorból egészen jól állunk, és óriási késéssel bár, de időről időre azért felbukkannak egyes klasszikusok magyar fordításai is (például Matthew Lewistól A szerzetes, M. R. James novellái, Shirley Jacksontól a Hill House szelleme), úgyhogy még akármi is történhet. Mi a Gabo Kiadónál nyitottak vagyunk a külföldi horror megjelentetése felé is (adtunk már ki néhányat a közelmúltban, és nemsokára megjelenik nálunk Joe Hill 20. századi kísértetek című novelláskötete), de az ez irányú terveinket még érleljük, konkrétumokba most nem szeretnék belemenni. Annyit viszont mondhatok, hogy szívesen folytatnánk a Légszomjjal megkezdett munkát: alkotói oldalról is egyértelműen van itthon érdeklődés a horror és a weird iránt, hálás feladat lenne segíteni ezek felvirágzását.
(Kiemelt kép: Pete Linforth / Pixabay)
