Coco Mellors első regénye szinte berobbant a köztudatba: a Kleopátra és Frankenstein (itt beleolvashatsz) nemcsak a Goodreads Choice Awardson végzett megjelenésekor a legjobb címek között, hanem a BookTokon is töretlen népszerűségnek örvend. Sokan Sally Rooney sikerkönyveihez hasonlítják a szerző stílusát, témáihoz pedig minden fiatal könnyen tud kapcsolódni. A történet New Yorkban játszódik, ahol a vibráló nagyvárosi lét olyan kortárs problémákhoz biztosít hátteret, mint a családi traumák, a férfi-női szerepek átrendeződése vagy éppen az LMBTQ-közösség mindennapjai.
Nekem Bognár Edmond (Edmond Könyvkuckója) ajánlotta a figyelmembe a kötetet, ez volt ugyanis a közös olvasmányunk a TBR (’To Be Read’) podcast legújabb részében. Nagyon mást kaptam ettől a csaknem 500 oldaltól, mint amire számítottam, de a meglepetés egyértelműen pozitív volt.
A repedések lassan elborítják a képet
A regényt fellapozva kezdetben olyan, mintha egy romkomba csöppennénk: a húszas éveiben járó, feltűnően szép, Londonból származó művészlány, Cleo kezdi feladni New York-i álmait, hiszen hamarosan lejár a vízuma, elfogyott a pénze, és elveszettebbnek érzi magát, mint valaha. Ekkor találkozik a nála húsz évvel idősebb Frankkel, aki sikeres, gazdag, és nem mellesleg amerikai állampolgár.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve összeházasodnak, és a nagy korkülönbség ellenére kezdetben működni is látszik a furcsa kapcsolat.
Néhány hónap elteltével azonban elkezd szétcsúszni az életük, és ahogy mélyülnek a repedések, úgy válik egyre izgalmasabbá a könyv. Coco Mellors erős jelenetekkel dolgozik, amelyek sokáig megmaradnak az olvasó fejében, lassan pedig nyilvánvalóvá válik, hogy két sérült ember találkozásának ritkán lesz jó vége.
Mindenki magányos
Bár a cím és a cselekmény indulása egyértelműen őket helyezi fókuszba, a Kleopátra és Frankenstein nem csak Cleo és Frank története: a felvezetés után a fókusz vándorolni kezd, és egy egész baráti kört megismerünk ezeken az oldalakon. Betekintünk Frank húga, Zoe életébe, aki számára paradox módon egy sugar daddy hozza el a valódi kapcsolódás lehetőségét, és Cleo meleg barátja, Quentin sorsát is követjük néhány fejezet erejéig, ami sajnos nem vezet happy endhez.
Egyre tágabb panoráma tárul elénk egy közösségről, melynek tagjai nagyon különbözőek, de a magány érzésében osztoznak.
„Térképet rajzolhatnék a magányomról” – fogalmaz Eleanor, aki feltűnésével nagyot csavar a szövegen, hiszen ő egyes szám első személyben szólal meg, de csak a 150. oldal körül lép be. A lány Frank reklámügynökségénél kezd el dolgozni, és mintha megmentőként érkezne, a férfi ugyanis egyre nehezebben küzd meg az alkoholproblémáival és a házassága fokozatos megromlásával.
Csillogás és vágyak vagy sötétség és romlás?
Az egytől egyig traumákat hordozó, de mégis szerethető karakterek mellett Coco Mellors a várost is főszereplővé emeli. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy New York távolról sem csak az álmok otthona, hanem a drog, a depresszió és a kudarc helye is, amelyektől egyesek megmenekülnek, mások viszont egyre mélyebbre süllyednek. „Sok volt a tudatmódosító szer, a bohémság, benne volt a kicsapongó életmód, a gazdagság, a pénz, a fény, de közben a fény mögött is gyakran csak a mocsok látszott” – fogalmazott Edmond az elénk táruló világról.
Az olykor sötét, koszos kulisszák előterében pedig egy kiábrándult, reményvesztett generáció tagjai bolyonganak.
„A csalódottság a fiatalság része” – mondja egy ponton Zoe, és az olvasó elgondolkozik, hogy vajon hogyan lehet boldognak lenni ebben az egyre kaotikusabb, felgyorsultabb és élvhajhászabb korban.
Egyáltalán mi a boldogság?
Ahogy már utaltam rá fentebb, egész mást adott ez a történet, mint amire fel voltam készülve, és magamra hagyott egy csomó olyan dilemmával, amellyel a saját környezetemben is rengetegem küzdenek. Cleo anyja – akiről megtudjuk, hogy öngyilkos lett – azt szokta mondani, „egy épületnek két rész megelégedettségből és egy rész vágyból kell állnia.” És valahogy így lenne jó összerakni az életünket is.
De lehet-e bármiféle megelégedettséget érezni, ha az épületünk alapjai nem szilárdak?
A Kleopátra és Frankenstein fájdalmasan, de valahogy mégis szépen szembesít azzal, hogy amíg nem gyógyítjuk be a múlt sebeit, nem fogunk tudni kapcsolódni másokhoz. A gyerekkori szeretethiány és a szüleink által továbbadott minták mélyen bennünk dolgoznak, és ha nem akarjuk, hogy tovább mérgezzék a jelenünket, muszáj szembenéznünk velük.
Cleótól hangzik el a regényben, hogy az empátiánkat is edzeni kell, mint egy izmot. Az olvasásnál kevés jobb módszert tudok ennek az izomnak a növelésére, Coco Mellors könyve pedig tökéletes gyakorlat.
A TBR epizódjai elérhetőek a YouTube-on is, hallgass bele, és olvasd el könyvajánlónkat a Viszkok Fruzsi és a Kiss Viki által ajánlott regényekről is!
