A könyvbemutatót Jánossy Lajos kicsit távolabbról indította, azzal kezdte a beszélgetést, hogy mostanra egy komoly életmű rajzolódott ki: „Keresztury Tibor jelenleg a legsajátságosabb és legösszehasonlíthatatlanabb hangú magyar novellista és tárcaíró". Elmondta, hogy amikor megjelent a legelső kötete, a Reményfutam, már akkor egy kész író érkezett meg az irodalmi térbe, egy olyan hang, amely frivol, elégikusan szkeptikus, olykor burleszkbe hajló. Hogyan alakult ki ez a készség? – tette fel a kérdést.
Keresztury Tibor szerint a készség régi keletű volt, amiben része volt annak a kétszáz kritikának, esszének, amit megírt, és egyébként mindig is foglalkoztatta a szépirodalom. Az út akkor indult, amikor félkérték, hogy írjon a Magyar Narancsba személyes tárcákat, ami egyszerre volt számára megtisztelő és ijesztő feladat. Elsősorban az érdekelte, hogy az írásai összehasonlíthatatlanok, csak rá jellemzőek legyenek. A Reményfutam írása során pedig meg is találta a saját helyét, a saját hangját. Jánossy Lajos ehhez kapcsolódva a szociolingvisztikai vonulatot emelte ki a műveiben, Keresztury Tibor pedig megerősítette, hogy az egész írói világa a gyerekkorából fakad, abból a szociokulturális közegből, amelyben felnőtt és ennek a nyelvi alapja érdekelte.
A Hűlt helyem című regényhez közelítve szóba került a betegség kérdése. Jánossy Lajost az érdekelte, hogy a betegség irodalma – például Csehov, Thomas Mann vagy Karinthy – hogyan hatottak erre a könyvre, van-e speciális viszonya Keresztury Tibornak azokhoz a könyvekhez, amelyek a betegséggel foglalkoznak. Az író Elisabeth Wurtzel depresszióról szóló könyvét említette, a Prozac-országot, szerinte ő a depresszió egyik legfontosabb írója.
Keresztury Tibor azt is elmondta, hogy összegző kötetet szeretett volna írni, mert mikor közlik az emberrel, hogy rosszabbodni fognak a tünetei és egyesélyes a kifutásuk, akkor óhatatlanul felteszi az ember magának a kérdést, hogy mivel kéne akkor foglalkozni. Ő ebben a könyvben szembe akart nézni a halálfélelemmel és meg akarta találni ehhez az irodalmi formát. „A mostani periódusnak az a lényege, hogy tudjam ezt a fájdalmat, traumát irodalommá formálni” – fogalmazta meg, de hozzátette azt is, ez a könyv nem coming-out, nem feltárulkozás, hanem egy megformált irodalmi mű, egy regény, amely distanciát teremt, eltartja az alanyiságot. Jánossy Lajos a frivol szarkazmust emelte ki, amely végig átjárja a könyvet. Keresztury Tibor erre azt mondta, az volt a kihívás, hogy irodalmi művé tudja-e formálni azt, hogy haldoklik, úgy, hogy az olvasóknak ez ne járjon fájdalommal.
Az est végén a regényforma került szóba, hiszen a tárcákkal, novellákkal szemben a Hűlt helyem egy nagyobb kompozíció. Keresztury Tibor elárulta, hogy aki figyelmesen olvassa a könyvet, az észreveheti, hogy átemelt és új kontextusba helyezett tárcákat. Ezek adták a mankót és a bátorságot a regény megírásához. Másrészről viszont nem volt különösebb baja ezzel a műfajjal, ugyanolyan lendülettel írta, mint a tárcanovellákat.
