Kollár-Klemencz Lászlóhoz mind az irodalom, mind a zene közel áll, most e kettőt ötvözte Öreg Banda című könyvében, amelynek bemutatója a Margó egyik péntek esti programja volt. Az esemény az újhartyáni rézfúvós zenekar muzsikájával indult, majd a felolvasások között több ízben játszottak, a zene pedig a bemutató szerves részét képezte.
Az eddigi két novelláskötetéhez hasonlóan az új regény, az Öreg Banda is személyes, önéletrajzi, ez, ha lehet, még közvetlenebb, hiszen Kollár-Klemencz saját családjának történetét dolgozza fel, kezdi a beszélgetést Szegő János szerkesztő. A kérdésre, hogy mióta foglalkoztatta a téma, a szerző elmondta, körülbelül harmincéves korában jött rá, mennyire fontos neki, amit újhartyáni gyökereitől kapott, különösen a család és a kulturális háttér. Ennek megírására a két novelláskötet megjelenése után gondolt először. Ehhez vissza kellett mennie a gyerekkori évekhez, amikor is egész napokat töltöttek kint a szabadban, annak minden veszélyével és tanulságával. Elmesélt egy esetet, amikor egy másik gyerek javaslatára rácsapott egy puskagolyóra kővel, amelynek hatalmas durranása miatt hosszan csengett a füle egész nap, és nem hallotta a családját sem a vacsoránál. Szó esett Kicsi néniről, Kollár-Klemencz keresztanyjáról, akihez szoros kapcsolat fűzi, és a könyv elkészültében hatalmas segítséget jelentettek az ő elbeszélései. Kicsi néniről lévén szó, az író elmesélte, hogy egy ízben áldását adta rá, hogy Kollár-Klemencz a temetőből ellopjon egy angyalt, amiről édesanyja is tudott. A történet megírása mellett szólt az is, hogy erősödött a szerzőben a tudat, hogy a zene náluk családi tradíció, hagyomány, aminek családtörténeti jelentőségét édesanyja és keresztanyja közti beszélgetésekből ismerte meg.
Ebből bontakozott ki egy kép, az alaptörténet a Kaldenecker családról, akik Pest szélén nagy gazdaságot működtettek és eladták a gazdaságot, hogy Újhartyánba költözzenek. Sajnos a pénz aztán elértéktelenedett és csupán egy faluszéli házat tudtak venni. Az egyik fiú, Jozef az öreg zenészekkel megalapította az Öreg Bandát, amely 1962-ig létezett, és így némileg talpra állt a család. A kottákat aztán egymásnak adták a zenészek, és a falut is több alkalommal a zene segítette meg az évek során. A könyv anekdotákból áll össze, amiről Szegő Jánosnak szerkesztői munkája során az jutott eszébe, hogy a szerző is adagonként ismerhette meg ezeket a történeteket. Az írói folyamatról Kollár-Klemencz László elmesélte, hogy eleinte egymondatos írások voltak, aztán úgy érezte, fel kell töredezni ezt az egybefüggő anyagot.
Kollár-Klemencz László elmesélte, hogy volt egy év, amikor keresztanyja elbeszélése révén kapta meg az anyagot, ám abban ő egyáltalán nem volt benne, nem is tudta, hogyan fog belekezdeni. Ezért felment a Hargitára egy kis házba, ahol napi 10-12 órát írt, miután hatalmas sétákat tett. Itt túljutott a problémán és elindult egy folyamat, ahol a fikciót vegyíteni tudta a családi anekdotákkal. A rokoni vonások és a párhuzam kapcsán szó esett még Hansról, a szerző dédapjáról, aki nem szeretett szerepelni. Miután nagyon híresek lettek, zenekutatók jöttek az Öreg Banda megörökítésére, de Hans mindig elbújt - őt a zenekar érdekelte, nem akarta a népszerűséget így megélni. Ezután a zenekarból Lauter Antal mesélt a település és ezen keresztül a zenekar történetéről, identitásról és a sváb zenéről, majd a szerző tolmácsolásában hallottuk a könyv egyik jelenetét. A koncert felolvasásokkal tarkított jó hangulatot eredményezett, amelyre a koronát a Szájber gyerek tette fel a szerző előadásában.
