Úgy érzed, hogy az életed nem más, mint a tennivalók végtelenségig nyúló listája? Bambán görgeted az Instagramot, mert ahhoz is túl fáradt vagy, hogy a kezedbe vegyél egy könyvet? Fuldokolsz az adósságban? Folyton csak dolgozol? Vagy hajt a kényszer, hogy mindenből megpróbálj pénzt csinálni, amiben valaha is örömöd lelted? Köszöntelek a kiégés kultúrájában!
A szerző, Anne Helen Petersen amellett érvel, hogy az Y generáció meghatározó állapota a fásultság. Mi húzódik ennek a hátterében? Kudarcot vallott intézmények és intézményrendszerek. Bizalmatlanság. A modern munkahelyek irreális elvárásai. Növekvő szorongás és reménytelenség. Az online tér. Petersen több nézőpontból vizsgálja, hogy miként jutott el az Y generáció a kiégésnek eme fokára, és sorra veszi, hogy ez az állapot miként befolyásolhatja a munkavégzést, a szülői szerepet, valamint a társasági életet. A könyv társadalomtörténeti keretben elemzett interjúkkal enged bepillantást ennek a megosztó nemzedéknek az életébe. Kötelező olvasmány az Y generáció tagjai, valamint szüleik és munkaadóik számára is: mindenkinek, aki meg akarja érteni magát vagy a környezetét. Anne Helen Petersen 2019 januárjában írt cikket a kiégett milleniálokról a Buzzfeeden. Pár nap alatt több mint hétmillióan kattintottak rá, és hatására világszerte születtek írások a témában, köztük magyar lapok hasábjain is. Ezek után Petersen összeállított egy kérdőívet az 1980 és 2000 között születettek számára. Ezek az interjúk alapozták meg elgondolkodtató és provokatív sikerkönyvét.
Anne Helen Petersen: Jöttünk, láttunk, elegünk van - A fiatal felnőttek és a kiégés
Kiégett szüleink
– Még hogy te vagy kiégve? És ha a nagy gazdasági világválságot vagy a második világháborút kellett volna túlélned?
A milleniálok kiégéséről szóló írásom nyomán ez volt a leggyakoribb kritika a beérkező leveleim között. Általában baby boomerektől* [* Baby boomer generáció: az 1946–1964 között születettek megjelölése. (A ford.)] kaptam ezeket a megjegyzéseket, akik – kissé ironikus módon – szintén nem élték át a nagy gazdasági világválságot, sem a második világháborút. Szintén nagy sláger volt a „Fel a fejjel, az élet nehéz!”, meg hogy „Kidolgoztam a belemet az 1980-as években, mégsem hallottál tőlem olyat, hogy kiégtem volna”. Variációk ugyanarra a témára; rájöttem, hogy ez a boomerek szlogenje: „Ne siránkozzatok, milleniálok – azt sem tudjátok, mi az a kemény munka!”
Akár felismerik, akár nem, egy a lényeg: a boomerek tanítottak minket arra, hogy többet várjunk a karrierünktől, sőt arra is, hogy a munkánkkal kapcsolatos gondolatainkat és a kimerültségünket fontosnak és kifejezésre érdemesnek tartsuk (különösen a pszichológusnál, akinek látogatása lassan elfogadottá vált), és érdemben foglalkozzunk velük. Ha olyan különlegesek, egyediek és fontosak vagyunk, ahogy azt tanították nekünk, akkor nem csoda, hogy nem vagyunk hajlandók befogni a szánkat, amikor az életünk egészen másról szól. És ez gyakran panaszkodásnak hat, különösen a boomerek szemében.
Igazság szerint a milleniál generáció valóságos rémálom a boomerek számára, mert sok esetben a legszebb álmaikat voltunk hivatottak megtestesíteni.
És ha a boomerekről és a milleniálokról beszélgetünk, gyakran megfeledkezünk arról a kapcsolatról, hogy a boomerek sok tekintetben felelősek értünk, konkrétan (mint szü-lők, tanárok és edzők) és átvitt értelemben (mint annak az ideológiának és gazdasági környezetnek a megteremtői, amely minket formált).
A milleniál és az X generáció tagjai éveken át bosszankodtak a boomerek kritikája miatt, de nem sok mindent tudtak ellene tenni. A boomerek többen voltak nálunk, és körülvettek minket: a szüleink boomerek voltak, csakúgy, mint sokan a főnökeink, professzoraink, munkahelyi feletteseink közül. Mindössze annyit tehettünk, hogy internetes mémekkel figuráztuk ki őket. „Old Economy Steve” figurája először a Reddit közösségi weboldalon jelent meg 2012-ben, egy 1970-es évekből származó középiskolai fotón olyan képaláírással, ami azt sugallja, hogy ma már ő a mi piacgazdaságpárti apukánk, aki nem rejti véka alá a véleményét, miszerint legfőbb ideje lenne elkezdenünk a nyugdíjpénztári befizetéseket. A későbbi változatok a figura gazdasági kiváltságairól szóltak: „30 ÉVE NÖVELI A KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNYT / A GYEREKEINEK NYÚJTJA BE A SZÁMLÁT”; a mém egyik változata így kiált fel: „AMIKOR ÉN EGYETEMRE JÁRTAM, A NYÁRI KERESETEMBŐL FIZETTEM A TANDÍJAT!”, mire egy másik mém azt feleli: „400 DOLLÁR VOLT A TANDÍJ.”1
Újabban a Z generáció kapta fel a TikTokon az „OK Boomer” kifejezést, amely annak jár, aki idejétmúlt, begyepesedett és/vagy elvakult álláspontot képvisel. Taylor Lorenz mutatott rá a The New York Times hasábjain, hogy a címkét „gyakorlatilag bármely 30 éven felüli személy megkaphatja, aki leereszkedően nyilatkozik a fiatalokról – vagy az őket foglalkoztató problémákról”. De azt is érdemes megjegyezni, hogy a „boomer” kifejezést manapság lekezelő és beszűkült értelemben használják.2
Nem csak arról van szó, hogy a boomerek öregek és régimódiak; minden generáció kiöregszik, és előbb-utóbb ciki lesz. A boomereket egyre inkább képmutatónak, érzéketlennek állítják be, akik mit sem tudnak arról, milyen könnyű volt nekik – ez a generációs megfelelője annak, ha valaki „burokban születik”, de azt hiszi, hogy „ő találta fel a spanyolviaszt”. Ez a kritikus hang 2019-ben erősödött fel: erre az évre vetítették előre, hogy a boomereket mint legnépesebb generációt felváltják a milleniálok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az X generáció régóta és sikeresen helyezkedik szembe a boomerekkel. Ám ezt a bizonyos érvet felkapták, különösen az interneten, miután a boomerek és a milleniálok anyagi helyzete közti kézzelfogható különbség hangsúlyosabbá vált.
Akár ismerjük a statisztikát, akár nem – mely szerint a Federal Reserve* [* Az Amerikai Egyesült Államok központi banki rendszere, amely vegyes, állami-privát rendszerben működik. (A ford.)] megbízásából 2018-ban végzett felmérés kimutatta, hogy
a milleniálok nettó vagyona 20 százalékkal kisebb, mint a boomereké volt életüknek ugyanebben a szakaszában,
vagy hogy a boomerek családi jövedelme 14 százalékkal magasabb volt, amikor annyi idősek voltak, mint most a milleniálok –, azért ráérezhetünk, milyen szerepet játszottak a boomerek a jelenlegi generációs szakadék kialakulásában. Dan Sherman humorista fogalmazta meg 2019-ben egy több mint 200 000 kedvelést kapott tweetben, hogy „az ember meghagyja az utolsó darab vécépapírt a tekercsen, hogy ne neki kelljen kicserélnie a gurigát – a boomerek ezt megtették az egész társadalommal”.
Magam is osztottam ezt az ellenséges érzést – és a dühöm csak fokozódott, ahogy a boomerek e-mailjeit olvastam. De miután egyre többet olvastam azokról az áramlatokról, amelyek hozzájárultak az amerikai középosztály nagymértékű kibővüléséhez, világossá vált, hogy miközben a boomer generáció példa nélkül álló gazdasági stabilitás idején nőtt fel, felnőttkorukban sok tekintetben ugyanolyan nyomás nehezedett rájuk, mint a mi nemzedékünkre: a szüleik generációja általános megvetéssel szemlélte őket, különösen mivel szerintük a boomerek sok mindenre feljogosítva érezték magukat, céltalanok voltak, és pánikba estek, vajon megtarthatják-e (vagy megszerezhetik-e) a pozíciójukat a középosztályban.
A boomerek szorongtak, túlhajszolták magukat, és nagyon a szívükre vették az őket ért kritikát. Az a probléma – amit nem könnyű megbocsátani nekik –, hogy képtelenek ebből a tapasztalatból okulva együttérezni a saját gyerekeik nemzedékével. De ez nem jelenti azt, hogy a szorongásuk vagy a munkához való viszonyuk ne lett volna hatással ránk. Az 1980-as és 90-es évek boomer erkölcsisége szolgált a gyermekkorunk hátteréül, megalapozta a jövőre vonatkozó elképzeléseinket, és feltérképezte az odavezető utat.
Ahhoz, hogy megérthessük a milleniál kiégést, meg kell értenünk, mi formálta – és sok esetben okozta a kiégésüket is – a boomereket, akik ilyenné tettek minket.
