Mikor döntötte el, hogy Dávid Veron helyett Nemes Nagy Ágnest röpteti az űrbe?
Az utolsó Veron-regény 2014 júniusában jelent meg, szóval inkább az lenne a meglepő, nekem legalábbis, ha elővenném a főszereplőt, és bármit is tennék vele. Nemes Nagy sem szerepelt az Afázia kezdeti terveiben, amelyek szerint meg kellett volna teremtenem egy teljes fiktív irodalmi örökséget a történetben szereplő nép számára. Ez a feladat végül túlságosan megterhelte a képességeimbe vetett hitemet, de fölöslegesnek is találtam: egy feltehetően fűzfapoétás irodalmi álkincs helyett, azt gondoltam, a történethez illőbb vagy méltóbb volna használnom a meglévő örökséget, ami már mindannyiunké.
A történet kerete egészen más, mégis előkerül Babits, Kosztolányi, Petőfi, Pilinszky. A líra a rejtélyek kulcsa még az űrben is, akárcsak A fekete zongorában.
Ha Ignotus nem jelenti ki A fekete zongoráról, hogy "Akasszanak fel, ha értem", gyanítom, sosem jut eszembe krimit építeni rá.
Az Afáziában ennél szervesebb a líra szerepe, a nyelv esszenciális megtestesüléseként tekintenek rá a szereplők, mondhatni, a költészet a nyelv halálos fegyvere. Ez a szemlélet persze tőlem sem áll túl távol.
Melyek a legmeghatározóbb sci-fi élményei?
Mindenekelőtt a filmek és a sorozatok, a Star Trek a mai napig mindazt nyújtja nekem, amit én a műfajban leginkább szeretek. A Delfin Könyvek bizonyos darabjain túl aztán jöttek a klasszikusok, A Dűne, a Hyperion és Iain M. Banks univerzuma. És ne feledkezzünk meg az ezredforduló generációs élményéről, a Mátrixról sem, amiért vagy tucatszor elzarándokoltam mindenféle mozikba, a kispesti Hunyaditól a Bemig. Ebből is átszik, semmi extra nincs a sci-fis ízlésemben, ugyanazokért lelkesedtem, amiért mindenki más, sosem voltam és vagyok a műfaj specialistája. Szívesen nézem és olvasom, ha érdekesnek ígérkezik, ennyi.
Baráth Katalin a Dávid Veron-sorozat sikerei után 2016-ban thrillerrel jelentkezett, majd öt évvel később nyelvészeti sci-fit írt Afázia címmel. A lakhatatlan Földet elhagyó űrmagyarok (moyerek) legfőbb kincse a megőrzött beszédképesség a hálón függő, valamint a csak képekben kommunikáló népek között. Ez a nyelv azonban fegyver és drog is, mellyel vissza is élnek az űrháborúban.
Tovább olvasokHogyan építette fel ezt a szavak szintjén is komplex világot? Mi volt a legnagyobb kihívás a világépítésben? Többször olyan érzésem volt a regényt olvasva, mint aki elalszik a nyelvészet szigorlat tételei fölött, és űrháborúba álmodja magát. Íróként hogyan lehet folyamatosan otthonosan mozogni a maga által teremtett fiktív univerzumban?
A világépítésben minden kihívás volt. A Veron-regények történelmi környezete is kihívás, mégse egy semmiből emelt univerzum. Az Arkangyal éjjel meg kifejezetten habkönnyű volt ilyen szempontból, a kortárs világhoz alig kellett valamit hozzátennem.
De a sci-fiben olvasóként én mindig is az idegen, újszerű világot találtam a legizgalmasabbnak,
úgyhogy szívesen öltem bele energiát íróként is - annak ellenére is, hogy jóval többet nyelt el, mint amire számítottam. És amikor az alapok állnak, a főbb szabályok működnek, már nem is olyan nehéz mozogni ebben a világban. Csak ne felejts el jegyzetelni, folyamatosan jegyzetelni!
„A sci-fi magasztos és vigasztaló. Ha nem az, hát… akkor minek az egész?”-írja Nemes Nagy Ágnes, akit Ön is idéz a kötet kapcsán.
Nemes Nagy az esszéiben gyakran foglalkozik az iskolai kánon peremén tenyésző műfajokkal, nemcsak sci-fivel, de krimivel is. A klasszikusnak tekintett magyar irodalomban nem kevés sci-fi nyomra akadhat az ember, ha van rá szeme, ezért is volt annyira kézenfekvő megszórni vele, vagy ha tetszik, ráépíteni, az Afáziát.
"Mert a jó tudományos-fantasztikus regény nyújt valamit önmagán túl, egy érzéskomplexust, valami újat vagy újrégit.” A moyerek pedig az űrben is két nagyhatalom közé szorult kis nemzet, árulásokkal, hazugságokkal, zseniális invenciókkal. A nyelv őrzői a Naprendszerben, de ez a nyelv fegyver és drog is. Milyennek képzeli az űrmagyarokat?
Fú, ezt, hogy "űrmagyar", felejtsük el gyorsan, ne keltsük szatirikus hírét az Afáziának, félrevezető volna. Igaz, parodisztikus magyar sci-fit írni sokkal természetesebbnek tűnik, talán könnyebb is.
Az Afázia azonban nem paródia és nem szatíra,
a szatíraírás sose szerepelt a terveim között, még ha az Afázia meg is engedi a szatirikus olvasatot, éppen a kérdésben fölvetett jellegzetességek miatt.
Hogyan jelenik meg a nemzeti emlékezet az Afáziában?
Remélem, ez nem egy szerzőnek szóló tesztkérdés, ezeken mindig elbukom, ahogy a krimifeladványokon is... "Gondolta a fene." Az biztos, hogy ezen a téren nem akartam függetleníteni az Afázia világát azoktól a tapasztalatoktól, amiket a történetírói munka elemzése közben szereztem.
„Amikor a szavak helyére képek tolakodnak, az ember visszafelé kezd masírozni az evolúció ösvényén” – írja. Visszafelé indultunk? A reklámszakmában milyen tapasztalatokat szerzett a kép és a szöveg viszonyáról?
Pontosítsunk: ezt az egyik főszereplő gondolja, akivel számos szempontból nem tudnék azonosulni. Ami engem illet, ijesztőnek találom az olvasási és szövegértési készségek foszladozását. Az Afázia is, ez az interjú is homok a szélben, nem? A reklámszakma a kép és a szöveg gazdaságos összehangolására tanít, de azért a szakmai csúcsnak ott is, akár a filmművészetben, a szöveg nélkül elmondott üzenetet, elmesélt történetet tekintik a szakértők.
A szöveg csak bonyolít, ez az általános vélekedés. Na de pont erre találtuk ki, nem? Hogy bonyolult dolgokat is közölni tudjunk egymással.
Nem beszélve arról, hogy a képet egyszerű médiumnak tekinteni egy nagyon veszélyes tévedés. De mintha ma az egyszerűségen kívül nem is lennénk képesek mást elviselni.
A krimik után ezúttal sci-fivel jelentkezik Baráth Katalin: az Afáziában totális háború van kitörőben, a katasztrófát egy génmódosított szuperkatona és egy veterán hírszerző akadályozhatja meg. Mutatunk egy részt a könyvből!
Tovább olvasokSzinte egyszerre született meg A történetírás terhe és az Afázia, két régi projektje. Mi köti össze őket? Milyen kihívást jelentett történelmet írni a fikción belül? (pl. a Literár Első Lingvista: Kis moyer történet)
A történetírást nem véletlenül hívják történetírásnak: az is, a regény is történetet mond el, és ez létszükséglet a számunkra. Mások a műfaji követelmények, így tudnám egyszerűen és pontatlanul összefoglalni a kétféle elbeszélés közötti különbséget. Az Afáziának talán ezeket a fejezeteit írtam a legkönnyebben, a fiktív történelem fölvázolása szerintem minden történésznek csukott szemmel menne.
„Elég hatékonyan állok ellen a sokkötetes fiktív univerzumoknak”—írja. Íróként mennyire érdeklik a folytatások? Az Afáziának lesz folytatása? És a Dávid Veron-történeteknek?
Szeretek újraolvasni könyveket, újranézni filmeket, szóval tökéletesen megértem azt az általános igényt, hogy visszatérjünk egy jól ismert, belakott, vigasztalóan komfortos világba. A huszadik században ilyen-olyan okból nagyrészt elvesztettük az élet hagyományos kereteit, nem csoda, hogy folyton ilyen kereteket akarunk ácsolni magunknak. Te startrekes vagy, vagy starwarsos? A régi Dűnét szereted jobban, vagy inkább az újat? Tetszik vagy sem, ezek a választások határoznak meg minket, amikor túl sok az impulzus, és túl kevés a kapaszkodó. Folytatást viszont csak akkor írok, ha az ismerősség mellett lesz benne legalább annyi idegenség is, amit elég vonzónak találok ahhoz, hogy érdemes legyen beleölni az időmet, ami a munka és az emberek mellett marad.
