2024 legjobb könyvei 30-21.

2024 legjobb könyvei 30-21.

Elkészült a Könyves Magazin listája az 50 legjobb könyvről, mutatjuk! 2024-ben tizenkét éve szedjük össze a kedvenc szépirodalmi műveinket, és állítunk fel sorrendet. Korábban is mindig leírtuk, hogy a listakészítés igazságtalan műfaj, vagyis: ez a mi igazságunk. Ötven kötetet választottunk az idei olvasmányaink közül. Biztos vannak hiányzók, a lista nem átfogó, sokkal inkább erősen szubjektív. Így olvastunk mi 2024-ben.

Listánk első részét (50-41.) ITT a másodikat pedig (40-31.) ITT találjátok. 

Könyves Magazin | 2024. december 11. |

30. Jo Nesbo: Vérségi kötelék

Jo Nesbo
Vérségi kötelék
Ford.: Sulyok Viktória, Animus Kiadó, 2024, 368 oldal

Azt, hogy Nesbo a tavalyi listánkra is felkerült és az ideiről sem maradt le, nem a megszokás diktálja, hanem az, hogy még mindig tud nekünk újat mutatni. Idén követte a mintát, ahogy azt korábbi kritikánkban írtuk: „minden Harry Hole-folytatást követ egy stand-alone, a sorozathoz nem kapcsolódó, önállóan is megálló kötet.” Az idei egy thriller, a Vérségi kötelék, A birodalom című könyv második része, ami „egy az isten háta mögött kettővel játszódó thriller, amely közelebb áll a lélektani drámához, mint mondjuk a krimi műfajához.” 

Az első rész nyomdokain haladó, nagyszabású, sodró lendületű regény a hűségről, családi összetartásról, szerelemről szól, és arról, mire képes az ember azért, hogy ne veszítse el mindazt, amiért egész életében harcolt. A birodalomban megismert testvérpár, Carl és Roy immár sikeres emberek, és mindketten a hegyi faluban, Osban élnek. Carl felépítette saját wellnesshotelét és most azt igazgatja, Roy pedig a benzinkutat vezeti, és építeni szeretne egy vidámparkot hullámvasúttal. Ezt a viszonylagos jólétet fenyegeti az útépítés, amely megszüntetné a város átmenőforgalmát elvezető útépítés. Ennek megakadályozásához bármilyen eszközt bevetnek. Az Opgard testvéreknek nem könnyű, mivel Kurt Olsen körzeti megbízott közben nyomoz utánuk.

29. Narine Abgarjan: A szín hallgatása 

Narine Abgarjan
A szín hallgatása
Ford.: Goretity József, Typotex Kiadó, 2024, 313 oldal

A Gabriel García Márquez világára emlékeztető Narine Abgarjan írásaiból sosem hiányzik a mesei történetszövés, a csoda és a szépség, de szinte mindig ott ólálkodik a halál is. Régóta követjük a Könyvesen az örmény származású, orosz nyelven alkotó szerző munkásságát, és rajongásunkkal szerencsére nem vagyunk egyedül: idén a Margón több mint egy órán keresztül dedikálta könyveit a magyar olvasóknak (interjúnk). 

A szín hallgatása a negyedik kötete magyar nyelven, az olvasót ezúttal két kisregény terjedelmű írás és egy novellákból, útinaplókból álló gyűjtemény várja (itt írtunk róla). Az első két rész helyszíne most is Berd, a hegyi-karabahi kis város, ahonnan az író maga is származik. Az egyikben egy héttagú családot ismerünk meg, ahol az egyik fiú autista, a másik szinesztéziás, majd a családba egyszer csak váratlanul megérkezik a tragédia. A másikban az egyéni sorsok nehézségeiről és a közösség megtartó erejéről olvashatunk egy berdi utca lakóinak példáján keresztül, akik minden hónapban kihordják az udvarra legbecsesebb holmijukat, ezeken a tárgyakon keresztül pedig kirajzolódik az élettörténetük, valamint az, hogy mindannyiuk múltjában ott van a fájdalmas veszteség. A harmadik egység útinaplóként is felfogható a szerző utazásai során szerzett élményeiről. 

Abgarjan a tőle megszokott módon ezúttal is kiutat mutat a boldogtalan történetekből.

28. Iulian Ciocan: És reggel jönnek az oroszok 

Iulian Ciocan
És reggel jönnek az oroszok
Ford.: Koszta Gabriella, Athenaeum Kiadó, 2024, 224 oldal

Iulian Ciocan groteszk regényének kiindulópontja a moldovaiak egyik nagy félelme, hogy Oroszország megszállja az országukat. Feltárja a kelet-európai lelkekben a rendszerváltozás óta dúló háborút, és keserédes humorral viszi színre az ismerős érzést: túl kicsik vagyunk. A regény úgy kezdődik, hogy a Brassóban, 1995-ben befejezett egyetemi évei után Marcel Pulbere visszatér Kisinyovba, és úgy érzi, frissen végzett filológusként végre kinyílik előtte a világ. Moldovában azonban nincs Kánaán, a valóság már az állomáson szembe jön vele: a peronon fáradt tekintetű, csontsovány aggastyánok kínálják rissz-rossz bögréiket, teáskannáikat, karikagyűrűiket és kakukkos óráikat (olvass még többet a könyvről kritikánkban).

A hőséhez hasonlóan Brassóban diplomát szerző, Kisinyovban élő, a regényírás mellett kritikusként és rádiós műsorvezetőként is tevékeny Ciocan regényében a kelet-európai olvasó egyből felismeri a szegénység és a kilátástalanság okozta társadalmi tüneteket. A szerző az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon árulta el, hogy 2012-ben kezdte el írni a könyvet, és a valóság kisvártatva beelőzte a fikciót, ugyanis 2014-ben Oroszország bekebelezte a Krím-félszigetet. Az orosz-ukrán háború ismeretében pedig még inkább dermesztő olvasni a regény epizódjait.

27. Bíró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom 

Biró Zsombor Aurél
Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek
PESTI KALLIGRAM KFT., 2024, 178 oldal

A forgatókönyv- és drámaíróként is ismert Biró Zsombor Aurél első regénye nagy sikert aratott: felkerült a Margó-díj shortlistjére, bekerült a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj döntősei közé. A szerző szerint „az irodalom akkor a legizgalmasabb, ha bevállalós”, a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek pedig kétségkívül ilyen könyv (itt beleolvashatsz).

A karcsú, de annál érdekesebb kötet Zsombor nevű narrátora sziporkázó humorral kalauzol végig minket az életén, miközben elbeszélését újra és újra félbeszakítják és korrigálják a hozzá közel álló karakterek. Hogyan lehet a klasszikusan maszkulin családi minták ellenében férfivá érni, és milyen út vezet az íróvá váláshoz? Többek között ezekre a kérdésekre kapunk választ a valóság és fikció fogalmait virtuóz módon kijátszó történetből.

Ahogy kritikánkban is írtuk, ez a regény nemcsak a fiataloknak tökéletes olvasmány, hanem mindazok számára is, „akik folyton a húszas éveiket sírják vissza, hogy lássák: nem volt az annyira dicsőséges menet”.

26. Tommy Orange: Tévelygő csillagok 

Tommy Orange
Tévelygő csillagok
Ford.: Pék Zoltán, 21. Század Kiadó, 2024, 335 oldal

Ha van valami közös az idei nemzetközi könyves toplistákban, akkor az többek között Tommy Orange új regénye. Nehezen találni olyan nagy mainstream lapot, amelyik ne méltatta volna a kötetet, de az olvasók által összeállított listákon is előkelő helyen szerepel. Tommy Orange a kaliforniai Oaklandben született és nőtt fel, az oklahomai sájen és arapahó törzsek tagja. Első regényét, a Sehonnait Pulitzer-díjra jelölték, a mostani ennek a folytatása és részben az előzményregénye. 

A szerző ezúttal az 1864-es Sand Creek-i mészárlás és a Carlisle-i indián ipari iskola örökségét követi nyomon egészen egy mai lövöldözés következményéig, felölelve ezzel több mint egy évszázadot. Megrázó történet egy indián család generációiról, akik fájdalmakkal teli úton próbálnak otthont és reményt találni, kitárulkozás arról, hogy mit jelent indiánnak lenni az Egyesült Államokban. A szerző egyidőben ünnepli az ősöket és a gyökereket, de nem fél feltárni a rasszizmus és a diszkrimináció kegyetlenségeit sem, és megmutatja, milyen érzés idegennek lenni a saját országodban. Ha még inkább meggyőződnél arról, hogy a kötet neked való-e, olvass bele itt a Booker-díj longlistjére is felkerült regénybe.

25. Tod A: Mindig van lejjebb - Avagy a háromlábú kutya

Tod A
Mindig van lejjebb - Avagy a háromlábú kutya
Ford.: Tóth Zsolt, Novák Csaba, & kiadó, 2024, 298 oldal

Az álomkarrierek listáján a regényírót talán csak egyetlen szakma előzi meg, a rocksztár. Tod A – született Tod Ashley – énekes, zeneszerző, basszusgitáros meglehetősen ismert volt zenei berkekben az általa alapított Cop Shoot Cop és Firewater formációkkal, még az A38-on is felléptek. 2005-ben úgy döntött, utazgat egy kicsit a Távol-Keleten, három évet Balin töltött. 

Az alkotói szabadságot valóban alkotásra használta és 2019-ben megjelentette első és mindeddig egyetlen regényét, a Mindig van lejjebbet. Mark O’Kane, a történet főhőse egy buliban előbb az exfeleségével fut össze, majd egy fura alak munkát ajánl neki, hogy rázza gatyába a honlapjának szövegeit. Ennek eredményeként hamarosan egy fiktív trópusi szigeten találja magát egy háromlábú kutya (Tripod) társaságában és bár rögtön a megérkezéskor elveszíti minden iratát és hitelkártyáját, hamar beilleszkedik. A paradicsomi hely gyógyír szívfájdalmára, írói kiégésére és akut pénzzavarára, alkoholizmusa pedig belesimul a turistás, bulizós sziget életébe. Ebből a látszólagos idillből indulva halad a pulp noir cselekménye, hogy a végére akció-krimibe forduljon. “A Mindig van lejjebb elsöprő erejű katasztrófa-kommentár és fekete humorú kapitalizmuskritika, vad mentális krimi és szokatlan writer's block-sztori” - írtuk kritikánkban.

24. Kovács Viktor, Kovács Dominik: Lesz majd minden 

Kovács Viktor, Kovács Dominik
Lesz majd minden
Európa Könyvkiadó, 2024, 469 oldal

„Még csak a regény 15. oldalán jártam, amikor annyira elkezdtem nevetni, hogy percekig potyogtak a könnyeim” – kell-e ennél jobb kedvcsináló egy könyvhöz? Szerintünk nem, de a kritikánkból az is kiderül, mi ennyire vicces a Kovács ikrek Margó-díj shortlistjére felkerült első regényében, a Lesz majd mindenben. Egyszerre nevettető parasztkomédia, amely nem hallgatja el a természettel és egymással viaskodó földművesek életének tragikumát sem; családregény, amelyben múlt és jelen, élők és holtak egymás mellett léteznek, de tekinthetünk rá a munkaalapú társadalom kritikájaként is. A történet a kisfú Balogh Simon életét követi, aki nincstelen napszámosból a falu egyik nagygazdájává válik. Mindez ugyan közel száz évvel ezelőtt játszódik, mégis közvetlenül szól a ma emberéhez.

„A családunk szerint egészen a születésünktől fogva kommunikálunk egymással, ez a dialógusszerű létezés pedig egy idő után a külvilág megismerési igényét is egyre inkább előhívta bennünk” – árulta el podcastunkban az egyébként Margó x Erste #higgymagadban különdíjas szerzőpáros. Az talán nem meglepő, hogy Dominik és Viktor szívesen hallgatták Az Ezeregyéjszaka meséit, de az már távolról sem mondható szokványosnak, hogy valaki gyerekként Gobbi Hilda memoárját vagy éppen operalibrettókat olvas.

23. Silvester Lavrík: Az utolsó k.u.k. bárónő

Silvester Lavrík
Az utolsó k.u.k. bárónő
Ford.: Mészáros Tünde, Helikon Kiadó, 2024, 583 oldal

Silvester Lavrík szlovák írónak ez a harmadik megjelenő kötete, Az utolsó k. u. k. bárónő című nagyregénye egy érzékeny portré Czóbel Margitról, aki nagyőri kastélyában végigélte a 20. század legnagyobb európai eseményeit: a monarchia széthullását, két világháborút, deportálásokat, kitelepítéseket. A történet idején Czóbelre a kommunista fordulat vár, és elküldenek hozzá egy valamikor kerékpáros osztagban szolgált fiatal kommunistát, Šlaukót, hogy feljegyzéseket készítsen a bárónőről. A valós és fiktív történetekben nemcsak egy egyedi női sors rajzolódik ki, hanem a Szepesség és háború utáni Európa is megmutatkozik (itt tudsz beleolvasni a regénybe). A humoros, de tűpontosan megfogalmazott nagyregény a Margó Könyvek sorozatban jelent meg idén, kritikát is olvashatsz róla. 

Az utolsó k. u. k. bárónőben egy hatalmas kirakós darabkáit szórja olvasói elé, a levelekből, emléktöredékekből, naplórészletekből pedig egy izgalmas életút epizódjai sejlenek fel” – írja Ruff Orsolya a kötet utószavában.

22. Salman Rushdie: Kés

Salman Rushdie
Kés - Elmélkedések egy gyilkossági kísérlet után
Ford.: Greskovits Endre, Helikon Kiadó, 2024, 248 oldal

2022. augusztus 12-én Salman Rushdie egy irodalmi beszélgetésen vett részt New Yorkban, amikor egy 24 éves férfi felrontott a színpadra és 15 késszúrással megsebezte. Kritikus állapotban került kórházba, de életben maradt. Az indiai születésű brit íróra Khomeini ajatollah mondta ki 1989-ben fatvát, ennek életrajzi következményeit a Joseph Antonban írta meg.

A merénylet után elveszítette látását a jobb szemére, a bal keze sem működött rendesen, a PTSD miatt képtelen volt írni. Vagyis a támadáson kívül nem tudott másról írni. „Egy könyv, amit sokkal jobban szeretném, ha nem kellett volna megírnom” – fogalmazott a gyilkossági kísérletet és az azt követő bő egy év történetét feldolgozó könyvéről. 

„A Késben mindössze egy rövid rész fikció, minden más valóság, úgy és ahogy azt Rushdie és környezete, elsősorban a felesége, családja és legközelebbi barátai megélték. Első oldalain Rushdie leszögezi, ebben a visszaemlékezésben azt próbálja megérteni, miről szólt ez a támadás – mert hogy egész biztosan nem A sátáni versekről” – írtuk róla A hét könyve rovatunkban.

A Kés magyarul néhány hónappal később jelent meg, mint Rushdie másik kötete, az áradó indiai mesevilághoz visszatérő Diadalváros, aminek a kéziratát a támadás előtti napon adta le. 

 „A nyelv is kés. Fel tudja vágni a világot, és feltárja értelmét, belső működését, titkait, igazságait. Át tud hatolni egyik valóságból a másikba. Felhívja a figyelmet az üres dumára, kinyitja az emberek szemét, szépséget teremt. A nyelv az én késem” – jelenti ki Rushdie a könyvéről.

Salman Rushdie
Diadalváros
Ford.: Greskovits Endre, Helikon Kiadó, 2024, 357 oldal

21. Richard Osman: Gyilkosokra utazunk

Richard Osman
Gyilkosokra utazunk
Ford.: Farkas Veronika, Agave Könyvek, 2024, 400 oldal

Az író, aki a legjobb szerződést köti az olvasóval: A regény elején megmutatkozik egy probléma, a végén pedig az a probléma meg lesz oldva - mondta a vele készített interjúnkban. Richard Osman a világsikerű A csütörtöki nyomozó klub mellett elindított egy másik sorozatot, legalábbis ez a terve a Gyilkosokra utazunk című krimijével. Osman most kicsit otthagyja a nyugdíjasotthon nyomozó klubját, de ez nem azt jelenti, hogy teljesen megválunk az idősebb szereplőktől. 

Az új detektívpárosunk egyik tagja Steve, a visszavonult rendőr, aki felesége elvesztésével birkózik, a másik pedig a menye, Amy, aki mellesleg profi testőr. Befolyásos és gazdag emberek fizetnek súlyos pénzeket, hogy védje őket. Kettejük furcsa köteléke még szorosabbra fonódik, amikor együtt erednek egy főleg influenszerekre utazó gyilkos nyomába, akiről még az sem biztos, hogy létezik egyáltalán (a regénybe itt tudsz beleolvasni).

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

2024 legjobb könyvei 40-31.

 Így olvastunk mi 2024-ben.

...
Nagy

2024 legjobb könyvei 50-41.

Elkészült a Könyves Magazin listája az 50 legjobb könyvről, mutatjuk!

...
Podcast

Kibeszéltük 2023 legjobb könyveit!

2012 óta listázzuk az adott évben megjelent szépirodalmi könyveket. Nem volt ez másként idén sem, az ötvenes lista összeállítása után pedig rögtön stúdióba vonultunk, hogy kitárgyaljuk a könyveket. Podcast.

Kiemeltek
...
Podcast

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

Megjelent a Könyves Magazin 50-es listája, alaposan átbeszéljük, hallgassátok! 

...
Könyves Advent

Könyves társasjátékok ovisoknak

Kufliktól Babarókáig társasok a kedvenc könyveitek alapján!

...
Beleolvasó

„Kieszem bánatból az egész alpesi vidéket” - Olvass bele Jaroslav Hašek humoros útinaplójába!

A hét könyve
Kritika
Grecsó Krisztián családtörténetében háborúk dúlnak a szabadságért
...
Nagy

A Mozgókép 2024 legjobb könyve: a film akkor is forog, ha nácik diktálnak és táborokból hozzák a statisztákat

Daniel Kehlmann regénye megmutatja, hogy egy totalitárius rendszerben mit jelent művésznek lenni akkor is, ha arra kényszerítik az embert, amit nem akar.

Olvass!
...
Beleolvasó

Ezen az évfolyamtalálkozón minden titokra fény derül – Olvass bele Karen Swan bekuckózós karácsonyi regényébe!

Részlet a Karácsony gyertyafénynél című regényből.

...
Beleolvasó

Aranka legyen egy szerethető, megszánható Jutka néni – Gerőcs Péter esszéje a történetírásról

Hogyan legyen együttérző a szereplőivel, és maradjon következetes az olvasóval? Részlet Gerőcs Péter esszékötetéből.

...
Beleolvasó

„Nincs párkapcsolatom, és nem is akarok addig, amíg anyu él” – Olvass bele Bibók Bea Ellopott felnőttkor című kötetébe!

Bibók Bea újabb gondolatébresztő könyvvel jelentkezett.