Megkéselték Salman Rushdie-t egy amerikai beszéde előtt

Megkéselték Salman Rushdie-t egy amerikai beszéde előtt

sa | 2022. augusztus 12. |

A 75 éves Salman Rushide 33 éve él védelem alatt, mióta Iránban kimondták rá a fatvát A sátáni versek című könyve miatt, amit több muszlim vallási vezető istenkáromlónak nevezett Mohamed próféta szerintük tiszteletlen ábrázolása miatt.

1989. február 14-én Homeini ajatollah, Irán vallási vezetője fetvával kiközösítést hirdetett Rushdie ellen, ezenkívül Homeini „hitehagyottnak” bélyegezte Rushdie-t, mivel a regényéből azt szűrte le, hogy nem hisz többé az iszlám vallásban. Homeini minden hívő muszlimot felszólított Rushdie kivégzésére és emellett a regény kiadóinak kivégzésére is. Február 24-én hárommillió dollár vérdíjat tűzött ki az akkor már britek által finanszírozott rejtekhelyen élő író fejére.

Rushdie most helyi idő szerint péntek délelőtt az amerikai Buffalo melletti Chautauquában tartott volna beszédet a szólásszabadságról egy száműzetésben élő művészeknek szervezett rendezvényen, amikor a színpadon megtámadták és megkéselték.

A Daily Mail szemtanúkra hivatkozva azt írja, az írónak segítséggel sikerült elhagynia a színpadot, a támadót őrizetbe vették.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Salman Rushdie, Ian McEwan és Lee Child is női íróktól ajánl könyveket

A kutatások szerint a férfiak elkerülik a női szerzők könyveit. A The Guardian éppen ezért arra vállalkozott, hogy segítsen javítani az arányokon. Férfi írókat kértek fel, hogy ajánljanak műveket női íróktól.

...

Salman Rushdie a Substack-oldalán publikálja új írásait

Egyre több elismert író választja a Substack felületét a hagyományos könyvkiadás helyett. Most éppen Salman Rushdie döntött úgy, hogy új személyes és fiktív történeteit ott publikálja.

...

Salman Rushdie cikket írt Az éjfél gyermekei születésének 40. évfordulójára

Négy évtizeddel ezelőtt jelent meg Az éjfél gyermekei, amely egy csapásra világhírűvé tette Salman Rushdie-t. 

Hírek
...

Meghalt Kolosi Tamás, a Líra Könyv tulajdonosa

...

Díjazott költő volt a családanya, akit egy szövetségi ügynök lelőtt Minneapolisban

...

Tóth Krisztina csodálatos verssel búcsúzik Tarr Bélától

...

Történészek és irodalomkutatók vizsgálják az 1989 előtti erdélyi magyar irodalmi életet

...

Indiába is eljutottak Krasznahorkai László szövegei

...

Érkezik Bodor Ádám új novelláskötete

Kiemeltek
...

„Ez egy nekem való pali” – Tarr Béla és Krasznahorkai László örök párosa

Hogyan indult Tarr Béla és Krasznahorkai László barátsága, miként alakult a közös alkotói világuk? 

...

„Ma többet hallunk problémás családokról, de mindig rossz volt a helyzet” – interjú Lars Elling norvég íróval

A tóvidék hercegei egy vérbeli skandináv történet – interjú Lars Elling íróval.

...

Ez az oka, hogy sok magyar írót soha nem jelöltek irodalmi Nobel-díjra

Jelöltek már nem létező szerzőt nem létező művét is.

A hét könyve
Kritika
A Mormota-nap dán verziója filozófiai mélységű kultregény – itt egy irodalmi szenzáció az év végére
Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Mécs Anna: Zsákbamacska, kiből mit hoz ki az anyaság

Milyen változások zajlanak egy nő testében és főként a lelkében egy lombikprogram során? Interjú.

SZÓRAKOZÁS
...

Cserihanna és Bongor zenéjével állítják színpadra a világhírű Semmit

A Janne Teller regényéből készült zenés-bábos pszichothrillert február 20-tól mutatja be a Budapest Bábszínház.

...

11 filmadaptáció, amiért 2026-ban megéri moziba menni

Csavaros thriller, Shakespeare és felesége gyásza, fülledt Üvöltő szelek-feldolgozás.

...

Hamarosan hozzánk is érkezik a hokisok szerelméről szóló Heated Rivalry!

Ha minden igaz, Rachel Reid hatkötetes queer szerelmes-sportos sorozatából készült adaptáció nemsokára magyarul is látható lesz.

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!