Megjelent Biró Zsombor Aurél első prózakötete, melynek címe Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek. A fanyar humort sem nélkülöző regény hőse egy 25 éves fiú, aki küzd a férfiassággal, meg a furcsa női szerepekkel, a családjával és persze önmagával is. A szerző 1998-ban született Budapesten, forgatókönyvíróként végzett Bécsben, próza-, film- és drámaírással foglalkozik. A könyv bemutatója a Tavaszi Margón lesz, most elolvashatsz belőle egy részletet.
Potozky László író, szerkesztő így ajánlja a könyvet: „Nincs nehezebb dolog, mint őszintén hazudni az igazságról. Biró Zsombor Aurélnak mégis sikerül: első regényében úgy szedi magát darabjaira és rakja össze újra, hogy a végére talán ő maga sem tudja, mi a valóság. Egy huszonöt éves fiú története ez, aki szeretne végre férfivá válni, de körülötte már annyira férfiak a férfiak, hogy ő csak iszonyodni tud ettől a rengeteg szőrtől. Az edzője papuccsal dobálja a medencepartról, osztályfőnöke hipóval összekevert sósavat iszik kémiaórán, és amikor végre kiszabadul a gyerekkorból, a művészegyetemen is oroszlánszaga van mindennek. Apját csak távolról meri szeretni, óvatosan, mint az Istent, és hát akkor a nőkről még nem is beszéltünk. Ebből a regényből mégis csak úgy árad a szeretet. Zsombor olyan empátiával dédelgeti karaktereit, mintha tényleg a családtagjai lennének. Mert azok is. Vagy nem. De ez igazából mindegy, ugyanis legjobban saját magát imádja, és annak próbál a végére járni, hogy honnan ered ez a masszív önszerelem. Spoiler: nem fog kiderülni.
Biró Zsombor Aurél egy ropogósan friss, újgenerációs hangon szólal meg, és teszi ezt olyan könnyed humorral és autentikus szomorúsággal, hogy olvasó legyen a talpán, aki kibírja, hogy ne egy szuszra darálja le ezt a könyvet. Mert ezek a mondatok nemcsak folynak megállíthatatlanul, de meg is történnek, mint az élet.”
Biró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek (részlet)
Soha nem találkoztam még olyan nővel, aki annyira vonzódna a csúnya férfiakhoz, mint anyám. Ábrahám, a szőke herceg is csak egy fokkal szebb az ördögnél, ő legalábbis így emlékszik vissza rá harminc év távlatából, ritkuló, szürkésfekete haj, élesen kitüremkedő csontok a szemgödör alatt, talán kamaszkorában jóképű srác lehetett, de mire anyám megismeri, azt az arcot már teljesen leradírozta róla az anyag, egy üres, lapos maszk, ennyi maradt a helyén. Alig egyhetven magas, lógnak rajta a legszűkebb ruhák is,
abba a szomorú szemébe szeret bele anyám, mert úgy néz rá a szőke herceg, mintha azt is látná a lelke mélyén, ami nincs is ott,
megnyit benne akkor valamit ez a férfi, azóta is a csontsovány, nagyokat hallgató faszikra bukik. Pedig nincsen Ábrahámnak hetedhét országa, egy pálmafás tapétával borított manzárdszobában lakik a hatodik kerületben, és fehér ló helyett is csak egy ezüstszürke, Szerbiából hozott Mercedese van, azzal várja őt a Rigolettó előtt. És akkor higgyem el, hogy ez a tiéd, kérdezi anyám, amikor beül az anyósülésre, figyelj már, legközelebb nem kell kölcsönkérni miattam egy autót, ha én nem akarok valamit, úgyse mész semmire Ferrarival se. Ábrahám vigyorog, de úgy, hogy ne látszódjanak hátul a hiányzó fogai, a Mercedes tényleg az övé, és még egy jó pár a városban, hosszan magyarázza anyámnak a dunaparti romantikázás közben, hogy európai kocsiból bármit be tud újítani, akármilyen szín vagy márka jöhet, az ő hercegnőjének nem kell hozzáöltözni az autóhoz, majd az autót öltöztetik hozzá. Anyám hiszi is meg nem is, hallott ő már nagy dolgokat kanos férfiak szájából, de ilyen dumával még nem próbálták felszedni soha, az a piros jól menne a rúzsomhoz, mutat rá egy Alfa Romeóra az úttest túloldalán, aztán köpni-nyelni nem tud, amikor a szőke herceg elindul át a zebrán. Hiába lohol utána, hogy ő csak viccelt, mire utoléri, már ott térdel az autó takarásában, és
olyan hanyagsággal forgatja bele a zárhúzót a zárba, mintha villanykörtét cserélne,
figyeld csak, édes, milyen finom a játéka, mosolyog, és abban a pillanatban még az a csúnya arca is szépnek tűnik, most akkor megroppantjuk, ezt hallgasd. Két kézzel rántja meg az apró szerszámot, és egyetlen mozdulattal ki is tépi a betétet az ajtóból, szólj, ha jön valaki, ennyit mond anyámnak, miközben elkezdi próbálgatni a nyerskulcsokat, egy kihajtható bőrtokban hordja magánál a teljes kollekciót, van itt minden komolyabb márkához legalább két-három darab, hogy helyben meg lehessen oldani a csiszolást. Két perc múlva nyílik az ajtó, villan a fény a műszerfalon, indítsad már, bazmeg, vágódik be anyám a bőrülésre, börtönbe akarsz juttatni, te buzi? De a szőke herceg még mindig csak mosolyog, akkor elégedett a nagyságos asszony, kérdezi, mielőtt betolja egyesbe a váltót, tessék jól meggondolni, mert garancia, az nincsen.
Ebből lesz aztán nekik a munka. Amikor Ábrahám kimenti anyámat a Rigolettóból, az előző csaját éppen megkínálják egy ötössel a Pest megyei bíróságon, a büntetett előélet és egy papírhibás Volkswagen összehoz neki pár év pihenőt. Anyám veszi át a helyét és ezt a szakmát is kitanulja két-három hét alatt,
a szeme is megvan a tolvajláshoz, a vérmérsékletével sincs gond, az első kocsinál még ki kell hánynia az ablakon,
de később már ő szereli le a rendőrt a Thököly úton egy ártatlan mosollyal, jaj, biztos úr, kérem, ne legyen mérges, a forgalmit, azt otthon felejtettük, most volt porszívóztatva az autó. A szőke herceg mellett persze könnyű jónak lenni, ha van benzin egy kocsiban, akkor azt ő biztos meg tudja lovasítani, úgy megy át a riasztón meg a pedálzáron, mint kés a vajon, anyámnak csak annyi a feladata, hogy lesse a zsarukat. Nem mintha nehéz lenne kijátszani a kilencvenes években a rendőrséget, a Viszkis korszaka ez, nincsenek még számítógépes rendszerek, csak sok kicsi Ambrus Attila, és a külföldi autók adatait rádión se lehet lekérni, kétféle turista létezik akkoriban Budapesten, akinek már ellopták az autóját, és akinek előbb-utóbb el lesz lopva, anyám legalábbis így emlékszik vissza azokra az időkre. A rendszerváltás Magyarországon mindenkiből kihozta a tolvajt, ez is az ő dumája, ezerszer hallottam a családi ebédeken,
csak az nem lopott akkoriban, aki nem tudta, merre keresse az okosságot,
könnyen jött a pénz, ki tudja, honnan, egy kis simlisség kellett hozzá, hogy meggazdagodjon az ember, semmi több, és még annyi, hogy jókor legyél jó helyen.
(…)
Kész csoda, hogy nem kapták el őket soha, anyám legalábbis ebben a hitben ringatja magát sokáig, mondogatja is apámnak később, hogy venni kéne néha egy-egy lottószelvényt, mert az ő csillagzatával a főnyeremény sincs kizárva. Valójában ekkor már szerepel a neve az összes magyarországi körözési listán, csak hát Szicíliába nem ér el a rendőrség keze, ő pedig nem tud az egészről semmit, fogalma sincs, hogy elfogatóparancsot adtak ki ellene, és amikor évekkel később bekopognak egy éjszaka az óbudai lakásunkba a zsaruk, azonnal a kocsikulcsért nyúl, elnézést, biztos úr, azt hittem, meg lehet állni a sarkon, keresek egy másik helyet. Aztán meglátja, ahogy a rendőr keze a szolgálati fegyver felé csúszik, és rögtön bekapcsol a fejében a pánik üzemmód, nem is kell kérdezni tőle semmit, magától kezdi sorolni a szőke herceg összes bűnét az autólopásoktól kezdve a drogcsempészeten át a biztosítási csalásokig.
Arra is figyel, hogy hitelesen játssza a trófeafeleséget, nem avatták őt be soha semmibe,
ez a mese, egyszerűen csinálta, amit mondtak neki, ő volt a pitiáner tolvaj kitartott nője, akinek a kétszerkettő is csak jobb napokon megy. De a zsaruk se ma kezdték a szakmát, nem hatja meg őket, hogy anyám összekulcsolt kézzel térdel előttük a küszöbön, mert tudják jól, hogy a saját szüleit is eladná ilyenkor az ember, hogy mentse a menthetőt, pláne, ha ott ácsorog a háta mögött a nappaliban egy ötéves kisfiú, az öccse pedig a kiságy fölé akasztott álomfogónak gügyörészik a szomszéd szobában.
Akkor láttam először anyámat sírni. Órákat kellett várni, mire apám hazaért, nekem legalábbis úgy tűnt, de a rendőrök nem voltak hajlandóak beljebb jönni azután se, hogy anyám egy kicsit összeszedte magát, és kávéval kínálta őket, az egyikük leugrott inkább a kisboltba kóláért, a társának hozott Fantát, én is kaptam belőle egy kortyot, mert olyan szépen kértem. Apám éjfél körül szállt ki a liftből vizes hajjal, félmeztelenül, a medencében érte a telefon, nem volt ideje átöltözni se, törölközővel a derekán, papuccsal a lábán állt oda balhézni a zsaruk elé, nem tudom, miben reménykedett, talán csak az időt akarta húzni, de hiába beszélt lyukat a rendőrök hasába, és hiába jöttek ki a szomszédok is méltatlankodni a lépcsőházba,
azt a két sztoikus férfit még a bilincsről se lehetett lebeszélni,
hátrafogott kézzel vezették el anyámat. Nem mondták el neki, hogy mivel vádolják, csak találgatni tudott, miközben zötyögött a harmadik kerületi őrsre, Britney Spears szólt a rádióból, ezt mindig elmondja, és hogy vele maradt egész éjszaka az a dal, a zárkában még órákkal később is a Toxic ment a fejében. Na, hát akkor ennyi volt, gondolta, amikor belépett a rácsos ajtó mögé, és nem is félelmet érzett, hanem valami bénító tompaságot, most jöhet a vezeklés, bűnhődni kell az életért, hetvenkét órányi fogva tartás, harmincnapos előzetes, négy-öt év letöltendő, az öcsém is iskolás lesz már, mire kiszabadul, én pedig a gimit kezdem lassan.
Úgy járkált fel-alá egész éjjel abban a kétszerkettes cellában, mintha a saját fejéből keresné a menekülőutat, garázdaság, rablás, okirat-hamisítás, lepörgött benne az összes lehetséges vád, és ha százszor nem fogadta meg, amit ilyenkor mindenki megfogad, akkor egyszer se, mondjuk ő később tartja is magát ezekhez az univerzumnak tett ígéretekhez, még a Lidlből se hajlandó lopni a letartóztatása óta, hiába mutogatom neki mindig, hogy ha lédig almának ütöd be az önkiszolgáló kasszánál a prémium jonatánt, néha egy ezrest is tudsz spórolni.
Végül egyébként nem derült ki soha, hogy miért kellett bent töltenie azt az éjszakát,
éppen elnyomta reggel kilenc körül az álom a kemény priccsen, amikor felriadt valami zörgésre, Kovács Éva, ugye, kérdezte tőle egy alacsony, kerek szemüveges rendőr, miközben lenyomta a kilincset a cellaajtón, Évike, hát akkor most maga hazamegy szépen. Anyám olyan üres arccal lépkedett végig azon a lámpafényes folyosón, mintha valaki más mozgatta volna a lábát, és csak a kijárat előtt merte megkérdezni, hogy tulajdonképpen miért is engedik szabadon. Elévült az ügy, jött a válasz, ő meg csak bólogatott, pedig nem értett az egészből semmit, de jobbnak látta nem feszegetni a témát, inkább felkapta a kabátját, és meg se várta, hogy kinyissák neki az ajtót, rohant egyenesen a Tímár utca sarkára, ahol megrakott egy skandinávot és két ötöst, hátha csomagban jön a mázli, az egyikkel nyert is kerek ötszáz forintot, a mai napig ki van téve otthon a bankjegy a komódunk üveglapja mögé.
