Iulian Ciocan groteszk háborús regénye úgy kezdődik, hogy a Brassóban, 1995-ben befejezett egyetemi évei után Marcel Pulbere visszatér Kisinyovba, és úgy érzi, frissen végzett filológusként végre kinyílik előtte a világ.
Marcel arról ábrándozik, hogy a dohos kollégiumi szobákban és a kevés izgalmat kínáló irodalmi vitakörökben átvészelt szűk esztendők végeztével Moldovában vár rá a Kánaán. A valóság azonban már az állomáson szembe jön vele. A peronon fáradt tekintetű, csontsovány aggastyánok kínálják rissz-rossz bögréiket, teáskannáikat, karikagyűrűiket és kakukkos óráikat. Kiárusított életük utolsó vagyontárgyait bocsátják áruba a honfitársai.
Ragacsos rétes és savanyú bor
Kisinyov egy szürke város, amit elnyelt a rendszerváltás, írja a hőséhez hasonlóan Brassóban diplomát szerző, Kisinyovban élő, a regényírás mellett kritikusként és rádiós műsorvezetőként is tevékeny Ciocan.
Hruscsov-korabeli tömbházak, koszos trolibuszok, ragacsos rétes és savanyú bor. Az És reggel jönnek az oroszok egyik történetszála a kilencvenes évek közepi Moldovát mutatja be. És mint a regényből kiderül, a Vörös Hadsereg kivonulása okozta talmi eufória hamar lecsengett,
aztán Magyarországhoz hasonlóan arrafelé is a sanyarú valóság számbavétele következett.
Ciocannak elég csupán egy-egy mondattal utalnia a nagyipar összeomlása miatt utcára került munkások sorsára, a turkálók felvirágzására, az alkohol töretlen népszerűségére, a földre terített, koszos nejlonról kínált gyümölcsökre, a szegénység és kilátástalanság okozta társadalmi tüneteket a kelet-európai olvasó egyből felismeri. Ahogy a megszállás hosszú évtizedei alatt kitanult ügyeskedés, a belénk költözött gyanakvás, valamint a hirtelen jött szabadság keretei között átélt elveszettség és tehetetlenség sem ismeretlenek nekünk.
A megszállók által ránk hagyott romok
A kétezres évek román prózairodalmának több magyarul megjelent darabja is tematizálja az átmenet időszakát. Dan Lungu Hogyan felejtsünk el egy nőt című regénye a Romániába érkező kapitalizmus kreatív vadhajtásaira koncentrál, az ugyancsak Lungu által jegyzett A kislány, aki Istent játszott inkább a külföldön szerencsét próbálók viszontagságait mutatja be. Horia Ursu Bécs ostroma című, a kilencvenes évek derekán játszódó könyvéből az derül ki, az elmenők, az itt maradók és a visszatérők is vesztesek valamiképpen.
Mindhárom kötet a hiányt beszéli el, akárcsak Radu Țuculescu az Öregmama történeteiben, amely egy elaggott kalotaszegi faluközösség deformált emlékei közé repít. A Ciocanhoz hasonlóan románul író moldovai Vasile Ernu pedig Született Szovjetunióban című rendhagyó útikönyvében a hetvenes, nyolcvanas évek elsüllyedt világát idézi meg.
Ciocan ott folytatja, ahol Ernu iróniába áztatott nosztalgiája véget ér.
A független Moldovában pár év alatt megkoptak a bútorok, a hosszú nélkülözés árán megvásárolt perzsaszőnyegbe molyok fészkelték be magukat. Az asztal ritkán roskadozik, a háztartási gépek egymás után mondják föl a szolgálatot. A tipikus kisinyovi enteriőr bemutatásával az És reggel jönnek az oroszok írója metonimikusan megmutatja mindazokat a romokat, amiket a megszállók hagytak maguk után.
Sumák lázadók
A hiány olyannyira a mindennapok része lett, hogy a frissen végzett bölcsésznek, Marcel Pulberének halkonzervek viszonteladójaként kell megkeresnie a napi betevőt. Ám a visszanyert önrendelkezés éveiben Ciocan regénye szerint az anyagi ellehetetlenülésnél is nagyobb kihívásokkal találta szembe magát a szocializmus által térdre kényszerített társadalom. A reflexek lassabban változnak ugyanis, mint a politikai rendszerek,
így aztán hamar kiderül, hogy az újak se sokkal jobbak, mint a régiek.
Hogyan is lennének, amikor Brezsnyev idején alaposan megpróbálták őket az újabb és újabb megalkuvást követelő, fausti helyzetek? Ciocan látlelete szerint a felszínen maradás érdekében vállalt becsületsüllyesztő kompromisszumok sumákolókká lényegítettek át minden egykori lázadót.
„A sumákolás terhét cipelték türelmesen az érettségin puskázó diákok, a zsebtolvajok, a csaló eladók, a csúszópénzt elfogadó vámosok, bírók, rendőrök, a csúszópénzt adó egyetemisták, a befolyásolásra szakosodott hivatalnokok, a »borítékos fizetésben« egyesült alkalmazók és alkalmazottak, az óriási, tornyos villákat építtető rektorok és városvezetők.”
Nos, a Kárpátokon innen sem kivételes a sumákolás. Az És reggel jönnek az oroszokból kirajzolódó káröröm átjár bennünket is. Márpedig a mások kudarcaiból erőt merítők, mutat rá Ciocan, halálra ítélt társadalmat építenek. És ehhez az oroszoknak sem kell visszatérnie.
De kik azok az oroszok?
Igaz, gépfegyverekkel, harckocsikkal és MiG vadászgépekkel megérkeznek ők is. Legalábbis a főhős, Marcel Pulbere disztópiája szerint, amelynek csak nagy nehezen talál kiadót, és amelynek fejezetei a Ciocan-kötet másik történetszálát képezik.
A posztmodernért lelkesedő, sci-fi-rajongó Pulbere Az utolsó felszabadulás című művében a saját jelenéhez képest negyed évszázaddal későbbi invázió jeleneteit rajzolja meg. Főszereplője Nicanor Turturică, a hatvanas, teszetosza latintanár, aki a kisinyovi egyetem büfésnőjével tart fenn minden romantikát nélkülöző viszonyt,
és aki hanyatt-homlok menekül, amint a Dnyeszteren túliak átlépik a határt.
Merthogy ezek az oroszok nem pontosan azok az oroszok, akikre elsőre gondolunk. És e helyt a regény cselekményének pontosabb megértése érdekében rövid geopolitikai kitekintés szükségeltetik. Az És reggel jönnek az oroszok lapjain Moldovát a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság (más néven Transznisztria, vagy a kötetben Dnyeszteren túliak) rohanja le.
Ez a nagyjából Csongrád-Csanád megyényi, kevesebb, mint félmillió lakosú földsáv, amelyet nyugatról Moldova, keletről Ukrajna határol, az előbbivel folytatott rövid háborút követően orosz segítséggel, 1992-ben szakadt el Kisinyovtól. A moldáv, ukrán, orosz, gagauz kevert népességű, egyetlen ENSZ-tagország által sem elismert területen a becslések szerint máig másfél ezer fős orosz „békefenntartó” alakulat állomásozik.
Amikor a valóság beelőzi a fikciót
„A Dnyeszteren túli, orosz ajkú szeparatista enklávé, amelyet vissza kellett volna csatolni Moldovához, most lépésről lépésre elfoglalja az ország területét, amelyből 1992-ben kivált” – olvassuk Ciocannál, és voltaképpen ezt a folyamatot követi a regényben szereplő regény, azaz Marcel disztópiájának a szüzséje is.
Amint a nemrég a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon járt író elmondta, 2012-ben kezdett el dolgozni az És reggel jönnek az oroszokon. A kisinyoviak egyik felének félelmét színre vivő kötet látnoki erejűnek bizonyult: 2014-ben Oroszország bekebelezte a Krím-félszigetet, vagyis a valóság kisvártatva beelőzte a fikciót.
A 2022 óta tartó orosz-ukrán háború hadműveleteinek ismeretében még inkább dermesztő olvasni a regény epizódjait. A közelmúlt híreiből ismerősek ugyanis a határ felé reménytelenül araszoló kocsisorok,
az önkényes lakásfoglalások és az egymás ellen forduló házastársak is.
Amikor a megszállók parancsára, egy tucatnyi diák szeme láttára elégetik a legfontosabb román szerzők műveit, már nem csupán Ray Bradbury Fahrenheit 451ének jeleneteire asszociálhatunk. Eszünkbe jutnak a közelmúlt embertelen eseményei.
Kafka, avagy a megtaposott társadalmak tehertételei
Az És reggel jönnek az oroszok főhőse számára a sci-fi eszképizmust jelent. A pályakezdő bölcsész a kéziratától reméli az áttörést, egyszersmind a könyv publikálásának illúziójával igyekszik távol tartani magától a sivár kisinyovi kilencvenes éveket. „Nézz csak körül figyelmesen, haver! Anarchia. Itt semmi sem körvonalazódik” – igyekszik felnyitni a naiv író szemét a két lábbal a földön járó cimbora, de Marcel hajthatatlannak bizonyul.
Egészen addig, amíg egy ravasz szemű nyomozó betör a lakásába éjszaka, hogy az államellenesnek titulált regénye miatt tartson házkutatást. Ekkor a bölcsész leszámol a reményeivel, és beletörődve, tűpontosan állapítja meg, hogy „az abszurdum behatolt a valóságba”. Mi pedig, akik Koszta Gabriella fordításában, kilenc évvel az eredeti megjelenést követően olvassuk a Ciocan-regényt, hozzátehetjük,
hogy bár mindig is megestek groteszk dolgok mifelénk, talán mégis a 21. századra lett a legtalálóbb jelző a régiónkra a kafkai.
A rendszerváltás óta eltelt fél emberöltő alatt elvégre számunkra is kiderülhetett, hogy nem az elmaradt írói honoráriumok, de nem is a nevetségesen alacsony fizetések jelentik Kelet-Európa legnagyobb gondjait. Jóval komolyabb tehertétel, hogy olykor árulásokon át mutatkozik csak a nehéz helyzetből kiút, hogy nem ritkán két rossz közül muszáj választani, és előfordul, hogy az egzisztenciális előremenetel feltétele a morális lecsúszás.
Felszabadítók vagy hódítók?
Nem kizárt, hogy Cicero megfigyelése igaz, és háború idején a múzsák hallgatni kezdenek. Azonban az egyszerű emberek éppen a viszontagságos időkben hajlamosak kimondani az őket régóta feszítő gondolatokat. „Egyesek a hódítókat ócsárolták, mások azt üvöltötték, hogy várják a felszabadítókat, mint a mennyei mannát” – olvassuk az És reggel jönnek az oroszokban.
Ez a mondat akár a regény kulcsának is tekinthető. Már-már banálisan világít rá ugyanis, hogy ami a moldovaiak egy részének a felszabadítás, a lakosság másik felének ugyanaz megszállást jelent.
Ami egyeseknek maga a pokol, az másoknak megkönnyebbülés.
És Ciocan azt is tökéletesen érzékelteti, hogy az efféle, végtelenül polarizált társadalmak gyengék és sebezhetők. Voltaképpen még mindig egykori megszállóik játékszerei. Így aztán lehet, hogy jobbára döcögnek a párbeszédei, az emberek közötti viszonyokat pedig kevésbé árnyaltan mutatja be, de az És reggel jönnek az oroszok mégiscsak marha fontos olvasmány nekünk 2024 őszén, idehaza.
Miután a valóság és a fantázia helyet cserélt
A kötet fejezeteiben egymásra íródik a kilencvenes évek és a fikció szerint 2020-ban bekövetkező hadművelet káosza. Mintha azt súgná ezzel a regény, hogy a valóság és a fantázia lényegében helyet cserélt, hiszen a reáliák meghaladtak mostanra minden elképzelhető abszurditást.
Mindezzel még barátkozni kell. Azt azonban ennél is nehezebb eldönteni, hogy az életkor vagy a politikai meggyőződés mentén kettéhasadt társadalom képe-e az ijesztőbb és disztópikusabb.
