A 2024-as Margó-díj felhívásra 52 érvényes pályázat érkezett. Ezek közül a Bakó Sára, Codău Annamária, Dobos Barna, Kolozsi Orsolya és Zsembery Borbála alkotta szakmai előzsűri választotta ki a legjobb tíz kötetet. A győztest 2024. október 10-én hirdetik ki a Margó Irodalmi Fesztiválon. Addig is megismerkedhettek a rövidlistára került szerzőkkel, akik közül most Biró Zsombor Aurél válaszait olvashatjátok. (Az első, Gubis Évával készült interjút itt találjátok, a másodikat Marton Krisztiánnal itt, a harmadikat Kovács Dominikkal és Viktorral itt, a negyediket Ivánovics Beatrixszal itt, az ötödiket Weber Kristóffal itt, a hatodikat Kemény Lilivel itt.)
Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Az, hogy az irodalom akkor a legizgalmasabb, ha bevállalós. Hogy nem elég tökéletes sztorikat vagy jó mondatokat írni, mert olvasóként az én ingerküszöbömet is az tudja igazán átütni, ha a kezembe veszek egy könyvet, és azt érzem, hogy huh, itt tétre megy a játék.
A Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredeket ebben a szellemben írtam: beleraktam mindent, ami én vagyok, a szőnyeg alól kisöpört családi mocskoktól kezdve a legmélyebb szorongásaimon át a saját nevemig.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Valamikor 2020-ban játszottam egy egyérintő-meccset édesapámmal, aki éppen akkor épült fel a még időben észrevett bőrrákból. A talpát műtötték, bicegett, de simán megvert így is, úgyhogy nyilván írnom kellett gyorsan egy novellát a meccsből, amiben én verem meg őt. (Vagyis persze nem én, hanem a narrátor, aki kísértetiesen hasonlít rám.)
Volt egy jó mondata apámnak, 2-2-nél küldött nekem egy puszit a pálya túlsó végéből, és röhögve odavetette:
hagyjuk ezt, Zsombika, tolószékből is elpicsázlak majd, meglátod.
Ezt mindenképp bele akartam rakni a szövegbe, de írás közben azt éreztem, hogy Petikével, Robikával, Zolikával nem működik a mondat. Muszáj volt, hogy Zsombornak nevezzem a narrátort, csak így tudott életre kelni a jelenet. És akkor hirtelen elkezdett regénnyé változni az a novella.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Ha prózát írok, először mindig Gáspár Sárának, Juhász Tibornak vagy Potozky Lászlónak mutatom meg. Sára és Tibor legfontosabb bizalmasaim a pályán, Laci mentorom, barátom. Íróként és szerkesztőként is nagyra tartom mindhármukat, és ami még fontosabb, elhiszem nekik, ha azt mondják valamire, hogy jó, mert volt olyan, hogy azt mondták, ez szar. A regényemet is ők szerkesztették, kiegészülve aztán Tóth Ramóna Mirtill-lel, a kötet hivatalos, kiadói szerkesztőjével, aki szintén rengeteget tett hozzá az anyaghoz.
Mi volt az a pont a könyv megírása közben, amin nehéz volt átlendülni, amihez igazán fontos volt, hogy higgy magadban és a kötetben?
Az volt a legnehezebb, amikor megmutattam apámnak a kéziratot. Rettegtem tőle, hogy egy életre megutál, megtagad, vagy még szörnyűbb, egyszerűen csalódik bennem, hümmög, a vállát vonogatja, hát, fiam, nem rossz, nem rossz, de azért…
Emlékszem az estére, amikor rám írt Messengeren, hogy elkezdi olvasni. Alig bírtam aludni, gyomorgörcs, verejtékes forgolódás, stb.
Aztán reggel hívott, hogy kiolvasta egy szuszra, és nagyon tetszett neki.
Mit vártál az első könyvedtől?
Nemzetközi hírnév, dollármilliók, Nobel-díj.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Az első kiadásban volt egy elütés, az nagyon zavart, de az újranyomásnál kijavítottuk. Mást nem változtatnék, ez a szöveg kész, a hibái, esetlenségei most már maradjanak így.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Talán az öcsémé, aki a kézirat elolvasása után szinte sértődötten kérdezte, hogy ő miért nem szerepel többet a könyvben.
Mondtam neki, hogy ne aggódjon, mert épp egy filmet írok róla.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Gyerekkoromban édesanyám minden este olvasott nekünk, Rumini, A két Lotti, Micimackó, ilyenek. Az első könyv, amit kivettem a kezéből, mert nem bírtam a napi egy fejezetes tempót, az a Narnia második része volt. Aztán a Harry Potterbe már egyedül kezdtem bele, a Bölcsek Kövét legalább huszonötször elolvastam, de még most is az szokott lenni, hogy karácsonykor elkap a gépszíj,
és mire észbekapok, már meg is halt Voldemort.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Visszakerestem a kérdés kedvéért: a legrégebbi Word-fájl a szar írások megjelölésű mappámban kétezertizennégyes dátumozású. Akkor voltam tizenhat, a szöveg címe: Zsákutca a megváltás útján. Természetesen megnyitni most nem mertem. De biztos vagyok benne, hogy akkor azt gondoltam, ez egy remekmű.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Életem legfontosabb olvasmányélménye Hemingway A nap is felkel című regénye – ez egy debütkötet, 1926-ban jelent meg. Sajnos nagyon irigy vagyok, hogy az öregnek első nekifutásra sikerült letennie az asztalra egy olyan szerelmes regényt, amin egy évszázaddal később húszéves fiúk képesek taknyosra bömbölni magukat. De ha kortársat kell mondani, akkor Édouard Louis-tól a Leszámolás Eddyvel, vagy Ben Lernertől a Leaving the Atocha Station.
Támogatott tartalom.
