Interjúsorozatban mutatjuk be a 2025-ös Margó-díj megújult zsűrijét. Végezetül Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója mondja el, hogy mi a közös az idei rövidlistát kötetekben, és azt is elárulja, hogy mást vár-e el egy első prózakötettől, mint egy ötödiktől.
Az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál nyitónapján, október 9-én adják át tizenegyedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A Margó-díj zsűrijét 2025-ben Vitáris Iván, Jakab Juli, Ott Anna, Totth Benedek és Valuska László alkotják, ők döntik el, kié lesz az idei év legjobb prózakötete. Ebből a tíz kötetből kerül ki a győztes, a könyvekbe pedig itt beleolvashatsz.
Idén 11. alkalommal adjátok át a Margó-díjat. Hogyan jellemeznéd az idei rövidlistás köteteket? Felfedeztél-e valami közös pontot bennük?
A kérdés előtt nem gondolkodtam azon, milyen közös pontok lehetnek, mert minden könyvet önmagában értékelek először, majd közösen vetjük össze a véleményeket, de akkor is az egyediséget keresem.
A közös: a pályára lépés bátorsága, a rengeteg befektetett meló, a láthatóvá válás, ahogy valakinek a saját története közössé válik.
(A kérdésre a reflexválaszom az volt, hogy az idei évre milyen jellemző a közérzeti feszültség: a metázó krimiben, a toxikus munkahelyen, Kelet-Magyarországon, a történelemben, egy vallásos családban, egy párkapcsolatban is.)
Mit vársz el egy elsőkötetes szerző írásától?
Nem hiszem, hogy nagyon mást várnék egy első prózakötettől, mint egy ötödiktől.
Az biztos, hogy megengedőbb és elfogadóbb vagyok, de elsősorban olvasó vagyok, aki jó témákat, magabiztos elbeszélést, emlékezetes mondatokat keres.
A Margó-díj az első prózakötetes szerzőkre és műveikre irányítja a figyelmet, a zsűri az adott év legjobbjaiból válogat.
Nagyon fontosnak tartom, hogy másik szempontból is ránézzünk az elsőkötetesekre, mert az segít megmutatni, hogy az irodalomtörténet sokszor bizonyította, nem kell máshogy tekintenünk a pályakezdőkre. Mondok néhány könyvet, amik a magyar és világirodalom legjavához tartoznak, és nemcsak óriási olvasói élményt jelentettek, de kanonizálódtak is, és jelentős részükről sokáig magam se úgy gondoltam, mint pályakezdésekre.
Erre jó emlékeztetni magamat.
Első prózakötet volt A hobbit (Tolkien), a Trainspotting (Welsh), a Sátántangó (Krasznahorkai), a Hajnali háztetők (Ottlik), a Zabhegyező (Salinger), a Gépzongora (Vonnegut), A fehér király (Dragomán), az Üvegbúra (Plath), A Legyek Ura (Golding), A közöny (Camus), a Casino Royale (Fleming), A Pendragon-legenda (Szerb), a Bádogdob (Grass), a Száz év magány (Márquez), a Carrie (King), Fancsikó és Pinta (Esterházy), A Biblia (Nádas), a Félelem és reszketés Las Vegasban (Thompson), Az ehető nő (Atwood), a Sorstalanság (Kertész), A fűtő (Konrád), a Galaxis útikalauz stopposoknak (Adams), A rózsa neve (Eco), a Neurománc (Gibson), a Nullánál is kevesebb (Ellis), Harcosok klubja (Palahniuk), a Fehér fogak (Smith).
A Margó-díjat titkon azért is csináljuk, hogy bizonyítsuk, soha nem tudhatjuk olvasóként, melyik könyv lesz a következő nagy dolog. Sok, számomra fontos szerző van, akiknek minden megjelenését elolvasom, de az másik kapcsolat, más elvárások. A Margó-díj az első találkozás öröme, ami a legjobb és legemlékezetesebb.
Mit olvasol szívesen, amikor az olvasás nem munka, hanem kikapcsolódás?
Elsősorban nonfiction könyveket olvasok kikapcsolódásként, teljesen változó témákban: az alvásról, a biciklizésről, a narratív agyról, a Netflix HR-kultúrájáról, földrajz és történelem összefüggéseiről, szabadságról és demokráciáról, a mesterséges intelligencia kulturális és társadalmi hatásairól vagy egy teniszező életéről.
Az olvasás kikapcsol, feltölt, inspirál, megnyugtat, és amikor munka, akkor sem lehet összehasonlítani más munkákkal.
A fentieken túl feltűnt, hogy egyre több verseskötetet olvasok, aminek megint más a mechanizmusa, pedig soha nem gondoltam versolvasóként magamra.
Nyitókép forrása: Valuska Gábor
