Bret Easton Ellis az egyik legismertebb X-generációs írók egyike. Legújabb regénye, A szilánkok (amiből itt elolvashatsz egy részletet) egy zúzós szorongás- és felnövéstörténeten vezeti végig az olvasót, miközben egy sorozatgyilkos szedi áldozatait (hét könyve kritikánk itt). Nemrég írtuk meg, hogy már készül is a tévésorozat belőle.
A legtöbben az Amerikai psychót ismerik tőle, sőt, biztos sokan vannak olyanok, akik az eredeti művet nem is olvasták, csak a belőle készült filmes adaptációt látták Patrick Bateman-nel főszerepben, amit pont 25 éve mutattak be.
Évfordulós cikkünkben egyebek mellett arról írtunk, hogy bár a szatirikus horror-komédia a patriarchális fogyasztói társadalomnak tart tükröt, ijesztő a tendencia, hogy a sorozatgyilkost manapság hősként ünneplik az online térben a szigma-férfiak: „a kifejezés az egyedülálló, jól szituált férfiakat jelöli, akik a saját fejük után mennek, nem élnek társas életet, és egyetlen céljuk a „grind”, azaz a megállás nélküli munka – ilyen (a férfiak szerinti) ideális férfi”.
Bret Easton Ellis a HVG-nek adott interjúban (a cikk előfizetéssel elérhető itt) erre is reagált, ahogy A szilánkok olvasótáborára is kitért, valamit korunk túlértékelt íróiról is elmondta a véleményét.
Úgy fogalmazott, hogy A szilánkok a leghagyományosabb könyve mind közül. Új olvasókat is hozott, de elidegenített néhány régit.
Akik a posztmodern irodalmat keresték benne, kevesellték a humort. És még jó néhány dolgot hiányoltak, amit az előző regényektől megkaptak. De nem nekik írtam A szilánkokat. Magamnak”
– fogalmazott.
Azt is elárulta, hogy nem akarta kiadni, mert „borzalmas biznisz a könyvkiadás, nevetséges az egész”.
Az interjúban közéleti kérdésekről is szó esik, például arról, hogy attól, hogy „eltávolodik a balos dogmától és attól a nevetséges társaságtól, ami az amerikai demokrata párt lett”, nem lett konzervatív, de ma már kevésbé liberális. Szerinte „a politikán kívül tartogat mást is az élet”.
Az interjúból az is kiderül, hogy ma is vállalja azt a Twitter-posztot, amiben David Foster Wallace-t generációja legtúlértékeltebb írójának nevezte, Karl Ove Knausgardot viszont nem tartja annak. Szerinte ugyanakkor a regényirodalom halott az Egyesült Államokban: rétegdolog lett, nem ez foglalkoztatja az értelmiséget.
A HVG-előfizetéssel rendelkező olvasók számára a teljes interjú itt olvasható.
