Az idei Margó-díj felhívásra 37 érvényes nevezés érkezett. Közülük választotta ki a Bakó Sára, Dobos Barna, Gáspár Sára, Vas Máté és Zsembery Borbála alkotta szakmai előzsűri a legjobb tíz kötetet. Mindegyikből közöltünk már részletet a Könyves Magazinon, de most egy cikkbe gyűjtöttük ezeket: olvass bele a rövidlistás kötetekbe és válaszd ki a kedvenced!
Breier Ádám: Hetvenegy farkas
– Ki akar zsinagógába jönni velem? – kérdeztem lelkesen a jóllakott társaságot.
Senki nem reagált.
– Na, úgy, mint régen. Nem kell végigülni az egészet. Belehallgatunk, köszönünk az ismerősöknek, és eljövünk.
A családtagjaim a legkülönbözőbb kifogásokkal álltak elő:
– Én szívesen mennék, de a gyerekkel ez most nem lenne jó ötlet – magyarázta Judit.
– Odáig most biztos nem gyalogolok el, és ott leparkolni tiszta lehetetlenség – szólalt meg az apám, kikérve magának már a feltételezést is, hogy ő ilyen körülmények között csatlakozni tudna a többiekhez.
– Apádnak valami van a bal térdével. Alig tud ráállni. Orvoshoz nem megy, lefogyni nem akar. Azzal hülyít, hogy készüljek fel a hosszú, magányos öregkorra, mert ő már nem lesz velem sokáig. Nem tudok vele mit csinálni – fakadt ki anyám, teljesen elterelve a témát a kérdésemről.
– Tudod, nekem mi a véleményem erről az egész ájtatoskodásról – mondta vállvonogatva Lajos. (FOLYTATÁS ITT)
Dorosz Dávid: Mindenki lelép
PROLÓGUS
A legtöbben nem úgy kelnek fel, hogy aznap meghalnak. Akkor talán jobban átgondolnák, mit vesznek fel. A férfinak ez jár a fejében, miközben a telefonján a három héttel ezelőtti képeket pörgeti át. Könnyek már nincsenek, a cinizmus vaskupolája teszi a dolgát. A számla várhatóan csak évekkel később fog megérkezni, kérdés, hogy egy trauma vagy a kezelőorvos nyújtja majd be. Kávéházi önanalízis, Freud városához marhára illik. Ez az első mosolya az óta a bizonyos hétvége óta.
A kávézó is stimmel, a bécsi TV-torony tetején, a forgó bárban ül. Az ország legmagasabb épülete. Mehetett volna a belvárosi klasszik, felvágós helyek vagy az újhullámos, hipszterkávézók valamelyikébe. Egyikben száraz, túlárazott Sacher torták, a másikban zabtejes, fair trade latte. (FOLYTATÁS ITT)
Falcsik Mari: My Rocks - 21 történet - 21 angolszász rockdal
EGY KOBOLD GYERMEKKORA
Child in Time
– Deep Purple, „Purple in Rock” album, 1970
Jenci komoly gyerek volt. Komolyabb, mint bárki felnőtt körülötte, pedig nem kiabált, nem hadonászott, csak ült a nagyanyja zománcozott tűzhelye mellett, amin festett piros rózsák virítottak. Jenci helye a hamusvödör és a söprű közt volt, a nagyapa sámliján, a tűzhelynek azon az oldalán, amelyiken a rózsák már elnyílóban voltak, és nem volt olyan szép sötétzöld a festett levél sem, mert megkopott a hamusvödörtől, ami minduntalan nekiütődött a tűzhelynek. Ezt a helyet az anyja találta ki neki egy téli napon, amikor még bejárt hátra, az öregházba. Beterelte Jencit a havas udvarról, és ide ültette, hadd melegedjen át, míg ő elkészíti az ebédet odaát, az újház villanytűzhelyén. (FOLYTATÁS ITT)
Jehan Paumero: A hazám és az otthonom – Magyarország egy francia szemüvegén át
Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért (2003 – ∞)
Huszonkét évig csak egy nyelv létezett az életemben. Persze volt rajta kívül az angol is, amivel elvoltam, akárhányszor külföldre utaztam. Valamint a spanyol, amire az érettségi előtt két évvel lecseréltem a németet. Mert négy év után sem ragadt meg szinte semmi Goethe nyelvéből, és úgy éreztem, nincs vesztenivalóm. Jól is ment, akkoriban rengeteg spanyol nyelvű zenét fogyasztottam. Pont akkor jött ki Manu Chao első szólólemeze is, amit megállás nélkül hallgattam hónapokon át, és aminek kívülről tudtam az összes dalszövegét. Rendszeresen jártam akkortájban Spanyolországba stoppal. Bordeaux-tól csak három órára volt San Sebastian, és még egy egészen más világ bújt a határ mögött: soha nem felejtem azokat a forró estéket, a végtelen sör-tapas kombókat a kocsmáknál, holott mi, franciák nem tehettük meg anyagilag, hogy Franciaországban töltsünk egy egész estét sörözőkben. (FOLYTATÁS ITT)
Nagy Mihály: Nyugaton kelt fel a Nap
Július elején már izgatottan számolták a napokat, hogy mennyi van hátra a császár megérkezéséig. Theodora remélte, hogy az ünnepségek során láthatja majd az özvegy császárnét, az idős Theodorát. Annyit hallott róla, hogy jóval túl van már az ötvenen. Milyen az arca, milyen a frizurája, milyen ruhát hord, milyen a tartása, termete? El sem tudta képzelni hogyan nézhet ki a névrokona. Paulina és Chariclea mutatott képeket, szobrokat és érmeket, de azok mindig megszépítik a valóságot. Nemes vonású, komoly hölgyet látott, biztosan ilyen a valóságban is, de ő a hús-vér, élő, mozgó, beszélő emberre lett volna kíváncsi. (FOLYTATÁS ITT)
Ongjerth Hanna: Fecskefészek
Ella nem volt magas, sem alacsony. Hullámos haja rozsdavörös. Kétnaponta mosta, hogy fényes legyen. Ezzel a színnel nem lehet másként, mondogatta. Az arca élek és szögek viszonylag arányos összjátéka. A nyakán, jobboldalt diónyi tűzfolt. A legszebb ékszere, úgy tartotta, ahol foltot köpött rá egy sárkány. A teste csupa meredély: kulcscsontja, lapockája kiáll, csípőcsontja kemény.
– Hajrá, fiú! – kiáltotta oda neki, nem is olyan régen, egy komótosan sörözgető horgász az utolsó száz méteren, amikor tizennyolc kilométer után vöröslő fejjel átfutott a balatoni kemping kapuján. Ella kezével – nőiségét kiemelendő – csöcsöket imitált, de akkorra már nem figyelt senki. (FOLYTATÁS ITT)
P. Szathmáry István: Bánatos férfiak kézikönyve
Rendőrnyomozó: Akkor itt állítanám le először a felvételt. (Kattanás hallatszik) Így is elég régóta megy már. (Valaki megköszörüli a torkát) Ismét szeretném megköszönni, ahogy az elején is mondtam… tehát ez az egész nem hivatalos. Velem nem is fordult elő még ilyen… úgyhogy nagyon hálás is vagyok a százados úrnak, hogy belement, meg persze maguknak is.
Roland: Én, ha a maga főnöke, a százados úr kér valamit, szóval nyitott kapukat döngetett. Olyan régóta ismerem, hogy szinte barátok vagyunk. Mondjuk nem egészen értem, mi szükség van erre. (FOLYTATÁS ITT)
Schillinger Gyöngyvér: Rohadjon meg az összes
V. fejezet
Balázs feljebb húzza a nadrágját. Fogyott. Most kéne edzeni, kicsit rádolgozni a fogyásra. Vagy úszni, mint régen. Lizi a benti medencékben róná a hosszokat, ő a kintiben nézné a lesült lányokat, ahogy a combjukon szétkenik a naptejet. Vagy Olgával menni, bekenni a combját, hasát, a mellét. A farka megmozdul az alsónadrágban, előveszi a cigit, visszateszi. Nem akar cigiszagú lenni. És Olga már jön is, mosolyogva lobogtatja a szerződést, és kiabál, hogy aláírta! Most kéne felkapni, most, ha az övé lenne, olyanokat csinálna. Rongyosra kúrná, nyilván, de közben olyanokról képzelődik, hogy Olga mellette fekszik, és a szőke haja beleér az arcába, Olga elárul egy titkot, mert nyilvánvaló, hogy titkai vannak. Régi szerelmi csalódás. Meghalt valakije, árva, követik, valaki rászállt, vagy a vőlegénye egy szemét igazából, valami bánata biztosan van, és neki elmondaná. (FOLYTATÁS ITT)
Tóth Marcsi: Erdő van idebenn
Az állatorvos bánata
Úgy feküdt Koli a betonkövön, mint egy elejtett szarvas, lábait kicsit az égnek emelte, tappancsai húspárnáiban szárazra repedezett a bőr, fejét oldalt fordította, és behunyt szemmel lihegett. Áprilisi friss szél remegtette a fa ágait, a betont erős napfény csíkozta, és mikor az utcában járó Family Frost-os kocsi dudálása belehasított a csöndbe, a kutya épp csak megmozdította a fülét. Nem tetszel nekem, mondta Mara, és csípőre tett kézzel megállt az állat előtt. Maga elé rakta a lavórt a földre, az udvaron öblítőillat terjengett, jóleső nedvesség simogatta a karját, mikor az ágyneműket a kötélre csipeszelte. (FOLYTATÁS ITT)
Vecsei Márton: A menjek országa
Balra, majd egyenesen a remény sarkáig
„Nincs még korán a whiskyhez?” – kérdezte közönségét a pulthoz lépve a Bamboula’s bár énekesnője. Amikor ide jött, azt hitte, New Orleans testesíti majd meg mindazt, ami hiányzott neki. Amikor távozott volna, érezni kezdte, New Orleans azt testesíti meg, ami hiányzik belőle. Ebben a városban sűrűsödik össze minden vágya, meg nem hozott döntése.
És mint olyannak, a meg nem hozott döntésnek aligha van valós súlya. Vákuumváros, az államon belül egyedülálló, de az országban, sőt szerte a nagyvilágban is aligha találni hasonlót. Egy téren belüli tér, ami elhanyagolható mennyiségű anyagot tartalmaz. New Orleansban kevés az ember által meghozott döntés. (FOLYTATÁS ITT)
