Kurt Vonnegut a 20. század egyik legsokoldalúbb és legtermékenyebb amerikai írója volt, számos jól ismert és mára klasszikussá vált regény alkotója, mint például Az ötös számú vágóhíd. A groteszk, abszurd és humoros történeteiről ismert magyar életműkiadása éppen a 25. kötetnél jár, a nemrég megjelent A repülő macska az író korai, korábban kötetbe nem került novelláit tartalmazza. Találunk itt fordulatos thrillert, éleslátó sci-fit, és számos humoros írást is. Az alábbi részletben például azt olvashatjuk, hogy hogyan teszi tönkre egy házaspár életét a nő autofikciós regénye. Vonnegut mintha a jövőbe látott volna.
Kurt Vonnegut: A repülő macska (részlet)
Ford.: Szántó György Tibor
Háztetőkről harsogjátok!
Én is elolvastam. Szerintem egész Vermont államban mindenki olvasta, mikor megtudták, hogy Szentfazék-felső valójában nem más, mint Crocker’s Falls.
Nem tartottam túlzottan szókimondó könyvnek. Manapság akadnak sokkal keményebbek is.
Nő viszont még soha nem írt ennyire szókimondó könyvet. Gondolom, ennek köszönhette a népszerűségét.
Elsie Strang Morgan a szerzője. Egyszer magam is találkoztam ezzel az asszonnyal. És a férjével is találkoztam, a gimnáziumi tanárral. Alumínium viharvédő ablakot és zárólemezeket adtam el nekik. Ez két hónappal azután történt, hogy az asszony könyve megjelent. Akkor azonban még nem olvastam, és a vele kapcsolatos szóbeszédet is elengedtem a fülem mellett.
A házaspár egy hatalmas, lepukkant tanyaházban lakott Crocker’s Falls mellett. Nyolc kilométerre azoktól, akikről a könyv leszedte a keresztvizet. Ritkán üzletelek arrafelé, annyira délen. Alig ismerek valakit a környéken. Épp hazafelé tartottam Bostonból, egy vevőtalálkozóról. Észrevettem a nagy házat, láttam, hogy nincs rajta viharvédő ablak, se zárólemez. Meg kellett állnom.
Halvány gőzöm sem volt, ki a tulaj.
Bekopogtattam. Előjött egy férfi, pizsamában és fürdőköpenyben, arcán egyhetes borosta. Szerintem ezt a pizsamát és fürdőköpenyt viselhette jó ideje. Meg is látszott azon a pizsamán meg köpenyen. Szemében téboly izzott. Ez az ember volt a férj. A könyvben Lance Magnumnak hívták. A nagyszerű szerető.
Csakhogy mikor találkoztam vele, inkább tűnt a földkerekség egyik legnagyobb gyűlölködőjének.
– Üdvözlöm! – köszöntöttem.
– Miért? – Rohadék dolog ilyet kérdezni.
– Észrevettem, hogy gyönyörű, öreg otthonuk nem rendelkezik semmiféle viharvédő rendszerrel.
– Fusson neki újra!
– Fussak neki?
– Hátha másodjára sikerül nem észrevennie, hogy gyönyörű, öreg otthonunkon nincs viharvédő micsoda.
– Pedig ha mégis felszereltetné, tudja-e, ki állná a költségeket? – Magam akartam megválaszolni a kérdést. Ilyenkor szoktam előadni, hogy a viharvédő ablakok árát a tüzelőanyag-kereskedő fizeti meg, tekintettel arra, hogy jól szigetelnek, ezért kisebb a fűtésszámla. De nem hagyta, hogy belefogjak a mondókámba.
– Naná hogy tudom, ki perkálna. Hát a feleségem. Másnak minálunk nincs egy vasa sem. Ő itt az egyedüli pénzkereső.
– Nézze, nem ismerem az önök személyes dolgait, de...
– Az meg hogy lehet? Mindenki ismeri a személyes dolgainkat. Mi a gond? Analfabéta?
– Tudok olvasni.
– Akkor húzzon el innen, menjen be a legközelebbi könyvesboltba, pengessen le hat dollárt, és máris kezdheti olvasni a század legnagyobb szeretőjének kalandjait. Tudja, ki a század legnagyobb szeretője? Hát én. – Ezzel rám csapta az ajtót.
Magamban megállapítottam, hogy az ipse elmebeteg. Megfordultam, indultam volna a kocsihoz, de sikoltozást hallottam a ház túlsó része felől. Nyilván rosszkor jöttem, gondoltam.
A fickó épp nyírta kifele a feleségét, én meg feltartottam. Most aztán ott folytatja, ahol abbahagyta.
A hang irányába rohantam. Hát meglátok egy ósdi, rozsdás kutat, az visítozott.
De azt sem lehetett kizárni, hogy az asszony vonyított. Mert egy asszony is állt ott, nagyban rángatta a kút karját, vinnyogtatta a kútját, viszont ő maga is úgy nézett ki, mint aki szívesen sikoltozna egy sort. Mindkét kezével ráncigálta a kart, közben zokogott. Egész testével pumpált, minden erejét beleadta. A víz színültig teli vödörbe ömlött, onnan meg oldalt le, és áztatta a talajt. Ő volt Elsie Strang Morgan, csakhogy akkor én még ezt sem tudhattam. Elsie Strang Morgannek nem is kellett a víz. Inkább a kemény munka és a lárma kedvéért pumpált.
Amikor meglátott, abbahagyta a pumpálást. Félresöpörte szemébe lógó haját. A könyvbeli Celeste. Nyilvánvaló. Saját könyvének főszereplője. Aki oly sokáig nem is sejtette, mi a szerelem, de végül mégis megtudta, midőn találkozott Lance Magnummal. Viszont amikor első ízben pillantottam őt meg, nagyon úgy festett, hogy azóta már újra elfelejtette.
– Mi maga? – tudakolta. – Idézéskézbesítő, vagy Rolls-Royce-árus?
– Egyik sem, asszonyom.
– Akkor rossz helyen jár. Kétféle típus jön csak ide. Vagy az, aki egy valag pénzt akar kicsikarni kártérítés címén, vagy aki rám akarja sózni a kuvaiti emír összes kincsét.
– A helyzet ezzel szemben az, hogy minőségi termék eladásával foglalkozom. Ráadásul e termék vissza is hozza az árát. Amint azt már a férjének is elmondtam…
– Mikor találkozott a férjemmel?
– Épp az imént. A bejárati ajtónál.
Az asszony meghökkent.
– Gratulálok – vetette oda.
– Gratulál?
– Maga az első idegen, akivel szóba állt, mióta az iskolaszék kirúgatta.
– Sajnálattal hallom, hogy elvesztette az állását.
– Nem is tudta?
– Nem vagyok idevalósi, hölgyem. Az állam északi felén élek.
– Pedig ezt mindenki tudja. Bangkoktól Chickahominyig. – Ismét sírva fakadt.
Világossá vált számomra, hogy a házaspár tisztára bezsongott.
Ha netán gyerek is van, az is úgy be lehet csavarodva, mint egy kerengődervis.
Hát, gondoltam, itt aztán nem vesznek tőlem viharvédő ablakot. Ha meg is rendelnék, a törlesztésekkel elmaradnának. Az udvarukból ítélve még az előleget sem tudnák kifizetni. Néhány girhes csirke, amott meg az a tragacs Chevrolet, ócskavasként se ér többet pár fityingnél. A ruhaszárító kötélen lengett egy-két hitvány rongy. A farmernadrág, a tornacipő és a gyapjúing, amit a nő viselt, talán hozna a konyhára másfél dollárt, ha elkelnének a tűzoltóság jótékonysági bálján.
– Hölgyem, igazán sajnálattal tölt el, hogy ilyen rossz állapotban látom. – Indulni akartam. – Bárcsak segíthetnék magukon! De a dolgok előbb-utóbb majd csak jóra fordulnak. Akkor szívesen eljövök, hogy bemutassam a viharvédő ablakok Rolls-Royce-át. A neve: Amerikai Hármas Hatás. Átlátszó szűrővel áruljuk. Örök garanciát adunk rá. – Azzal sarkon fordultam.
– Várjon!
– Hölgyem?
– Mondja, kérem, maga mitévő lenne, ha a maga felesége is azt tette volna, amit én?
– Hölgyem?
Az asszony ismét megragadta a kút karját. A pumpa hangosan felsikoltott.
Rengetegen faggattak, hogy a nő élőben csakugyan olyan keménynek látszott-e, mint a könyv hátulján lévő fotón. Nyilván azt akarta, hogy mindenki sörszállító tartálykocsi sofőrjének nézze, különben valószínűleg másik képet rakat arra a hátsó borítóra. A valóságban sokkal csinosabb is lehetett volna. Nem úgy festett, mint a vájárok fővezére.
Igaz, kissé lent hordta az ülepét. Meg jó vaskos is. De sok férfit ismerek, akinek pont az ilyen nő az esete. A lényeg mindig az arc. Az övé pedig csinos volt és kedves.
Nem úgy festett, mint aki azt keresi, hol nyomhatná el a szivarját.
Amikor másodszor veselkedett neki a pumpálásnak, akkora zajt csapott, hogy a férje előjött a konyhából. Literes sörösüveget szorongatott.
– Már teli van! – ordította.
– Micsoda?
– A vödör! Megtelt már!
– Hát aztán!
Akkor a férfi odalépett a kúthoz, és megmarkolta a kart, így az asszony nem tudott tovább pumpálni.
– Nincs jól szegény – fordult hozzám a férj.
– Csupán híres és gazdag. És hálni jár belé a lélek – mondta az asszony.
– Jobb, ha elhúz innen – figyelmeztetett a férfi. – Különben benne találja magát a következő könyvében. Akkor aztán megnézheti magát!
– Nincs semmiféle következő könyv – rikácsolta az asszony. – Nincs semmiféle következő következő. Végleg elmegyek innét! – Azzal bemászott a vénséges Chevrolet-ba, és bekapcsolta a gyújtást. A motor meg sem rezdült. Lemerült az akkumulátor.
És az asszony is kinyiffant. Lehunyta a szemét, fejét a kormánykerékre támasztotta. Úgy festett, hogy hátralévő életét már ebben a pózban tölti le.
Eltelt egy perc. A férj aggódni kezdett. Mezítláb a kocsihoz sietett. Láttam, hogy voltaképpen szereti a feleségét.
– Drágám? Lépesmézem?
A nő nem mozdult, csak a szája.
– Hívd fel azt a Rolls-Royce-árust, aki itt járt. Mondd meg neki, hogy veszek egy Rolls-Royce-t. De tüstént hozza is ide!
– Rózsaszálam?
Az asszony felemelte a kezét.
– Tüstént hozza! – Most csakugyan kőkeménynek tűnt. – És nercbundát is akarok! Két nercbundát! Meg száz Chanel kosztümöt. És világ körüli útra is befizetek. Kell még egy gyémánt fejék is. Cartier-től rendeld! – Kikecmergett a roncsból. Mintha visszatért volna az ereje.
– Maga mit is árul?
– Viharvédő ablakot.
– Mást nem? Nyilván van egyéb portékája is. Odabent a konyhában százhatvanezer dollár hever. Maga még semmit nem nyúlt le belőle.
– Ami azt illeti, viharvédő ajtókkal is foglalkozom. Meg kádhatárolókkal. És zsalugáterekkel.
– Remek! Veszek mindegyikből! – Megállt a férje mellett, és végigmérte. – Lehet, hogy a te életed véget ért. Az enyém viszont épp most kezdődik. Ha többé nem is lehet enyém a szerelmed, már persze ha egyáltalán valaha is szerettél, legalább megveszem mindazt, ami pénzért kapható. És az sem kevés!
Azzal belépett a házba, és úgy bevágta maga mögött a konyhaajtót, hogy kitört az üvege.
Fotó: Wikipédia
