A kiadó indulásáról van egy határozott emlékem: egyetemistaként állok a könyvesboltban az agavés könyvek előtt, és bár megvenni még nincs pénzem őket, de boldog vagyok, mert látom, hogy végre itthon is beindult a minőségi változás a spekulatív fikciós könyvek kiadásában. Te hol vagy ebben a történetben, mondjuk, 2004-ben?
Nagyjából ott, ahol te. Állok én is a könyvesboltban, csak meg tudom venni a könyveket. Addigra olvastam angolul Neil Gaimant, Philip K. Dicket, William Gibsont, akiket magyarul akkor még elég minimálisan lehetett kapni. Majd amikor megjelent itthon Az ember a fellegvárban, volt egy tök jó plakátkampánya, és elhatároztam, hogy megveszem. Az Agave alapítóival a Könyvhéten találkoztam, utána random rajongóként évekig leveleztem Varga Bálinttal arról, hogy miket olvasunk, ajánlottam is könyveket, amik közül volt olyan, amit kiadtak, és végül 2010-ben kerültem a céghez, 2014 óta vagyok a vezetője. Mostanra a négy alapítóból már csak ketten tulajdonosai a cégnek, ők minimálisan vesznek részt a kiadó mindennapjaiban.
Van az Agavénak eredetmítosza? Például egy jó anekdota arról, hogy az alapítók söröznek, és az egyikük az asztalra csap, hogy miért nincs magyarul Philip K. Dick-sorozat, alapítsunk kiadót?
Tudomásom szerint nincsenek ilyen hangzatos történetek, egyszerűen szerették volna kiadni magyarul azokat a könyveket, amiket olvastak és szerettek. De lehet, hogy ha megkérdezed őket, akkor mesélnek valamit.
Mire az Agave elindult, azért már voltak olyan kiadók Magyarországon, amik science fictiont, fantasyt adtak ki, ezekhez képest miben tudtatok újat mutatni?
Az Agave alapítói azelőtt reklámszakemberként dolgoztak, és ez a mentalitás szerintem a kiadó építésében is megjelent. Csak emlékeztetőül, 2003-ról beszélünk. Az egyik zseniális lépésük például az volt, hogy
mindenkinél jobb borítókat tudtak csinálni, és ez látványos belépőt jelentett nekik.
Mellette minden olvasójukkal örömmel szóba álltak, és a működésük jelentős részét az online térbe helyezték. Ez a három dolog olyan komoly helyzeti előnyt jelentett, ami évekig kitartott.
Emlékszem, hogy az Agave legendás volt a közösségépítéséről.
Az Agave elsőként kommunikált így az olvasóival, válaszoltak, lehetett velük találkozni. Az alapítók ráéreztek, hogy erre van szükség, és működtettek például fórumot, benne tematikus topicokkal, amikben lehetett kommentelni.
Az internet hőskorában ilyen fóruma nemhogy a kiadóknak nem volt, de a legtöbb weboldalnak sem.
Olvasóként alig vártam, hogy hazaérjek a suliból, befejezzem az aktuális Philip K. Dicket, aztán megírjam a fórumon, hogy elolvastam. És tök jó volt, hogy Bálint másnap válaszolt, hogy tavasszal jön a következő.
A Philip K. Dick-életmű kiadása tényleg emblematikus, ráadásul olyan letisztult borítókkal jött ki, amik határozott szakítást jelentettek a kilencvenes évek hazai SFF-megjelenéseinek vizuális stílusával (az új sorozat a Borítópornóba is bekerült).
Mostanra rengeteget tudunk arról, hogy milyen borítót érdemes tervezni és milyet nem. Indultunk például ezekkel a minimalista darabokkal, amikben mindig volt valami kis ügyes ötlet. Ez az irány viszont ma annyira már nem sikeres, tehát elkezdtünk inkább esztétikailag szép, erős hangulatú borítókat készíteni. Ezeken nem biztos, hogy látsz szellemes vagy elegáns ötleteket, de az olvasók szexinek találják a színösszeállításukat és az összképet. Régen inspirációs forrásként nézegettük a DeviantArtot, most az Artstationtől kezdve a Behance-ig mindent, és nem egyszer van, hogy egy lemezborítóra mondom a grafikusnak, hogy ezt a hangulatot szeretném viszontlátni. Mára sok kiadó dolgozik hasonlóan, de a 2010-es évek közepén ez még nem volt így. A vizualitás terén az Agavét utolérte a piac, úgyhogy igyekszünk mindig megújulni. Azt viszont nem szégyellem, hogy ha ki kell szolgálnom egy igényt. Például már látszik, hogy az idei év egyik nagy trendje az élfestett könyv lesz, úgyhogy mi is kipróbáljuk (A sötétség szavai horrorantológia így érkezett - S.A.). Hozzáteszem, az élfestés technológiája nem környezetbarát, amit nemrég tudtam meg, úgyhogy még vívódom, mennyire szeretnék felülni erre a vonatra, illetve jó lenne az olvasóktól is visszajelzést kapni, hogy ők ezzel mennyire tudnak együtt élni.
Miért éppen most lett trend az élfestés?
Nagyon elszálltak a nyomdaárak, óriási költség keménytáblás könyveket kiadni, és a kiadók próbálnak más szép megoldást találni. Nem tudom, hogy az élfestés hosszabban velünk marad-e, de Amerikában inkább a limitált nyomásoknál használják. Gyanítom, hogy itt azért készülhet egy egész nyomás élfestéssel, mert nincsenek olyan példányszámok, mint náluk.
Hogyan egyensúlyozol az eladhatósági szempontok és aközött, hogy bizonyos megjelenéseknek státuszértéke van, hogy az Agavénál jönnek ki?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy erről nincsenek harcok a kiadón belül. Nyilván a tulajdonosi körnek vannak elvárásai, nekem pedig elképzeléseim. Valamikor ezek szépen találkoznak, máskor annyira nem. Az Agave tulajdonosainak hozzáállása ugyanakkor nem olyan, mint egy multicégé, ahol minden évben meg kell lennie a kötelező tíz százalékos növekedésnek és az innovációnak. Ez azt is jelenti, hogy ha ez az év ugyanazt a bevételt hozza, mint a tavalyi, de elégedettek vagyunk a könyvekkel, szeretjük, amit kiadunk, akkor azt mondjuk, hogy rendben van. Az infláció miatt persze senki sem tudja, hogy áll meg a forgalom december 31-én, emiatt nehéz is a számokat összehasonlítani a korábbiakkal.
Egy kézirat megvásárlásakor mit kell végiggondolnod?
Csak ritkán történik úgy, hogy elolvasok valamit és azt mondom, hogy ezt megvesszük. Inkább úgy megy, hogy az ügynökségek révén van nálam egyszerre 50-60 kézirat, ezeket pörgetem minden nap, minden héten, aztán kikeverednek belőlük a kiadható anyagok. Ha érdekel egy könyv, akkor figyelembe kell vennem, hogyan fog alakulni, mondjuk, az őszi szezon, mert nem szeretnék három-négy egyformát. A terjedelem is kizáró ok lehet. Néha az egóm felülkerekedik, és azt mondom, hogy évi egy szerelemkönyvet megérdemlek, és
kiadunk valami olyat, amiben pénzügyileg nem hiszünk.
Persze olyan is volt, ami ennek ellenére mégis elfogyott, mint Ken Liu novelláskötete, A papírsereglet és más történetek, ez még utánnyomást is megért. És van, hogy konkrét szerzőket kínálnak kiadásra, mint például Erin Morgensternt vagy V. E. Schwabot, és ilyenkor az egy stratégiai döntés, hogy az ő magyar kiadójuk leszek, és oda tudjuk őket tenni például Neil Gaiman mellé.
Az olvasóitok ajánlanak még könyveket nektek, ahogy te is tetted annak idején?
Lényegesen kevesebbet, mert szerintem most már könnyebben hozzáférnek ezekhez a könyvekhez.
Az intenzíven kommentelő közösség azért megmaradt?
A nagyon nagy rajongói közösség egy kicsit összement az évek során, például nekünk is ki kellett tiltanunk embereket a Facebook-csoportjainkból.
Miért?
Régen teljesen más volt a közbeszéd hangulata, tematizálása, ez azóta silányult. És azzal nem tudok mit kezdeni, amikor nem a könyvünk történetéről és az olvasói élményről beszélnek, hanem azért nem vesznek meg valamit, mert fekete a szerzője vagy van benne meleg szereplő. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez egyáltalán nem hatott a könyveink válogatására.
Látom például, hogy itthon női science fiction szerzőt nem nagyon lehet eladni.
Pár éve beszéltél egy interjúban arról, hogy “a magyar SFF olvasói közeg egy része még mindig borzasztó erősen küzd azzal a gondolattal, hogy progresszív, high concept sci-fit és fantasyt ma már nők is írhatnak, sőt, napjainkban többségében ők írják a legjobbakat. Itthon még mindig inkább az a felfogás dominál, hogy a női SFF szerző egy alapból gyengébb, tehetségtelenebb valaki”. Akkor ez nem változott?
Sajnos nem.
És ilyenkor nincs bennetek az, hogy csak azért is megmutatjátok?
Dehogynem. Például Octavia E. Butlert a mai napig kiadjuk, az ő műveit nagyjából el is tartja a hazai rajongói közege, de nagyságrendekkel kisebb példányszámban fogy, mint, mondjuk, John Scalzi.
Ez azt jelenti, hogy van társadalomformáló felelősségetek, akkor is, ha ezek nagy szavak.
Nem tudom, hogy az Agavénak erről kell-e szólnia. Mi minőségi szórakoztató irodalmat adunk ki, függetlenül attól, hogy van-e bármilyen politikai tartalma, vagy hogy milyen a szereplők neme, bőrszíne, nemi identitása. Nem ezek alapján válogatok. De amikor azt látom, hogy kiadok öt ilyen könyvet, és mindegyik nyomásnak csak a harmada fogy el, akkor kénytelen vagyok valamit változtatni, mert különben csődbe menne a kiadó, és felelek a tulajdonosi körnek, felelek azért, hogy fizetést tudjunk adni azoknak, akik nekünk dolgoznak. Ezzel együtt ki merem jelenteni, hogy meleg vagy színesbőrű szereplő miatt még nem mondtunk nemet könyvre.
Elsősorban a történetet vizsgálom. Színvonalas-e, jó üzenete van-e, és tényleg élményt ad-e az olvasónak.
Vannak könyvek, például A női test és más összetevők vagy a Lovecraft földjén, amiket akkor is megveszünk, ha számítunk rá, hogy olvasókat veszítünk vele, de a történetért megéri. Talán ilyen szempontból akarjuk formálni az olvasóinkat, hogy a történet és az élmény számít.
Visszakanyarodva ahhoz, hogyan csatlakoztok be a hazai spekulatív kánon építésébe, pár éve még személyes álmodként említetted, hogy mennyire szeretnéd új fordításban megjelentetni William Gibson Neuromancerjét (ami a hét könyve volt nálunk). Aztán 2021-ben kiadtátok a Sprawl-trilógiát, és a Neuromancer a Zsoldos Péter-díjat is elhozta fordítás kategóriában. Milyen volt végigkísérni ezt a folyamatot?
Nehezen indult, mert Ajkay Örkény, a Neurománc első fordítója ragaszkodott hozzá, hogy ő csinálhassa meg, és voltak már a korábbi fordításához javításai és elképzelései is. Én viszont egy agavés fordítást szerettem volna, a mi csapatunkkal, így kértem Örkényt, hogy engedje ezt el. Amikor ebbe beleegyezett, utána jött az újabb kihívás. Nem emlékeztem arra, hogy ennyire nehéz az angol szöveg, és ezzel akkor szembesültem, amikor Farkas Veronikától beérkezett a nyersfordítás. Hogy egy nyersfordítással vannak még feladatok, az nem egyedi, itt viszont éreztem, hogy be kell hozni még egy embert a szerkesztési menetbe, így felkértem Bari Máriuszt, aki a cyberpunk szubkultúra egyik legjobb ismerője itthon. Végső soron nagyon jó kiadói csapatmunkaként tekintek erre, hiszen Vera fordítása után még öten, két szerkesztő, két korrektor, plusz én dolgoztunk a szövegen. Sok esetben kértük ki Vera véleményét, hozzájárulását, amikor hozzá akartunk nyúlni valamihez vagy alakítani a terminológián. Az, hogy Vera díjat nyert vele, azért is fontos, mert neki már régóta járt volna valamilyen elismerés, hiszen kiváló fordító. Sokan Gibson miatt ismerték meg a nevét, de ő fordította Kim Stanley Robinsont is magyarra, aki legalább ilyen nehéz szövegeket ír. A Gibson előtti évben is agavés könyv hozta el a Zsoldos fordítói díját, Molnár Berta Eleonóra a Piranesivel, és idén is csak tőlünk jelöltek, szóval nagyon büszke vagyok a fordítóinkra. De részt vesz a kiadási folyamatban egy jó csapat is.
Sok külföldi szerzőt építettetek fel itthon a magyar olvasóknak. Ez visszafele működik? Mennyire képviselitek a magyar szerzőiteket a nemzetközi porondon, mert Veres Attila amerikai novelláskötet-megjelenésének előzménye például az, hogy ő küldött magától novellát a Valancourt Books felhívására.
Sokáig próbáltuk Markovics Botondot (Brandon Hackett) kivinni Amerikába, de nem sikerült. Kint nagyon erős a science fiction-piac, és Botond olyan értelemben fősodorbeli science fictiont ír, hogy ahhoz az ő magyar léte érdemben nem tesz sokat hozzá.
Attilánál az a zseniális, hogy ő hoz magával valamit, ami itt van, amit nem kapsz meg sehol máshol. De ami még ennél is fontosabb, hogy ezt olyan nyelven írja meg, ami világszerte befogadható.
Nagyon szerettem volna, hogy legyen egy szerzőnk, aki kitör Magyarországról, és ebben most nem az enyém az érdem, a Valancourt-megjelenést Attila magának kaparta ki. A spanyol nyelvterületen való megjelenéséért viszont sokat tettem (ők magyarból fogják fordítani), és nagyon remélem, hogy Attilát el tudjuk vinni máshova is, mindenesetre sok országba kiajánlottuk. Tűkön ülve várjuk a Bram Stoker-díj bejelentését (azóta kiderült, hogy a The Black Maybe novelláskötettel Veres Attila felkerült a díj rövidlistájára - S.A.), fog még ő meglepetéseket okozni.
Amikor az Agave elindult, elsősorban a science fictionre és a krimire fókuszált, és volt mellette némi fantasy. Azóta viszont nemzetközileg is feljött a fantasy, a húsz év pedig már olvasói generációváltást is jelent. Ezt hogyan kezelitek?
Amikor kiadóvezető lettem, az Agavénak éppen gyengébb évei voltak, és látszott, hogy egy része nem fenntartható annak, amit a kiadó addig képviselt. A krimi nagyon nehezen ment, és ugyan a történelmi krimiknek volt egy Magyarországon is tapasztalható felfutása 2007 és 2013 között, a trendnek vége lett. Bárcsak azt mondhatnám, hogy 28 évesen láttam előre, mi következik, de csak kiválasztottam köteteket, amiket akkor szerettem, és amikor ezek nagyon bejöttek, támpontot jelentettek ahhoz, hogyan tovább. Volt egy vérfrissítés a science fictionben, ekkor jött John Scalzi, Pierce Brown, Ernest Cline, Andy Weir és Kim Stanley Robinson, viszont ezeket már - Robinsont leszámítva - inkább a fiatalok olvasták. Öt-hat éve Amerikában a fantasy is nagyon felfutott, jött egy teljesen új írógeneráció, teljesen más hangokkal és történetekkel, és ebből a hullámból sok szerzőt gyorsan be tudtunk hozni. Ez a trend szerintem most érte el a tetőpontját, valószínűleg még van pár jó éve,
de lehet, hogy 2025-2026-ban megint a science fiction lesz a dominánsabb.
És persze a háttérben mindig ott van a horror, ami azért érdekes, mert bár a fantasyvel és a sci-fi-vel ellentétben minden évben elsül valakinek a keze, és jön egy nagy horror sikerkönyv, meghatározó műfajjá mégsem tud válni.
Különben már nem is szeretek műfajokról beszélni, az Agavénél inkább azt mondjuk, hogy ez minőségi szórakoztató irodalom. Ugyanis ha kimondod, hogy “science fiction”, az érdeklődő emberek 70 százalékát elveszíted, annyira beléjük ivódott a zsánerek iránti ellenszenv. Az elmúlt tíz évben rengetegen próbáltunk tenni azért, hogy ezek a műfajok népszerűbbek, szakmailag elismertebbek legyenek, de szerintem ki kell mondani, hogy ez nem sikerült.
Biztos?
Hát egy kicsit.
Nem lehet, hogy túl közelről látod? Mert Veres Attila, Moskát Anita jó példák, hogy elkezdték átütni azt a határt itthon, hogy most már szépirodalmi oldalról is felfigyelnek rájuk. És mintha kezdenének leomlani annak a rezervátumnak a falai, amibe ezeket a műfajokat bezárták.
Két szerzőről beszélünk. Úgyhogy én ebben nem vagyok annyira optimista, és szerintem Attila és Anita sikere sem a zsánerből adódik, hanem hogy két olyan egyéniség és jelenség, amilyen eddig itthon nem volt. Ha megnézed, Anita évekig írta a fantasy regényeit, és volt egy buborék, amiben elismerték. De érdemben azóta tört ki, hogy az imázsában átterelődött a hangsúly arról, hogy ő egy fantasy szerző, arra, hogy ő a Moskát Anita. Attilával pedig
nagyon sokat vitatkozunk arról, hogy az övé weird, horror vagy szépirodalom-e, és a végén mindig arra jutok, hogy nem, ez Veres Attila.
Az is mondathatja velem, hogy ezek a műfajok nem lettek elismertebbek, hogy az eladási számokban nem látok kiugró változást. Viszont vitathatatlan tény, hogy a 2010-es évek második felében volt egy látványos felfutás soha nem látott könyvmennyiséggel, szóval lehet, hogy az erős verseny vette el az érdemi növekedés lehetőségét.
Elég nehéz gazdasági időszakban lettetek húszévesek, mennyire lehet most tervezni?
Az idei év tavaly nyáron nagyjából összeállt, most már a jövő év második felét tervezzük. És szerintem az én időm alatt most először áll elő az a helyzet, hogy fogalmunk sincs, mi lesz jövőre. Az elmúlt hónapban 1000-1500 forinttal fel kellett áraznunk a könyveinket, és ha nem csökken az infláció, és jövőre is lesz egy ilyen emelkedés, azaz egy idén 6000 forintos könyv 8000 lesz, akkor nem tudom, hogy meg fogják-e venni. Ez aggasztó. Ami jó, hogy a dollár végre megindult lefelé, mert tavaly szó szerint aranyáron vettünk jogokat, és mivel most mindenhol válság van, nem mindenki volt jó fej értékesítéskor. Tehát hiába hivatkoztam a magyar, eléggé kirívó helyzetre, a másik oldalon is baj van, mindenkinek kell a pénz. Szerintem sokan még nem hajlandóak elfogadni, hogy már nem tartható fenn az az erőből történő mennyiségi növekedés, ami meghatározta a 2010-es éveket. Házon belül egy ideje már van is egy olyan hipotézisünk, hogy jószerivel semmit nem csökkenne a magyar piac, ha mindenki egy kicsivel kevesebb könyvet adna ki, mert úgy is akkora lenne a választék, hogy az olvasók elköltenék ugyanazt a pénzt.
Szerintem az élen maradni most innovációval lehet majd: mi például csökkentjük kicsit az agavés mennyiséget, de építgetjük mellette a Magnólia imprintet. Az idei év még csak pilot, még nem teljes a címszám, de jövőre ott is fel akarunk állni.
A kínálatot nézegetve megfogalmazódott bennem, hogy a Magnólia miben más, mint az Agave, de szeretném, ha te mondanád ki.
Azt érzem, hogy az Agavét még mindig nagyon sok férfi olvassa a hazai átlagokhoz képest, mondjuk, leszámítva a fantasyt. Ott rengetegen vannak női olvasók is, de…
Annyira reméltem, hogy hátha mégsem fiúkiadó és lánykiadó lesz.
Nézd, ez így kimondva valóban nem hangzik jól, ugyanakkor az Agavéban évekig próbáltunk jobban nyitni a hagyományosabb női olvasók felé, adtunk ki pszichológiai thrillert, non-fictiont, romantikus irodalmat, és szinte semmi nem sikerült, sok kötetünk veszteséges lett. Szerintem itt az a speciális helyzet állt elő, hogy az Agave a geek múltjával, a geek örökségével bebetonozta magát egy sarokba, ahonnan ha megfeszültünk sem tudtunk kijönni. Viszont az évek során a tulajdonosokat és engem is egyre több olyan könyv kezdett érdekelni, ami nem volt kompatibilis az Agavéval, mégis ki akartuk adni. Tavaly megjelent például a Magnóliánál a Papirusz, ami akkora siker lett, hogy most lehet, hogy után kell nyomni.
Ez a könyv az Agavénél tuti földbe állt volna.
Úgyhogy az az ötletünk támadt, hogy próbáljunk meg kicsit ennek mentén szegmentálni, ami az olvasóknak és a könyvkereskedőknek is segít eligazodni a kiadványaink között. A Magnólia sem elsősorban nőknek létrehozott kiadó, de mivel az abban képviselt műfajokat inkább nők olvassák, ezért a legegyszerűbb így volt kettéválasztani a két kiadót. A kínálat még nagyon képlékeny, az a megállapodásunk a tulajokkal, hogy adunk neki három évet, vagy amíg kijön kábé 25-30 könyv, és összegezzük a tapasztalatokat.
Egy kicsit meglepett, amikor elküldtétek, hol találkozzunk az interjúra, mert a szomszédban volt az Agave Kávézó. Mennyire végleges a bezárása?
Lehetett volna még tenni bele a pénzt, de itt kimondtuk, hogy kevesek vagyunk hozzá. Ha nincs a Covid, vagy ha már 2018-ban megnyitjuk, akkor lehet, hogy máshogy alakul, de könnyű ilyenkor okosnak lenni. 2020-ban nyitottunk, az elején jöttek is sokan, tetszett nekik a hely, de a pár hónap lezárás után már nem tudott magához térni. Most pedig máson van a fókusz, fontosabb, hogy az Agave a gazdasági válságban is megtartsa a helyét.
Azért valahogy megünneplitek ezt a húsz évet?
Annak örülnék, ha hallanék más emberektől akár csak három mondatot, hogy ebben a húsz évben az Agave mit jelentett nekik. Mi volt a kedvenc könyvük, miért kedvencük ez a kiadó, melyik könyvet tartják a mai napig érdekesnek? Elindítottunk egy olyan kampányt Instagramon és Facebookon, amiben sokan lefotózhatják a kedvenc könyvüket, akár magukkal együtt, és írnak pár sort. Érjünk el minél több embert jó könyvekkel, ahogy a kezdetekkor.
Látszódjon, mit ajánlanak egymásnak a barátok!
