Ernest Cline Ready Player One című könyvének népszerűségét itthon Steven Spielberg azonos című adaptációja hozta meg, amelynek hatására az eredeti mű gyorsan geek-Bibliává nőtte ki magát határon innen és túl. Pedig Cline pusztán annyit tett, hogy a ’80-as évekbeli popkulturális kedvenceit és a videojátékok iránti rajongását felfűzte egy közös történetszálra. A végeredmény eklektikus nosztalgiafaktora akkor is magával ragadta az olvasóját (és a nézőjét), ha különösebben nem vonzotta a virtualitás témája. Ennek alapja pedig az az ifjúsági kalandregényes iram, amelyet a szerzőnek pont a spielbergi mozgóképes életműből sikerült átcsempésznie könyvének lapjaira. Cline szíve oldalról oldalra egyszerre dobban az olvasóéval, ahogy
kincskereső hősei a talányos rejtélyek során mind közelebb kerülnek a valódi jutalomhoz: hogy a virtuális kalandok végén újra ráleljenek a gyermeki énjükre.
Ernest Cline-interjú - Könyves magazin
Ernest Cline karrierje maga a megvalósult geekálom: a ’90-es években írt egy forgatókönyvet négy Star Wars-rajongóról, akik mindenképpen elsőként szeretnék látni a Baljós árnyakat, ezért egyenesen George Lucas Skywalker Ranch-éről akarják ellopni a kópiát. Művét annyira felkapták, hogy később filmet is készítettek belőle. Amikor megírta első regényét, a popkultúrára nemcsak utalgató, de annak filmes, tévés és videojátékos klasszikusait egyenesen a sztoriba építő Ready Player One-t, a fél világ a sci-fi új reménységeként ünnepelte.
A Ready Player One önmagában kerek egész, és nem igazán kiált folytatásért. De ki tud ellenállni egy újabb nosztalgikus kalandnak? Így hát Cline elképzelte, hogyan alakulna a továbbiakban az első részben megismert hőseinek az élete. Wade Watts, barátaival egyetemben, megörökölte az emberiség digitális álmait kiszolgáló számítógépes rendszer, az OASIS néhai zseniális programozójának, James Halliday-nek a világi és virtuális privilégiumait. Az egykori nincstelen kölyökből egyszerre lett egy megakonszern korlátlan ura és egy bitekből épült világ teljhatalmú rendszergazdája. Mi mozgat meg egy olyan embert, akinek mindene megvan? Az élmény!
Ernest Cline a totális vágybeteljesítésben utazik - Könyves magazin
Ernest Cline nosztalgiában dagonyázva, totális vágybeteljesítésben utazik. Mert melyik geek ne szeretné, ha kiderülne, hogy a popkultúra iránti megszállottsága, a ’70-es és ’80-as évek játékai, filmjei, sorozatai, zenéi és képregényei iránti féktelen rajongása nem csupán hobbi, kellemes időtöltés, urambocsá’, eszképizmus, hanem egyenesen: hasznos.
Egy olyan élmény, amely elmossa a határokat a szimuláció és a valóság között. Amikor mind az öt érzékeddel jelen vagy a virtualitásban. Amikor az avatárodat nem gombokkal vagy széles mozdulatokkal irányítod, hanem a gondolataiddal. Amikor az összes agyi ingert képes vagy digitalizálni és eltárolni, ezáltal újra és újra átélhetővé tenni. Akár mások számára is. A teljes, totális eggyé válás a számítógéppel, amely drasztikusan megváltoztathatja az emberek életét. De vajon jó vagy rossz irányba?
Milyen hatással lehet egy ilyen forradalmi technológia egy olyan társadalomra, amely a virtuális térbe menekül a valóság elől?
A globális éhezés, a környezetszennyezés és az energiaválság lassan megfojtja a túlnépesedett emberiséget, amely szórakozva tart a pokolba. Wade csapatának élő lelkiismerete, Art3mis hiába viseli szívén ezt a terhet, egyetlen ember - álljon rendelkezésére akár a bolygó minden vagyona - nem képes megváltoztatni a világot.
Az űrben sem lehet csak a nosztalgiára alapozni - Könyves magazin
Úgy tartja a mondás: bevált recepten ne változtass. Pedig néha nem árt. Vagy ha a már bevált recepten nem is változtatunk, legalább időről-időre vegyünk elő egy másikat. Folyton ugyanazt enni baromi unalmas, egy idő után még a legfinomabb falatoktól is elmegy az ember kedve.
Persze nehéz ellenállni annak, hogy a karosszékben ülve szinte bármi átélhetővé válik. Szörföznél egyet az ausztrál partoknál? Megtapasztalnád, milyen a súlytalanság az űrben? Főhőssé válnál a kedvenc filmedben, sorozatodban? Menjünk messzebb! Kipróbálnád a drogmámort, annak mellékhatásai nélkül? Átélnéd a születésed pillanatát az édesanyád szemszögéből? A szexet a másik nem perspektívájából? Az élmények tárháza kimeríthetetlen, mint egy feneketlen zsírosbödön, a szerző pedig előszeretettel játszadozik el a legképtelenebb ötletekkel is. Amelyekből aztán érdekes gondolatkísérleteket vezet le.
„A heteroszexuális, meleg és nem bináris szex mindenféle változatait kipróbáltam virtuálisan puszta kíváncsiságból, és ugyanarra a következtetésre jutottam, amire a legtöbb ONI-felhasználó: a szenvedély szenvedély, és a szerelem szerelem, függetlenül attól, hogy kik vesznek részt benne, vagy miféle testet kaptak születésükkor.”
Vajon az, hogy belebújhatunk mások bőrébe, toleránsabbá tehet egy társadalmat?
Visszaszoríthatná a rasszista, szexista és homofób ideológiákat, és az ember a virtuálisan levont tapasztalatai alapján empatikusabbá válhatna? Cline szerint igen, kérdés, hogy nem túl idealista-e ez a felfogás.
Már az előző kötetben is hangsúlyt kapott a függőség, amely az ONI-hoz hasonló intenzív élmény hatására valószínűleg felzabálná az ember lelkét. Erre nagyon jó példa
a mindennapjaink részévé vált közösségi média, amely kimeríthetetlen adatmennyiségével egyszerre intéz rohamot az információéhségünk, a vágyaink és az önérzetünk ellen.
„…ha egy intelligens faj elég fejletté válik ahhoz, hogy feltaláljon egy globális számítógépes hálózatot, akkor azonnal kifejleszti a közösségi média valamilyen formáját is, ami rögtön olyan intenzív, egymás iránti gyűlölettel tölti el a tagjait, hogy négy-öt évtizeden belül kiirtják magukat.”
Wade is egyre inkább kifordul önmagából, így az új technológia által életre hívott tojásvadászat (azaz a virtualitásban elrejtett titkos tartalmak kikutatása - a szerk.) pont kapóra jön számára, hogy visszafordítsa távolodását a barátaitól. Ezúttal nem három kulcsot, hanem a Szilánk Szívének Hét Szilánkját kell megtalálni az OASIS-ben, ráadásul mindegyik rejtvényhez társul még további kettő: az egyik az Og, Halliday társa által hátrahagyott útmutatás saját hollétére, a másik pedig az ONI-technológia felhasználására utal. Közben tovább kockulunk Cline-nal: hol a SEGA-videójátékok, hol a klasszikus John Hughes-vígjátékok világában merülünk el nyakig, dalversenyre hívjuk ki a zenész Prince-t, vagy J.R.R. Tolkien Középföldéjén barangolunk.
„Hadd találjam ki! Mind fehér, mi? Fehér bőrű tündék. Fehér bőrű emberek. és fehér bőrű törpék. Lefogadom, hogy mindenki, akivel ezen a Tolkien-bolygón találkozunk, fehér bőrű lesz, ugye? Kivéve persze a rosszfiúkat! A fekete bőrű orkokat.”
És Cline-nál itt van a kutya elásva! Mert mi van, ha nem ismerjük a SEGA hőskorát? Ha nem láttunk egy Hughes-vígjátékot sem? Ha ki nem állhatjuk a funky zenét? Vagy ha teljesen hidegen hagy A Gyűrűk Ura? Hiába halmozza a rejtvényeket, ha azok túlírt érdektelenségbe fulladnak, és részleteiben vágja haza az olvasó személyes tojásvadászatát.
Ezúttal mintha nem sikerülne a szerzőnek megidéznie azt a nosztalgiát, amelyben az előző könyvében mindannyian boldogan merültünk el.
Helyette azonban kapunk mást! Például szellemet tuszkol a gépbe, amellyel egyszerre veszélyezteti, és menti meg az emberiséget. Vagy zseniálisan idézi meg William Gibsont, amikor virtuális karakterek öltenek avatárt a valóságban. Számtalan mondanivalója akad számunkra a Ready Player Two című regényében is, igaz a lényeg, az újabb sikeres tojásvadászat nem szerepel köztük! Áldozatul esik a sztorivezetés kissé zilált koherenciájának.
„Egy poszthumán korszak hajnalának vagyunk a tanúi. A szimulákrummal és szimulációval létrehozott szingularitásnak.”
Cline ugyan semmi újat nem mond, de a zsánereket és a kliséket most is megkapóan keveri, és használja fel arra, hogy felépítse belőle a saját kis rakétáját, amellyel vele együtt mi is magunk mögött hagyhatjuk a saját kis valóságunkat.
