Joan Didion fél Hollywoodot vendégül látta hálaadáskor

Az amerikai írónál az irodalmi szakma, Hollywood és a sajtó képviselői rendszeres vendégek volt.

sza | 2025. december 02. |

Joan Didion nemcsak az írásban, hanem a rendezvényszervezésben is tűpontos volt. Az író archivumából nemrég olyan iratok kerültek elő, amelyben végigkövethetjük, hogyan is szervezett meg egy hálaadást. Az író nemcsak részletes vendéglistát vezetett, hanem azt is feljegyezte, ki mikor érkezett és távozott, sőt azt is, hogy ki nem nyúlt az ételhez. Hollywood és az irodalmi szakma krémje rendszeresen részt vett ezeken az eseményeken.

Bár az író itthon kevésbé ismert, az amerikai irodalomban kimagasló jelentőséggel bír, számos regénye és nonfiction könyve jelent meg az élete során, de színdarabokat és forgatókönyveket is írt. Karrierje még az 1960-as években indult, és Hunter S. Thompson mellett a neozsurnalizmus (new journalism) stílusának egyik legjobbjaként tartották számon.

Magyarul több könyve is megjelent, a legutóbbi a 2017-ben kiadott A mágikus gondolatok éve című memoár volt, ami hét könyve volt nálunk és abban az évben az év legjobb 10 könyvébe is beválogattuk. Legutóbb pedig nagy port kavart, hogy angolul kiadják a szerző naplóját, amiben a pszichiáterével való találkozások után írta a feljegyzéseit.

Joan Didion
A mágikus gondolatok éve
Ford. Varga Krisztina, Európa, 2017, 248 oldal

Egy mesterien megtervezett parti

Didion mesteri volt a hálaadások megszervezésében, és tekintve, hogy az amerikaiak számára ez kifejezetten fontos ünnep a karácsony előtti időszakban, rengeteg fontos vendég látogatott el hozzá. Az ünnepi asztalnál volt, hogy egyszerre 75 vendég kapott helyet, ezek pedig az irodalmi, hollywoodi körök és a sajtó legnagyobbjai közül kerültek ki.

1993-ban például olyan szerzők vendégeskedtek nála, mint Susan Sontag, Bret Easton Ellis és Donna Tartt, de a festő Eric Fischl és egy New York-i nyomozó is.

Az archívumban található jegyzetekből az is kiderül, hogy mindezt Didion pontosan és részletesen vezette. Felírta, hogy ki mikor érkezett és távozott, mennyit és mit evett, mennyi étel maradt az est végére, kik utasították el a meghívást, de még az egyes ételek pontos felszolgálási idejét és az étkészlet pontos használatát is felírta. Utóbbira a pár felfogadott segítő pontos eligazítása miatt volt szükség.

Az archívum még márciusban vált nyilvánossá. A levelek, jegyzetek és egyéb írásos emlékek a New York Public Library-be kerültek, összesen pedig 337 doboznyi írásos anyag maradt fenn az írótól.

Így olyan további érdekességeket is megtudhatunk, hogy rendszeresen gyűjtötte az újságból kivágott recepteket, sokat és alaposan készült az események előtt, de bármikor képes volt utolsó pillanatban is rögtönözni.

(NYTimes)

Fotó: New York Times / Facebook

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Kiadják Joan Didion naplóját – vajon beleegyezett volna?

Joan Didion a pszichiáterével való találkozások után írta a feljegyzéseit.

...

Truman Capote-t és Joan Didiont is az otthonában láthatod a Vogue régi fotóin

Az amerikai Vogue hatalmas archív anyagot tett hozzáférhetővé, melyek közt nemcsak divatfotók, hanem híres írókról készült sorozatok is szerepelnek.

...

Divatikon lett a nyolcvanéves Joan Didionból

Hírek
...

Ezek voltak tavaly a legtöbbször betiltott könyvek az amerikai könyvtárakban

...

Te is jobb embernek érzed magad az olvasástól?

...

Új részt kap Rebecca Yarros sikersorozata, de nem folytatás lesz

...

A Hail Mary-küldetés űrlénye Oscar-díjat kaphat

...

Darvasi László megírta a novella világtörténetét 

...

A Durica Katarina regényéből készült színházi adaptáció megélte a 100. előadást

A hét könyve
Kritika
Lehetek-e idegen a saját életemben? – Krusovszky Dénes hősei a bizonytalan valósággal küzdenek
Szűcs Krisztián: Ma már nem tudnék olyan dalszöveget írni, mint a Dél-Amerika

Szűcs Krisztián: Ma már nem tudnék olyan dalszöveget írni, mint a Dél-Amerika

Az egykori Heaven Street Seven frontembere könyvet írt – interjú.

Futurotheca
...

Benned is él egy sérült belső gyermek? – Olvass bele Robert Jackman könyvébe, amely segít meggyógyítani!

Érezted már úgy, hogy ugyanazokat a hibákat követed el az életedben? Gyógyítsd meg a belső gyermek sérüléseit!

...

Hodász András memoárban vall hitről, kiábrándulásról és reményről

A kötet egy pap története, aki végül saját hivatásával kerül szembe, és nem menekül el a kérdések elől.

...

Pető Péter: Az újságírás legmélyebb hite mégis az, hogy igenis van igazság, szabadság, valóság

Részlet Pető Péter új kötetéből.