Veres Attila: Igazából már csak a törvények és a pénz fog össze minket

Veres Attila: Igazából már csak a törvények és a pénz fog össze minket

Sűrű az ősz a hazai spekulatív irodalom egyik legfontosabb alkotójának életében. Hamarosan bemutatják a mozikban Átjáróházat, ami az ő forgatókönyvéből készült, megjelent A valóság helyreállítása című, novelláskötetnek álcázott hibrid regénye az Agavénál (ez a hét könyve is volt nálunk, itt beleolvashatsz), a The Black Maybe pedig az amerikai Valancourt Booksnál (januárban kérdeztük a kötetről). Veres Attilával beszélgettünk a humor szerepéről a feszültségépítésben, a kísérletező történetmesélő formákról, a sírkertszerű Magyarországról, reményről és reménytelenségről. Végül még olvasnivalót is ajánlott. Interjú.

Fotó: Valuska Gábor

Sándor Anna | 2022. november 18. |
VERES ATTILA
A valóság helyreállítása
Agave, 2022, 405 oldal
-

Nemrég jött ki az Átjáróház előzetese, és a film ez alapján eléggé illeszkedik a magyar vígjátékos hagyományba - ami miatt még az első magyar vámpírfilm is egy vígjáték lett. Te választottad a zsánert, vagy a fejlesztés során fordult ebbe az irányba?

Az eredeti forgatókönyv ennél sokkal sötétebb és földhözragadtabb volt, de a fejlesztés során a Filmalap azt igényelte, hogy romantikus komédia legyen belőle. Amikor kiderült, hogy Isti (Madarász István - a szerk.) lesz a rendező, neki is volt egy víziója, hogy ennek könnyedebb és humorosabb filmnek kell lennie. Úgyhogy igyekeztem ezeket az igényeket kielégíteni a forgatókönyvírás vége felé is. Tehát igen, ez egy klasszikus magyar romkom változata lesz a felnőtté válásról szóló fantasyknek. Még nem láttam a végső vágást, de Isti szerint nagyon jó, és ez az ő filmje, szóval ha ő boldog, akkor én is boldog vagyok. 

És ha eljönne az a pillanat, hogy itthon igazi, karfaszaggatós horrort akarnának csinálni, megírnád a forgatókönyvét?

Persze. Írtam én már karfaszaggatós horrort Magyarországra, csak senki sem akarta megfinanszírozni. És ez nem is valószínű, hogy meg fog történni. Az 1910-es években játszódott, amikor egy kis csapat bűvész szeánszokat tart, és nyilván átverés az egész. Azzal szívják meg, hogy egy bűnöző banda felkéri őket, hogy idézzenek meg valakit, aki nemrég meghalt, de tartozik pénzzel. Csakhogy egy épületbe zárva találkoznak egy igazi szellemmel, és van három napjuk, hogy kiderítsék, mi van, különben megölik őket. Ez egy nagyon vicces kis horrordráma volt, de kidobták. Most írok horrort máshová, de erről a szerződés miatt nem mondhatok többet.

Veres Attila forgatókönyvében a hatalom dönti el, kinek lehet gyereke és kinek nem

Már az HBO Maxon is látható a Veres Attila forgatókönyvéből készült Második kör című kisfilm, amelyben a túlnépesedés miatt egy bizottság dönti el, hogy ki alkalmas szülőnek, és milyen gyerekeket kell nevelni.

Tovább olvasok

A regényedet vagy a novelláid közül valamelyiket látod filmként? 

Írás közben nem szoktam a sztorikról filmként gondolkodni, de most felmerült, hogy az Ettől egy kicsit könnyebb lesz jól működne így, mert nincsen benne semmi metafizikai. Szó volt arról is, hogy csináljunk áldokumentumfilmet a Ködvárosból, aminek jól állna egy szemcsés, félig VHS-re, félig 8 mm-re forgatott szemét. Ezt el tudom képzelni filmként, ahogy a Méltósággal viselt című plüssös sztorit is valami jó kis horror antológiában. 

A korábbi novelláidban több volt a humor, mint most, A valóság helyreállítása történeteiben. Mi változott?

Biztos megvénültem, és kiveszett belőlem a humor. Öregemberesen már csak bottal kiabálok a világra. 

Így harmincöt évesen.

Harminchét, ne haragudj, mindjárt elérem a nyugdíjkorhatárt. Egyébként a szövegek valamennyivel érettebbek, mint az Éjféli iskolákban, és sokkal erősebben reflektálnak Magyarországra, ami pedig nem annyira vicces. És ugyan ezek a reflexiók nem zárják ki teljesen a humor lehetőségét,

jóval nyomasztóbb a magyar helyzet, mint öt évvel ezelőtt.

Mondjuk, akkor sem volt már vidám. Az előző könyvben még fontos volt, hogy a humorral segítsek, hogy az olvasó elfogadja a fantasztikum jelenlétét a magyar környezetben, amire korábban talán nem volt itt elég példa.

A humor ebben hogyan segít?

Ha megfelelő arányban adagolod a humort, akkor az olvasó könnyebben elfogad helyzeteket. Ha van egy szettinged, amit az olvasó ismer, mondjuk, Magyarország, és beleraksz valami fantasztikusat, akkor a kettő nem fog automatikusan jól működni együtt. Hacsak nem csinálsz benne valamit, amitől az olvasó nem röhögi el magát, hogy ez mekkora baromság. Az egyik módszer erre, amikor egy nagyon kicsi helyzetből építkezel felfelé. Ilyen a svéd Engedj be!, aminek a szerzője szuperkicsi emberi gesztusokból épített fel egy panelvámpír sztorit. Abba nem kellett a humor. A másik megoldás, hogy a megfelelő pontokon, ahol az olvasó elkezdene hitetlenkedni, humort teszel a szövegbe szelepként. Tehát te ott megengeded az olvasónak, hogy nevessen, és emiatt nem ott fog nevetni, ahol nem szabad neki. Ezzel megkönnyíted, hogy elfogadja, hogy ez egy fantasztikus verziója a közegnek, amit ismer. Talán jobb író lettem, és kevésbé volt szükség arra, hogy ezeket a szelepeket beépítsem az olyan sztorikba, amik egyébként is kevésbé kívánták a humort.

-

Elég lesújtó a Magyarország-képed. A novellákban olvasható reflexióra neked volt szükséged, hogy kiírd magadból a feszültséget, vagy ez egyfajta gondolatébresztő kritika, amivel valamire rá akarod venni az olvasóidat?

Ha egyvalamire rá akarom venni az olvasóimat, az az, hogy ne fogadjanak el semmit, és kérdőjelezzenek meg mindent, még a saját könyvemet is. Viszont nyilván ezek a témák foglalkoztatnak, és valahogy meg kellett próbálnom beszélni arról, mennyire szélsőséges állapotban van a társadalmunk. Sőt, hogy a magyart nagyon nehezen lehet társadalomnak tekinteni, hiszen igazából már csak a törvények és a pénz fog össze minket, nincsenek alapértékek, amikben az emberek meg tudnának egyezni egymással. Lett volna rá lehetőség, hogy a megszállottságról szóló sztorikból egy regényt építsek fel, de aztán rájöttem, hogy ezt úgy nem lehet megírni. Egy regénynek ugyanis a végén mindig össze kell állnia egy sztorivá, amikor azt mondhatjuk, hogy összerendeztük a valóságot. Azt éreztem, hogy 

ez fundamentálisan hazug lenne, ha a teljesen szétdarabolt és szétesett magyar valóságról akarok beszélni.

Ekkor jött az ötlet, hogy egy hibrid kötetet csinálok, mert ez fejezi ki adekvátan a világot úgy, ahogy én látom.

Miért A valóság helyreállítása című novelládtól kölcsönözted a kötet címét?

Eredetileg A pokol élővilága címet adtam, de a kiadó megvétózta. Viszont nagyon akartam, hogy ha nem az élővilág, akkor a helyreállítás szó legyen benne a címben, mert tetszett annak az öniróniája, hogy valami helyreáll, amit nem lehet helyreállítani. Most úgy látom, jobb is ez a végső cím, mert minden sztoriban van egy narratív kísérlet arra, hogy az emberek értelmet találjanak az életükben vagy a világban, vagy valamilyen módon összeállítsák egésszé, ami darabokra hullott. De a helyreállítás képtelenség, egy hazugság, ahogy a könyvben mindenki hazudik, aki egyszerű megoldást kínál, és a könyv maga is hazudik a címével az olvasónak. 

Veres Attila novellájában egy kutyát megharapni szerelmi zálog és hatalmi aktus
Veres Attila novellájában egy kutyát megharapni szerelmi zálog és hatalmi aktus

Veres Attila, a horror és a weird irodalom hazai mestere és nemzetközileg is elismert szerzője egy új novelláskötettel tér vissza majdnem öt évvel a kultikussá vált Éjféli iskolák után. Ezekben a történetekben a démoni megszállottság járvány; a szerelem kutyaharapás; a komédia iszonyat - a valóság pedig csak hit kérdése. Olvass bele!

Tovább olvasok

A margós könyvbemutatón Sepsi Lászlóval beszéltetek arról, hogy a Tranzisztor című novellában duplán megjelenik a kizsákmányolás: nemcsak egy társadalmi csoporté, hanem saját magunké is. Ez az önkizsákmányolás mennyire kortünet abban az értelemben, ahogy például Byung-Chul Han is a kiégés társadalmáról ír? Vagy inkább azt jelzi, mennyire ellehetetlenült itthon a társadalmi mobilitás, ha egy ilyen lépést csak saját magunk felemésztésével lehet megtenni?

Számomra a sztori arról szól, hogy megszűnt vagy minimálisra csökkent a társadalmi mobilitás Magyarországon, és csak akkor lehetséges, ha valóban önmegsemmisítést hajtasz végre. Tehát ha megszünteted, majd egy új formában építed újra magad, hogy egy másik osztály számára megfelelj. Még úgy is, hogy valójában mindig másodosztályú leszel ott, ahova bekerültél. De mindkét tézisről szól egy-egy novella, mert a Tranzisztor párja az A kapcsolattartásra kijelölt személy, ami a kiégés társadalmáról szól, meg arról a fajta tudatos önkizsákmányolásról, amikor a középosztályban akarsz megmaradni vagy ott eggyel feljebb lépni. Ez a két sztori ugyanannak a jelenségnek a két oldala.

Az emigrációs történetek szólnak arról, hogy az első generáció, ami kivándorol, még rengeteget dolgozik, hogy beilleszkedhessen, a másodiknak, a gyerekeknek már eggyel könnyebb. És itt van egy ország, ami mintha annyira elutasítaná a migrációt, hogy még a társadalmon belüli migrációt is lezárja.

Ahogy látom, most mindenfajta társadalmi, politikai kommunikációban az az igény, hogy Magyarországot múzeummá vagy sírkertté tegyük, ahol minden pont olyan, mint ahogy elképzeljük, hogy X idővel ezelőtt volt. Bár igazából sohasem volt olyan, de a vezetőknek van valamilyen idealizált képe arról, hogy milyen az ország. És abban vannak lent a parasztok, vannak a szép nemesek, és vannak a nagy bölcs vezetők, akik felülről irányítják az egészet.

És látható egy iszonyatos félelem a változástól, hogy az kaotikus, bizarr, mindenképpen degradáló a morálra, az erkölcsökre nézve.

Hogy ami progresszív, az egyben visszalépés, mert a nagy, nemes bölcs hagyományokat erodálja. Pedig valójában nincsenek nagy nemes bölcs hagyományaink, minden csak kocsmafilozofálás, mint hajnali 2 környékén a meccs után. És ezt a berendezkedést próbálják bemerevíteni, mintha ez nem egy kép lenne, hanem a valóság. Ezért lehetetlenült el a társadalmi mozgás felfelé, csak lefelé lehetséges. Illetve felfelé kontraszelektált, az tud felfelé mozogni, aki jó káder. Mindennek több oka van, de a legfőbb az, hogy a hatalom felett ne legyen társadalmi kontroll. És így is van most, hiszen nem tudunk kontrollt gyakorolni a vezetőink felett.

A Fekete talán című novellában ennek az a vetülete jelenik meg, hogy konkrétan lélekromboló, ahogyan a nosztalgiát kezeljük.

Abszolút. Olyan dolgok iránt érzünk nosztalgiát, amik abban a formában, ahogyan képzeljük, biztosan nem léteztek. És aztán az idealizált formát kényszerítjük rá a következő generációra is. Ezek a formák beépülnek abba, hogy mi a magyar, mi a magyarság, és ha eleget mondogatják és elég hangosan, hogy milyenek vagyunk, akkor lehet, hogy elhisszük, akkor is, ha valójában nem igaz ránk. A Fekete talán részben arról is szól, hogy 

amikor rákényszerítünk valamilyen formát a következő generációra, hogy az az elvárt vagy kívánatos, akkor az valamilyen módon már megnyomorításnak számít.

Most elég nagy a tartalomtelítődés a spekulatív piacon, rengeteg a film, a sorozat, a videójáték. Ezek bebetonozzák a spekulatív műfajokat a tét nélküli, eszképista keretbe vagy fel is szabadíthatják őket?

Szerintem az eszképista vonal sokkal erősebb, mint a konfrontatív. Vannak és mindig voltak jó spekulatív fikciós alkotások is, de most iszonyúan domináns lett a spekulatív műfajok összessége. Ezt inkább fárasztónak és károsnak tartom, mert releváns, a valós világban létező gondokat váltanak ki elképzelt problémákkal, és ezzel lemondanak a szembenézés és a katarzis lehetőségéről. Ha tényleg lennének szuperhősök és nem az emberiség valós problémáinak a megoldásával foglalkoznának, akkor mitől lennének szuperhősök? Részben erről szól a The Boys is az Amazon Prime-on. Szóval a spekulatív fikció domináns marad, de szerintem elsősorban azért, mert ha nem így mesélnénk most magunkról, akkor nagyon cudar dolgokkal kellene szembenéznünk. Maga a fantasztikus forma abszolút alkalmas egyébként a konfrontatív elbeszélésekre, és én is arra használom, de a konfrontáció a valósággal nyilván nem a legkifizetődőbb, ha szórakoztatóipari konglomerátumot akarsz fenntartani.

-

A Sebzés című novellában megfogalmazol egy eszképizmuskritikát, de közben beszélsz a történetmesélésen keresztüli teremtésről is. A főszereplő szerepjátékos mesélő srác hagyja, hogy a játékosai bántsák az egyik neki személyesen is fontos karaktert. Neked mit jelent hűnek maradni a szövegeidhez? Befolyásol valamennyire az olvasói elvárás?

Semennyire. Nem szokott érdekelni, hogy elolvassák vagy kiadják-e. Megírom, ami nekem fontos, hogy megírjam. Pont a Sebzés volt, amit már évek óta meg akartam írni, és ebbe a könyvbe megfelelt az eszképizmus, a fikció, a felelősségvállalás témái miatt. Három-négy nap alatt befejeztem a sztorit, és egy hét múlva elfelejtettem, hogy már kész van.

Ez mit jelent?

Amikor írok, van bennem egy szorongató érzés, hogy nagyon érdekel, milyen lesz a sztori, ami készül. Érzésekként, színekként látom, amiket meg akarok ragadni. Ez nem egy szavakkal leírható dolog, de nagyon vonz, hogy mi lehet a történet, és a megírás által nyeri el a formáját. Amikor viszont befejezem, akkor ez az igény megszűnik, mintha nem is lett volna. És emiatt előfordul olyasmi, mint a Sebzésnél, amikor olyan gyors tempóban írtam a könyvet, hogy amikor számolgattam, hogy mit kell még megírnom, elfelejtettem, hogy ez készen van, mert eltűnt rá az igény és az emlék is, hogy ezt már megcsináltam. 

Már csak azért sem tudok olvasói elvárást kiszolgálni, mert így írok, és ebbe nem fér bele, hogy számítgassam, hol helyezkedik el benne az olvasó. Nyilván, amikor ezen a könyvön dolgoztam, valamennyire aggódtam, hogy

érdekel-e bárkit egy olyan könyv, ami egyszerre spekulatív fikció, de közben támadás is az eszképizmus ellen.

Olyan, mint egy regény, de igazából nem az, mert nincs benne összefüggő narratíva. Vagy ez már az a fajta kísérletezés, ami senkit sem érdekel? De közben engem érdekelt, szóval amíg a kiadó kiadja, nekem rendben van. 

A novelláidat áthatja az erőteljes és fájdalmas reménytelenség. Ez egyfajta nihilizmus? Ha nincs remény, miért érdemes tovább csinálni?

Ezt minden nap megkérdezem magamtól, szóval erre most nagyon nehéz választ adni. Nyilván az ember reménykedik benne, hogy egyszer talán lesz jobb, vagy az ő életében lesz valami, ami jobb, vagy személyes boldogságot találhat valahol, valamilyen módon. A boldogság lehetősége és a remény mindig ott van, de a könyv nem személyes sorsokról szól, hanem a személyes sorsokon keresztül a társadalom önellentmondásos kizsákmányoló és hatalmi mechanizmusairól, illetve a társadalom és a világ reményvesztettségéről. Nem gondolom, hogy a saját nihilizmusomat vetíteném a társadalomra, azonban ha megnézed, hogy milyenek a közállapotok, és hogy milyen és mennyi lehetőségünk van a dolgok megváltoztatására, akkor arra jössz rá, hogy igazából nincs reményünk.

Veres Attila: A célom az volt, hogy a novellák a saját jogukon működjenek angol nyelven
Veres Attila: A célom az volt, hogy a novellák a saját jogukon működjenek angol nyelven

Ahogy arról mi is hírt adtunk, 2022-ben jelenik meg Veres Attila angol nyelvű debütáló kötete a Valancourt Booksnál. A novelláskötet munkacíme The Black Maybe, a gyűjtemény történeteiről a kiadó elöljáróban annyit közölt, hogy azok vadak, félelmetesek és riasztóan eredetiek. Az Éjféli iskolák és az Odakint sötétebb írója ezzel az első magyar SFF szerző lesz, aki teljes kötettel jelenik meg az USA-ban. Veres Attilát emailben kérdeztük arról, milyen út vezetett az amerikai kiadásig, hogyan zajlottak a fordítói munkálatok, és mely történetek kerültek be a kötetbe. Az író elárult néhány részletet hamarosan megjelenő Volt idő című regényéről is.

Tovább olvasok

Az ősszel volt egy másik fontos megjelenésed is, The Black Maybe címmel kiadott tőled egy novellaválogatást a Valancourt Books. Hogy fogadják a kötetet?

Eddig jók a visszajelzések, van valamennyi netes szóbeszéd a könyvről, és a kiadó nem boldogtalan a fogyással. Tehát ahhoz képest, hogy ez egy külföldi könyv fordítása és egy viszonylag kis kiadó, jól fogy, és valószínűleg még jobban fog a híre miatt. Nagyon jó és fontos szerzők írtak a könyvről, néhányan kapcsolatba is léptek velem. 

Szerinted mi az, ami megfogja őket? Van ebben kelet-európai egzotikum? 

Ahogy az eddigi beszélgetésekből látom, nem a kelet-európaiság az, ami elsősorban érdekes számunkra, hanem egyéni látásmódot találnak benne. Valahogy máshogy mesélek, mint amihez hozzászoktak. Nagyon bizarrak a koncepciók, váratlanok és radikálisak a történetek.

Ezen a ponton el lehet mondani, hogy ez egy áttörés, és most már egy felépíthető szerzőnek számítasz az Egyesült Államokban? 

Egy hónapja jött ki a könyv, az még semmi. Szerintem fél-egy év múlva már látható, hogy volt-e valamilyen hatása a kötetnek, vagy sem. A felhajtás miatt már nagyon nagy elvárások vannak olvasói részről, de hogy ez a gyakorlatban mit jelent, még nem tudom megmondani. Nyilván, ha jön egy díjeső meg hirtelen megugranak az eladások, az más. Olyan is van, hogy évek múlva fut be egy könyv, meg olyan is, hogy egy év múlva már senkit sem érdekel.

-

A Guardianen Lisa Tuttle ajánlotta a köteted az elmúlt évek egyik legeredetibb debütálásaként. A Facebookon írtad, hogy mennyire szereted Tuttle-t. Kik voltak még rád nagy hatással? És kiket ajánlanál?

Már javában írtam, mikor ezeket a szerzőket olvastam. Mindig keresem az elbeszélés lehetőségeinek érdekes formáit, az érdekes nézőpontokat, és közben megtaláltam azokat a szerzőket, akiket nagyon jónak tartok, akiknek a szövegeinél azt érzem, bárcsak én írtam volna. Lisa Tuttle-től az A Nest of Nightmarest nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire kibaszott jó könyv. A nyolcvanas évek elején jött ki, feminista horrornovellák, mindig női nézőpontból. Nagyon konfrontatív, nagyon kegyetlen. Minden Tuttle-könyvet szeretek, de ez az abszolút csúcs, ezért is volt fontos, hogy a Guardianben nem húzott le.

Az utóbbi években nagyon megszerettem M. John Harrisont, tőle kábé bármit tudok ajánlani, de a regényeiből szerintem a The Course of the Heart és a Climbers a tuti, a novellásköteteiből a You Should Come with Me Now. Christopher Priesttől a The Islanderst nagyon szeretem. Ez regény, de úgy van megírva, mint egy útikalauz egy szigetvilághoz. Minden egyes fejezet leírás egy szigetről, amiből lassan összeáll egy történet ígérete, gyilkossággal, bűvészekkel, de igazából soha nem fogod tudni megragadni a sztorit, mert csak az árnyéka egy történetnek. Fantasztikusan jó könyv. Most, hogy így kimondtam, ez valószínűleg bennem volt, amikor A valóság helyreállítását írtam, és bizonyára hatással volt rám. Most Ramsey Campbellt olvasok sokat, szeretem azt az angol társadalomkritikus, nyomasztó horrort, amit ő csinál. Ezek az angolok tudnak úgy öregedni, hogy egyre jobb írók lesznek. T. E. D. Klein Dark Gods című könyve is nagy hatással volt rám, bármikor ajánlom. Most nagyon tetszett B. R. Yeagertől a Negative Space, ami egy olyan könyv, amit csak 2018 után születhetett meg, annyira integráns része a figyelemhiányos netkultúra. Úgy van összerakva a szöveg, hogy nem is lehetett volna korábban megírni. De van még sok ilyen könyv, örökké tudnék mesélni ezekről.

Kapcsolódó cikkek
...
Zöld

Veres Attila: Ettől kicsit könnyebb lesz

A Bookline és a Könyves Magazin közös Zöld rovatában fél évig Moskát Anita és Veres Attila felváltva, havonta egy novellával jelentkezik. 

...
Zöld

Veres Attila: Konda

A Bookline és a Könyves Magazin együttműködésében indítottuk el Zöld rovatunkat, ennek keretében Moskát Anita és Veres Attila havonta egy-egy novellát jelentet meg nálunk. 

...
Hírek

Soundtrack készült Veres Attila novellájához

A Borostyán komplex című novellához készült a zenei album, amely az Éjféli iskolákban jelent meg. 

A hét könyve
Kritika
Werner Herzog első regényében egy japán katona téveszméje epikussá nemesedik
...
Zöld

A jövő embere ma már megszerkeszthető - csak az a kérdés, meddig mehet el

Eddig úgy gondoltuk, hogy biológiai meghatározottságunk miatt az életünkkel – legfőképpen annak kezdetével és végével kapcsolatban – tehetetlenek vagyunk. Mindannyian hozott csomaggal születünk, megöregszünk és meghalunk. De biztos, hogy ennek így kell lennie? 

ZÖLD - TERMÉSZETESEN OLVASOK
...
Zöld

Litkai Gergely: Hogyan kerüljünk ki egy fekete lyukat?

...
Zöld

Az önfeledt szexualitás pszichológiája szerint nincs olyan, ami nem normális

...
Zöld

Moskát Anita: Talált tárgyak jegyzéke, 2047. szeptember

Hírek
...
Zöld

ENSZ Klímakonferencia: Ne csak a fejlődő országok, mindannyian fizessük meg az éghajlatváltozás árát

...
Gyerekirodalom

Hogyan segíthet a gyerekirodalom a történelemtanulásban?

...
Hírek

„A rendszerek változnak, a cigánypolitikájuk nem” – megjelenik Zsigó Jenő memoárja a roma polgárjogi küzdelmekről

...
Könyves Advent

A LEGO egy család és egy cég története, ami kanyargósan vezet el a világsikerig

...
Szórakozás

Lecserélik A hatalom gyűrűi legjobb karakterét alakító színészt

...
Könyves Advent

Kekszek, reneszánsz receptek, erdélyi lakoma és az új Dragomán - ezeket a gasztrokönyveket ajánljuk karácsonyra

...
Könyves Advent

Dobray Sarolta történetei a nyomorban is megtalálják a vágyat a méltósággal élhető életre

...
Hírek

Erdős Virág petíciót indított a tiltakozó tanárok mellett

...
Gyerekirodalom

Az ünnep azé, aki várja - adventi mesekalendáriumok

...
Kritika

Blake Crouch az emberi evolúció új szintjét kutatja, és rácsapja hősére a Géncsapdát

...
Promóció

Egy nélkülözhetetlen kiegészítő, ha sokat időzöl a gép előtt – Kékfény szűrő szemüveg

...
Promóció

A kulturális feltöltődéshez minőségi élelmiszerek járnak

SZÓRAKOZÁS
...
Kritika

A Szürke Ember szuperhősként menekül és száguld országokon át

Courtland Gentry bérgyilkos, a CIA szebb napokat látott árnyékügynökségének, a Sierra alakulatnak egyik utolsó tagja, akit csak a „Szürke Ember”-ként ismernek és emlegetnek. 

...
Szórakozás

Karafiáth Orsolya: Simán belefér, hogy dalszövegíróként az árnyékban maradok

Karafiáth Orsolya szeret helyzetbe hozni másokat. Életművét át- meg átszövik a médium-, illetve műnemváltások, és izgalmas projektek keretében alakulnak dallá a sorai. Az íróként, költőként, fordítóként és publicistaként is aktív szerzőt ezúttal a megzenésített szövegeiről kérdeztük.

...
Szórakozás

Nyugaton a helyzet változatlan - Remarque háborúellenessége nem is lehetne aktuálisabb

A megjelenését követően közel száz év kellett, hogy a németek feldolgozzák az egyik legnagyobb bestsellerüknek számító Erich Maria Remarque-regényt. A végeredmény egy látványos, naturális film lett, de nem emiatt fogunk rá emlékezni.

...

Az Abigél a háború, a veszteség és a konspiráció regénye is [A Szabó Magda-titok 1.]

...

Tíz példamutató nő, tíz kiváló szakmai életút - Ezeket tanultam a Túl a plafonon beszélgetéseiből

...

Harry Potter vs. Jókai: a kötelezőkről szóló vitát nem lehet ennyire leegyszerűsíteni

...

Miért nem kapnak díjakat a női írók?