A memoár talán az egyik legfurcsább irodalmi műfaj, ugyanis egyszerre képes benne a szerző hazudni és igazat mondani. A fogalmak és az emlékek relativitása egy olyan színtérre tereli az olvasót, ahol a valóságot csakis az író szemén keresztül ítélheti meg. Nádas Péter viszont nem akar és talán nem is tud hazudni. Új, Halott barátaim című könyvében a 20. század második felének szellemi közösségét, a korszak diktatúráját és három kiváló alkotó életútját rajzolja meg. Nem fényez, nem nosztalgiázik, nem vágyakozik, nem korhol – csupán, akár egy tanú, őszintén emlékezik.
Akárcsak az idén 20 éves Párhuzamos történetek című regényfolyamánál, a magánélet, a kultúra és a politika végeláthatatlanul összefonódik a Halott barátaim című memoárjában. Viszont a fiktív karakterek helyett most a ‘70-es, ‘80-as évek értelmiségének világát rajzolja meg három barátján keresztül. Akár azt is mondhatnánk, hogy Nádas Helyszínelést tart, pont úgy, mint a Rajk Lászlóhoz köthető, nemrég megnyílt kiállításán.
Négy barát, négy életút, egy korszak
A Halott barátaim – ahogyan a cím is jelzi – Nádas három közeli barátjának állít emléket, név szerint Mészöly Miklósnak, Polcz Alainnek és Esterházy Péternek. Természetesen a szűk kör ismerősei, élettársai is feltűnnek, mint például Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Esterházy Gitta, de még Nádas felesége, Salamon Magda is. A róluk szóló anekdotákkal és történetekkel próbáljuk megérteni ezeket az embereket és magát a korszakot is. Azt a korszakot, amit talán a hiány és a törekvés örök körforgásának lehetne nevezni:
A dolgok helyét a hiányok és látszatok közel sem átláthatatlan szövegénye foglalta el. Majd mindenki részesült az erős központi hatalomból, ami magyar fordításban azt jelenti: senki.”
A kötetről elmondható támpontok ezzel részben ki is merülnek, ugyanis Nádas terjedelmes könyve emlékezés és újrateremtés egyben. Érzéki módon megragadott személyleírások, részletes anekdoták és gondolati, érzelmi mélyfúrások jellemzik ezt a könyvet, aminek inkább szellemi támpontját, mint központi tartalmát nyújtja a három író. Olyan, akár egy folyó, csak a határait lehet kijelölni, a tartalma örök mozgásban van.
Nádas pszichológiai mélységben elemzi ki a barátai életét, ideáit, egymáshoz való viszonyukat. Ugyanakkor ez nem egy egyszerű visszaemlékezés, inkább egy közös sors megjelenítése, ami ezeket az embereket láthatatlanul és kényszerűen összeláncolta:
A hiány érzete és a törekvés erős közösséget képzett hármunk között.”
Megtudjuk például, hogy Mészöly egyszer annyira ingerülten vezetett, hogy egy kis koccanással felborított egy teherautót egy főúton (senki nem sérült meg), hogy Esterházy mennyire szeretett enni és vezetni, de azt is, hogy Polcz milyen szenvedélyesen élt a munkájának, miközben Mészöly lelki terhei állandó figyelmet követeltek.
Ezt a regényt olvasva mégis nagyon egyszerű elfelejteni, hogy egy memoárról van szó. Nádas nagyon ritkán használ referenciapontokat, szinte alig vannak évszámok, a helyszínek is inkább az egyes alkotókhoz, életművekhez kötődő jelentőségükben vannak jelen, sőt a kötet szerkesztése, a fejezetek nélküli, egybefolyt szöveg is rájátszik arra, hogy az olvasó ne egy adatokkal teli lexikonként, hanem inkább tudatfolyamként olvassa a könyvet.
Nádas Péter gigantikus kelet-európai eposza újraírta a regény és az igazság fogalmát, miközben megmutatta, hogy a történelem nem a lapok között van, hanem a mozdulatainkban, a vágyainkban, a legmélyebb gondolataink között.
Hogyan jött létre a szabadság?
A Halott barátaim egy nehéz könyv abban az értelemben, hogy egy olvasás nem elég hozzá. A sűrű szöveg úgy zúdul az olvasóra, hogy nemhogy felfogni, kiemelni is nehéz belőle egy-egy markáns elemet. Hiszen Nádas tudományos értelemben vett szellemtörténetet ír, így a diktatúra működéséről, a szamizdat kiadványoktól és a betiltott irodalomtól kezdve, a korszakban uralkodó eszméken, ellenzéki gondolatokon és prózafordulaton át az individuális megélésig mindent leír a ’70-es, ’80-as évek magyar értelmiségéről, majd annak többé-kevésbé továbbéléséről.
Látszólag a barátai történetét írja meg, viszont ez bele van ágyazva a szabadság, a magyar posztmodern irodalom és az értelmiségi lét fogalmaiba:
A beszélőkbe megtelepedett egy speciális reszketés, vajon jól mondják-e a saját anyanyelvükön, amit mondanak, és jól értik-e, amit nem értenek.”
Többek között ezért is olyan izgalmas a Halott barátaim, mert a szocializmus sűrű masszáját nem statikusságában, hanem dinamikus formájában ábrázolja. Így tehát a történelemkönyvre emlékeztető leírások helyett érzelmi és szellemi konfliktusokkal, morális kérdésekkel, az élet árnyaltságával találkozunk. De saját barátaival is így bánik, egyszerre láthatjuk Mészölyt őrült, szeretetéhes, félrelépő férfiként, és gondoskodó, stabil társként. De hasonló a helyzet Esterházyval is, aki egyszerre tűnik fel mint az arisztokrácia visszhangjának képviselője, és mint a mindenkire nyitott, nagyétkű, mosolygós ember.
Péternek szintén hajlama volt rá, hogy szerzetesi alázattal szolgáljon szeretetével. (...) Magasabb rendű szolgálat nincs a szeretetnél.”
Ez a fajta szeretet pedig nemcsak Esterházynál, hanem Nádasnál is megjelenik. A kötet egésze egy olyan baráti szeretet hordoz magában, ami túllép a kollegiális vagy hétköznapi ismeretségen, és egy minden feltétel nélküli kötődést mutat meg. Inspiráló és egyben felemelő ennek a négy embernek a kötődéséről olvasni, akik még a legnagyobb sérttetségükben vagy örömükben is szétválaszthatatlanok voltak. Annak ellenére, hogy a háttérben dübörgő szocializmus az élet minden területét szétrombolta.
Egy izgalmas felolvasószínház és egy kedélyes beszélgetés a Párhuzamos történetek ünneplésére.
Sokat kér, de sokat is ad vissza
Aki olvasta a Világló részleteket Nádastól, annak egyszerre lesz ismerős és idegen ez a könyv. Ott a szerző volt a középpontban, saját létének és családjának a dokumentálása, feltárása, megírása került a fókuszba, itt viszont mintha ugyanazt a horizontot néznénk, csak más fénytörésben. Szinte alig jelenik meg Nádas, mintegy csak elbeszélőként, a korszak (és barátai) tanújaként van jelen a történetben.
Ez a könyv sokat vár el az olvasójától, cserébe viszont sokat is ad vissza. Nádas gyakran vált témát bekezdésenként, sokszor nagyon is részletesen fejt ki egy témát, másokat meg kérdés nélkül átugrik, de olyan is van, hogy egy Esterházyval folytatott pár mondatos telefonálás közepette az arisztokrácia és a polgári réteg közötti eszmekülönbségeket vázolja fel mintegy pár tucat oldalban.
Akik mégis kitartanak, azoknak egy elmélyült, sokrétű és izgalmas történet bontakozik ki barátságról, hivatásról és szabadságról.
Fotó: Valuska Gábor
