Moskát Anita: A novellák segítettek visszatérni a kiégés után

Moskát Anita: A novellák segítettek visszatérni a kiégés után

Hiába látjuk már a kizsákmányoló életmódunk következményeit, magunktól nem fogunk lemondani a privilégiumainkról, véli Moskát Anita, aki három évvel a Zsoldos Péter-díjat elnyert Irha és bőr (cikkünk itt) után új kötettel jelentkezik. A hazugság téziseibe a korábban már megjelent és új novellák mellé egy friss kisregény is belefért, a könyvet pedig majd a Margón mutatja be. Interjúnkban beszélgettünk vele hazugság és valóság kapcsolatáról, az agresszor nézőpontról, a közéleti témák felbukkanásáról a történeteiben, és hogy miért olyan hangsúlyos nála, hogy mindennek ára van. Mesélt a saját súlyos kiégéséről is, és arról, hogyan tudott visszatérni az íráshoz.

Fotók: Valuska Gábor

Sándor Anna | 2022. június 01. |
Moskát Anita
A hazugság tézisei
Gabo, 2022, 392 oldal
-

Milyen könnyen hazudsz?

Apróságokban viszonylag könnyen megy. Ha összefutok egy felületes ismerőssel az utcán, és megkérdezi, hogy vagyok, simán mondom azt, hogy jól. Persze ebben mindenki hazudik. Nagyobb dolgokban ritkán szoktam. Úgy érzem, hogy akivel olyan kapcsolatban vagyok, annak jár az őszinteség akkor is, ha egy baromi nehéz beszélgetésről van szó.

Margó

Moskát Anita A hazugság tézisei című könyvét a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be, a szerzővel Kleinheincz Csilla beszélget. Hol? A Városmajori Szabadtéri Színpad - Kisszínpad. Mikor? Június 9-én 16.45-kor. Részletek erre>>

A kötet egyik nagy témája a hazugság, illetve hogy kimondható-e az igazság. Szerinted mi az igazság viszonya a fikcióhoz? 

Amikor ez a kötet elkezdett szerveződni, még nem tudtam, hogy ennyire a hazugság témája köré fog épülni. Az egyik novella egyértelműen a hazugságokról szól, és a hazugság a mágia alapja benne. De aztán az írásokat válogatva tűnt fel, hogy ez mennyire visszatérő motívum: az emberek közti hazugságok, amikor saját maguknak hazudnak a szereplők, amikor egy vállalat hazudik a dolgozóinak, vagy egy elnyomó rezsim próbálja megideologizálni, mit miért tesz. Sokat gondolkoztam, hogy ez miért foglalkoztatott ennyire, és arra jutottam, hogy mert ez a világ jelenlegi helyzete, főleg Trump ciklusa óta a fake news-zal és az alternatív tényekkel. Hiába érhető el az internetnek hála rengeteg tény és konkrét információ, aminek utánanézhetnénk, mégis az összeesküvés-elméletek aranykorát éljük. Ezek először ártalmatlanok és megmosolyogtatnak, hogy vannak, akik szerint a Föld lapos, aztán hirtelen ott tartunk, hogy az emberek már azt sem hiszik el, hogy valódi ukrán áldozatokat látunk a felvételeken, mert azt hiszik, hogy színészek, és megrendezett az egész. Alternatív valóságok alakulnak ki a saját valóságunkon belül, és ez valószínűleg nagyon foglalkoztatott.

Sokan azt mondják, hogy a fikció hazugság, miközben minden elmondott történetünk akaratlanul is szubjektív lesz. Azaz hiába érzem úgy, hogy ez az én igazságom, attól még, ha mást meghallgatnánk, lehet, hogy ő máshogy látja igaznak ugyanezt. Engem viszont a fikció tud közelebb vinni az igazsághoz. Olyan történeteket írok, amikben kitalált világok vagy mágia szerepel, de egyrészt úgy érzem, hogy

ezek a legigazabb történetek, amiket el tudok mesélni,

másrészt viszont pont olyan dolgokra világítanak rá - meg világít rá általában a fikció -, amiktől sokkal jobban megértem azt a valóságot, amiben élünk. Úgyhogy ez számomra valamilyen feldolgozásszerűség is. 

A fantasztikum valótlanságai azok, amik képesek elmondani az igazságot?

Szeretek erre így gondolni, és olvasóként is az ilyen fajta fantasztikumot keresem. A fantasztikum nagy előnye, hogy az eszközkészlete részeként felteszi a kérdést, hogy “mi lenne, ha”. Mi lenne, ha a globális klímaválság élhetetlenné tenné a Földet, vagy mi lenne, ha a nők jogait annyira korlátoznák Amerikában, mint mondjuk A Szolgálólány meséjében. Ezek a kérdések tulajdonképpen mind eltávolítanak a valóságtól, tehát mondhatnánk, hogy hazugságok, viszont rákényszerítik az olvasót arra, hogy gondolkozzon a jelenen, a jövőn, a folyamatokon, hogy megnézze, hányfelé ágazhat az, ami ma a jelenben van. Ez pedig mégiscsak visszavezet ahhoz az igazsághoz, ami most itt van, és amire így egy kicsit talán másként tudunk ránézni.

-

A másik nagy téma a kötetben a csereügyleteké, hogy mindennek ára van, valamit valamiért. Dramaturgiailag tartod izgalmasnak ezt a dinamikát, vagy azt is gondolod, hogy ez egy, a világunkat súlyosan meghatározó törvényszerűség?

Van ennek egy technikai oldala, szeretem, ha a mágia vagy a mágiarendszerek nem kívánságteljesítő jellegűek, amiben kimondok egy varázsigét, és akkor megtörténik valami, mert ez inkább a gyerekmesei logikához passzol. Inkább úgy kezelem a mágiát, mintha fizikai törvényszerűség lenne, és le lehetne írni kémiai egyenletekkel vagy természettudományos módszerekkel. Ehhez szükségem van arra, hogy egyensúlyokban, rendszerekben gondolkodjak, és ha valamit valahonnan elveszünk, akkor ott keletkezik egy hiány. Emellett szerintem ezt generációs üzenetként is hordom a szüleimtől. Abban neveltek fel, hogy mindennek ára van, és sosem fog az ölembe hullani, amit szeretnék, hanem nagyon komolyan meg kell dolgozni érte. A szüleim és a nagyszüleim generációja ugyanis semmit sem kapott ingyen, mindenért keményen meg kellett küzdeniük. Ez mélyen belém ivódott, és most különösen sokat gondolok rá, amikor itt vagyunk egy globális klímakatasztrófa közepén, és

rádöbbenünk, hogy mégsincs ingyen annyi minden, amiről azt gondoltuk.

Azt, hogy ez is ennyire visszatérő témám, már csak akkor vettem észre, amikor a szerkesztőmmel összeválogattuk a novellákat a kötetbe.

Mi alapján döntöttétek el, hogy mi kerüljön be? Mert a Szerződési szabadság című kisregény, gondolom, adott volt.

Pont fordítva, a kisregény született a legkésőbb. Először végignéztem az elmúlt öt évben megjelent novelláimat, és kiválogattam, amiket mindenképpen szerettem volna, utána a szerkesztőm is mondott olyanokat, amiket viszont ő szeretett volna. Olyan nem volt, amin vitatkoztunk.

A kisregény szinte véletlenül született. Azt szerettem volna, ha a kötet felét a régebbi írásokból összeállított válogatás teszi ki, a másik fele viszont teljesen új szöveg. Végiggondoltam, hogy milyen novellákat szeretnék megírni, és az egyik nagyon gyorsan kinőtte magát. Aztán úgy voltunk vele, hogy miért ne lehetne a kötetben egy hosszabb terjedelmű szöveg.

Moskát Anita megmutatta a számára legfontosabb tárgyakat

Vajon mennyire lehet megismerni az embert a tárgyai alapján? - tette fel a kérdést Moskát Anita a Horgonyhely és az Irha és bőr szerzője Instagram-oldalán. A fantasyíró meg is mutatta, számára mik a legfontosabb tárgyak, a #tárgytérkép kihíváshoz pedig bárki csatlakozhat. 

Tovább olvasok

A kisregény mágiakezelése nagyon érdekes, mert a mágia sok fantasyben úgy jelenik meg, mint valami határtalan erő, amit a varázsigék és rituálék segítségével próbálnak becsatornázni. Te viszont a lehető legföldhözragadtabb verziót választottad a mágia formába öntésének, hiszen a regényben a jogi bikkfanyelvbe kényszeríted bele. Mit találtál ebben izgalmasnak?

A kisregényben szerződésekkel szabályoznak természeti, biológiai folyamatokat. Tehát nem bármit, hanem csak olyan folyamatot, amit egyébként természettudományosan le lehet írni. A világnak a természeti törvények adják a szabályrendszerét, amit fel kell fedeznünk, hiszen ez a tudás nem adott. A jog pedig egy mesterséges szabályrendszer, amit az emberek alkottak, és a kérdés az, hogy ez a kettő vajon mennyire van átfedésben? Ráadásul a legtöbb fantasyben a mágia egyfajta kiváltság, én meg úgy voltam vele, hogy 

hozzuk le egy nagyon földhözragadt szintre, hogy az emberek görnyednek egy irattárban és szerződéseket kopognak az írógépen.

Amikor az Irha és bőr kapcsán beszélgettünk, és megkérdeztem, mennyire jelenik meg benne a menekültválság, mondtad, hogy tartasz tőle, hogy így fogják olvasni, miközben az ötlet jóval régebbi. Viszont most az új kötetben több olyan téma megjelenik elég direkten, ami az elmúlt évek közéletét is meghatározta. A kisregényben például két apa neveli a kislányukat házasságban. Miért apákat választottál?

Van ennek köze a magyar közélethez, de nem annyira direkten, hogy felidegesítem magam, és akkor ezért beleírom. Persze szörnyen felidegesítettem magam rajta, például tavaly nyáron az úgynevezett pedofiltörvényen. Viszont én alapvetően intuitívan írok. Láttam a főszereplőt, akinek még a nevét sem tudtam, láttam, hogy egy másik férfival él, és azt mondtam, hogy oké, akkor ők együtt vannak.

A kistarcsai gettóban ember-állat fajzatok várják a Teremtő eljövetelét
A kistarcsai gettóban ember-állat fajzatok várják a Teremtő eljövetelét
Tovább olvasok

Hogy érted, hogy láttad?

Szeretem követni az intuíciókat, egy-egy bevillanó képet, aminél azt érzem, hogy hú, ez érdekel, és még nem tudom, hogy miért. Viszont onnantól, hogy a tudatalattim feldobja, elkezdem tudatosabban is vizsgálni, hogy ez vajon miért van itt. És az apák valószínűleg azért, mert annyira benne volt ez a közbeszédben, és annyira mélyen érintett. Az már tudatos döntés volt, hogy úgy akartam beszélni erről, hogy a kisregény világában teljesen természetes az, hogy két apa együtt lehet egy családban, és felnevelhet egy kislányt. És hiába nagyon militáris a közeg, egy rossz szót sem kapnak, mintha a kisregény világában nem létezne a homofóbia. Nagyon sok szabadságjog korlátozott ebben a világban, de ez a család például így teljesen természetes, és azt akartam, hogy az olvasónak is a világ legtermészetesebb dolga legyen. Tehát nem ez határozza meg a szereplőket, nem ettől lesz érdekes a pár dinamikája, hanem azért, mert máshogy látnak dolgokat, konfliktusaik lesznek, amiket aztán megpróbálnak megoldani. 

Akkor az már nem jelent problémát, ha közéleti reflexiót is belelátnak a szövegeidbe?

Ezt soha nem éreztem problémának. Nem is tudok úgy élni, mint sok ismerősöm, akik nem olvasnak híreket, és próbálják a közéletet távol tartani, hogy az ezzel járó stressz ne szüremkedjen be a mindennapjaikba. Úgy érzem, hogy ha nem tudok ezekről, akkor homokba dugom a fejem. Viszont ahhoz, hogy feldolgozzam őket, írnom kell róluk. Az Irha és bőrnél azért nem szerettem volna, hogyha csak a menekültválság felől olvassák, mert szerintem egy csomó minden másról is szól, és ez az egy olvasat egy kicsit rátelepedett a könyvre. 

Egyébként kevesebben furcsállták azt, miért írok az Irha és bőrben félig állat, félig ember fajzatokról, mint most, amikor munka közben meséltem, hogy ebben két apa szerepel.

A kisregénynek van egy olyan témája, ami több szinten aktuális, ez a jogosultságtudat, a “nekem ez jár” attitűd, ami a már említett klímaválságtól a háborús analógiákig sok mindenre áll most. Miért választottad az agresszor nézőpontját?

Sokkal könnyebben fogyasztható történet lenne, ha nem az agresszor szemszögét választom, de az egy nagyon klasszikus disztópikus szerkezet, hogy jön az elnyomó, és valaki felveszi ellene a harcot. Engem viszont ez nem érdekelt, sokszor olvastuk már, és nem éreztem úgy, hogy újat tudnék mondani. Másrészt szerettem volna az olvasót egy kicsit kényelmetlen helyzetbe hozni. A kisregényben annak az agresszornak a szemszögéből kell látnia mindent, aki feljogosítva érzi magát arra, hogy elvegye egy másik ország természeti kincseit, biológiai funkcióit, vagy úgy tegyen terheket a másik ország lakosaira, hogy arról jogi megállapodás születik. Tehát mintha a felek mindkét oldalról akarnák, miközben ezekben a megállapodásokban nincs valódi kölcsönösség. Emellett a főszereplőnek van egy függősége is, folyamatosan úgy érzi, hogy amire szüksége van, azt elveheti egy szerződéssel. Ha például látni akar a sötétben, csak egy papírt kell hozzá megírni, és elveszi más szeméből a fényérzékeny pálcikákat. 

Sokkal könnyebb így elvenni, mintha ezt fizikailag kellene megtenni, kevésbé érződik a súlya.

Azt szerettem volna, hogy aki olvassa, az esetleg átgondolja a saját fogyasztói attitűdjét, vagy akár azt, hogy itt vagyunk a fejlett világban, és most döbbenünk rá arra, hogyan tettük tönkre a bolygót, és ennek micsoda ára lesz. És amikor arról beszélünk, hogy változtatni kellene, akkor is olyan megoldásokat hozunk, amik lényegében fenntartják a privilegizált jólétet. Oké, ne együnk húst, itt van helyette az avokádós pirítós, vagy oké, ne vegyél fast fashion ruhát, de vedd meg a turkálóban ugyanazt vagy egy drága dizájner ruhát, és nyugodj meg, mert te mindent megtettél a Földért.

És még mindig divatos vagy.

Igen, és nem jutottunk el odáig, hogy le kellene mondanunk dolgokról, és alapvetően át kellene rendezni az életünket és a gazdasági körforgást.

Szerinted ennek van realitása? A Hattyú vagy az Istenanyák című novelláidban is megjelenik az az elemi emberi egzisztenciális fenyegetettségérzés, hogy a lemondásnak vagy az önkéntes alárendelődésnek súlyos veszteségek és traumák is lehetnek a következményei.

Valószínűleg ez engem is megrettent. 1989-ben születtem, tehát lényegében az egész életemet nagyon kényelmesen töltöttem, és tudom, hogy ez nagy eséllyel nem marad így. És nem is maradhat így. És persze megvan annak a rettenete, hogy amit ismertünk és megszoktunk, és amiben egyébként tök jól elvagyunk, az hamarosan véget fog érni. Feltehetően a klímaváltozás tagadása vagy bagatellizálása is azért történik, mert rémisztő, hogy el fogunk veszíteni valamit, amit alapvetőnek éreztünk. Nem is hiszem, hogy ezt egyéni szinten az emberek döntésére lehetne bízni. Globális és felülről jövő változás kell, mert magunktól nem fogunk lemondani a privilégiumainkról. 

-

A felülről ránk tolt rendszerekben is rengeteg a visszaélés lehetősége. Ilyen például a munkahatékonyságot mérő karóra a multicégnél, ami a Fekete monitor című novellában szerepel. Miért a lapozgatós könyves formátumot választottad ehhez?

Régóta szerettem volna írni egy lapozgatós könyvet. Tizenévesen olvastam ezeket a klasszikus “Kaland Játék Kockázat”-könyveket.

Csaltál bennük? Te is megnézted előre, melyik döntésed mivel jár majd?

Mindig. Amikor láttam, hogy nagyon rossz felé megyek, visszalapoztam. Szerintem nem volt olyan, hogy szabályosan játszottam végig. Most az érdekelt benne, hogy az olvasónak alapvetően nagyon kevés kontrollja van a történetmondásban. Eldöntheti, hogy elolvassa a könyvet, vagy sem, esetleg félbehagyja. Ez a forma pedig aktív részesévé teszi az olvasót, aki kap egy kontrollt, hogy dönthet, bizonyos szituációkban merre megy tovább. Legalább tíz éve görgettem magamban, hogy szeretnék egy ilyet írni, de nem találtam alkalmas témát hozzá. És amikor rájöttem, hogy kifejezetten a munkaerőpiaci kiégéssel szeretném összepárosítani, abban élesen megvolt az a kontraszt, hogy gyerekként azt hittük, hogy felnőttként majd mi irányítjuk az életünket, pedig a valóságban csak pörgünk a mókuskerékben. Érdekelt, hogy a lapozgatós forma milyen párbeszédbe tud kerülni a témával, milyen plusz játékot tudok még elmondani. Voltak már tesztolvasói, és szerintem sokat elárult a személyiségükről, hogy sikerült-e végigélniük a napot, vagy sem. Mert aki folyamatosan a munkát választja az alapvető szükségleteivel szemben, az viszonylag hamar eljut a “munkaviszonyod itt véget ért” lezárásig. 

Szeretsz videójátékozni. Ha felkérnének, hogy írd meg egynek a sztoriját, vállalnád?

Szerintem simán. A videojátékokból is a döntésalapúakat szeretem nagyon.

Minél több befejezési kimenetel van, annál jobban tetszik.

Az utóbbi időben például a Detroit: Become Human volt az egyik kedvencem, mert annyi elágazási utat be lehet járni, és annyira különböző helyre el lehet menni. Ez is másként kezeli a történetmesélést, hiszen nincs egy fix történet, plusz bekerül a játékos személyisége is, hogy ő milyen döntéseket szeretne meghozni, és hogyan látja, merre vinné ugyanazt a szereplőt. 

Az interaktív novella a kiégéssel foglalkozik, neked pedig 2020 elején volt egy blogposztod, amiben arról írtál, hogyan hajtod magad addig, míg el nem jut a dolog valamilyen egészségkárosodásig. Ezt sikerült kezelned?

Két komolyabb kiégésem volt, ami konkrét egészségügyi problémákban manifesztálódott. Az egyiknek idegrendszeri következményei lettek, a másiknak emésztéssel kapcsolatos. És egyik sem egyik pillanatról a másikra alakult ki, hanem hosszú folyamat volt, amiben akár már fél évvel előtte látszott, hogy le kéne állnom, de nem tudtam. A második kiégésem az Irha és bőr befejezésekor volt, ami egy hosszú regény, rengeteg munka volt vele, rengetegszer átírtam. Itt gondolkodtam el komolyan azon, hogy kezdeni kell ezzel valamit, mert nem fenntartható, és meg kell tanulnom úgy hozzáállni a munkához, hogy ne haljak bele, hanem megtartsak valamiféle egyensúlyt.

Ez részemről valamiféle addikció is, aminek próbálok a mélyére nézni. Honnan jön ez a megfelelési vágy? Honnan jön, hogy csak akkor vagyok értékes, ha dolgozom?

Komolyan fel kellett tennem magamnak azt a kérdést is, hogy ki vagyok akkor, amikor nem dolgozom,

és mihez tudok kezdeni azzal az idővel, amikor nem ezt pörgetem?

Pszichológussal is foglalkozunk ezzel, és azt hiszem, már jobban kezelem, bár pont a kiégésről szóló novellát karácsonykor írtam: elmentem a családi vacsorára, és utána egész éjjel ezt írtam, aztán másnap is. Tehát vannak még megingások és botlások, de jobban észreveszem a jeleket, amikor sűrűsödnek, és akkor tudok szünetet beiktatni. A kiégés tapasztalatához egyébként sokan tudnak kapcsolódni, sokan mondták, hogy ezzel küzdenek, és nem tudják kezelni, ezért is döntöttem úgy, hogy írok róla egy történetet. A multinacionális környezetbe pedig azért tettem, mert ez valahogy érthetőbb, mint az, hogy valaki otthon, szabadúszóként végzi ki magát. Hátha a generációm magára ismer.

Újra egy könyv megjelenése előtt állsz, most hogy érzed magad?

Sokkal jobban vagyok. Segít, hogy próbálom elterelni a figyelmemet más dolgokkal, benne vagyok egy költözésben, próbálok sok baráti találkozót szervezni, hogy addig se azzal foglalkozzak, hogy mi van a könyvvel. Nyilván vannak így is mélypontok, mert hajlamos vagyok a szorongásra, amit fel tud erősíteni, hogy jön egy könyv. Viszont kicsit ez is volt a tétje ennek a kötetnek. Az Irha és bőr után nagyon sokáig, másfél évig nem írtam semmit, mert nem voltam benne biztos, hogy tudok-e még írni, és vajon menne-e az érzelmi munka része. Azért novellákkal kezdtem visszatérni, mert úgy éreztem, hogy ezek kisebb vállalások, amikben biztonságosabban meg tudom tartani a kereteket és a határokat. És ez segített. Azt majd ez után próbálom ki, hogy milyen, amikor megint egy regényben merülök el, ami sokkal nagyobb és hosszabb és nyomasztóbb munka tud lenni.

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Moskát Anita: Mangó [HÁLÓZATOK HETE]

A Hálózatok Hete van, mi pedig ennek alkalmából írókat kértünk fel arra, hogy írjanak a BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításon látható egy-egy műtárgyból kiindulva novellát vagy verset. Olvassátok el Moskát Anita írását, amelyet Az egér konnektómája című, 2019-es modell inspirált!

...
Hírek

Moskát Anita megmutatta a számára legfontosabb tárgyakat

Vajon mennyire lehet megismerni az embert a tárgyai alapján? - tette fel a kérdést Moskát Anita a Horgonyhely és az Irha és bőr szerzője Instagram-oldalán. A fantasyíró meg is mutatta, számára mik a legfontosabb tárgyak, a #tárgytérkép kihíváshoz pedig bárki csatlakozhat. 

...
Nagy

[Balaton] Moskát Anita: Hattyú

Hírek
...
Hírek

Ukrajna 19 millió orosz könyvet von ki a könyvtáraiból

...
Hírek

Kemény Zsófi: Muszáj meghalni a píárért? [Petőfi200]

...
Szórakozás

Olivia Colman dermesztő lesz az új Dickens-sorozatban

...
Zöld

30 évesen fejezte be az állatenciklopédiát, amit 9 évesen kezdett rajzolni

...
Beleolvasó

Grecsó Krisztián mit vinne magával, ha egy háborúban menekülne az oroszok elől?

...
Gyerekirodalom

Julie Andrews újabb mesekönyvön dolgozik a lányával

...
Hírek

Rushdie első interjújában kolosszális erejű támadásról beszélt

...
Hírek

Kicserélték a nevetségessé vált Kölcsey-képet az irodalmi munkafüzeten

...
Podcast

Spáh Dávid: Nélkülünk is menne tovább a világ, ez vezet a kiégéshez

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Harry herceg katonai botránnyal és lefagyott pénisszel váltja aprópénzre az örökségét

Harry herceg Tartalék című könyve az év elején az angol királyi család végtelenített szappanoperájának adott egy újabb csavart, a könyvet övező figyelem és felhajtás ugyanakkor szinte egyedülálló látleletét adta a könyvpiac működésének is. Egyáltalán ki írta a könyvet, hogyan épült fel a kampány, és miért baj, hogy már az első nap a brit láncok egy része leértékelte a könyvet? A Tartalék márciusban jelenik meg magyarul, és egy darabig még biztosan tematizálni fogja a közbeszédet.

...
Nagy

Petőfi példátlanul jó érzékkel kezelte a korabeli médiát

Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából nyitotta meg a PIM Költő lenni vagy nem lenni című kiállítását. A kurátorok célja az volt, hogy a költő tankönyvekből ismert, fekete-fehér portréja életre keljen a látogatók előtt, és az eddig ismeretlen arca rajzolódjon ki előttük.

...
Kritika

Narine Abgarjan novellái úgy életigenlők, hogy nem hallgatják el a háború borzalmait

Az Égből hullott három alma szerzője novelláskötetében gyerekkora helyszínére vezet, ahol a háborút követő mindennapok a halál és a holtak emlékével terhesek, mégis tele vannak az élet szépségeivel. Ez a hét könyve.

...
Panodyssey

Ahol az író és az olvasó közvetlenül találkozik: ismerd meg a Panodysseyt!

Ebben a cikkben azt magyarázzuk el, hogyan működik a Panodyssey oldal, és miért érdemes csatlakoznod hozzá olvasóként vagy íróként. 

...
Panodyssey

Moskát Anita: "Az Írói Munkám Elrablása: Hogyan Lopta El Az Artificial Intelligence Az Álmomat"

"Mielőtt elítéljük az MI-t: ezekért a közhelyekért mi felelünk. Mi tanítottuk meg neki a „zöld oázist”, a „sötétzöld szőnyeget”, amit „hívogat”, vagy az „élet táncát” járó ludakat meg a „szentély” hasonlatot a „világ káosza” ellenében. Az MI abból dolgozik, amiből tanul, és mi közhelyekkel etetjük." Moskát Anita műhelynaplójában arra keresi a választ, mit is tud vaójában ma a mesterséges intelligencia.

...
Nagy

Kölcsey még nem tartotta fontos versének a Hymnust, de később már büntettek érte

200 éves Kölcsey Hymnusa, ami egészen sokáig nem vált a magyarok hivatalos himnuszává. Mit énekeltünk előtte? Hogyan használták a Hymnust politikai célokra? És mi a közös a cseh, a lengyel és a magyar himnuszban? Érdekességeket gyűjtöttünk össze az évfordulóra.

A hét könyve
Kritika
A korlátlan hatalom torzít és legyalulja a lelkeket
...
Nagy

A Facebook a demokrácia egyik legnagyobb ellensége, mert a csőcselék uralmát biztosítja

Maria Ressa, Nobel-békedíjas újságíró azokhoz szól, akik többé-kevésbé diktatórikus rendszerekben élnek. A demokráciáért való küzdelem erkölcsi kötelessége mindenkinek, a szerző pedig saját élettörténetével példázza, hogy ezt a lehető legkomolyabban gondolja. 

...

Spáh Dávid: Nélkülünk is menne tovább a világ, ez vezet a kiégéshez

...

Babits szerint kispolgár, Ady szerint forradalmár – ez mind Petőfi

...

Mihaszna kanok, mitológiai nők, mindent elsöprő érzelmek a Régimódi történetben [A Szabó Magda-titok 2.]

...

Börtönélmények és álmok is formálták egy sodródó kamasz sorsát Budapesten