A Hollókirály szerzőjének mámorító, hipnotikus új regénye, mely egy álomszerű, alternatív valóságban játszódik.
Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól.
Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput.
Susanna Clarke az elmúlt tizenöt évét írta bele a Piranesibe - Könyves magazin
Susanna Clarke, A hollókirály írója 14 év után jelentkezett a zsánert megújító regénnyel, amely letaglóz az atmoszférájával. A Piranesi t olvasva legszívesebben magadra zárnád az ajtókat, és megnyitnád az összes vízcsapot. Képzeld el, hogy behunyt szemmel hallgatod az óceán zúgását! Hallod, ahogy a tajtékos hullámok a partot ostromolják, meg-megtörve a sziklákon.
Suzanna Clarke: Pirenesi
Mikor a Hold a Harmadik Északi Csarnokban kelt fel, a Kilencedik Előcsarnokba mentem
A Bejegyzés kelt az Ötödik Hónap Első Napján, az Évben, mikor az Albatrosz a Délnyugati Csarnokokba jött
Mikor a Hold a Harmadik Északi Csarnokban kelt fel, a Kilencedik Előcsarnokba mentem, hogy megfigyelhessem három Dagály egyesülését. Ilyet csak minden nyolcadik évben látni.
A Kilencedik Előcsarnok a benne álló három pompás Lépcsősorról nevezetes. Falai mentén Márványszobrok állnak, száz meg száz, Sor Sor hátán emelkedik távoli magasságokig.
Felmásztam a Nyugati Falon, amíg el nem értem a Méhkast Cipelő Nő Szobrát, tizenöt méterrel a Kövezet felett. A Nő kétszer vagy háromszor akkora, mint én, a Méhkast pedig ökölnyi méretű Márványméhek borítják. Az egyik Méh – ettől mindig kissé émelyegni kezdek – rámászik a Nő bal szemére. Bepréseltem Magam a Nő mellé a Fülkébe, és addig vártam, míg meg nem hallottam a Dagályok morajlását az Alsó Csarnokok felől, és éreztem, ahogy a Falak beleremegnek a közelgő események erejébe.
Az első Dagály a Távoli Keleti Csarnokok felől érkezett. Békésen emelkedett fel a legkeletibb Lépcsősoron. Leírhatatlan színe volt, és épphogy csak bokáig ért a Vize. Szürke tükörfelületet vont a Kövezetre, felszínét márványos, tejszerű habcsíkok borították.
Ezután érkezett a Nyugati Csarnokok Dagálya. A legnyugatibb Lépcsősoron viharzott fel, és hatalmas Csattanással vágódott neki a Keleti Falnak, amibe az összes Szobor beleremegett. Habja fehérsége a régi halcsontokat idézte, kavargó mélysége pedig óntárgyak színére emlékeztetett. Vize már az Első Szoborsorig emelkedett pár másodperc alatt.
Utolsóként jött az Északi Csarnokok Dagálya. Felszáguldott a középső Lépcsősoron, robbanásszerűen csillámló, jégfehér Habbal töltve meg az Előcsarnokot. Csuromvizes lettem, és elvakított a Dagály. Mikor visszanyertem a Látásom, láttam, hogy Víz zubog le a Szobrokon. Ekkor jöttem rá, hogy hibáztam a Második és Harmadik Dagály intenzitásának kiszámításakor. A Víz sebesen emelkedett rejtekhelyem felé. Hatalmas Karjával felém nyúlt, hogy elszakítson a Faltól. A Méhkast Cipelő Nő Szobrának Lába köré kulcsoltam a karomat, és a Házhoz fohászkodtam oltalomért.
A Hullámok elborítottak, és egy pillanatra olyan furcsa némaság vett körül, mint mikor a Tenger átsöpör az emberen, és elfojtja a saját hangját. Azt hittem, meg fogok halni;
vagy ha meghalni nem is, az Ár elsodor majd Ismeretlen Csarnokok felé, messze az Ismerős Dagályok iramától és morajlásától. Erősen kapaszkodtam.
Aztán amilyen hirtelen elkezdődött, egyszer csak véget is ért. Az Egyesült Dagályok továbbsöpörtek a környező Csarnokok felé. Hallottam, ahogy a Dagályok mennydörögve, hangos csattanással nekicsapódtak a Falaknak. A Kilencedik Előcsarnok Vize rohamosan apadt, míg már alig ért fel az Első Szoborsor Alapzatáig.
Észrevettem, hogy szorongatok valamit. Kinyitottam a tenyerem, és egy Távoli Szobor Márványujját pillantottam meg benne, amit a Dagályok sodortak ide.
A Ház Gyönyörűsége mérhetetlen; Jósága végtelen.
A Világ leírása
A Bejegyzés kelt az Ötödik Hónap Hetedik Napján, az Évben, mikor az Albatrosz a Délnyugati Csarnokokba jött
Elhatároztam, hogy életem során a Világból felfedezek annyit, amennyit csak tudok.
Ez idáig Nyugati irányban a Kilencszázhatvanadik, Északon a Nyolcszázkilencvenedik, Dél felé pedig a Hétszázhatvannyolcadik Csarnokig jutottam. Felmásztam a Felső Csarnokokhoz, ahol a Felhők lassú menetben vonulnak, és Szobrok tűnnek fel hirtelen a Ködből. Felfedeztem az Elárasztott Csarnokokat, ahol a Sötét Vizeket fehér vízililiom-szőnyeg borítja. Láttam az Elhagyatott Csarnokokat Északon, ahol a Mennyezetek és Padlók – néha még a Falak is! – összeroskadtak, és szürke fénycsóvák oszlatják szét a homályt.
Ezeken a helyeken mindig megálltam a Csarnokok bejáratánál, és előretekintettem a távolba. Soha nem tapasztaltam semmi jelét annak, hogy a Világnak lenne Vége, csak Csarnokok és Folyosók szabályos sorát láttam a Messzi Távolban.
Egyetlen Csarnok, Előcsarnok, Lépcsősor vagy Folyosó sem lehet meg a saját Szobrai nélkül. A legtöbb Csarnokban az összes rendelkezésre álló helyet elfoglalják, bár olykor találni egy-egy Üres Alapzatot, Fülkét vagy Apszist, vagy akár egy üres foltot is az amúgy Szobrokkal borított Falon. A maguk módján ezek a Hiányok legalább olyan rejtélyesek, mint maguk a Szobrok.
Megfigyeltem, hogy míg az egyes Csarnokokban a Szobrok viszonylag egységes méretűek, a Csarnokok között figyelemre méltó különbség van e tekintetben. Néhány Teremben a figurák kétszer-háromszor nagyobbak, mint egy ember, másutt többé-kevésbé valós méretűek, megint máshol épp csak a vállamig érnek. Az Elárasztott Csarnokokban hatalmas Szobrok állnak – tizenöt-húsz méter magasak –, de ezek kivételesek.
Egy Katalógust kezdtem vezetni, melyben szándékom szerint feljegyzem minden Szobor Helyzetét, Méretét, Témáját, és bármit, amit érdekesnek találok vele kapcsolatban. Eddig feltártam az Első és Második Délnyugati Csarnokot, és éppen a Harmadikkal foglalatoskodom. Néha beleszédülök a feladat nagyságába, de tudósként és felfedezőként kötelességem, hogy tanúbizonyságát adjam a Világ Nagyszerűségének.
A Ház Ablakai Nagy Udvarokra néznek; sivár, üres, kővel burkolt terekre. Az Udvarok általában négyoldalúak, bár néha látni hat-, nyolc- vagy akár csak háromoldalúakat is, melyek különösen furcsák és komorak.
A Házon kívül csak az Égitestek léteznek: a Nap, a Hold és a Csillagok.
A Háznak három Szintje van. Az Alsó Csarnokok a Dagályok uralma alatt állnak; Ablakai – az egyik Udvar túloldaláról nézve – szürkészöldek a Nyughatatlan Vizek miatt, és fehérek a tajtékos Haboktól. Az Alsó Csarnokok halak, rákfélék és tengeri növényzet formájában biztosítják a táplálékot.
A Felső Csarnokok, ahogy már említettem, a Felhők Birodalma; Ablakai szürkésfehérek és ködösek. Időnként látni, ahogy egy egész sor Ablak hirtelen fénybe borul a villámlástól. A Felső Csarnokokból származik a Friss Víz, ami Eső formájában hullik az Előcsarnokokban, és Patakokban folyik le a Falakon és Lépcsősorokon.
Ezek között a (nagyrészt lakhatatlan) Szintek között helyezkednek el a Középső Csarnokok, a madarak és az ember Birodalma. A Ház Gyönyörű Rendje ad számunkra Életet.
Ma reggel kinéztem a Tizennyolcadik Délkeleti Csarnok egyik Ablakán. Az Udvar túloldalán a Másikat láttam az egyik Ablakban. Az Ablak magas és sötét volt; a Másik magas homlokú, nemes fejét és gondosan nyírt szakállát az egyik Sarok foglalta keretbe. Mint oly gyakran, a Másik most is gondolataiba merült. Intettem neki, de hiába. Erre szélesebb mozdulatokkal integettem, lendületesen fel-le ugráltam.
De a Háznak sok Ablaka van, ő pedig nem vett észre.
Lista mindazokról, akik valaha éltek, és arról, amit tudunk róluk
A Bejegyzés kelt az Ötödik Hónap Tizedik Napján, az Évben, mikor az Albatrosz a Délnyugati Csarnokokba jött
Biztosan tudható, hogy a Világ kezdete óta tizenöt ember élt.
Valószínű, hogy többen is éltek, de tudósként kénytelen vagyok a bizonyítékok szerint fogalmazni. A tizenöt emberből, akiknek a létezése igazolható, jelenleg csak Jómagam és a Másik élünk.
Most megnevezem a tizenöt embert, és akinél lényeges, a lakhelyét is.
Az Első Személy: Jómagam
Úgy hiszem, harminc és harmincöt év között járhatok. Nagyjából 183 centiméter magas vagyok, testalkatom sovány.
A Második Személy: A Másik
A Másik korát ötven és hatvan év közé becsülöm. Úgy 188 centiméter magas, hozzám hasonlóan karcsú alkat. Korához képest erős és fitt. Bőre sárgás-kreolos árnyalatú. Haja rövid és, ahogy a bajusza is, sötétbarna. Szakálla őszül – szinte már teljesen fehér –, gondosan nyírt, formája kissé hegyes. Koponyája kimondottan finom formájú: a kiugró járomcsontok arisztokratikusak, a homloka magas és megkapó. A Másik összességében barátságos, de kissé szigorú ember benyomását kelti, aki az intellektusnak szentelte az életét.
A Másik is tudós, akárcsak én, és mivel az egyetlen élő ember rajtam kívül, természetesen nagyra értékelem a barátságát.
A Másik úgy véli, hogy létezik egy Nagy és Titkos.
Tudás elrejtve valahol a Világban, ami hatalmas erővel ruház fel minket, ha egyszer rátalálunk. Abban nem teljesen biztos, hogy ez a Tudás mit takar pontosan, de több elmélete is van arról, mire is lehetünk képesek általa:
- Le tudnánk győzni a Halált, és halhatatlanná válnánk.
- Telepatikus úton megmondhatnánk, mit gondol a másik.
- Sasokká változtathatnánk magunkat, hogy felrepüljünk az Égbe.
- Halakká válhatnánk, és a Dagályokban úszhatnánk.
- Képesek lennénk pusztán a gondolatainkkal tárgyakat mozgatni.
- El tudnánk oltani és újra meggyújtani a Napot és a Csillagokat.
- Uralkodnánk az alacsonyabb intellektusú lényeken, és az akaratunk alá hajtanánk őket.
A Másik meg Én szorgalmasan kutatjuk ezt a Tudást. Hetente kétszer találkozunk (Keddenként és Péntekenként), hogy beszámoljunk egymásnak a munkánkról. A Másik aprólékos gondossággal szervezi az idejét, és soha nem engedi, hogy a találkozóink tovább tartsanak egy óránál.
Ha ezektől eltérő időben kíván látni, addig kiabálja, hogy „Piranesi!”, amíg meg nem jelenek.
Piranesi. Így szólít.
Ami különös, mert emlékeim szerint nem ez a nevem.
A Harmadik Személy: A Kekszdobozos Férfi
A Kekszdobozos Férfi a Harmadik Északnyugati Csarnok egyik Üres Fülkéjében található csontváz. A csontokat sajátos módon rendezték el: az egyforma hosszúakat összegyűjtötték, és hínárból készült zsineggel kötötték össze. Jobb oldalra helyezték a koponyát, a bal oldalon pedig egy kekszesdobozba gyűjtötték az apró csontokat – ujj- és lábujjcsontokat, csigolyákat stb. A kekszesdoboz piros, és kekszek képe, valamint a legendás Huntley & Palmers és Family Circle logók díszítik.
Mikor felfedeztem a Kekszdobozos Férfit, a hínárzsineg kiszáradt és elfoszlott, a csontok pedig meglehetősen rendezetlenek voltak. Új zsineget készítettem halbőrből, és átkötöztem a csontkupacokat. Most már ismét rendben vannak.
A Negyedik Személy: Az Elrejtett Személy
Egy nap, három évvel ezelőtt megmásztam a Tizenharmadik Előcsarnok Lépcsősorát. Mivel a Felhők épp eloszlottak a Felső Csarnokok ezen Régiójában, és ragyogó, tiszta Napfény töltötte be őket, elhatároztam, hogy tovább vizsgálódom. Az egyik Csarnokban (mely közvetlenül a Tizennyolcadik Északkeleti Csarnok felett található) egy félig összeroskadt csontvázra bukkantam a Fal és egy Alapzat közti szűk résbe beékelődve. Jelenlegi helyzetéből arra következtetek, hogy eredetileg a mellkasához felhúzott térdekkel ülhetett. Nem tudtam megállapítani a nemét. Ha kivenném a csontokat, hogy megvizsgáljam őket, nem tudnám visszatenni mindet a helyére.
Az Ötödiktől a Tizennegyedik Személyekig: Az Alkóv Lakói
Az Alkóv Lakói mind csontvázak. Csontjaik egymás mellett hevernek egy Üres Alapzaton a Legészakibb Alkóvban, a Tizennegyedik Délnyugati Csarnokban.
Kísérletképp három csontvázat nőként, hármat férfiként azonosítottam, négynek pedig nem tudtam semmilyen bizonyossággal megállapítani a nemét.
Az egyiküket a Halbőrös Embernek neveztem el. A Halbőrös Ember csontváza nem teljes, és a Dagályok sokat lekoptattak a csontokból. Némelyik alig nagyobb egy csontszilánknál. Pár csont végén apró bemélyedések és halbőrmaradványok találhatók. Ebből levontam néhány következtetést.
- A Halbőrös Ember csontváza idősebb a többinél.
- A Halbőrös Ember csontváza egykor másképp volt elhelyezve, csontjait halbőr szíjakkal kötötték össze, de azok idővel lebomlottak.
- Akik a Halbőrös Ember után éltek (feltételezhetően az Alkóv Lakói), olyan nagy becsben tartották az emberi életet, hogy türelmesen összegyűjtötték a csontjait, és saját halottjaik mellé fektették.
Felmerült bennem a kérdés: amikor úgy érzem majd, hogy itt az idő, jöjjek ide, és feküdjek le az Alkóv Lakói mellé? Becslésem szerint még négy felnőttnek van ott hely. Habár még fiatal vagyok, és Halálom napja (remélem) távoli, elég sokat gondolkodtam már ezen.
Egy másik csontváz is fekszik az Alkóv Lakói mellett (de ezt nem számítom az ott élők közé). Egy nagyjából 50 centis élőlény maradványa, amelynek a testével megegyező hosszúságú farka volt. Összehasonlítottam a csontjait a különböző Teremtményeket formáló Szobrokkal, és úgy vélem, egy majomhoz tartoznak. Soha nem láttam még élő majmot a Házban.
A Tizenötödik Személy: Az Összehajtott Gyermek
Az Összehajtott Gyermek is csontváz. Úgy hiszem, nőnemű lehetett, és nagyjából hétéves. Egy Üres Alapzaton van kiállítva a Hatodik Délkeleti Csarnokban. A térde felhúzva az állához, karjaival átöleli a lábát, a feje lehajtva. Nyaka körül korallgyöngyökből és halcsontokból fűzött ékszer függ.
Nagyon sokat gondolkodtam, milyen is a viszonyom a gyermekhez. A Világban (ahogyan azt korábban már elmagyaráztam) csak Én és a Másik élünk; mindketten férfiak vagyunk. Hogyan lesz a Világnak új Lakója, ha mi már nem leszünk? Hitem szerint a Világ (vagy ha úgy tetszik, a Ház, hiszen a kettő minden szempontból azonos) úgy kívánja, hogy a Lakója maga legyen Gyönyörűségének tanúja és Kegyelmének befogadója. Feltételezem, hogy a Ház az Összehajtott Gyermeket Feleségemül szánta, csak valami közben ezt megakadályozta. Amióta ez először eszembe jutott, úgy tűnt helyesnek, hogy mindenemet megosszam vele.
Rendszeresen látogatom a Halottakat, főleg az Összehajtott Gyermeket.
Ételt, vizet és vízililiomokat viszek nekik az Alsó Csarnokokból. Beszélek hozzájuk, elmesélem nekik, épp min dolgozom, és beszámolok a Csodákról, amiket a Házban látok. Így tudják, hogy nincsenek egyedül.
Csak én cselekszem így, a Másik nem. Amennyire tudom, nem gyakorol semmiféle vallást.
A Tizenhatodik Személy
És Te. Ki vagy Te? Kinek írom e sorokat?
Utazó lennél, aki kijátszotta a Dagályokat, és átkelve Törött Padlókon és Elhagyott Lépcsőkön, elérte ezeket a Csarnokokat? Vagy olyasvalaki vagy, ki saját Csarnokaimban él, jóval halálom után?
A naplóim
A Bejegyzés kelt az Ötödik Hónap Tizenhetedik Napján, az Évben, mikor az Albatrosz a Délnyugati Csarnokokba jött
Megfigyeléseimet a jegyzetfüzeteimben vezetem. Két okból csinálom mindezt. Először is azért, mert az Írás rákényszerít a pontosságra és gondosságra. Másodszor pedig, hogy továbbadhassam minden tudásomat neked, a Tizenhatodik Személynek. Jegyzetfüzeteimet egy barna bőrtáskában tartom; a táskát pedig általában egy üregbe, a Második Északi Csarnok Északkeleti Sarkában álló, a Rózsabokron Fennakadt Angyal Szobra mögé rejtem. Szintén itt tartom az órámat is, amire Keddenként és Péntekenként van szükségem, amikor a Másikkal találkozom 10 órakor. (A többi napon igyekszem nem magammal vinni az órámat, attól tartok ugyanis, hogy a Tengervíz a belsejébe jut, és tönkreteszi a szerkezetet.)
Az egyik füzetemben az Árapály-Táblázatom van. Ebben rögzítem a Dagályok Tetőpontjainak és Mélypontjainak Időpontját és Nagyságát, és a közelgő Dagályokkal kapcsolatos számításaimat. Egy másik füzetemben vezetem a Szobrok Katalógusát. A többi a Naplóimnak ad otthont, ezekbe jegyzem föl a gondolataimat és emlékeimet, és írom le a napjaimat. Ez idáig a Naplóim kilenc füzetet töltöttek meg; ez a tizedik. Mindegyik számozott, és a dátumokat is tartalmazza.
Az első 2011. decembertől 2012. júniusig tart.
A másodikon a 2012. júniustól 2012. novemberig felirat áll.
A hármas számú eredetileg a 2012. november feliratot viselte, de ez valamikor át lett húzva, és új felirat került rá: A Sírás és Jajgatás Éve Tizenkettedik Hónapjának Harmincadik Napjától A Korall Csarnokok felfedezésének Éve Hetedik Hónapjának Negyedik Napjáig.
A második és a harmadik Naplóból is hiányoznak lapok; durván kitépték őket. Próbáltam megfejteni ennek az okát, és elképzelni, ki tehette ezt, de még nem jutottam semmire.
A negyedik címe A Korall Csarnokok felfedezésének Éve Hetedik Hónapjának Tizedik Napjától A Csillagképek elnevezésének Éve Negyedik Hónapjának Kilencedik Napjáig.
Az ötödiken A Csillagképek elnevezésének Éve Negyedik Hónapjának Tizenötödik Napjától A Halottak megszámlálásának és elnevezésének Éve Kilencedik Hónapjának Harmincadik Napjáig feliratú címke díszeleg.
A hatodik címe A Halottak megszámlálásának és elnevezésének Éve Tizedik Hónapjának Első Napjától A Huszadik és Huszonegyedik Északkeleti Csarnokok Mennyezetének beomlásának Éve Második Hónapjának Tizennegyedik Napjáig.
A hetedik Napló A Huszadik és Huszonegyedik Északkeleti Csarnokok Mennyezetének beomlásának Éve Második Hónapjának Tizenhetedik Napjától ugyanezen Év utolsó Napjáig tart.
A nyolcadikon A Kilencszázhatvanadik Déli Csarnokba tett utazásom Évének Első Napjától ugyanezen Év Tizedik Hónapjának Tizenötödik Napjáig felirat áll.
A kilences számú Napló A Kilencszázhatvanadik Déli Csarnokba tett utazásom Éve Tizedik Hónapjának Tizenhatodik Napjától Az Albatrosz Délnyugati Csarnokokba érkezésének Éve Ötödik Hónapjának Negyedik Napjáig tart.
Ezt a Naplót (a tizediket) az Ötödik Hónap Ötödik Napján kezdtem írni, az Évben, mikor az Albatrosz a Délnyugati Csarnokokba jött.
A naplóvezetés egyik hátránya, hogy nehéz visszakeresni benne a fontos bejegyzéseket, ezért rászoktam, hogy külön füzetet használok
Tárgymutatóként. Ebben a Naplóban az ábécé minden betűjének meghatározott számú oldalt szenteltem (többet a gyakori betűknek, mint például az A-nak és a T-nek, kevesebbet a ritkán előfordulóknak, amilyen a Q és az X). Minden betű alatt témakörönként listázom a bekezdéseket, és feljegyzem, hol találhatók a Naplóimban.
Visszaolvasva az imént leírtakat, feltűnt valami. Kétfajta rendszert használtam az évek számozásához. Hogy nem vettem ezt eddig észre?
Hanyagságon kaptam magam. Csak az egyik rendszerre lenne szükség. Kettő csak felforduláshoz, bizonytalansághoz, kétséghez és zavarhoz vezet. (Ráadásul nagyon nem esztétikus.)
Az első rendszerező elv szerint két évet 2011-nek és 2012-nek neveztem el. Ez a fantáziátlanság mélyen szíven üt. Ráadásul arra sem emlékszem, mi történhetett kétezer évvel ezelőtt, amitől azt gondoltam, hogy az az év jó kezdőpont lehetne. A második szisztéma alapján már olyan neveket adtam az éveknek, mint „A Csillagképek elnevezésének Éve”, vagy „A Halottak megszámlálásának és elnevezésének Éve”. Ez sokkal jobban tetszik. Ettől minden Évnek sajátos karaktere lesz. Ezt a rendszert kell a továbbiakban folytatnom.
A Szobrok
A Bejegyzés kelt az Ötödik Hónap Tizennyolcadik Napján, az Évben, mikor az Albatrosz a Délnyugati Csarnokokba jött
Néhány Szobrot jobban szeretek a többinél. A Méhkast Cipelő Nő Szobra is ilyen.
Egy másik – talán ezt szeretem a legjobban – az Ötödik és Negyedik Északnyugati Csarnokok közti Ajtó mellett áll. Egy Faun Szobra ez, egy félig ember, félig kecske teremtményé, fején rakoncátlan fürtökkel. Arcán könnyed mosoly, mutatóujját az ajkára szorítja. Mindig is volt egy olyan érzésem, hogy mondani akar nekem valamit, vagy talán figyelmeztetni akar valamire: Csitt!, szinte hallom szavát. Légy óvatos! De hát mégis miféle ismeretlen veszély lehetne itt? Egyszer a Faunnal álmodtam; havas erdőben állt, és egy leánygyermekhez beszélt.
Az Ötödik Északi Csarnokban álló Gorillaszobor mindig ámulatba ejt. Hátsó Lábán guggolva előredől, és Erős Karján és Öklén támaszkodik. Arca lenyűgöző. Vastag Szemöldöke beárnyékolja Tekintetét, s bár egy emberen ez az arckifejezés talán mogorvának tűnne, de a Gorillán épp az ellenkező hatást kelti. Többek között Béke, Nyugalom, Erő és Kitartás sugárzik róla.
Még sok olyan Szobor van, amiket nagyon szeretek – a Cintányérokon Játszó Fiatal Fiú, a Kastélyt Cipelő Elefánt, a Sakkozó Királyok Szobra. Egyről még említést kell tennem, mely nem kimondottan a kedvencem. De ez a Szobor, vagy jobban mondva Szoborpár mindig megragadja a figyelmemet, ahányszor csak látom. A Szobrok az Első Nyugati Csarnok Keleti Ajtaját szegélyezik. Nagyjából hat méter magasak, és két szempontból is szokatlanok: először is, sokkal nagyobbak, mint a többi Szobor az Első Nyugati Csarnokban; másodszor pedig befejezetlenek. Törzsük a Falból emelkedik ki a Derekuknál; Karjukkal hátranyúlva erőből tolják magukat; Izmaik dagadnak, Arcuk eltorzul az erőlködéstől. Nem épp kényelmes helyzet az elmélkedéshez. Látszólag komoly fájdalmaik vannak, küzdenek, hogy megszülessenek; és erőfeszítésük bár eredménytelen, mégsem adják fel. Fejükön rendkívüli szarvakat viselnek, ezért elneveztem őket Szarvas Óriásoknak. A
Szerencsétlen Sorssal szembeni Törekvést és Küzdelmet testesítik meg.
Vajon illetlenség a Házzal szemben, hogy néhány Szobrát jobban szeretem a többinél? Néha eltöprengek ezen a kérdésen. Úgy hiszem, a Ház egyforma szeretetben és áldásban részesíti összes teremtményét. Próbáljak meg én is így tenni? De közben mégis úgy látom, az emberi természet sajátja, hogy valamit jobban kedvel a többinél, hogy egy dolognak nagyobb jelentőséget tulajdonít a másiknál.
Vajon léteznek fák?
A Bejegyzés kelt az Ötödik Hónap Tizenkilencedik Napján, az Évben, mikor az Albatrosz a Délnyugati Csarnokokba jött
Sok minden ismeretlen számunkra. Egyszer – nagyjából hat vagy hét hónappal ezelőtt – megláttam egy szelíd Dagály tetején úszó élénksárga foltot a Negyedik Nyugati Csarnok alatt. Nem tudtam, mi lehet az, ezért belegázoltam a Vízbe, és elkaptam. Egy gyönyörű levél volt, melynek mindkét vége csúcsosan elvékonyodott. Persze elképzelhető, hogy olyan tengeri növényhez tartozott, amit még sosem láttam, de kétlem. A tapintása valahogy furcsa volt. Felülete taszította a Vizet, mintha arra született volna, hogy a Levegőben éljen.
