Solvej Balle regényében egyetlen nap ismétlődik, de másképp látod tőle a saját világodat. A térfogatszámításról I. filozófiai elméletekkel átszőtt napló, ami bármikor átfordulhat kísértettörténetbe, krimibe, multiverzumokkal dolgozó scifibe vagy természettudományos munkába.
A vékony, gimis kémia és fizika könyveimre hasonlító A térfogatszámításról I. című kötet igazi kult-státuszra tett szert előbb a szerző hazájában, Dániában, majd nemzetközi szinten is. Az angolul 2024-ben megjelenő első rész elnyerte a National Book Awardot és felkerült a Nemzetközi Booker-díj rövidlistájára.
Maga a szerző épp olyan egyedülálló jelenség, mint a könyve.
Solvej Balle a dán irodalom ifjú reménységének számított 1986-ban, majd gyakorlatilag eltűnt, hogy harminc év után jelentkezzen monumentális művével. A hétkötetesre tervezett regényfolyam ötlete 1987-ben született meg. A történet időkezeléséhez James Joyce Ulyssese és Thomas Mann A varázshegye szolgált inspirációul.
Balle nemrég fejezte be a 6. rész kéziratát, amely háromezer példányban jön ki dánul. A hetedik, befejező részhez érve Balle nem bánja, hogy a végéhez közeledik a munka, azonban kicsit aggódik, hogy egy olyan rejtvényt alkotott, amelyet nem lesz képes megoldani, árulta el a The New York Times riporterének: „valójában alig várom, hogy befejezzem, de amikor belegondolok, úgy érzem, hiányozni fog Tara Selter”. Az első kötet november 18-án jelent meg magyarul Bogdán Ágnes fordításában.
A térfogatszámításról I. főhőse és narrátora, Tara Selter a könyv kezdetén 121 napja éli át ugyanazt a napot: november 18-át.
Ennyi ideje utazott el Párizsba, hogy beszerzéseket intézzen a férjével közös ritkakönyv-kereskedésük számára. Az első november 18-án minden normális rendben zajlik, leszámítva egy kisebb balesetet, amelyben megégeti a kezét, másnap reggel azonban egyáltalán nem tűnik úgy, hogy más nap lenne.
A szállodában és a világban a dolgok a legapróbb mozzanatig ugyanúgy történnek, mint előző reggel. Ezt azonban, úgy tűnik, senki más nem érzékeli, csak Tara. A korábban vásárolt könyvei visszakerültek a kereskedések polcaira, így azokat újra be kell szereznie, kezén azonban ott az égési seb. A nő igyekszik kipuhatolni új valósága határait és szabályait, hogy kikerüljön az időhurokból.
Az idő és tér szabályai
Hazautazik férjéhez, Thomashoz, akivel megosztja a tapasztalatait és közösen próbálnak utánajárni a mintázatnak, a férfi azonban minden reggel újként éli meg a napot, meglepődik Tara jelenlétén és újra mindent el kell neki magyarázni.
Tara egy kutató módszerességével keresi a szabályszerűségeket például abban, hogy milyen tárgyak térnek vissza az eredeti helyükre és melyek maradnak vele. Hogy hogyan működik a tér, az idő és a tárgyak ebben a dimenzióban, ahova ragadt.
Vagy előfordulhat, hogy nem is ő szorult be, hanem mindenki más?
A kötet végigvezet a kezdeti reményen, (mindez csak átmeneti és majd elmúlik), azon az érzésen, hogy férjével nyertek egy kis közös időt (szerelmes együttlétek), míg eljutunk az üresség és a magány érzéséig, ahol Tara csak vegetál, majd végül az alkalmazkodásig.
A nő egy idő után belefárad, hogy minden reggel elmagyarázza férjének a helyzetet és abba, hogy a folytonos ismétlés sem akadályozza meg, hogy a férjével eltávolodjanak egymástól. Tara kétségbeesetten kapaszkodik Thomas segítségébe, azonban kénytelen belátni, hogy ebben a helyzetben egyedül van. Egyfajta beletörődésként a magányba, elrejtőzik közös házuk soha nem használt vendégszobájába. Itt a férfi közelségében, az együttlét illúziójában telnek a napjai.
A COVID egy időhurok
A főhős élete szinte mozdulatlanságban telik, talán nem véletlen, hogy a COVID-lezárásokat épp csak megelőző mű idővel szinte kultikus népszerűségre tett szert Dániában. A látszólag ugyanolyan, valójában azonban teljesen más alapokra helyeződő hétköznapok sokunk valóságává váltak a járvány időszakában. A hasonlat pedig a karantén feloldása után is helytálló, immár a modern élet elszigeteltségét és magányát jelképezve.
Solvej Balle kötete sajátos kísérlet.
Cselekménytől vagy történetről alig beszélhetünk, a sztori helyét itt a filozófiai vizsgálódások foglalják el, amelyekkel a szerző apró darabjaira bontja a valóságot és a hétköznapokat.
„Balle nem kifelé, hanem befelé építkezik”, ahogy a fordító fogalmaz.
A szerző csodálatosabbnál csodálatosabb elméletekkel áll elő arról, hogyan is működhet a főhős időhurokba szorulása, folyamatosan nézőpontváltásra, a gondolkodási mintái megkérdőjelezésére ösztönzi az olvasóit. Szembeszökő, hogy Tara maga sem kételkedik a tapasztalataiban, ahogy a férje is minden alkalommal hisz neki.
A jelen magánya
A szöveg hihetetlenül sokrétű metafora a modern társadalom számos dilemmájára. A sokak által megtapasztalt elmagányosodás, a fizikai és szellemi társtalanság kérdései fájóan valóságosan jelennek meg. Tara a férjét szellemként, önmagát szörnyként kezdi aposztrofálni. Például kiderül, hogy egyedül csak azok a dolgok tűnnek el és nem bukkannak fel újra, amiket megeszik. Elkezd aggódni amiatt, hogy feleszi az egész világot – amit a túlfogyasztó társadalom allegóriájaként is értelmezhetünk.
Ahogy a jövőtlenség érzéséé is. Tara folyamatosan a jelenben él.
Képtelen továbblépni a jövőbe, a múltjáról pedig szinte alig tudunk meg valamit. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató szerint napjainkban ismét visszatértünk a rövidtávú gondolkodásra a jövőtervezés helyett.
Az állandó ismétlődő nap ráadásul nem bír különösebb jelentőséggel, nincs benne semmi kiemelkedő történés. Nem látszik az sem, hogy Tarának valamilyen leckét kellene megtanulni, ahogy a filmes nagy előd, az Idétlen időkig főhősének volt hova fejlődnie minden téren. A nő csendes, boldog házasságban él, elégedetten a munkájával és az életével, élvezve a kertjük és a házuk kényelmét.
Így ez a tapasztalat a modern élet értelmetlenségének és sehova sem tartó jellegének jelképévé válik.
Solvej Balle - fotó: Fredrik Sandberg/ New Directions kiadó oldala
