10. Terézia Mora: Muna
A Magyarországon született, régóta Berlinben élő, német nyelven alkotó Terézia Mora legújabb regénye már az első jelenettel berántja az olvasót: a tizennyolc éves főszereplő, Muna Appelius anyja öngyilkosságot kísérel meg. Itt kezdődik a lány komoly megpróbáltatásokkal és súlyos traumákkal teli felnőtt élete, melyet a szerző sodró lendülettel, sok empátiával és ahol kell, szatirikus humorral tár elénk (itt beleolvashatsz).
Mit tesz egy fiatal nő, ha egy idillinek hitt szerelem sorozatos bántalmazásba torkollik? És egyáltalán: miért sodródik bele folyamatosan a megalázó hatalmi játszmákba? Többek között ezekkel a kérdésekkel szembesülünk a kötet lapjain, miközben találkozunk kiszolgáltatottsággal, rajongással és beteges függéssel is. „Ha nőismerőseimnek meséltem a készülő regényről, kivétel nélkül mindegyikük hozzá tudott tenni releváns információt” – mondta a szerző a Margón készült interjúnkban. Fontos és sokakat érintő témáról van szó, melyet Mora érzékeny, lebilincselő történetben jár körül.
A regény egyébként nem csak nálunk ragadta magával az olvasókat: az eredeti, német kiadás tavaly felkerült a rangos Német Könyvdíj rövidlistájára, melyet a zsűri 196 kötetből állított össze.
9. Szűcs Teri: Visszatért hozzám az emlékezet
Egy könyv a felejtésről és az emlékezésről, a történetekről, amik emberként meghatároznak minket, identitást adnak, és arról, hogy ezek bármelyik pillanatban elhagyhatnak minket. Szűcs Teri 2018-ban kezdte el jegyzetelni a demenciával küzdő édesanyja beszélgetéseit, állapotát, és saját tapasztalatait. A kötet naplójegyzetekben és esszékben próbálja rögzíteni azt, ami egyszerre történelmi és egyben sajátos emlék is: zsidó, szovjet, magyar identitásban formálódó történetek ezek.
A Visszatért hozzám az emlékezet egy egyszerűnek tűnő kérdéssel indít, mi az emlékezet: ebből nemcsak egy életút töredékeit, saját édesanyja elbeszélését vagy a 20. század eseményeit bontja ki, hanem kísérletet tesz a közös emlékezet megteremtésére (a kötetből itt találsz részletet). De a nagy kérdések árnyékában az emberről sem feledkezik meg. Láthatjuk, mit jelent egy betegséggel küzdő anyát ápolni, fenntartani egy életet, és egyensúlyt találni a saját és mások igényeiben. A könyve miatt Szűcsöt Déry-díjjal is kitüntették.
8. Krasznahorkai László: Zsömle odavan
Krasznahorkai László neve évek óta felmerül az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők között. 2015-ben megnyerte az egyik legmenőbb angolszász irodalmi díjat, a Nemzetközi Man Bookert, és társalkotója volt a filmtörténet egyik legradikálisabb rendezőjének, Tarr Bélának. (Podcastunk az életműről.)
Új regénye, a Zsömle odavan nem önmagában áll. 2016-ban a Báró Wenckheim hazatérrel Krasznahorkai visszatért az apokalipszisok elbeszéléséhez, a 2021-ben megjelent Herscht 07769 pedig napjaink Németországában vizsgálta, hogyan teremti meg magának az ember az apokalipszist. A Zsömle odavan továbbírja ezt az alternatív valóságot: Kada József 91 éves nyugdíjas villanyszerelő, kutyáját Zsömlének hívják. Az idős férfit Józsi bácsinak szólítják, noha az Árpád-ház leszármazottja, és I. Józsefként a magyar trón várományosa. Az elbeszélés ebből épít vicces helyzetet: mi történik, ha az idős bácsit komolyan veszik és királyt csinálnak belőle Orbán Viktor miniszterelnök rendszerében? A történet azonban csak látszólag vicces, szatirikus, valójában leginkább az időskori elmagányosodásról beszél. (Kritikánk itt)
7. Grecsó Krisztián: Apám üzent
Az idei év egyik nagy dobása a magyar irodalmi palettán kétségkívül Grecsó Krisztián családregénye, melynek főhőse transzgenerációs traumák és örökölt mintázatok között kutakodva járja az énkeresés útját (itt beleolvashatsz). A szerző már hosszú évek óta foglalkozik az itt megjelenő témákkal, de ilyen sokrétű és mélyre hatoló történettel soha korábban nem állt elő (itt beszélgettünk vele).
Bár önmagáról mintázott főhősét Eriknek nevezi, így is nagy téteket mozgat: kíméletlen őszinteséggel beszél gyötrelmes betegségéről, alkoholista apjáról, íróvá válásának lépcsőfokairól. „10-15 év kellett, mire elértem azt az állapotot, hogy ne terápiás céllal dolgozzak” – mondta a bemutatón azzal kapcsolatban, hogy mikor jött el az a pont, amikor már indulatok nélkül, nyersanyagként tudott tekinteni a múltra. Szerintünk sikeres volt a vállalkozás: lebilincselő többgenerációs regényt kaptunk, tele erős érzésekkel és szép pillanatokkal.
„Az Apám üzent lapjain nemcsak szívmelengető anekdoták vagy éppen húsbavágó történetek sorakoznak, hanem saját sérelmeinkkel, vágyainkkal is szemben találhatjuk magunkat” – írtuk kritikánkban a kötetről, ami a hét könyve is volt nálunk.
6. Maddie Mortimer: Káprázatos testünk térképe
Mi történik akkor, ha a test megbetegedik? Ugyanúgy folytatja az ember a mindennapjait, megküzdve az egyre nehezedő fizikai és mentális teherrel, vagy új megvilágításba helyezi a környezetét, és már másképp gondol magára, testére, barátaira? Maddie Mortimer angol szerző kötete pontosan ebből a kérdésből indul ki. A 2022-ben a Booker-díj hosszúlistáján is szereplő kötet a betegség jellem- és indentitásképző hatását vizsgálja, humoros, de egyben mély átérzéssel.
Lia testében valami idegen kezd el növekedni, és ahogyan egyre növekszik, úgy alakítja a testet és Liát is maga körül. A testünkön minden nyomot hagy, és a nyomok mindig beszédesek. Lia idővel már nem tudja, mi volt betegség előtt és után, mit jelent normális testtel rendelkezni, a betegség átveszi az irányítást, a külső és belső egy világgá válik. Megszűnik minden, amit a normális életről gondolunk. Mortimer regénye a halál felől gondolja újra a világot egy női test lassú megbetegedésében, és kifacsarja a szívünket, hogy ünnepelni tudjuk az életet.
ak.
5. Sally Rooney: Intermezzo
Sally Rooney egyszerűen nem tud tévedni: minden regénye nemzetközi bestseller, kettőből a BBC sorozatot forgatott, és mindegyik kötete felkerült az év könyvei listánkra. 2019-ben a Normális emberek a top 10-be jutott, de szerettük a Baráti beszélgetéseket (2020) és a Hová lettél szép világot (2021) is. Akárcsak a magyarul megjelent első regénye, az idei Intermezzo (kritikánk itt) is előkelő helyet érdemel év végi listánkon. Az ír szerzőnek ez az eddigi legérettebb regénye, amellyel a – még mindig csak 33 éves író – megmutatta, hogy már nem csak a milleniálok hangja.
A regény megindító történet két testvérről, akik egyfelől nagyon különböznek, másfelől összetartja őket az, hogy mindketten édesapjukat gyászolják. Az emiatt érzett fájdalom azonban más-más módon okoz elakadást az életükben. Peter 32 éves dublini ügyvéd, aki gyógyszerezi magát és olykor öngyilkos gondolatai vannak. Egy fiatal szexmunkás egyetemista lánnyal van viszonya, de nem szakadt el teljesen volt barátnőjétől sem. Ivan 22 éves sakkzseni, akit fejletlen szociális képességei nem igazán tesznek alkalmassá a „normális életre”, de miután beleszeret egy nála idősebb nőbe, újragondolja az életét. Sally Rooney ismét kiváló érzékkel mutatja be az emberi kapcsolatok bonyolult dinamikáját, olyan hősökkel, akik a regény elolvasása után is jó ideig velünk maradnak. (Olvass bele a kötetbe!)
4. Karl Ove Knausgard: Az öröklét farkasai
Karl Ove Knausgård a hatkötetes autofikció, a Harcom, majd az Évszakok-sorozat után ismét nagy fába vágta a fejszéjét. A Hajnalcsillag-sorozat első részét tavaly az év könyvének választottuk, és a folytatásában, a több mint 800 oldalas Az öröklét farkasaiban sem csalódtunk. (Itt mutatunk egy részletet belőle)
Az első részben 1986-ban járunk, egy Norvégiában élő 19 éves fiatal felnőtté válásának történetét ismerhetjük meg, aki a hadseregből történő leszerelése után hazatér, majd anyja betegsége miatt kénytelen kézbe venni saját és családja sorsát is. Aztán napjaink Moszkvájába kerülünk, egy negyvenéves biológusnő mindennapjaiba, aki egyedül neveli kamasz fiát, és tudományos pályáján megrekedni látszik. A két rész a regény zárásában ér össze.
Ezúttal is sokszor oldalakon át tartó értekezéseket olvashatunk életről és halálról. Knausgård egy olyan kultúrában beszél a halálról, amely a legszívesebben a szőnyeg alá söpörné ezt a diskurzust, írtuk kritikánkban: „Izgalmas kérdések sokasága, hihetetlenül erős lélektani pillanatok, emlékezetes és plasztikus szereplők bizonyítják, mekkora író Knausgård, aki a felnőtté válást, az életközépi válságot, a halállal való szembenézést, a gyászt (...) úgy helyezi egymás mellé, hogy nem egy érthetetlen, túlírt kuszaság születik belőle, hanem felejthetetlen pillanatok, hétköznapiságukban is óriási jelenetek.”
3. Han Kang: Görög leckék
A dél-koreai író idén nyerte el az irodalmi Nobel-díjat „az olvasót a történelmi traumákkal szembesítő, az emberi élet törékenységét feltáró intenzív, költői prózájáért”. De az író korábban Booker-díjat is nyert a Növényevő című regényével, ami hét könyve is volt nálunk, és 2017-ben a 23. legjobb könyv volt az éves listánkon. Az íróról pedig nemrég egy átfogó portrét is készítettünk, amelyben életművét és íróvá válását is részletesen feldolgoztuk.
Han Kang fő témái a személyes, közösségi és nemzeti traumák, a gyász, a fizikai és lelki fájdalom, és ez a legutóbb megjelent Görög leckék című regényében sincs máshogy. A történet két ember testi és lelki küzdelmét dolgozza fel. Egy férfi ógörög szavakat rajzol a táblára, leplezve, hogy már alig lát, és hamarosan teljes látását elveszíti, egy nő mindeközben pedig szorgalmasan jegyzetel, hogy egy holt nyelv szépségét megtanulja, közben pedig senki nem tudja, hogy teljesen néma, mert elvesztette édesanyját, kisfiát pedig elvették tőle. A két ember viszont megtanulja feldolgozni a fájdalmát, ahogy együtt mélyednek el egy kihalt nyelv szépségében és gazdagságában. A kötetet nemrég mutatták be a Turbinában, ahol mi is ott voltunk. Legutóbb pedig azt tudtuk meg, hogy számára az írásban mindig is a saját teste az elsődleges.
2. Darvasi László: Neandervölgyiek
Mi történik, ha egy írónak eszébe jut az az őrült gondolat, hogy rendet kéne tenni a 20. században? Úgy tűnik, megkísérli a lehetetlent, hogy aztán a merész vállalkozásból szülessen egy 1700 oldalas, monumentális nagyregény, ami idei listánk magasan egyik legizgalmasabb olvasmánya (itt beleolvashatsz, itt pedig a szerzővel podcastolunk róla). A magyar szerzők könyvei közül pedig mindenképp az év könyve.
Darvasi karakterei nem kisebb dolgokra szánják el magukat, mint megalkotójuk: egy kastély grófja elpusztíthatatlan kertet akar építeni egy zsidó kalandor és egy indulatkezelési gondokkal küzdő művezető segítségével, de vannak itt még szegények, gazdagok, vidékiek, városiak, bölcsek és féleszűek szép számmal. A háttérben mindeközben szakadatlanul zajlik a történelem 1908-tól egészen 1957-ig, a szerző pedig mesterien mozgatja a szálakat, bár ahogy a bemutatón fogalmazott, ehhez „egyszerre kell alázatosnak lenni, valamint szörnyetegnek is”.
„A Neandervölgyiek fantasztikus tabló, amihez minél közelebb hajolunk, annál több részletet fedezhetünk fel a közösségek és kultúrák együttéléséről, a hithez való viszonyról, egy-egy korszak tárgyi emlékeiről, világok megszűnéséről” – írtuk kritikánkban.
1. Daniel Kehlmann: Mozgókép
2024 legjobb könyve kedvenc idei szavunkról szól, a szuverenitásról! Daniel Kehlmann több nagyszerű regényt írt már, például A világ fölmérését és a Tyllt, de most telibe találta a közérzetet Mozgókép című regényével. Lehet, hogy nem ez a legjobban hangzó cím az idei listánkon, de az biztos, hogy ilyen lendületesen és ügyesen ritkán beszélnek el ilyen összetett témákat. A történet a náci birodalomban játszódik, de ezt is egyfajta eszköznek tekinti ahhoz, hogy az egyén és a hatalom viszonyáról, a művészetről és a szabadság határairól beszéljen.
Az ötvenes listánkon szereplő regények közül több is az önéletrajziság elbeszélhetőségeivel játszik, Kehlmann ezzel szemben a filmtörténet számára is fontos osztrák rendező élettörténetét helyezi a középpontba. Szerencsére az expresszionista G.W. Pabst életét az etikai kérdések felől mutatja be, de egyszer sem az ítélkezés, hanem a megértés vágyával teszi.
A Mozgókép című regény hatalom és művészet, propaganda és szerzői film, kompromisszum és önfeláldozás kérdéseit vonultatja fel. A hírnév és siker miatt Hollywoodba utazott rendező egyszer csak hazatér Ausztriába, pont amikor a nácik hatalomra kerülnek, és nem marad más választása, mint hogy a göbbelsi propagandának gyártson filmeket. A történet G.W. Pabst életét dolgozza fel, bravúros érzékenységgel és átható szorongással, úgy, hogy egy kivégzést vagy tábort sem kell megemlítenie hozzá.
A hét könyve cikkünkben így írtunk róla: „A valóság átírása, letagadása és kimondhatatlansága több szinten átszövi a regényt. Kezdve az olyan, Kelet-Európában is bőven ismerős, paranoid helyzetekkel, mint az attól való félelem, hogy le- vagy kihallgatnak. Egészen addig, hogyan élik meg a szereplők a regény két pontján, amikor rájönnek, hogy a rendezők/gyártásvezetők koncentrációs táborokból hozattak rabokat statisztálni az aktuálisan forgatott filmbe.”
A Mozgókép könnyed nyelven beszél arról, mit jelent egy totalitárius rezsimben kiszolgáltatott művésznek lenni (a kötet egy részletét itt el is tudod olvasni). A szerzővel egy interjúban is beszélgettünk, ahol a magyarországi bemutató fontosságát ezzel emelte ki: „Mert ha túl sok kompromisszumot hozol, az elpusztítja a lelkedet. Biztos vagyok benne, hogy ez Magyarországon is így van.”
