November 10-én a Svéd Akadémia Han Kang dél-koreai írónak ítélte 2024 irodalmi Nobel-díját „az olvasót a történelmi traumákkal szembesítő, az emberi élet törékenységét feltáró intenzív, költői prózájáért”. Ő az országában az első író, aki megkapta ezt az elismerést, a díj 123 éves történetében pedig mindössze a 18. nő.
Han Kang azt nyilatkozta, nagyon meglepődött, de megtisztelve érzi magát, és megköszönte a támogatást. Amikor felhívta a Nobel-bizottság a hírrel, este 8 óra körül járt az idő Szöulban, éppen befejezte a vacsorát a fiával. Csendesen, egy teával ünnepelte meg a díjat. „Könyvek között nőttem fel, mindenfélét olvastam, de a koreai irodalom nagyon közel áll a szívemhez. Örülök, hogy így többet megismerik a világon. Azokat a könyveket szeretem a legjobban, amelyek az élet értelmét kutatják” – mondta a díj kapcsán.
A Nobelhez Dél-Korea elnöke, Jun Szogjol is gratulált, úgy fogalmazott, a díj nagy eredmény a koreai irodalom történetében és különleges pillanat a nemzet számára. „Modern történelmünk fájdalmas sebeit nagyszerű irodalommá alakította. Szeretném a tiszteletemet kifejezni, amiért növeli a koreai irodalom értékét” – üzente az elnök.
A hírt akkora örömmel fogadták az író hazájában, hogy a könyvei szinte teljesen kifogytak a könyvesboltokból.
Már gyerekkorában könyvek vették körül
Han Kang 1970-ben született a dél-koreai Kvangcsuban. Kilencéves volt, amikor a családja Szöulba költözött, ott nőtt fel. Édesapja is regényíró, később bátyja is ezt az utat követte. A család anyagi nehézségekkel küzdött, gyakran költöztek. Egy 2016-os interjúban azt mondta, a gyakori változás „túl sok volt egy kisgyereknek,
de jól voltam, mert könyvek vettek körül”.
Koreai irodalmat tanult a Jonsze Egyetemen. Első verseit 1993-ban publikálta egy koreai irodalmi folyóiratban. Első novelláskötete 1995-ben jelent meg, első regénye 1998-ban. 2013-ban verseskötettel jelentkezett.
Dél-Koreában 1961 és 1987 között diktatúra volt. Han Kang és családja néhány hónappal azelőtt költöztek Szöulba, hogy kirobbant volna a kvangcsui felkelés, melynek során több száz demokráciapárti tüntetőt mészárolt le a hadsereg. Majd látta azt is, hogy az emberek sorban állnak, hogy vért adjanak a sebesülteknek.
Ez nagy hatással volt a világlátására, ami az írásaiban is visszaköszön. „Mintha két megoldhatatlan rejtély vésődött volna az agyamba:
Hogyan lehetnek az emberek ennyire erőszakosak? És hogyan lehetnek az emberek ennyire emelkedettek?
Amikor írok, mindig ahhoz térek vissza, hogy mit jelent embernek lenni” – mesélte erről később.
Erőteljes, mégis lírai
Han Kangot nem mindig könnyű olvasni, mert súlyos témákat dolgoz fel műveiben: kudarcos kapcsolatokat, félreértéseket, boldogtalanságot, gyászt, fizikai és lelki fájdalmat, személyes és közösségi traumákat, nem egyszer a közelmúlt véres eseményeit vagy a dél-koreai társadalom sötét aspektusait.
Hazájában régebb óta elismert írónak számít, mint külföldön, ám
nem minden regénye volt instant siker, a Növényevőt például sokan megrökönyödéssel fogadták eleinte.
Prózája egyszerre gyengéd és brutális, pontos és sűrű, mégis játékos, olykor szürreális, és mindig nagyon gazdag a költői képekben, amellyel képes megragadni olvasóit. Regényíró apja „egyedi, fantasztikus realizmusként” jellemezte, melyet átsző a melankólia.
Hernan Díaz író azt mondta, Hannak „különleges füle van a történelem morajaira”, és „hozzáfér azokhoz a traumákhoz, amelyek egész generációkat formáltak és sebeztek meg, anélkül, hogy a regényei valaha is didaktikussá válnának”.
Az írás számára a megkérdőjelezés eszköze. „Egyszerűen próbálom kiszélesíteni ezeket a kérdéseket az írás folyamata során, próbálok benne maradni a kérdésekben, amelyek néha fájdalmasak, néha pedig nagyon sokat követelnek” – magyarázta.
Gyakran vet fel a testhez, a nőgyűlölethez fűződő problémákat,
és az alapvetően máig macsó dél-koreai társadalom nőkre helyezett korlátait, elvárásait is női szemszögből vizsgálja, ugyanakkor művei eközben mindig megőrzik irodalmi jellegüket.
Észak-amerikai kiadója, a Hogarth szerkesztője, Parisa Ebrahimi úgy jellemezte: „Hang Kang egy látnok, nincs rá jobb szó”, hozzátéve, hogy az író figyelemre méltó módon képes betekintést nyújtani a nők belső világába.
A testével protestáló nő
A világhírt és sikert a 2007-ben megjelent, majd nemzetközi Booker-díjjal 2016-ban elismert Növényevő című regény hozta meg számára. A könyv egy nő, Jonghje történetéről szól, aki egészen addig számít átlagosnak a környezete számára, amíg egy nap úgy nem dönt, hogy felhagy a húsevéssel.
„Könyve egyszerre megrázó és lírai átváltozás-történet,
hőse pedig egy olyan nő, akinek más eszköze nem lévén a testével protestál a családi, társadalmi korlátok, az erőszak, és az emberi formában való létezés ellen”
– írtuk a könyvről kritikánkban.
A kafkai utat bejáró Jonghje történetét Han Kang három mesélő, a férj, a sógor és a lánytestvér szemszögéből ismerteti, így az eleve passzivitásba menekülő fiatal nő inkább tárgya, mint alanya a saját élettörténetének. A nő egy brutális rémálom-sorozat miatt dönt úgy, hogy nem ér többet húshoz.
Így kezd el megszabadulni minden állati eredetű ételtől a konyhában:
„Fekete és szürke zacskók tömkelege hevert a konyhapadlón, azt sem tudtam, hova lépjek. (…) Feleségem a recsegő, zizegő csomagokat egyenként egy hatalmas szemeteszsákba dobálta.
– Mi a francot művelsz? – kiáltottam rá türelmetlenül.
De ő csakúgy, mint az éjjel, egyáltalán nem foglalkozott velem, és csak dobálta a szemeteszsákba a húsokat. A marha- és a disznóhús, a feldolgozott csirke és a vagy kétszázezer von értékű tengeri angolna is ott végezte.
– Drágám, megőrültél? Miért dobod ki ezeket?”
2017-ben a Növényevőt az év könyvei közé soroltuk, ezzel indokoltuk: „Vannak könyvek, amelyek olyan erős atmoszférával bírnak, hogy sok-sok hónappal az elolvasásuk után is pontosan emlékszik rájuk az ember. A Növényevő pont ilyen: egyszerre fojtogató és nyomasztó, mégis rendkívül izgalmas, és épp emiatt letehetetlen.” A könyvből 2009-ben film is készült Lim Woo-Seong rendezésében.
2014-es Nemes teremtények című regényében (itt beleolvashatsz) szülővárosának már említett véres epizódját dolgozta fel az áldozatok és a túlélők nézőpontjából. A kötetért 2017-ben elnyerte a rangos, olasz Malaparte-díjat.
Legutóbbi, 2021-ben kiadott regényében (angolul We Do Not Part címmel 2025 elején jelenik meg) Dél-Korea egy másik szégyenletes történelmi eseményéről és annak hatásairól írt: az 1940-es években Dzsedzsu szigetén több ezer embert, köztük gyerekeket és időseket lőttek agyon, azzal a gyanúval, hogy kollaboránsok. Mindezt két nő barátságán keresztül, az álmokat és valóságot összemosó történetbe ágyazva mutatja be. Emlékeztet az elmondhatatlan erőszakra, az élet törékenységére, ugyanakkor a szeretetet, a barátságot, a ragaszkodást és magát az életet is ünnepli.
Nem számított ilyen fogadtatásra
Han Kang „jó értelemben furcsának” találta, hogy a megjelenés után csaknem tíz évvel kapott nemzetközi díjat a könyve. Ő volt az első koreai szerző, aki ilyen komoly elismerést kapott. A könyv fogadtatásáról korábban úgy nyilatkozott, hogy érdekes volt megfigyelnie az apró eltéréseket a különböző kultúrák és generációk értelmezésében, ugyanakkor azt látta, hogy
mindenütt inkább a női olvasók érezték magukénak és értették meg a történetet.
Nem számított rá, hogy a regény ilyen népes olvasótáborra talál, ugyanis nehéz időszakban született. Három évig írta, és abban sem volt biztos, hogy be tudja-e egyáltalán fejezni, árulta el egy interjúban:
„Akkoriban az ujjaimban súlyos ízületi gyulladásom volt. Az első két részt laza tempóban írtam egy filctollal, ami könnyedén csúszott a papíron. Aztán az utolsó két részt két, fejjel lefelé tartott golyóstollal gépeltem be. A mai napig kínosan érzem magam, amikor a regény sikeréről beszélnek, főként amiatt, mert a főhőshöz nem illik a siker szó”.
2016-ban megjelent a szabad fordításban Fehér című könyve, ami életrajzi ihletésű merengés a veszteségről és a gyászról, az író nővére ugyanis születése után két órával elhunyt. Egy interjúban azt mesélte, hogy mintha a fülében csengtek volna édesanyja szavai, ahogy azt mondogatja a kisbabájának: „Ne halj meg. Kérlek, ne halj meg”. A könyvben 65 fehér tárgyról ír rövid jegyzeteket, ami hazájában a gyász színe. Ezért a kötetért is jelölték a nemzetközi Booker-díjra.
Tinédzserkora óta migrénnel küzd, amiről Han Kang egy interjúban elmondta:
ha száz százalékban energikus és egészséges lenne, nem lehetett volna író.
Ez segít neki emlékeznie arra, hogy sebezhető és nem halhatatlan. „Olyankor abba kell hagynom a munkát, az olvasást, a rutinomat” – mesélte.
Van regénye, amit csak 2114-ben publikálnak
Han Kang is csatlakozott aFuture Library projekthez, amelynek lényege, hogy az olvasók csak sok-sok évtized múlva ismerhetik meg a kezdeményezésben részt vevő szerzők könyveit. Például Margaret Atwood, Elif Shafak és David Mitchell kéziratait is az oslói nemzetközi könyvtár erre kialakított szobájában tárolják 2114-ig, amikor elkezdik majd őket publikálni.
Az író 2017-ben azért mondott igent a felkérésre, mert az egész Jövőkönyvtár koncepciója az idő körül forog. „Amikor Koreában összeházasodik egy pár, az emberek azt kívánják nekik, hogy »éljenek száz évig«. Már-már örökkévalóságnak hangzik” – mondta, hozzátéve, hogy természetesen sem ő, sem a szerettei nem fognak még száz évig élni. Ez a könyörtelen tény pedig alaposan elgondolkodtatta az élete egy fontos eleméről:
„Miért írok? Kihez beszélek, amikor írok?”
A Svéd Akadémia döntésére Dragomán György is reagált. „Szép választás!” – írta közösségi oldalán. Posztjából kiderül, Han Kanggal 2006-ban találkozott a fiatal írók szöuli fesztiválján, később pedig nagy örömmel olvasta a Növényevőt.
(Forrás: The Booker Prizes, The Guardian, Reuters, AP, The New York Times)
Fotók: Paik Dahuim / Penguin Random House
